Azokban a napokban, amikor ismét nagy sokaság vette körül, és nem volt mit enniük, magához hívta tanítványait, és így szólt hozzájuk: Szánakozom a sokaságon, mert már három napja vannak velem, és nincs mit enniük; ha pedig éhesen bocsátom őket haza, kidőlnek az úton, mert némelyikük messziről jött. Tanítványai így feleltek: Hogyan tudná bárki is ezeket kenyérrel jóllakatni itt a pusztában? Megkérdezte tőlük: Hány kenyeretek van? Ők ezt válaszolták: Hét. Ekkor megparancsolta a sokaságnak, hogy telepedjenek le a földre, azután vette a hét kenyeret, hálát adott, megtörte, és tanítványainak adta, hogy tegyék eléjük. Ők pedig a sokaság elé tették. Volt néhány kis haluk is, és miután áldást mondott, szólt, hogy ezeket is tegyék eléjük. Ettek és jóllaktak, azután összeszedték a maradék darabokat hét kosárral, pedig mintegy négyezren voltak. Ezek után elbocsátotta őket, és azonnal hajóba szállva tanítványaival együtt elment Dalmanuta vidékére.

Gondolatok az igéről

Milyen hálátlan és méltatlan viselkedés lett volna otthagyni a maradék darabokat arra gondolva, hogy Jézus úgyis gondoskodik, ha újból szükséghelyzet alakul ki. A luxus, a túlzott jólét, amire a legtöbb ember törekszik manapság, az étel pazarlására is megtanít, ami kimondottan bűnnek számít. Aki hű a kevesen, a sokon is hű az, és aki a kevesen hamis, a sokon is hamis az (Lk 16,10). Csak az tudja megbecsülni a „maradékot”, aki időt szán a lelki táplálkozásra, sőt fontosabbnak tartja azt. A sokaság és Jézus három napot voltak együtt, sok áldásban volt részük, hiszen gyógyította és tanította őket, szokásához híven. A maradék megbecsülésére a nehéz idők, a nélkülözés megtapasztalása is megtaníthat, ha hálásak maradunk a kevésért. De milyen nehéz nélkülözni azoknak, akik csak a bőséget és a pazarlást szeretik. Pedig Jézus a keveset is meg tudja sokasítani, ha oda tudjuk adni, sőt még nemcsak mások, hanem mi is megelégedhetünk. Hiszen: „Valóban nagy nyereség a kegyesség megelégedéssel...” (1Tim 6,6)