Isten országának pénzügyei

0
232

„Hozzátok be a raktárba az egész tizedet, hadd legyen eleség a házamban, és így tegyetek próbára engem – mondja a Seregek Ura. Meglátjátok, hogy megnyitom az ég csatornáit, és bőséges áldást árasztok rátok.” (Mal 3,10)

Isten konkrét áldozatkész tevékenységre szólít fel, és világosan érthető ígéretet fogalmaz meg ezekben a mondatokban. Arra szólít fel, hogy minden jövedelmünk 10 százalékát tegyük az ő oltárára, és ő válaszként gazdagon megáldja anyagi, pénzügyi téren az életünket. Kihívásszerűen azt mondja Isten: „Tegyetek próbára engem!”

Emlékezetes esemény fűződik életemben ezekhez az igei mondatokhoz. 1946-ban teológusként részt vettem az Újpesti Baptista Gyülekezet istentiszteletén. Azon az alkalmon előállt a gyülekezet vénje (az országos Diakónusbizottság elnöke), Révész Zsigmond, akinek az akkori demokratikus kapitalista Magyarországon jól prosperáló lóvontatású kocsikat készítő gyára volt, és ezt mondta: „Jó üzletember volt Jákob, tudta, hogy kivel kell üzletet kötnie. Amikor teljesen üres kézzel Ézsau haragja elől menekülni kényszerült, egy éjjeli beszélgetésben azt mondta Istennek, hogy »bármit adsz nekem, a tizedét neked adom«. Isten pedig úgy megáldotta őt, hogy 20 évvel később hatalmas gazdagsággal tért vissza Palesztina földjére. Én is így jártam – mondta Révész Zsigmond. – Szülők nélkül, lelencgyerekként jöttem Budapestre. Betévedtem az újpesti imaházba, és megtértem. Nem sokkal utána hallottam egy igehirdetést a tizedről. Akkor eldöntöttem, hogy minden jövedelmem tizedét az Úr oltárára teszem. Isten pedig csodásan megáldott. Előbb ócskavasból készítettem a kocsikat, aztán olyan jó kereslete lett az általam gyártott kocsiknak, hogy ma – egy csapat alkalmazott segítségével – futószalagon készülnek a kocsik” – mondta.

Mélyen megmaradt bennem Révész Zsigmond bizonyságtevő felszólalása. Aztán megtudtam, hogy számtalan területen nagy adakozó volt. Járműveket vásárolt lelkipásztorok számára, támogatta a rászorulókat, orgonát építtetett az újpesti imaházba stb. Amikor – három évvel később, 1949-ben – a kommunisták átvették hazánkban a politikai hatalmat, állami tulajdonba vették a vállalkozásokat. Megmagyarázhatatlan, de Révész Zsigmond kocsigyárát „kifelejtették” az államosításból. Aztán később kiszállt lakásukra egy hivatalos bizottság, és közölték vele, hogy bár (tévedés folytán) az előírt államosítási határidő letelt, mégsem maradhat övé a gyára. Kevesebbet, mint a valódi értéke volt, de 125.000 forintot fizettek érte. (Amikor egy ötlakásos házat – üres lakásokkal – 25.000 forintért vásároltunk.) Amikor Révész Zsigmond kézhez kapta a pénzt, elhozta hozzám – akkor már mint az újpesti gyülekezet lelkipásztorához. Emlékezetes percek lettek azok számomra. Papírba csomagolva az íróasztalra tette, és azt mondta: „Ez nem az én pénzem, hanem az Úré.” Az országos egyházközponttal egyeztetve ebből a pénzből vásároltunk három imaházat: Kaposváron, Székesfehérváron és Cigándon, meg egy házat Újpesten. Isten kegyelmének csodája volt mindez, de kellett hozzá engedelmes eszköz, akinek fontosabb volt Isten országának építése, mint a saját emberi és anyagi érdekei.

Egy másik történetről is beszámolok, amely hasonlóan az adakozásban való önzetlen készség örömét és gazdag áldását tárja elénk. 1985-ben a feleségemmel, a legidősebb fiammal és a feleségével részt vettünk egy 140 fős missziós konferencián a Bermudák szigetén. Kiemelten kezeltek minket, mert csak mi érkeztünk a „vasfüggöny” mögül. Egyik napon meghívott bennünket egy kedves idős testvér a lakására, akiről kiderült, hogy az egész konferencia minden költségét ő fedezi. Elmondta, hogy fiatalon kereskedősegédként nagyvilági bűnös életet élt. Lelki vergődésében elment egy Word of Life táborba, ahol megtért. Nem sokkal később egy igehirdetésben felismerte a tized Isten szerint való fontosságát, és fogadást tett, hogy minden jövedelmének a tizedét az Úr oltárára teszi, és ezt hűségesen be is tartotta. Akkor – mintegy 25 évvel később, amikor beszélgettünk – az egész USA-ban és Kanadában nagy üzlethálózata volt, és ott tartott, hogy a tiszta jövedelmének csak a tizedét tartotta meg a maga részére. A többit folyamatosan az Úr oltárára tette. A mintegy 50 országban ifjúsági tábort és bibliaiskolát működtető Word of Life missziótársaság legnagyobb adakozója volt. Isten kedves ajándékai az ilyen adakozók.

Több mint 60 éves lelkipásztori szolgálatom idején számtalanszor tapasztaltam, hogy Isten a kezében tartja övéinek a pénzügyeit. Két városban (Budafokon és Kecskeméten) kényszerültünk arra, hogy új, jóval nagyobb befogadásra képes imaházat építsünk. Az építkezés pedig komoly pénzügyi vállalkozás is. Nagy hálaadással emlékezem azokra a csodákra, amelyek az építkezésekkel kapcsolatosan történtek.

Egy ilyenről beszámolok. Budafokon 1978-ban a telekvásárlásnál történt az első „csoda”. A tervünk megvalósításához szükségünk volt a már megvásárolt üres telek mellett lévő romos ház területére is. Több elutasítás után a tulajdonos egy napon olyan lehetőséghez jutott, amelynek alapján azt mondta, hogy ha 24 órán belül kezébe adunk 80.000 forintot, miénk lehet a telek. Nagy igyekezet ellenére estig csak 30.000 forintot tudtam összeszedni. Este a lakásom előszobájában imádkozásra hívtam a családom tagjait. „Ha Isten akarja az építkezést, megadja a hiányzó 50.000 forintot. Kérjük hát, ha akarja, még ma rendelje ki” – mondtam. Nem tudtam arról, hogy aznap a feleségem a lakásunkba fogadta egy agyműtét utáni (nem hívő) unokatestvérét, aki az egyik szobában az ajtó mögött hallotta a beszélgetésünket és imáinkat. Ez a rokon azon éjjel nagyon rosszul lett. Mentővel vittem kórházba. Amikor az orvosi segítség után bekísértem őt egy kórterembe, ezt mondta nekem: „Menj el a lakásomba, a szekrényben találsz 50.000 forintot. Vegyétek meg azt a telket!” Csodáltam és magasztaltam Istent, aki megtalálta a „módját”, hogy időben megadja a hiányzó összeget.

Igaza volt Révész Zsigmondnak. Valóban „a legjobb üzletfél” Isten. Érdemes a pénzünket és a pénzügyeinket az ő uralma alá helyezni!

Megosztás

NINCS HOZZÁSZÓLÁS