„Szeretteim, kérlek titeket, mint jövevényeket és idegeneket: tartózkodjatok a testi vágyaktól, amelyek a lélek ellen harcolnak. Tisztességesen éljetek a pogányok között, hogy ha valamivel rágalmaznak titeket, mint gonosztevőket, a ti jó cselekedeteiteket látva, dicsőítsék Istent a meglátogatás napján. Engedelmeskedjetek minden emberi rendnek az Úrért, akár a királynak mint a legfőbb hatalomnak, akár a helytartóknak mint akiket ő küld a gonosztevők megbüntetésére és a jót cselekvők megdicsérésére. Mert Isten akarata az, hogy jót cselekedve némítsátok el az értelmetlen emberek tudatlanságát mint szabadok: nem úgy, mint akik a szabadságot a gonoszság takarójául használják, hanem mint Isten szolgái. Mindenkinek adjátok meg a tiszteletet, a testvéreket szeressétek, az Istent féljétek, a királyt tiszteljétek.”

Gondolatok az igéről

Ha a világban csak átutazóban vagyunk, akkor mennyire ve­gyük figyelembe a rendjét? Miben, mennyire igazodjunk hozzá?
Istent féljétek, a királyt tiszteljétek! Van, amiben az Úrnak engedelmeskedve nem igazodhatunk hozzájuk, és van, amiben kell.
Péter egyrészt Isten szerinti tiszta életre tanít, másrészt a törvénynek való „önkéntesen kötelező” engedelmességre.
Az emberi hatalmakat Isten megengedi, sőt rendelte, hogy az emberiség rendben éljen.
Alárendeltek vagyunk főnökeinknek, tanárainknak, szü­le­ink­nek. A szolgák engedelmeskedjenek, becsüljék, tiszteljék uraikat! Semmi lenézés. Semmi lázadás. Pál azt mondja, hogy szeressétek a ti uraitokat! Aki szolgál, úgy szolgáljon, mintha Istennek szolgálna! Szolgálom az én Uramat, miközben szolgálom az én fe­let­tesemet.
Nem azért kell tisztességesen dolgozni, helytállni, tanulni, mert be akarok vágódni a főnökömnél, mert helyezkedni akarok, hanem az Úrért. Ha én mindig továbbállok, gyenge hívő maradok, aki nem bírja a terhet.
Péter éppen akkor írja ezeket, amikor egyáltalán nem volt barátságos a felsőbbség. Őt valószínűleg az a király (Néró császár) végeztette ki, akinek a tiszteletére tanított az istenfélelem miatt.