„Amikor megvirradt, a főpapok és a nép vénei valamennyien azt a határozatot hozták Jézus ellen, hogy halálra adják őt. Azután megkötözték, elvitték, és átadták Pilátusnak, a helytartónak. ... Jézust pedig a helytartó elé állították, aki ezt kérdezte tőle: Te vagy a zsidók királya? Jézus pedig ezt felelte: Te mondod. De mikor a főpapok és a vének vádolták, semmit sem válaszolt. Akkor így szólt hozzá Pilátus: Nem hallod, mennyi mindennel vádolnak? Jézus azonban nem felelt egyetlen szavára sem, úgyhogy a helytartó nagyon elcsodálkozott. Ünnepenként a helytartó szabadon szokott bocsátani a sokaságnak egy foglyot, akit ők kívántak. Volt pedig akkor egy nevezetes foglyuk, akit Barabbásnak hívtak. Amikor tehát összegyűltek, Pilátus ezt kérdezte tőlük: Mit akartok, melyiket bocsássam nektek szabadon: Barabbást vagy Jézust, akit Krisztusnak mondanak? Tudta ugyanis, hogy Jézust irigységből szolgáltatták ki neki.
Mikor pedig a bírói székben ült, felesége ezt üzente neki: Ne avatkozz ennek az igaz embernek a dolgába, mert sokat szenvedtem ma álmomban miatta. A főpapok és a vének azonban rávették a sokaságot, hogy Barabbást kérjék ki, Jézust pedig veszítsék el. A helytartó újra megkérdezte őket: Mit kívántok, a kettő közül melyiket bocsássam nektek szabadon? Azok ezt mondták: Barabbást. Pilátus így szólt hozzájuk: Mit tegyek akkor Jézussal, akit Krisztusnak mondanak? Mindnyájan azt kiáltották: Keresztre vele! Azután ezt kérdezte: De mi rosszat tett? Azok pedig még hangosabban kiáltoztak: Keresztre vele! Amikor Pilátus látta, hogy nem ér el semmit, sőt a zavargás még nagyobb lesz, vizet hozatott, a sokaság előtt megmosta a kezét, és így szólt: Ártatlan vagyok ennek az igaz embernek a vérétől. A ti dolgotok! Az egész nép így kiáltott: Az ő vére mirajtunk és a mi gyermekeinken! Akkor szabadon bocsátotta nekik Barabbást, Jézust pedig megostoroztatta, és átadta őt, hogy megfeszítsék.”

Gondolatok az igéről

Milyen szánalmas a választott nép, amikor belső vitáit egy po­gány ember bírói döntésével akarja megoldani! Miféle felhatalma­zá­sa van Pilátusnak arra, hogy az Isten Messiása felett ítélkezzék!? Sem erkölcsi, sem istenismereti többlete nincs. Igen mélyről fakadó gyű­lölet és féltékenység uralta a főpapi és egyéb vallási előkelők szí­vét, hogy ezt a lépést megtegyék. Pilátus ugyan a maga pogány gon­dolkodásmódjával felismeri, hogy irigységből (18. v.) szolgál­tat­ták ki neki Jézust, de ő a saját személyes érdekeit fölébe emeli az igazságnak. Ugyan felismerhető a helytartó szándéka, ahogy men­teni igyekszik Jézust, és nem valami Isten iránti készség alap­ján, nem is az igazság iránti elkötelezettsége okából, hanem csak egy babonás félelem vagy előérzet, esetleg felesége óvatosság­ra in­tő szava készteti a felmentés lehetőségének szóba hozatalára. A fő­pa­pok és vének Jézussal szembeni elvakult gyűlölete nem ragadt át Pilátusra, de döntenie kellett: felmentő és szabadon bocsátó íté­let, vagy keresztre feszítés, azaz kínhalál. A döntés megszületett, mely­ből nyilvánvalóvá lett: hiába van mögötte a Római Birodalom ka­tonai ereje, hiába a nagy méltósága, ha a felismert igazság válla­lása őt kompromittálja, akkor ő nem az igazságot szolgálja, sokkal inkább kiszolgálja a gonoszság követelését. Egy pogány, akit a politikai körülmények bírói székbe ültettek. Tőle Isten népe nem várhatott igazságos ítéletet. Így volt ez akkor, és így lesz ez később is, amikor Jézus tanítványgyülekezete kerül hasonló helyzetbe.