És kézen fogva egy kisgyermeket, közéjük állította, átölelte, és ezt mondta nekik: Aki az ilyen kisgyermekek közül egyet is befogad az én nevemért, az engem fogad be; és aki engem befogad, az nem engem fogad be, hanem azt, aki engem elküldött.

Gondolatok az igéről

Az események továbbgördülnek: a Jézus megdöbbentő bejelentése után kérdezni félő tanítványok útközben összekapnak a ranglétrán, és már nem csupán kérdezni nem mernek Jézustól, de válaszolni sem mernek az ő kérdésére („Miről vitatkoztatok útközben?” – 33. v.), mert a lelkiismeretük pontosan jelzi, hogy Jézus mit gondolna erről. S miután a Mester meglepő kijelentést tesz (az az első, aki az utolsó), odavon egyet a kicsinyek közül (nem odaparancsol!), s a legszeretetteljesebben hajol le hozzá, hogy a mit sem sejtő gyermek, aki bizonyára éppoly eleven volt, mint amilyenek a gyermekek, egy percig megjelenítse a „nagyok” előtt az alázat útját: a gyermeket, akinek kicsinysége miatt szüksége van arra, hogy befogadják és gondoskodjanak róla, s e szükségét eszébe sem jut tagadni. Szóval nagyok akartok lenni, mint a Mester? Keressétek a kicsinyeket, és szolgáljatok feléjük! A velük való törődésen keresztül részesülhettek a valódi nagyságban, mert közösséget nyertek az igazán Nagyokkal: Mesteretekkel, sőt Atyátokkal is. Fogadjátok be úgy a kicsinyeket, ahogyan ti is befogadást nyertetek! Nincs más út a felemeltetéshez.