Napi áhítat
„Mit mondjunk tehát, mit ért el Ábrahám, a mi ősatyánk a saját erejéből? Ha ugyanis Ábrahám cselekedetekből igazult volna meg, akkor volna mivel dicsekednie, de nem Isten előtt. De mit mond az Írás? »Hitt Ábrahám Istennek, és Isten ezt számította be neki igazságul.« Aki fáradozik, annak a bért nem jutalomként számítják, hanem azért, mert tartoznak azzal. Aki pedig nem fáradozik, hanem hisz abban, aki megigazítja az istentelent, annak Isten a hitét számítja igazságul. Ahogyan Dávid is azt az embert mondja boldognak, akinek Isten cselekedetek nélkül tulajdonít igazságot: »Boldogok, akiknek megbocsáttattak törvényszegéseik, és akiknek elfedeztettek bűneik. Boldog az az ember, akinek az Úr bűnt nem tulajdonít.«
Most tehát ez a boldognak mondás csak a körülmetélteknek szól-e, vagy a körülmetéletleneknek is? Mert azt mondjuk, hogy Ábrahámnak Isten a hitet számította be igazságul. De milyen állapotában fogadta el őt igaznak: körülmetélten vagy körülmetéletlenül? Nem körülmetélten, hanem körülmetéletlenül. Sőt a körülmetélkedés jelét is körülmetéletlenül tanúsított hite igazságának pecsétjéül kapta, hogy atyja legyen minden körülmetéletlen hívőnek, és az igazság azoknak is beszámíttassék; és hogy atyja legyen azoknak a körülmetélteknek is, akik nemcsak körül vannak metélve, hanem nyomába is lépnek atyánk, Ábrahám körülmetéletlenül tanúsított hitének.”
Gondolatok az igéről
Hit és cselekedet? Hit vagy cselekedet? Zavarba ejtő rangsorolni ezeket a fogalmakat. Való igaz, fontos dolog földi életünk rendjét szabályokhoz kötnünk, a szocializációt ezeknek a szabályoknak a megtanulása teremti meg. A társadalmi életnek rendszert kell adnunk, hogy valamiképpen el ne fajuljanak dolgaink. Mi lenne, ha mindenki élne kedve szerint azt cselekedve, ami éppen az eszébe jut? Csakhogy minderre nem lenne szükség, ha lelkünk olyan érzékenyen és alázatosan figyelne Istenre, mint mai igénkben megjelenő példánk: Ábrahám, minden hívők ősatyja.
Nagyon különös az ő története. Konszolidált életet élt egy adott kultúra szabályai között, abban jó pozíciót tudva magáénak. Hát nem ez az, amire minden ember törekszik? A lehetőségekhez képest stabilizálni az életet. Családnak, magunknak biztonságot, jó egzisztenciát kiépítve a modern, haladó világ vérkeringésének részévé válni. Ábrahám az első pillanattól kezdve, amikor megszólította őt az Úr, kétkedés nélkül, kérdőjelek halmozása nélkül lépett válaszként a hívó szóra. Isten szava hiteles volt neki. Bizalom, hit és cselekedet. Valahogyan így állt össze a sorrend Ábrahám lelkében és életében. Tudta, kiben hisz, tudta, kire hallgat. Tudta, hogy aki őt megszólítja, annak a szava hiteles, és ígéretei nem üres beszédek. Pedig igencsak megvárakoztatta. Igen sok olyan helyzeten kellett reménységben, hitben továbbhaladniuk családjával, amiben megkérdőjelezhette volna Isten szavát, ígéreteinek hitelét. Hitte, hogy az nem üres beszéd, még a legkeményebb helyzetben, amikor fiával, az olyan nehezen beteljesedett ígért gyermekkel bandukolt föl a hegyre késsel a kezében, hogy feláldozza, még akkor is hitt Istenben, lesz áldozati bárány. Hite példa. A hit erő, hatalom, szeretet és irgalom. A hit elég ahhoz, hogy Isten mérlegén az életünknek súlya legyen!