"Jákób pedig elindult Beérsebából, és Hárán felé tartott. Elért egy helyre, és ott töltötte az éjszakát, mert a nap lement. Fogott egyet az ott levő kövek közül, a feje alá tette, és lefeküdt azon a helyen. És álmot látott: Egy lépcső állt a földön, amelynek teteje az égig ért, és Isten angyalai jártak azon fel és le. Odafönt pedig az Úr állt, és ezt mondta: Én vagyok az Úr, atyádnak, Ábrahámnak Istene, és Izsáknak Istene! Ezt a földet, amelyen fekszel, neked adom és a te utódaidnak. Annyi utódod lesz, mint a föld pora, terjeszkedni fogsz nyugatra és keletre, északra és délre, és általad nyer áldást, meg utódod által a föld minden nemzetsége. Mert én veled vagyok, megőrizlek téged, akárhova mégy, és visszahozlak erre a földre. Bizony, nem hagylak el, amíg nem teljesítem, amit megígértem neked.
Amikor Jákób fölébredt álmából, ezt mondta: Bizonyára az Úr van ezen a helyen, és én nem tudtam! Félelem fogta el, és így szólt: Milyen félelmetes ez a hely! Nem más ez, mint Isten háza és a menny kapuja.
Reggel fölkelt Jákób, fogta azt a követ, amely a fejealja volt, fölállította szent oszlopként, és olajat öntött a tetejére. Azután elnevezte azt a helyet Bételnek – azelőtt Lúz volt annak a városnak a neve. És ilyen fogadalmat tett Jákób: Ha velem lesz Isten, és megőriz ezen az úton, amelyen most járok, ha ad nekem ételül kenyeret és öltözetül ruhát, és épségben visszatérek apám házába, akkor az Úr lesz az én Istenem. Ez a kő pedig, amelyet szent oszlopként állítottam föl, Isten háza lesz, és bármit adsz nekem, a tizedét neked adom."
Gondolatok az igéről
"Jákobnak menekülnie kell otthonról a bátyja haragja miatt. Valószínűleg tele van a szíve félelemmel, kétségekkel és aggódással a jövő felől. Ebben a nehéz lelkiállapotban látogatja meg az Úr, és bátorítja, hogy nem feledkezett el róla, hanem jó tervei vannak az életével.
Hányszor tapasztaltuk meg mi is, hogy nehéz próbákban, reménytelennek tűnő helyzetekben Isten közel jött hozzánk, megvigasztalt a jelenlétével, és megnyugtatta a szívünket.
Jákob emléket állított kőből azon a helyen, hogy soha ne felejtse el, amit megtapasztalt Istennel.
Fontos, hogy mi is emlékezzünk mindarra, amit az Úr tett az életünkben. A 103. zsoltár írója is erre biztat: „Áldjad, lelkem, az Urat, és ne feledd el, mennyi jót tett veled!” (Zsolt 103,2)
Jákob álmában Isten és az ember közötti kapcsolatot a lépcső jelképezi, és az Újszövetségből visszafelé nézve kimondhatjuk, hogy a lépcső Jézus Krisztusnak az előképe, hiszen „egy a közbenjáró is Isten és emberek között, az ember Krisztus” (1Tim 2,5). Krisztus a kereszten meghalt a bűneinkért, és megnyitotta számunkra az Istenhez vezető utat.
Isten ma is keresi a bűnös embert, és szeretne minket is bevonni ebbe a munkába. Készek vagyunk erre?"