Nem Mózes adta-e nektek a törvényt? De közületek senki sem tartja meg a törvényt. Miért akartok engem megölni? A sokaság erre ezt mondta: Ördög van benned! Ki akar téged megölni? Jézus így válaszolt nekik: Egyetlen dolgot cselekedtem, és ti mindnyájan csodálkoztok rajta. Gondoljátok meg: a körülmetélkedést Mózes rendelte el nektek – nem mintha Mózestől volna, hanem az atyáktól van –, és szombaton is körülmetélitek az embert. Ha körülmetélitek az embert szombaton, hogy Mózes törvénye ne sérüljön, akkor miért haragusztok énrám, hogy egy embert teljesen meggyógyítottam szombaton? Ne ítéljetek látszat szerint, hanem hozzatok igazságos ítéletet! A jeruzsálemiek közül ekkor így szóltak némelyek: Vajon nem ő az, akit meg akarnak ölni? És íme, nyilvánosan beszél, és semmit sem szólnak ellene. Lehet, hogy a vezetők meggyőződtek arról, hogy ő a Krisztus? Csakhogy róla tudjuk, honnan való; amikor azonban eljön a Krisztus, róla senki sem tudja majd, honnan való. Amikor Jézus a templomban tanított, hangosan kiáltva szólt: Ti ismertek engem, tudjátok is, honnan való vagyok; de én nem önmagamtól jöttem, hanem igaz az, aki engem elküldött, akit ti nem ismertek. Én ismerem őt, hiszen tőle való vagyok, és ő küldött el engem. El akarták fogni tehát, de senki sem vetette rá a kezét, mert még nem jött el az ő órája.

Gondolatok az igéről

Csodálkozhatnánk, hogy hogyan lehet halálosan gyűlölni azt, aki valakit éppen szombaton gyógyított meg, ha soha nem találkoztuk volna azzal, hogy a jámbort jámborságáért, az igazat igazságáért, a szelídet szelídségéért vetik meg. Aki megbocsátja az ellene elkövetett bűnöket, pont ezért rekesztik ki a többiek. Míg a nagyszájúakat, az üresfejűeket ünneplik. Nem azért, mert akik szeretik a sötétséget, azok nem szeretik a világosságot? Nem is mennek a világosságra, mert kellemetlen nekik a jámborok társasága (Jn 3,19–21). A világ Világosságának jelenléte meg egyenesen riasztó. Tagadni kell tehát, leblamálni és besározni azt, ami emberséges és tiszta. Ezért törékeny nemcsak a kultúránk, hanem a keresztények hite is. Pedig jó volna eligazodnunk igaz és hamis, érték és értéktelen dolgában. Hogy vállalni tudjuk azt is, ha leblamálnak, sőt ha ennél rosszabb következik. A szenvedést is. Az áldozatot is. Egészen a vérig, mint azt az elsők tették. Langyos, világgal barátkozó kegyességünk számára ennek aktualitása elképzelhetetlen. A kereszt felé tartó Jézusnak azonban nem voltak illúziói. „Ha gyűlöl titeket a világ, tudjátok, hogy engem előbb gyűlölt.” (Jn 15,18) De nem térítette őt le az útról. Krisztus követésének útja a magunk Golgotája felé vezet, ahol számunkra a világ megfeszíttetik. Isten azonban elkötelezte magát már ószövetségi népe mellett is. Izrael viszont folyamatosan elfordult tőle, és idegen isteneket követett. De Isten szereti az igazságot, gyűlöli a gonoszságot népénél is, ezért bánkódott miattuk. Az ő bánkódó szívében született meg a mi megváltásunk. Az Úr Jézus ezért ment a Golgotára. Itt vált világossá az a borzalom, hogy a teremtménygyilkos indulattal forduljon Teremtője felé. A bűnös ember mindig minden bűnét másokra vagy egyenesen Istenre hárítja. Eközben a Megváltó az őt elutasító Jeruzsálem fölött könnyezik. A Golgota a legszentebb hely, itt döbbenünk rá bűneink gyalázatos voltára.