Tudjuk ugyanis, hogy a törvény lelki, én pedig testi vagyok: a bűn rabszolgája. Hiszen amit teszek, azt nem is értem, mert nem azt cselekszem, amit akarok, hanem azt teszem, amit gyűlölök. Ha pedig azt teszem, amit nem akarok, akkor elismerem a törvényről, hogy jó. Akkor pedig már nem is én teszem azt, hanem a bennem lakó bűn. Mert tudom, hogy énbennem, vagyis a testemben nem lakik jó, hiszen az akarat megvolna bennem a jóra, de nem tudom véghezvinni azt. Hiszen nem azt teszem, amit akarok: a jót, hanem azt cselekszem, amit nem akarok: a rosszat. Ha pedig azt teszem, amit nem akarok, akkor már nem én teszem, hanem a bennem lakó bűn. Azt a törvényt találom tehát magamban, hogy – miközben a jót akarom tenni – csak a rosszra van lehetőségem. Mert gyönyörködöm Isten törvényében a belső ember szerint, de tagjaimban egy másik törvényt látok, amely harcol az értelmem törvénye ellen, és foglyul ejt a bűn tagjaimban lévő törvényével. Én nyomorult ember! Kicsoda szabadít meg ebből a halálra ítélt testből? Hála legyen Istennek a mi Urunk Jézus Krisztus által! Tehát én magam értelmemmel ugyan Isten törvényének szolgálok, testemmel azonban a bűn törvényének.

Gondolatok az igéről

Nyomorult helyzet. Nyavalyás test. Fáradságos munka. Szűkös keretek. Gyötrelmes betegségek. Hányatott sorsok. Gyászos életuntság... Ha őszinték vagyunk, ilyenféleképpen szoktuk megfogalmazni emberi állapotunkat. Itt a földön valóban ebben van részünk. Még a „nagy apostol” is erről vallott. Erről kellett vallania, mert ez volt a valóság. Még az ő életében is. (S szinte hallom: „hát még az enyémben, testvér!”) Vajon ennyi?! A hét végére, az emberről összeszedett bibliai ismeretünk hitvallásilag megfogalmazott tétele végéhez érve ezzel a nyomorultságunkkal teszünk pontot a témára? „Elveszítette a teremtésben nyert isteni képmás jellemvonásait, eredeti adottságait csak korlátozottan fejtheti ki.” Hát, ez nem valami felemelő… Nem, a helyzet valóban nem. Ahogy az Ádámtól eredő bűn életünkben a halált eredményezi, az tényleg lesújtó és mélyberántó. De ezt a zuhanást valaki már átélte, elszenvedte, végül feltámadt és él, „amely életet pedig él, azt az Istennek éli.” (Róm 6,10b) „Hála legyen Istennek a mi Urunk Jézus Krisztus által!” Fejezd ki te is háládat érte, általa és neki emberségedben is megélhető örök életedért azzal, hogy mélyen hiszel a Szabadítóban! Nyomorult helyzetedben még ma kiálts Jézushoz szabadulásért!