Mert én nemsokára feláldoztatom, és elérkezett az én elköltözésem ideje. Ama nemes harcot megharcoltam, futásomat elvégeztem, a hitet megtartottam, végül eltétetett nekem az igazság koronája, amelyet megad nekem az Úr, az igaz bíró azon a napon; de nemcsak nekem, hanem mindazoknak is, akik várva várják az ő megjelenését.
Igyekezz minél előbb hozzám jönni, mert Démász elhagyott engem, mivel ehhez a világhoz ragaszkodott, és elment Thesszalonikába, Kreszcensz pedig Galáciába, Titusz meg Dalmáciába. Egyedül Lukács van velem. Márkot vedd magad mellé, hozd el magaddal, mert hasznomra van a szolgálatban. Tikhikoszt elküldtem Efezusba. Köpenyemet, amelyet Tróászban Karposznál hagytam, hozd el, amikor jössz; hozd el a könyveket is, de főként a pergameneket.

Gondolatok az igéről

Pál apostol pályafutása célegyenesbe ért. Érzi, sőt látja is, hogy elérkezett az Úrhoz költözéséhez ideje. A római börtönéből, ahonnan levelét írja, nem kerül ki élve. Visszatekint az életére, és úgy látja, feladatát hűséggel elvégezte. Nem kételkedik a megjutalmazásban sem. De még mielőtt elköltözik, szeretné magánál tudni köpenyét, a könyveket, de főként a pergameneket. S talán mindennél jobban szeretné látni még szeretteit, szolgatársait. Ezért hívja Timóteust magához. Szomorú számára, hogy Démász, úgy látszik, nemcsak őt, de az Urat is elhagyta, mivel a világhoz ragaszkodott. Édesanyám sokszor énekelte idős korában: „Ott álljak üdvbe öltözötten, s kiket szerettem, mind köröttem!” Megadatott neki, még előtte édesapámnak is, hogy halálos ágyuknál ott voltunk gyerekei mindannyian. Fogtuk a kezét és énekeltük: „Ha testben válni kell, ez mélyen fáj nekünk, de egyesít minket a hit, és menny felé megyünk!” Milyen szép az ilyen elmenetel! Abban a hitben, hogy odaát vár a Megváltó, az Úr Jézus Krisztus! Adjon az Úr mindenkinek ilyen boldog elmenetelt!