„Kijelentettem a te nevedet az embereknek, akiket nekem adtál a világból. A tieid voltak, és nekem adtad őket, és ők megtartották a te igédet. Most már tudják, hogy mindaz, amit nekem adtál, tőled van; mert azokat a beszédeket, amelyeket nekem adtál, átadtam nekik, ők pedig befogadták azokat, és valóban felismerték, hogy tőled jöttem, és elhitték, hogy te küldtél el engem.”

Gondolatok az igéről

Isten igéje az örökkévalóság esszenciája. A folyton változó vi­lágban is változhatatlan, stabil kiindulópont. Értékeset és ma­radandót építeni mi másra lehetne? Olyan valóság, amely nem avul el, nem semmisül meg még ezzel a pusztulásra ítélt világgal együtt sem. „Elszárad a fű, el­hervad a virág, de Istenünk igéje örökre megmarad.” (Ézs 40,8) Mek­ko­ra ajándék, hogy megismerhetjük! Mekkora grátisz, hogy a döntése­ink­ben hozzá fordulhatunk tanácsért! Micsoda kiváltság, hogy Jézus át­adta nekünk is, hogy kézbe vehetjük, elolvashatjuk, befogadhatjuk a sorok között meghúzódó élő igazságot és erőt! Mert számunkra csak ak­kor válik életté és erővé, ha befogadjuk az igazságot. Befogadjuk a szí­v­ünk­be. Igent mondunk rá, egyetértünk vele akkor is, ha az ösz­tö­ne­ink épp az ellenkező irányba vinnének. Krisztus odaajándékozta az igét. Mit teszünk ezzel az ajándékkal? Feltesszük a könyvespolcra? Reg­gelenként gyorsan átfutjuk az aznapi szakaszt? Vagy „hittel párosul” bennünk az ige, és így felismerésekhez vezet, hitet gerjeszt, és meg­nyitja lelki szemeinket egy másik, a fizikainál sokkal ma­ra­dan­dóbb valóságra. Bárcsak felismernénk, mekkora érték, milyen kiváltság, mekkora áldás, hogy Isten megosztja velünk gondolatait!