„Testvéreim, mit használ, ha valaki azt mondja, hogy van hite, de cselekedetei nincsenek? Vajon üdvözítheti-e őt az ilyen hit? Ha egy férfi- vagy nőtestvérünknek nincs ruhája, és nincs meg a mindennapi kenyere, valaki pedig ezt mondja nekik közületek: „Menjetek el békességgel, melegedjetek meg, és lakjatok jól”, de nem adjátok meg nekik, amire a testnek szüksége van, mit használ az? Ugyanígy a hit is, ha cselekedetei nincsenek, halott önmagában.”

Gondolatok az igéről

Hatalmas szívű lény az ember! Teli vagyunk érzelmekkel, vágyakkal – még pozitív, jó szándékú indíttatásokkal is. Valaki baj­ban van, szükséget szenved – mivel tele vagyunk érzelmekkel, talán nem csak lerázó álkegyességből hajtjuk el valami „szent dumával”. Jót kívánunk, megáldjuk, közben egész jó embernek és hívőnek kezdjük érezni magunkat. Tényleg hatalmas szívünk van – ja, és csalárd!
Könnyen lehetünk mi, keresztények a történelem legnagyobb álmodozói. Hatalmas vágyak, ékes beszédek, minimális gyümölcs, következmény, cselekvés. Ezzel nem az a legnagyobb baj, hogy nem oldjuk meg a világ összes gondját, szociális kihívását. Az sem az üzenet, hogy nem hajtottunk végre elégséges üdvszerző jó cselekedetet. A baj, amire ez a helyzet rámutat, sokkal inkább bennünk, a szívünkben van – a reakciónk csak tükör, mely segít meglátni saját szívünk állapotát. Milyen érdekes, hogy a szociális kérdések mennyire alkalmasak arra, hogy megmutassák a csalárdságot: a jakabi levélben a 2. rész első fele is erről szól.
Akkor most csinosítsunk a cselekedeteinken, vagy tanuljunk kultúrát, húzzunk bele a jó cselekedetek gyakorlásába? Vagy kérjünk először bűnbánattal igaz szívet annak vizsgálójától (Jer 17,10)?