Te tudod, milyen gyalázat ért, milyen szégyen és szidalom; látod minden ellenségemet. A gyalázat összetörte szívemet, egészen belebetegedtem. Részvétre vártam, de hiába, vigasztalókra, de nem találtam. Ételembe mérget tettek, szomjúságomban ecettel itattak. - Váljék a saját asztaluk kelepcévé, jólétük idején is csapdává! Homályosodjék el szemük, ne lássanak, tedd a derekukat mindig erőtlenné! Töltsd ki rajtuk bosszús haragodat, izzó haragod érje utol őket! Legyen pusztává szállásuk, sátraiknak ne legyen lakója! Mert azt üldözik, akit megvertél, annak a kínjáról beszélgetnek, akit megsebeztél. Büntesd meg őket bűneikért, ne jussanak kegyelmedhez! Töröltessenek ki az élők könyvéből, az igazak közé ne írassanak be! De engem, megalázottat és szenvedőt, segíts meg, és oltalmazz, Istenem! Isten nevét dicsérem énekkel, magasztalom hálaadással. Jobban tetszik ez az Úrnak a marháknál, az ép szarvú és körmű bikáknál. Látják ezt az alázatosak, és örülnek. Ti, Istent keresők, éledjen szívetek! Mert meghallgatja az Úr a szegényeket, és nem veti meg az övéit, ha fogságban vannak. Dicsérje őt az ég és a föld, a tenger és minden, ami bennük mozog. Mert Isten megszabadítja Siont, felépíti Júda városait. Ott laknak, birtokba veszik, és öröklik azt szolgáinak utódai, ott laknak majd, akik nevét szeretik.

Gondolatok az igéről

A zsoltáríró szenved az emberiség legveszélyesebb fegyverétől, a kárhoztató beszédtől. Nincs még egy ilyen fegyver az életünkben, ami miatt ennyit szenvedünk. Amikor még az ember tudja is azt, hogy az életét Istennek tetsző módon éli, akkor is megsebesül a bántó szavaktól. Mit tehetünk az ilyen ember társaságában? A zsoltáríró elmegy egészen az átkokig, de az újszövetségi keresztény embernek nem a szemet szemért elvet kell alkalmaznia, hanem a krisztusi szeretetet. „Szeressétek ellenségeiteket, tegyetek jót azokkal, akik gyűlölnek titeket; áldjátok azokat, akik átkoznak, és imádkozzatok azokért, akik bántalmaznak titeket.” (Lk 6,27b–28) Az agapé szeretetre nem vagyunk képesek. Egyszerűen fel kell adni azt az emberi próbálkozást, hogy olyanokat szeressünk, akik szavakkal vagy tettekkel bántanak bennünket. Az érdem nélküli, az önfeláldozó, a mártír szeretetre csak Isten képes, mi nem. Amikor beismerjük ezt az emberi tulajdonságunkat, a Teremtő kedvesen hallgatja a következő imánkat: „Uram, te jól ismersz engem, és tudod, hogy kevés bennem a szeretet. Bevallom, hogy nem tudom ezt az embert szeretni, aki itt van mellettem, de tudom, hogy te feltétel nélkül szereted. Kérlek, segíts, és adj nekem is a te szeretetedből!”