Így szól az Úr: Mivel ez a nép csak szájával közeledik hozzám, és ajkával dicsőít engem, de szíve távol van tőlem, istenfélelme pedig csupán betanult emberi parancsolat, azért én úgy bánok majd ezzel a néppel, hogy csodálkozni fog, igen csodálkozni: vége lesz a bölcsek bölcsességének, az értelmesek értelme is kevésnek bizonyul. - Jaj azoknak, akik el akarják titkolni tervüket az Úr elől! Sötétben hajtják végre tettüket, mert azt gondolják: Ki láthat meg minket, ki ismerhetne ránk? Micsoda fonákság! Egyenrangú talán az agyag a fazekassal? Mondhatja-e az alkotás alkotójának: Nem ő alkotott engem?! Mondhatja-e a fazék a fazekasnak: Nem ért a dolgához?! Már csak kevés idő van hátra, és a Libánon kertté válik, a kert pedig erdőnek látszik. Azon a napon a süketek is meghallják az írás szavait, a vakok szemei pedig látni fognak a homály és sötétség után. Újra örömüket lelik az alázatosak az Úrban, a legszegényebbek is örvendezni fognak Izráel Szentje előtt, mert vége lesz a zsarnoknak, és elpusztul a csúfolódó! Kiirtják mindazokat, akiknek gonoszságon jár az eszük, akik vétkesnek nyilvánítják az embert a peres ügyekben, és tőrbe ejtik azt, aki meg meri feddni őket a kapuban, és mindenféle ürüggyel megfosztják jogától az igazat. -

Gondolatok az igéről

Isten ma is formálni akar bennünket. Ahogy a fazekas az agyagot. Csak nem kívülről, hanem belülről. A szívünket, lelkünket, vágyainkat, terveinket és érzéseinket szeretné formálni. Ehhez viszont közel kell lennünk őhozzá. Egészen közel! Szívünkkel, lelkünkkel. Amikor a fazekas keze hozzáér a korongon forgó agyaghoz, abban a pillanatban látványosan megváltozik annak formája. Így lesz belőle hasznos edény. Ha a fazekas nem ér az edényhez, forgás közben deformálódik. Csak abban az esetben tudja Isten eltorzult, bűnös mivoltunkat a maga képére és hasonlatosságára formálni, ha a szívünk közel van őhozzá. Sőt, hozzáér, összeér! Szent Szellemével, mint a fazekas a kezével, helyreállítja meggörbült életünket ott, ahol kell. Az agyaggal ellentétben viszont az embernek szabad akarata van, és ellenállhat Isten formáló szándékának. Tulajdonképpen ezt nevezzük bűnnek. Nemcsak bizonyos cselekedeteket, hanem az Istennel szembeni ellenkezést. A felszínes vallásos hívőről írja az Ige, hogy „csak szájával közeledik” Istenhez, és „betanult emberi parancsolatok” (13. v.) alapján kíván neki tetszeni. Ha szeretnéd, hogy Isten formáljon téged, keresned kell az ő akaratát! Törekedned kell, hogy minél jobban megismerd őt, és engedned kell, hogy beleszólhasson mindennapi életedbe! Igen, a hétköznapokba is!