„Így szólt hozzám az ÚR igéje: Menj és hirdesd Jeruzsálemnek: Ezt mondja az ÚR: Emlékszem rád: ifjúkorod hűségére, mátkaságod szeretetére, amikor követtél a pusztában, a be nem vetett földön. Az ÚR szent tulajdona volt Izráel, termésének a legjava. Akik ettek belőle, mind meglakoltak, rossz végük lett – így szól az ÚR. Halljátok az ÚR igéjét, Jákób háza és Izráel házának minden nemzetsége! Ezt mondja az ÚR: Mi rosszat találtak bennem őseitek, hogy eltávolodtak tőlem? Hitványságok után jártak, és maguk is hitványakká váltak. Nem kérdezték: Hol van az ÚR, aki fölhozott bennünket Egyiptom földjéről, és vezetett bennünket a pusztaságban, a sivár és szakadékos földön, a szikkadt és veszélyes földön, ahol nem járt senki, és ember nem lakott? Dúsan termő országba hoztalak titeket, hogy élvezzétek annak gyümölcsét és javait. De amikor bejöttetek, országomat tisztátalanná tettétek, örökségemet pedig utálatossá. A papok nem kérdezték: Hol van az ÚR? A törvény magyarázói nem ismertek, népem pásztorai hűtlenül elhagytak engem; a próféták Baal nevében prófétáltak, és haszontalanságok után jártak. Ezért még perbe szállok veletek – így szól az ÚR –, és perelni fogok még unokáitokkal is! Keljetek csak át a kittiek szigeteire, és nézzetek szét! Küldjetek Kédárba, és jól figyeljetek! Lássátok meg: fordult-e elő ilyesmi?! Cserélt-e pogány nép isteneket? – pedig azok nem is istenek! De az én népem fölcserélte dicsőségét haszontalansággal. Egek, ámuljatok ezen, borzadjatok, szörnyülködjetek nagyon! – így szól az ÚR. Mert kétszeres rosszat cselekedett népem: engem, a friss víznek forrását elhagytak, és víztárolókat vájnak, repedt falú víztárolókat, amelyek nem tartják a vizet. Szolga-e Izráel? Rabszolgának született? Miért lett mások zsákmányává? Oroszlánok ordítanak fölötte, kieresztik hangjukat. Országát sivataggá tették, városai leégtek, lakatlanok. Nóf és Tahpanhész fiai is kopaszra nyírják fejedet. Te magad okoztad ezt magadnak, mert elhagytad Istenedet, az URat, amikor a helyes úton akart vezetni. Most is miért járkálsz Egyiptomba: hogy a Nílus vizét igyad? És miért járkálsz Asszíriába: hogy az Eufrátesz vizét igyad? Saját gonoszságod ver meg, elpártolásod fenyít meg téged. Tudd meg, és lásd meg, milyen gonosz és keserves dolog, hogy elhagytad Istenedet, az URat, és hogy nem félsz engem! – így szól az Úr, a Seregek URa. Réges-régen összetörted igádat, széttépted köteleidet, és ezt mondtad: Nem akarok szolgálni! De minden magas dombra és minden zöldellő fa alá odafekszel, akár egy parázna. Mint nemes vesszőt ültettelek el, mint fajtájának megfelelő sarjat. Hogyan változtál idegen szőlőtő vad hajtásává? Még ha lúgban mosakszol is, és a szappant pazarlod magadra: bűnöd akkor is szenny marad előttem – így szól az én Uram, az ÚR. Hogy mered azt mondani: Nem lettem tisztátalan, nem jártam a Baalok után?! Lásd meg, hogyan viselkedtél a völgyben, ismerd be, mit csináltál, te gyors lábú tevekanca, amely összevissza futkos útjain! Olyan vagy, mint a pusztához szokott vadszamár, mely érzéki kívánságában levegő után kapkod. Ki tudná megfékezni gerjedelmét? Senki se fáradjon keresésével: megtalálja a maga hónapjában! Vigyázz, lejárod a lábad, és kiszárad a torkod! De te ezt mondod: Ne fáradj, nem úgy lesz: az idegeneket szeretem, hát őutánuk járok! Ahogyan megszégyenül a tolvaj, ha tetten érik, úgy szégyenül meg Izráel háza is királyával, vezéreivel, papjaival és prófétáival együtt. Mert ezt mondják a fának: Te vagy az apám! – a kőnek pedig: Te szültél engem! A hátukat fordítják felém, és nem az arcukat, de majd ha baj éri őket, így szólnak: Kelj föl, segíts rajtunk! Hol vannak isteneid, amelyeket magadnak csináltál? Keljenek föl, segítsenek rajtad bajodban, ha tudnak! Hiszen annyi istened van, Júda, ahány városod!”

Gondolatok az igéről

Mennyire érthetetlen sokszor az emberi gondolkodás és cselekvés folyamata! Rendelkezésünkre áll valami jó, és mi he­lyet­tesíteni akarjuk egy silányabb eszközzel. Van egy tiszta, üdítő vizet biztosító forrás, mi mégis kutat ásunk. Miért? Hisz a forrás sokkal jobb, mint a kút.
A forrás „csak” csordogálva adja a vizet, a kútban pedig egy­szer­re sok víz elérhető. A forrás ott van, ahol épp a felszínre tört a mélyben található víz, a kút pedig ott van, ahol én megásom. Általában a lakóhelyem közelében, hogy ne kelljen messzire menni a vízért, ne járjon fáradságos munkával az élet feltételének elérése.
Csak néhány képszerű magyarázat arra, miért fordulhat el Isten népe a teremtő, szabadító Urától. Mert a lassan, de folyamatosan csordogáló forrás nem bír a szemünkben olyan biztonsággal, mint a látszólag sok vizet adó kút, vagy mert kényelmi okokból közel akarjuk hozni magunkhoz a vizet, és nem vagyunk hajlandók fel­ke­resni ott, ahol önmagát kínálja.
Ez a szakasz nemcsak a fájdalmas leleplezést közli, hogy milyen könnyen elfordul az ember Istentől, hanem a kegyelem szavát is mutatja. Hogyan? Gondoljunk bele, az a Mindenható szólítja meg az embert, akitől ő elfordult, akit elhagyott. Nem sértődött távolságtartó, hanem szeretettel kereső Úr. Ha hűtlenek vagyunk, ő hű marad, mert önmagát meg nem tagadhatja.