2024. január 18–21. között a bulgáriai Szófiában került megrendezésre az Európai Baptista Szövetség (European Baptist Federation) által szervezett Connect konferencia, amelyen huszonhárom országból több mint ötven ifi- és gyermekmunkás gyűlt össze a kontinensről, sőt, még távolabbi helyekről is. A Magyarországi Baptista Ifjúsági Missziót (MABIM) hárman képviseltük: Varró Petra, Selmeczi Petra és Selmeczi Nimród.

Minden napot dicsőítéssel és egy-egy helyi lelkipásztor igei bátorításával kezdtünk. A dicsőítőcsapat segítségével egy nagyon szép bolgár dicsőítő éneket is megtanultunk. Az előadások során Alan Donaldson, az EBF főtitkára bemutatta nekünk az Európai Baptista Szövetség működését és főbb céljait, hogy láthassuk a fiatalok helyét ebben. Emellett hallhattunk előadásokat a tanítványnevelésről, a több nemzetiségű ifimunka kihívásairól, öngondozásról, missziói hallgatásról, sport- és zenei misszióról, valamint a gyermekmunka különböző formáiról. Az előadásokat kiscsoportos beszélgetésekben dolgoztuk fel, amelyekből kiderült, melyik országban hogyan valósíthatók meg az elhangzottak.

A konferencia során megválasztottuk az EBF ifjúsági és gyermekmunkás bizottságának új vezetőit a következő időszakra, és végül úrvacsorával zártuk az együttlétet. Vasárnap a konferenciának otthont adó Szófiai Első Baptista Gyülekezet istentiszteletén vettünk részt, ahol Alan Donaldson főtitkár szolgált igehirdetéssel.

A tanítások, igei üzenetek mellett a legnagyobb áldást a kapcsolatépítés jelentette. Különböző játékok, városnézés és beszélgetések során rövid idő alatt nagyon sok új embert ismerhettünk meg. Beleláthattunk egymás életébe, küzdelmeibe. Számos ötletet nyerhettünk egymástól, és beszélgethettünk hosszabb távú együttműködések lehetőségéről. Bátoríthattuk egymást, imádkozhattunk egymásért. Jó volt látni, hogy Isten milyen sokféle embert használ teljesen különböző élethelyzetekben Európa-szerte az ő országának építésére. Jó volt látni, hogy Isten nem mond le Európáról, hanem mindenhol vannak még olyan testvéreink, akik azért küzdenek, hogy az evangélium terjedjen, még ha a körülmények nem is mindenhol ideálisak. Jó volt megtapasztalni, hogy Isten nagy családjába tartozhatunk, nem vagyunk egyedül, más helyeken is vannak hozzánk hasonló lelkületű testvéreink.

Ahogyan több ország helyzetével megismerkedtem, megerősödött bennem az a felismerés, hogy bár lehetséges, hogy ezt nehéz elhinni, de mégis így van: mi, magyarországi baptisták különösen kiváltságos helyzetben vagyunk. Hálásak lehetünk azért, amink van, és ez nem kevés és egyáltalán nem magától értetődő. Akire pedig sokat bíztak, attól sokat is kérnek számon – ez a másik gondolat, amit hazahoztam magammal erről a konferenciáról. Ahogy a MABIM külkapcsolatait ápolom és részt veszek az M28 Baptista Külmisszió munkájában is, egyre inkább azt látom, hogy nekünk, magyaroknak van felelősségünk abban, hogy a környezetünkben élő testvéreinket támogassuk a misszióban. A jövőben keresni fogom az utat arra, hogyan valósulhat ez meg.


Elindult egyházunk hírlevele, melyben tájékoztatást adunk aktuális híreinkről, eseményeinkről. Iratkozzon fel ön is!


Köszönjük!

Köszönjük mindenkinek, aki idén a baptisták társadalmi szolgálatát támogatta adója 1+1%-ával!