„Amikor Jézus Jeruzsálembe készült felmenni, maga mellé vette külön a tizenkét tanítványt, és útközben ezt mondta nekik: Íme, felmegyünk Jeruzsálembe, és az Emberfia átadatik a főpapoknak és az írástudóknak. Halálra ítélik, és átadják a pogányoknak, hogy kigúnyolják, megkorbácsolják, és keresztre feszítsék, de harmadnapon feltámad.
Akkor odament hozzá Zebedeus fiainak anyja a fiaival együtt, leborult előtte, és kérni akart tőle valamit. Jézus megkérdezte tőle: Mit kívánsz? Ő így felelt: Mondd, hogy melletted üljön az én két fiam a te országodban, az egyik jobb kezed, a másik bal kezed felől. Jézus így válaszolt: Nem tudjátok, mit kértek. Kiihatjátok-e azt a poharat, amelyet én fogok kiinni? Ők így feleltek: Kiihatjuk. Erre ő ezt mondta nekik: Az én poharamat kiisszátok ugyan, de hogy ki üljön jobb és bal kezem felől, azt nem az én dolgom megadni. Azoké lesz, akiknek az én Atyám elkészítette. Amikor ezt meghallotta a többi tíz, megharagudott a két testvérre. De Jézus magához hívta őket, és ezt mondta: Tudjátok, hogy a népek felett zsarnokoskodnak fejedelmeik, és vezetőik hatalmaskodnak rajtuk. De közöttetek ne így legyen, hanem aki naggyá akar lenni közöttetek, az legyen a szolgátok, és aki közöttetek első akar lenni, az legyen a rabszolgátok. Mert az Emberfia sem azért jött, hogy neki szolgáljanak, hanem hogy ő szolgáljon, és életét adja váltságul sokakért.”

Gondolatok az igéről

A keresztény egyházra a történelem során mindig nagy veszélyt jelentett az, hogy a világi politikához hasonlóan saját, megbízható embereit ültesse bizonyos tisztségekbe, székekbe, jutalmazza rangokkal, kitüntetésekkel, címekkel és különböző nevekkel. Az Úr Jézus arra készül, hogy életét adja váltságul sokakért, kereszthordozásról és szenvedésről beszél a tanítványának, amit majd ő sem kerülhet el, ha hűséges követője a Mesternek. Eközben a tanítvány másról ábrándozik, megpróbál befolyásra és népszerűségre szert tenni. Annyira fontos neki, hogy megelőzhesse tanítványtársait, és hatalomra jusson, hogy még a (szenvedés és gyötrelem) poharát is kiinná érte. Micsoda lelkesedés, de micsoda ellentét is egyben! A Mester szolgál, a tanítvány uralkodik?! Nem így kellene ennek lennie, azt mi is tudjuk, de mit sem változott a helyzet az idők során.
Korábban Zebedeus fiainak anyja próbálta meggyőzni Jézust arról, hogy fiai alkalmasak a mellette való „szolgálatra”. Ma talán nem a különböző családok igyekeznek helyzetbe hozni bizalmasukat a gyülekezetben vagy az egyházban, megteszik ezt a bizottságok, zsinatok és a tanácsok vagy missziói mozgalmak. Miért várjunk az Atya választására, ha dönthetünk mi is, és majd inkább áldást kérünk Istentől az általunk jónak tartott tanítványra?!
Ha nagy ambícióid vannak, ha sokat és nagyot akarsz tenni Isten or­szágáért, akkor vedd észre, hogy nem a nagyokat mondók, nem a fon­toskodók, nem a jó politikusok, nem az önmagukat jól me­ne­dzse­lők, vagy a jó kapcsolati hálóval rendelkezők számítanak igazán, ha­nem azok, akik a Mestert követve az áldozathozatalban és az ön­­feladásban „törekednek” elsőbbségre Isten királyságában! Elég a ta­nít­ványnak, ha követi Mesterét, nem kell mellé nőnie. A mennyei Atya tudja majd, hogy a Fiát követő tanítványt hogyan dicsőítse meg.