A reformáció bibliai tanításai a hozzájuk igazodó életgyakorlattal megállíthatatlanul terjedtek egész Európában az 1517-es kezdet után. A megújulás különféle irányvonalai között az úgynevezett radikális reformáció egyik ágaként az anabaptizmus is megjelent. 1525-ben alakult meg az első anabaptista közösség Zürichben, de sokfelé már korábban elkezdődött az anabaptista tanítások, benne a hitvalló keresztség hirdetése. Így jutott el 1523-tól az akkori magyar területekre Schröter Kristófon keresztül, aki a fellelt forrás szerint ekkor kezdte szolgálatát Eperjesen anabaptista nézeteket képviselve. Meggyőzésére Kisszebeni Jánost küldte Luther, azonban 1526-ban Kisszebeni is csatlakozott Schröterhez. Így a magyar baptisták közmegegyezéssel 1523-at fogadták el az anabaptista misszió megjelenési évének a Kárpát-medencében.

Az 500. emlékévben mi, magyar baptisták, a Kárpát-medencei anabaptista misszió örökségének ápolására, biblikus értékeinek képviseletére, és példamutató személyiségei, valamint üzenetük megismertetésére kötelezzük el magunkat. Tesszük ezt Urunk iránti tiszteletből és azért, hogy Kárpát-medencei anabaptista és baptista múltunk megismerése, tanulságainak összegzése nyomán még hitelesebben, szilárdabban tudjuk képviselni Jézus Krisztust és a történelemben kikristályosodott értékrendünket, mert „az igazak gyökere mozdíthatatlan” (Péld 12,3).

a Magyarországi Baptista Egyház emlékév munkacsoportja

video

Habán kerámia legyen az otthonunk dísze!

Kivételes élmény habán csészéből kávézni, habán bögréből teázni, habán tányérból fogyasztani az ételt, habán tálból kínálni a vendéget, habán vázába tenni...

Tovább Jézussal!

Szerdán tartotta újabb szervezői találkozóját a csapat, melynek feladata előkészíteni a november 19-i „Tovább Jézussal!” evangelizációt a Baptista500 keretein belül.

Merj nagyot álmodni

Sarkadon egy kicsi, 23 tagot számláló baptista közösség él a Gyulai Baptista Gyülekezet körzeti állomásaként. Ez a kis lelkes csapat idén...

JELENTKEZZ KÓRUSTAGNAK A NOVEMBERI „TOVÁBB JÉZUSSAL!” RENDEZVÉNYÜNKRE!

Szeretnénk, ha az arénában ismét megszólalhatna egy több száz fős kórus Istenünket dicsőítve, melyhez várjuk egyének és kórusok jelentkezését. A jelentkezni...

JELENTKEZZ ÖNKÉNTESNEK A NOVEMBERI „TOVÁBB JÉZUSSAL!” RENDEZVÉNYÜNKRE!

Szeretettel hívunk, hogy te is légy részese a Baptista500 jubileumi rendezvénysorozat ünnepi záróalkalmának. Vendég evangélista Billy Graham unokája, Will Graham lelkész,...

Regényíró pályázat – Baptista500 – dr. Rusz Gábor: Tizenkét év

A Magyarországi Baptista Egyház „Könyvecskék az anabaptistákról” címmel kisregényíró pályázatot hirdetett az elmúlt évben azzal a céllal, hogy 2023-ban, a Baptista500...
Iratkozzon fel hírlevelünkre!
X