Legyen a mai napunk is ilyen, mutassuk be a világnak, hogy alázatban, szeretetben szolgáljuk Jézus Krisztust!
Amikor Jézus Jeruzsálembe készült felmenni, maga mellé vette külön a tizenkét tanítványt, és útközben ezt mondta nekik: Íme, felmegyünk Jeruzsálembe, és az Emberfia átadatik a főpapoknak és az írástudóknak. Halálra ítélik, és átadják a pogányoknak, hogy kigúnyolják, megkorbácsolják, és keresztre feszítsék, de harmadnapon feltámad.
Akkor odament hozzá Zebedeus fiainak anyja a fiaival együtt, leborult előtte, és kérni akart tőle valamit. Jézus megkérdezte tőle: Mit kívánsz? Ő így felelt: Mondd, hogy melletted üljön az én két fiam a te országodban, az egyik jobb kezed, a másik bal kezed felől. Jézus így válaszolt: Nem tudjátok, mit kértek. Kiihatjátok-e azt a poharat, amelyet én fogok kiinni? Ők így feleltek: Kiihatjuk. Erre ő ezt mondta nekik: Az én poharamat kiisszátok ugyan, de hogy ki üljön jobb és bal kezem felől, azt nem az én dolgom megadni. Azoké lesz, akiknek az én Atyám elkészítette. Amikor ezt meghallotta a többi tíz, megharagudott a két testvérre. De Jézus magához hívta őket, és ezt mondta: Tudjátok, hogy a népek felett zsarnokoskodnak fejedelmeik, és vezetőik hatalmaskodnak rajtuk. De közöttetek ne így legyen, hanem aki naggyá akar lenni közöttetek, az legyen a szolgátok, [és aki közöttetek első akar lenni, az legyen a rabszolgátok.] Mert az Emberfia sem azért jött, hogy neki szolgáljanak, hanem hogy ő szolgáljon, és életét adja váltságul sokakért.
Miközben Jézus a szenvedésről és a kereszthalálról beszél, a Zebedeus fiúk anyukája fiai érdekében próbál lobbizni Jézusnál. Amikor az egyházban a „jó helyek” kerülnek a fókuszba, ott a kapcsolatok sérülnek. Itt is megharagudtak a többiek, mert a Zebedeus fiúk előrefurakodtak. Nem jó, ha egymáshoz hasonlítjuk magunkat, mert ez keserűséghez vagy büszkeséghez fog vezetni. Helyette vegyük komolyan Jézus tanítását: „aki közöttetek első akar lenni, az legyen a rabszolgátok.” (Mt 20,27) Isten országában a nagyság az alázattal kezdődik, és a szolgálattal folytatódik. Itt az számít, hogy ki mennyire szolgálatkész. Mit kérsz ma Jézustól? Nagyobb rangot, elismerést, méltóságot, vagy erőt az alázatos szolgálathoz? Lehet, hogy elfáradtál, esetleg kiégtél, és úgy érzed, hogy most már a múltra való tekintettel lehetsz valaki a gyülekezetben. Ne felejtsd el, naggyá úgy válhatsz, ha alázatos maradsz! Jézus ezt mondja: „Mert aki felmagasztalja magát, megaláztatik, és aki megalázza magát, felmagasztaltatik.” (Mt 23,12) Jézus nemcsak beszél a szolgálatról, hanem be is mutatja (Mt 20,28). Legyen a mai napunk is ilyen, és alázatban, szeretetben szolgáljuk Jézus Krisztust!
]]>A mennyei munkabért nem valamilyen valutaalapon számolják el, hanem kegyelemalapon, ezért mindenkinek ugyanannyi a bére.
Hasonló a mennyek országa ahhoz a gazdához, aki korán reggel kiment, hogy munkásokat fogadjon a szőlőjébe. Miután megegyezett a munkásokkal napi egy dénárban, elküldte őket a szőlőjébe. Amikor kiment kilenc óra tájban, látta, hogy mások is állnak a piacon tétlenül, és ezt mondta nekik: Menjetek el ti is a szőlőmbe, és ami jogos, megadom nektek. Azok pedig elmentek. Ismét kiment tizenkét óra körül és délután három óra tájban, és ugyanígy tett. Amikor pedig délután öt óra tájban is kiment, talált újabb embereket, akik ott álldogáltak, és megkérdezte tőlük: Miért álltok itt egész nap tétlenül? Azok pedig így válaszoltak: Mert senki sem fogadott fel bennünket. Erre ezt mondta nekik: Menjetek el ti is a szőlőmbe! Miután pedig beesteledett, ezt mondta a szőlő gazdája a munkások vezetőjének: Hívd ide a munkásokat, és fizesd ki a bérüket, az utolsókon kezdve az elsőkig. Ekkor jöttek azok, akik öt óra tájban álltak munkába, és kaptak egy-egy dénárt. Amikor az elsők jöttek, azt gondolták, hogy többet kapnak, de egy-egy dénárt kaptak ők is. Amikor átvették, zúgolódni kezdtek a gazda ellen, és ezt mondták: Ezek az utolsók egyetlen órát dolgoztak, és egyenlővé tetted őket velünk, akik az egész nap terhét hordoztuk, és szenvedtünk a hőségtől. Ő pedig egyiküknek így felelt: Barátom, nem bánok veled igazságtalanul. Vajon nem egy dénárban egyeztél meg velem? Vedd, ami a tied, és menj! Én pedig az utolsónak is annyit akarok adni, mint neked. [Hát nem tehetek azt a javaimmal, amit akarok? Vagy azért vagy irigy, mert én jó vagyok hozzájuk]? Így lesznek az utolsókból elsők, és az elsőkből utolsók.
Aki ma munkavállaló, az tudja, hogy sok igazságtalanság van a fizetések területén. Van, hogy valaki kevesebb munkáért többet kap. Aki jól el tudja magát adni, az többet keres.
Jézus ebben a példázatban arról beszél, hogy Isten országában a Gazda keresi azokat, akik készek elfogadni az ajánlatát! Amikor Isten meghív, akkor személyes kapcsolatba hív. Ennek az eredménye az üdvösség! Jézus arról beszél, kegyelemalapon mindenkinek ugyanannyi a bére.
Mivel Isten kegyelmes, ma is hívja az embereket. Hívja a tékozlókat, és akiknek mindenük megvan, de üres a lelkük. Akik a sok párkapcsolat közül egyikben sem találták meg a várt beteljesedést. Hívja a Krisztus nélkül élő, rendezett életű, jó embereket is! És Isten ma hív téged!
Ebben a példázatban Jézus üzen a gyülekezetekben lévő hívőknek, hogy mindenféle ember meg fog jelenni a gyülekezetben, és keresik a helyüket. Ezeket az embereket szeretettel kell befogadni, sőt nekik is ugyanaz lesz a fizetségük! Ők is a kegyelem alapján kapják a bérüket, és üdvösséget nyernek! Akik ezt nem veszik komolyan, sőt farizeusok módján viselkednek, azoknak szól a figyelmeztetés: „Így lesznek az utolsókból elsők, és az elsőkből utolsók.” (Mt 20,16)
Nem kell senkinek aggódnia, aki odaszánta az életét Isten szolgálatára, mert Isten senkinek nem lesz adósa.
Ekkor megszólalt Péter, és ezt kérdezte: Mi elhagytunk mindent, és követtünk téged, hát velünk mi lesz? [Jézus erre ezt mondta nekik: Bizony mondom nektek, hogy ti, akik követtek engem, a megújult világban, amikor az Emberfia beül dicsőségének trónszékébe, ti is tizenkét trónszékbe ültök, és ítéletet tartotok Izráel tizenkét törzse felett.] És mindenki, aki elhagyta házát vagy testvéreit, apját vagy anyját, gyermekeit vagy földjeit az én nevemért, a százszorosát kapja, és megörökli az örök életet. De sok elsőből lesz utolsó, és utolsóból első.
Haszonelvű világban élünk. Sokak szerint mindennek a lényege, hogy mennyi lesz ebből az én hasznom. Ha megteszem, gazdagít engem? Mert ha nem, akkor csökken a motiváció. Péter feltesz egy kérdést: „Mi elhagytunk mindent, és követtünk téged, mi lesz hát a jutalmunk?” (Mt 19,27) Itt is a profit kérdése jön elő. A Biblia sokat beszél az áldozatkészségről, lemondásról. Akkor is érdemes valamit megtenni, ha esetleg komoly áldozatokat vagy veszteségeket igényel, de Jézusért megteszem. Lehet, hogy a mai nap is szükséged lesz erre a lépésre. Legyünk nagylelkűek, amikor Jézus szolgálatáról van szó? Jézus a válaszában kifejti, hogy nem kell senkinek aggódnia, aki odaszánta az életét Isten szolgálatára, mert Isten senkinek nem lesz adósa, mert ő gazdagon meg fog áldani! Sokszoros lesz az áldás már itt a földi életben is, és az üdvösség elnyerése a legnagyobb ajándék, amit egy ember kaphat! Jézus kifejti, hogy amikor újra visszajön, számít a tanítványokra, lesz jutalom, lesz dicsőség, ők is királyi székekbe fognak ülni Jézus oldalán. A legjobb befektetés, amit ma tehetsz, hogy az örök életbe, Isten országába fektetsz be a hiteddel, tetteiddel, adományaiddal, szolgálatoddal!
]]>Jézus Krisztus ma arra hív bennünket, hogy a „gazdagságunkat” adjuk át neki!
Odament hozzá valaki, és ezt kérdezte: Mester, mi jót tegyek, hogy örök életet nyerjek? Ő pedig azt felelte neki: Miért kérdezel engem a jóról? Csak egy van, aki jó. Ha pedig be akarsz menni az életre, tartsd meg a parancsolatokat! Az megkérdezte: Melyeket? Jézus így felelt: Ezeket: „Ne ölj, ne paráználkodj, ne lopj, ne tanúskodj hamisan, tiszteld apádat és anyádat”, és „szeresd felebarátodat, mint magadat!” Az ifjú erre ezt mondta: Ezt mind megtartottam, mi fogyatkozás van még bennem? Jézus így válaszolt neki: Ha tökéletes akarsz lenni, menj el, add el vagyonodat, oszd szét a szegényeknek, és kincsed lesz a mennyben; azután jöjj, és kövess engem! Amikor hallotta az ifjú ezt a beszédet, szomorúan távozott, mert nagy vagyona volt.
[Jézus pedig ezt mondta tanítványainak: Bizony mondom nektek, hogy gazdag ember nehezen megy majd be a mennyek országába.] Ismét mondom nektek: Könnyebb a tevének a tű fokán átmenni, mint a gazdagnak az Isten országába bejutni. Amikor meghallották ezt a tanítványok, nagyon megdöbbentek, és így szóltak: Akkor kicsoda üdvözülhet? Jézus rájuk tekintett, és ezt mondta nekik: Embereknek ez lehetetlen, de Istennek minden lehetséges.
Valószínűleg mindenki szeretne az örök élet részese lenni. Talán keresi is ennek a lehetőségét, de amikor kiderül, hogy mit kell tennie ezért, akkor a legtöbben továbbállnak. Miért? Mert önmagunk megtagadása, az önátadás nehéz feladat! Sokkal könnyebb néhány parancsolatot betartani úgy, hogy a bűnös egó marad.
Ezt nevezzük olyan vallásosságnak, amelyben nincs benne Krisztus. Lehet, hogy külsőségekben hasonlít az igaz istentisztelethez, de mégis a lényeg marad ki. Pedig Isten országába csak akkor jut az ember, ha elengedi a régi bűnös életét, és elfogadja Istentől az új életet.
A történetben a fiatalember a gazdagságáról nem akart lemondani, inkább az örök életet engedte el. Vizsgáljuk meg magunkat! Nekünk mi az a „gazdagság”, ami távol tart bennünket Isten országától? Vagyon, félelem, hírnév, gyávaság, hitetlenség, sérelmek, büszkeség...?
Lehet, hogy csak egy lépésre vagyunk a megtéréstől, de ha nem tudjuk elengedni, ami nekünk a „gazdagságot”, esetleg a biztonságot vagy a kényelmet jelenti, akkor nem fog működni az önátadás.
Jézus Krisztus ma arra hív bennünket, hogy a „gazdagságunkat” adjuk át neki! Ezt bátran megtehetjük, mert ő sokkal többet ad nekünk.
A szövetségesek minden körülmények között védik, támogatják egymást.
Amikor befejezte Jézus ezeket a beszédeket, elhagyta Galileát, és elment Júdeának a Jordánon túli vidékére. Nagy sokaság követte, és ott meggyógyította őket.
Ekkor farizeusok mentek hozzá, hogy kísértsék őt, és megkérdezték tőle: Szabad-e az embernek bármilyen okból elbocsátania a feleségét? Ő pedig így válaszolt: Nem olvastátok-e, hogy a Teremtő kezdettől fogva férfivá és nővé teremtette őket? És ezt mondta Isten: „Ezért hagyja el a férfi apját és anyját, ragaszkodik feleségéhez, és lesznek ketten egy testté.” Úgyhogy már nem két test, hanem egy. Amit tehát Isten egybekötött, azt ember el ne válassza! Erre azt mondták neki: Akkor miért rendelte el Mózes, hogy aki elbocsátja a feleségét, adjon neki válólevelet? Jézus így válaszolt nekik: Mózes szívetek keménysége miatt engedte meg nektek, hogy elbocsássátok feleségeteket, de ez kezdettől fogva nem így volt. [Mondom nektek, hogy aki elbocsátja feleségét – a paráznaság esetét kivéve –, és mást vesz feleségül, az házasságtörő.]
Erre így szóltak hozzá tanítványai: Ha ilyen a férj helyzete a feleséggel, akkor nem érdemes megházasodni. Ő azonban így válaszolt nekik: Nem mindenki fogadja be ezt a beszédet, csak azok, akiknek megadatott. Mert vannak házasságra alkalmatlanok, akik anyjuk méhétől így születtek, és vannak házasságra alkalmatlanok, akiket az emberek tettek házasságra alkalmatlanná, és vannak házasságra alkalmatlanok, akik önmagukat tették házasságra alkalmatlanná a mennyek országáért. Aki el tudja fogadni, fogadja el!
A Biblia arról beszél, hogy a házasság egy szövetség, amiben kifejezzük Isten előtt, hogy egymás támogatói leszünk egész életünkben. A szövetségesek minden körülmények között védik, segítik egymást. A szövetségben rengeteg áldás van elrejtve. Jézus kiemeli a paráznaság bűnét, mert ez a szövetség megsértése! Ha valaki a szövetségesét (házastársát) elveszíti, mert az mással lép szövetségre, akkor a házassági szövetség nem működik, ilyenkor a házasság megszűnik. Isten akarata, hogy szentül és tisztán éljünk, és ne váljunk el a házastársunktól! Ha valaki kilép a szövetségből, de bűnbánatot tart, megalázza magát, akkor meg lehet bocsátani, és nem kell elválni, újra lehet kezdeni. Lehetnek olyan helyzetek, amikor az egyik fél kilép a szövetségből, nem tart bűnbánatot, nem akarja rendezni a házasságát, így másvalaki szövetségese lesz. Ilyenkor a válás sajnos megtörténik. Ezért mondja a Biblia: „Kerüljétek a paráznaságot!” (1Kor 6,18) Aki ezt megtartja, sok fájdalomtól és nyomorúságtól őrzi meg a szívét! Imádkozzunk ma a házasságokért, a sajátunkért és másokéért is, hogy amit az Isten egybekötött, ember azt el ne válassza!
]]>A megbocsátás és a bocsánatkérés a leghatékonyabb módja a kapcsolatok rendezésének. Ha ennél lett volna jobb, akkor Isten azt választotta volna.
Akkor Péter odament hozzá, és ezt kérdezte tőle: Uram, hányszor kell megbocsátanom az ellenem vétkező testvéremnek? Még hétszer is? Jézus így válaszolt: Mondom neked, nemhogy hétszer, hanem még hetvenszer hétszer is. Ezért hasonló a mennyek országa ahhoz a királyhoz, aki el akarta számoltatni a szolgáit. Amikor hozzákezdett, egy olyan embert vittek elé, aki tízezer talentummal volt adósa. Mivel nem volt miből fizetnie, megparancsolta az úr, hogy adják el őt és feleségét, gyermekeit és mindenét, amije van, és úgy fizesse meg. A szolga ekkor leborult előtte, és így esedezett: Légy türelemmel irántam, és mindent megfizetek neked. Az úr pedig megszánta a szolgát, elbocsátotta, és elengedte az adósságát. Amikor azonban kiment az a szolga, találkozott egyik szolgatársával, aki száz dénárral tartozott neki. Megragadta, fojtogatni kezdte, és ezt mondta neki: Fizesd meg, amivel tartozol! Szolgatársa ekkor leborult előtte, és így kérlelte: Légy türelemmel irántam, és megadom majd neked. De az nem engedett, hanem elmenve börtönbe záratta őt, amíg meg nem fizeti a tartozását. Amikor szolgatársai látták ezt, nagyon felháborodtak. Elmentek, és jelentették uruknak mindazt, ami történt. Akkor magához hívatta őt ura, és így szólt hozzá: Gonosz szolga, elengedtem minden tartozásodat, mivel könyörögtél nekem. [Nem kellett volna neked is megkönyörülnöd szolgatársadon, amint én is megkönyörültem rajtad]? És ura haragjában átadta őt, hogy kínozzák, amíg meg nem fizeti neki az egész tartozását. Így tesz majd az én mennyei Atyám is veletek, ha szívetekből meg nem bocsátotok, mindenki az ő testvérének.
Tartsunk bűnbánatot, és kérjünk bocsánatot egymástól – akár most is! (Mt 5,23–24)
Egyszer egy fiatal házaspár keresett meg azzal, hogy teljesen megromlott a házasságuk. Sok fájdalmat okoztak egymásnak, és nem bírják tovább. Mit lehet ilyenkor tenni? A válaszom ez volt: Meg kell bocsátani! Évekkel ezelőtt a fiamért elfelejtettem időben menni az iskolába. Már minden gyereket elvittek a szülei, csak ő maradt a tanító nénivel a teremben. Mikor megérkeztem, könnyes szemmel állt velem szemben, nagyon félt, hogy nem megyek érte. Lehajoltam hozzá, és ezt mondtam neki: „Ne haragudj, hogy késtem! Meg tudsz bocsátani?” Átölelt, és azt mondta: „Megbocsátok, apa.” A megbocsátás és a bocsánatkérés a leghatékonyabb módja a kapcsolatok rendezésének. Ha ennél lett volna jobb, akkor Isten azt választotta volna, hogy a bűnös embert megszabadítsa. Ezért a megbocsátást és a bocsánatkérést napi szinten kell gyakorolnunk, hogy a kapcsolataink rendezettek és áldottak legyenek. Van olyan ember, akivel nem szívesen találkozol? Aki nem szimpatikus, esetleg megsértett, átvert vagy megalázott? Ha igen, akkor a megbocsátásról szóló jézusi tanítás neked is szól! Kész vagy rendezni az elrontott kapcsolatokat, bocsánatot kérni? Tedd meg ma! Ne gondolkodj másban, ne hordozd a haragot! „Haragudhattok, de ne vétkezzetek: a nap ne menjen le haragotokkal...” (Ef 4,26)
]]>Legyen távol tőlünk a rossz, és igényeljük az Istentől jövő jóságot!
Minden keserűség, indulat, harag, kiabálás és istenkáromlás legyen távol tőletek minden gonoszsággal együtt. [Viszont legyetek egymáshoz jóságosak, irgalmasak, bocsássatok meg egymásnak, ahogyan Isten is megbocsátott nektek Krisztusban.]
Mire emlékeztet téged ez a felsorolás? Hazugság, harag, lopás, bomlasztó beszéd, keserűség, indulat, kiabálás, istenkáromlás...
A Biblia azt mondja, hogy ezek az óemberünk természetéből fakadó cselekedetek. Bizonyára mindegyiket elkövetted már, de ha megtértél, akkor múlt időben beszélhetünk ezekről, mert Isten megbocsátotta minden bűnödet, és új életben jársz!
Ha így van, engedd, hogy a Szentlélek uralkodjon az életedben, aki segít téged abban, hogy a nap ne menjen le a haragoddal, tudj megbocsátani, és tudj szent életet élni. Abban is támogat, hogy szorgalmasan tudj dolgozni és másokat segíteni. Továbbá a Szentlélek a beszédedet is megszenteli, és inkább áldást mondasz, mint átkot. Ez teljesen más élet, mint a régi.
Ne akarjunk ma sem engedni az ördögnek és a kísértéseknek, mert akkor a bennünk lévő Szentlélek fog megszomorodni. Legyen távol tőlünk a rossz, igényeljük az Istentől jövőjóságot és szentséget!
Az irgalom, a megbocsátás, a jóság mind a Szentlélek munkája, amit ma is be akar mutatni a világnak rajtad keresztül.
A gyülekezet Krisztus teste, ahol ha a bű n gyökeret ver, kór okozóként megfertőzheti a közösséget. Szükséges gyógymódot találni, hogy a test egészségesen növekedni tudjon.
Ha pedig vétkezik ellened a testvéred, menj el hozzá, fedd meg négyszemközt: ha hallgat rád, megnyerted a testvéredet. Ha pedig nem hallgat rád, végy magad mellé még egy vagy két embert, hogy két vagy három tanú szava erősítsen meg minden vallomást. Ha nem hallgat rájuk, mondd meg a gyülekezetnek! Ha pedig a gyülekezetre sem hallgat, tekintsd olyannak, mint a pogányt vagy a vámszedőt! Bizony mondom nektek: amit megköttök a földön, kötve lesz a mennyben is, amit pedig feloldotok a földön, oldva lesz a mennyben is. Bizony mondom nektek azt is, hogy ha közületek ketten egyetértenek a földön mindabban, amit kérnek, azt mind megadja nekik az én mennyei Atyám. Mert ahol ketten vagy hárman összegyűlnek az én nevemben, ott vagyok közöttük.
A bűnt helyén kell kezelni, legyen szó személyes vagy gyülekezeti érintettségről. Ha valaki megsértett, személyesen rendezd vele! Arról ismer fel minket a világ, hogy szeretjük egymást, s ez egymáshoz való odafordulásainkból tűnhet ki, legfőképp azokkal szemben, akik önző módon feladnák a rendezés esélyét. Rosszat tett ellened? Menj oda hozzá, legyen világos a viszonyotok, törekedj a megbékélésre, de a rosszat ne mondd jónak! Szeretet és igazság együtt legyen a szíved motorja!
Ha nem hallgat rád, hozz magaddal egy-két embert, az ő jelenlétük tanúja lesz az igazságnak, s talán kihat majd a bűnből való megtérésre. A szeretet hosszútűrő, Isten szeretettel van felénk, bűnösök felé, ezt tükrözd vissza kapcsolataidban sérelmek, bántások, bűnök idején is! Nem maradhat azonban fertőző sebhely Krisztus testén, ha a vétek kihat másokra, a gyülekezetre, akkor számít az időben megkezdett kezelés!
Ha az illető nem hajlandó változtatni, akkor a gyülekezet elé kell vinni az ügyet, amire az Ige szólít, hogy közösen kezeljük a bűnt, és hozzunk döntést a helyzetről.
A másik fél döntése az ő felelőssége, a te dolgod, hogy a legjobbat tedd a békés és szeretetteljes kapcsolat megteremtése érdekében.
Elveszettek voltunk, de az Úr ránk talált, azért jött, hogy mint számára legértékesebb kincseket a szemétből, porból felvegyen és a szíve fölött hordjon.
Az Emberfia azért jött, hogy megmentse, ami elveszett. Mit gondoltok? Ha egy embernek száz juha van, és eltéved közülük egy, vajon nem hagyja-e ott a kilencvenkilencet a hegyekben, és nem megy el megkeresni az eltévedtet? És ha megtalálja, bizony mondom nektek, jobban örül neki, mint annak a kilencvenkilencnek, amelyik nem tévedt el. [Ugyanígy a ti mennyei Atyátok sem akarja, hogy elvesszen egy is e kicsinyek közül.]
Az Úr Jézus Krisztus azért jött, hogy megtaláljon minket, elveszetteket olyan elszánt szeretettel, ami nem hagyja, hogy életünk a szemétben landoljon. Nincs olyan mélység, ami elnyelhetne bennünket az ő irgalmas tekintetétől, jelenlétére magányunkban is számíthatunk. Isten már az édeni bűneset óta keresi az embert, jelez életünk számos pontján, már ősidők óta kérdezi tőlünk: „hol vagy?” Keres az Igén keresztül, szól hozzánk imádságaink közepette, amikor örömeinket, gondjainkat, aggódásainkat, vágyainkat megosztjuk vele. „Közeledjetek Istenhez, és ő közeledni fog hozzátok.” (Jak 4,8a) Az Úr otthagyta a mennyet, hogy megkeressen és megtartson. Elveszettségünk többé nem nőhet fölénk, hiszen immár az ő családjához tartozhatunk, Jézus jelen van a gyülekezetben, amikor hívők gyűlnek össze, hogy imádkozzanak, dicsőítsék az Urat, és tanuljanak az ő igéjéből. Talán néha elveszettnek érezzük magunkat, pedig Jézus jelen van a mindennapi életben is. Néha könnyű elfelejteni, hogy Isten mindent áthat, figyeljünk az apró jelekre, vezetésére! Jézus keres bennünket, a társaságunkat, s miután megtalált minket, megtartó karjából semmi ki nem ragadhat! Legyen ez a zsinórmértékünk nap mint nap!
]]>Aki megalázza magát, felmagasztaltatik. Aki alázatban él és cselekszik, aki nyitott elmével és ő szinte kíváncsisággal jár-kel a világban, az megláthatja a mennyek országát.
Abban az órában odamentek a tanítványok Jézushoz, és megkérdezték tőle: Ki a nagyobb a mennyek országában? Ő odahívott egy kisgyermeket, közéjük állította, és ezt mondta: Bizony mondom nektek, ha meg nem tértek, és olyanok nem lesztek, mint a kisgyermekek, nem mentek be a mennyek országába. [Aki tehát megalázza magát, és olyan lesz, mint ez a kisgyermek, az a nagyobb a mennyek országában.] És aki befogad egy ilyen kisgyermeket az én nevemben, az engem fogad be. Aki pedig megbotránkoztat egyet e kicsinyek közül, akik hisznek bennem, jobb annak, ha malomkövet kötnek a nyakába, és a tenger mélyébe vetik. Jaj a világnak a botránkozások miatt! Mert szükséges, hogy botránkozások történjenek, de jaj annak az embernek, aki megbotránkoztat!
Ha a kezed vagy lábad megbotránkoztat téged, vágd le, és vesd el magadtól: jobb neked, ha csonkán vagy sántán mégy be az életre, mint ha két kezeddel vagy két lábaddal együtt vettetsz az örök tűzre. Ha pedig a szemed botránkoztat meg téged, vájd ki, és vesd el magadtól: jobb neked, ha fél szemmel mégy be az életre, mint ha két szemeddel együtt vettetsz a gyehenna tüzére.
Vigyázzatok, nehogy egyet is megvessetek e kicsinyek közül, mert mondom nektek, hogy az ő angyalaik a mennyekben mindenkor látják az én mennyei Atyám arcát.
Jézus tanítványai arról vitatkoztak, hogy ki lehet a legnagyobb a mennyek országában. Jézus válaszával azonban mindenkit meglepett. Ő egy kisgyermeket állított közéjük, és azt mondta, hogy ha nem leszünk olyanok, mint a kisgyermekek, nem mehetünk be a mennyek országába.
Az alázatosság nem jelenti azt, hogy alárendeljük magunkat másoknak, vagy önmagunkat semmibe vesszük. A gyermeki egyszerűség, ártatlanság és szeretet példája számunkra iránymutatást nyújt.
Tegyük félre a büszkeséget és a rivalizálást, helyette találjunk lehetőségeket arra, hogy segítsünk és támogassunk másokat, legyen az a támogatás egy baráti szó, egy vigasztaló ölelés vagy egy segítőkéz. Alázatban mindannyian képesek vagyunk szeretettel cselekedni, ezek az apró tettek óriási hatással lehetnek mások életére!
Emellett ne felejtsük el, hogy az alázatosság elősegíti az Istennel való kapcsolatunkat is! Amikor megalázzuk magunkat, megnyitjuk szívünket az Isten előtt, ő gazdag áldásokat ont ránk.
Imádságban forduljunk Istenhez, hogy segítsen nekünk alázatosnak lennünk, és szeretettel szolgálnunk másokat! Kérjük, hogy vezessen minket az alázat és a szeretet útján, adjon nekünk erőt, hogy megvalósítsuk az ő akaratát!
Isten gyermekei szabadok e világtól.
Amikor Kapernaumba értek, odamentek Péterhez azok, akik a templomadót szedik, és megkérdezték tőle: A ti mesteretek nem fizet templomadót? De igen – felelte. És amikor bement a házba, mielőtt még szólt volna, Jézus megkérdezte: Mit gondolsz, Simon, a földi királyok kiktől szednek vámot vagy adót: a fiaiktól vagy az idegenektől? [Miután így felelt: Az idegenektől – Jézus ezt mondta neki: Akkor tehát a fiak szabadok.] De hogy ne botránkoztassuk meg őket, menj a tengerhez, vesd be a horgot, és fogd ki az első halat, amely ráakad! Amikor felnyitod a száját, találsz benne egy ezüstpénzt, vedd ki, és add oda nekik értem és érted!
Jézus különleges tanítással, példával szolgált a templomadót szedők és Péter közötti párbeszédben: Jézus Isten Fiaként mentes az ilyen földi kötelezettségektől, de nem azért, hogy felszabadítsa magát a felelősség alól! Jézus és követői különböznek a világ normáitól, a földi hatalmi struktúráktól. Ők Isten országának polgárai, az ő életüknek más alapelvei és elkötelezettségei vannak. Ők az igazságosságra, irgalomra és szeretetre építik az életüket. Ebben a világban gyakran szembekerülünk a földi normával, de Jézus arra buzdít, hogy legyünk hűségesek Isten törvényeihez, még akkor is, ha ez a körülöttünk lévő renddel, elvárásokkal ellentétes. Jézus, hogy elkerülje a botránkozást, felajánlást tesz, ami természetfeletti hatalmának bizonyítéka is: egy hal szájából kerül elő az adóra szánt pénz. Még a teremtett világ is az ő uralma alá van rendelve! Tartózkodjunk a világ által felkínált kísértésekkel és normákkal szemben, legyünk hűségesek Isten elveihez és értékeihez, bízzunk Isten gondoskodásában! Engedjük, hogy Isten csodálatos hatalma, kegyelme vezesse életünket, legyünk példaképek mások számára az ő szeretetének kifejezésében és a világ felé való szolgálatban!
]]>Elszomorodás helyett legyen bizalmunk Jézus Krisztusban, aki valóban az, akinek mondja magát! Szenvedéseink, kereszthordozásunk tanítványi létünk formáló eszközei az Úr kezében.
[Amikor újra együtt voltak Galileában, így szólt hozzájuk Jézus: Az Emberfia emberek kezébe adatik], és megölik őt, de a harmadik napon feltámad. Ekkor igen elszomorodtak.
Jézus közelgő szenvedéséről, haláláról és feltámadásáról szól a tanítványoknak, mégis elkötelezi magát a küldetése mellett. Ő példát adott nekünk, hogy életünk nehézségeivel és szenvedéseivel szembesülve megértsük és elfogadjuk azokat. Segít, hogy talpra álljunk és megerősödjünk a próbatételek közepette. Ahogyan Jézus feltámadása valóság, úgy az örök élet reménysége számunkra is az, ne veszítsük hát el, hanem bízzunk abban, aki úr mindenek felett! Az Úr elfogadta küldetését, végigjárta a szenvedések útját, mert szeretett minket, még azokat is, akik ártottak neki! Micsoda önzetlen, tiszta szeretet ez! Elhordozta súlyos keresztjét értünk, s a kereszthordozásban mi sem adhatjuk lejjebb, hiszen azt mondta: „Aki nem veszi fel keresztjét, és nem követ, nem lehet a tanítványom.” A kereszthordozás tanítványi létünk alapja, célja és értéke van.
Jézus valóban az, akinek mondja magát, valóban meghalt és feltámadt, ahogy azt előre megmondta, és velünk is valóban úgy lesz minden, ahogy az Úr mondja. Ez a bizonyosság segít, hogy életünk ne csak túlélés legyen, hanem a kihívásokban meglássuk Isten tökéletes tervét, a nehézségekben pedig személyes növekedésünk és fejlődésünk kulcsát!
Hittel, kitartóan imádságban és böjtben vigyük az Úr elé dolgainkat, mert tőle jön a szabadulás!
Amikor a sokasághoz értek, odament hozzá egy ember, térdre borult előtte, és ezt mondta: Uram, könyörülj a fiamon, mert holdkóros, és nagyon szenved: gyakran esik a tűzbe meg a vízbe is. Elhoztam őt tanítványaidhoz, de nem tudták meggyógyítani. Jézus így válaszolt: Ó, hitetlen és elfajult nemzedék, meddig leszek még veletek? Meddig szenvedlek még titeket? Hozzátok őt ide! [Ekkor Jézus rákiáltott, és kiment abból az ördög, a gyermek pedig meggyógyult még abban az órában.] Akkor a tanítványok külön odamentek Jézushoz, és megkérdezték: Mi miért nem tudtuk kiűzni? Ő így válaszolt: Kishitűségetek miatt. Bizony mondom nektek: ha akkora hitetek volna, mint egy mustármag, és azt mondanátok ennek a hegynek: Menj innen oda – akkor odamenne, és semmi sem volna nektek lehetetlen. Ez a fajta pedig nem távozik el, csak imádságra és böjtölésre.
Jézus kezei által megtapasztalható a teljes gyógyulás és szabadulás. A történetben a fiú apja sikertelen próbálkozások tucatján van túl, mire Jézus elé kerül. Az Úr feltárja nemcsak neki, hanem a tanítványok számára is, hogy minden lehetséges annak, aki hisz. Jézus megdorgálja a tanítványokat, amiért nem tudták meggyógyítani a fiút, azok értetlenségére reagálva pedig elmondja, hogy csak imádság és böjt segítségével nyerhették volna meg ezt a csatát. Saját harcainkban meg tudunk-e állni, erőt tudunk-e meríteni a Jézustól kapott felhatalmazás megélésére a démoni seregek felett? S ha kicsiny hitünk visszafog, vajon merünk-e hittel imában és böjtben az Úr elé menni és kitartani? Jézus hatalma túlmutat minden emberi korláton, hisz még a démonok is engedelmeskedtek neki. Bízzunk az ő hatalmában, tudva, hogy nincs olyan helyzet, ami ne lenne az ő uralma alatt! Többször olvashatunk arról, hogy a tanítványok elbizonytalanodnak. Ez annyira emberi! A nehézségek és kétségek elbizonytalaníthatnak minket, pedig Jézus hűséges és irgalmas a tanítványaihoz, és segít nekik megerősödni a hitben. Vessük teljes bizalmunkat az ő mindenek feletti hatalmába és irántunk való kegyelmébe!
]]>Jézus mennyei dicsősége élő jelenlét lehet a mi életünkben, ha őt hallgatjuk.
Hat nappal ezután Jézus maga mellé vette Pétert, Jakabot és testvérét, Jánost, és felvitte őket külön egy magas hegyre. [És szemük láttára elváltozott: arca fénylett, mint a nap, ruhája pedig fehéren ragyogott, mint a világosság.] És íme, megjelent előttük Mózes és Illés, és beszélgettek Jézussal. Péter ekkor megszólalt, és ezt mondta Jézusnak: Uram, jó nekünk itt lenni! Ha akarod, készítek itt három sátrat: neked egyet, Mózesnek egyet és Illésnek egyet. Miközben ezt mondta, íme, fényes felhő borította be őket, és hang hallatszott a felhőből: Ez az én szeretett Fiam, akiben gyönyörködöm, őt hallgassátok! Amikor a tanítványok ezt meghallották, arcra borultak, és nagy félelem fogta el őket. Ekkor Jézus odament, megérintette őket, és így szólt hozzájuk: Keljetek fel, és ne féljetek! Amikor pedig föltekintettek, senkit sem láttak, csak Jézust egyedül.
Miközben jöttek le a hegyről, megparancsolta nekik Jézus: Senkinek se mondjátok el ezt a látomást, amíg fel nem támad az Emberfia a halottak közül. Erre megkérdezték tőle tanítványai: Miért mondják akkor az írástudók, hogy Illésnek kell előbb eljönnie? Ő így válaszolt: Illés valóban eljön, és helyreállít mindent. Mondom nektek, hogy Illés már eljött, de nem ismerték fel, hanem azt tették vele, amit csak akartak: így fog szenvedni tőlük az Emberfia is. Ekkor értették meg a tanítványok, hogy Keresztelő Jánosról beszélt nekik.
Kérjünk kegyelmet, hogy megjelenhessünk ragyogó Istenünk előtt! (Zsolt 50,1–6)
Jézus Krisztus mennyei dicsősége megmutatkozott a tanítványoknak. Ez erősítette hitüket, hogy Jézus a Messiás, Mózes és Illés jelenléte pedig jelzi, hogy Jézus az Ószövetség hagyományainak teljessége, és az Újszövetség megtestesítője. Az átváltozás pillanata megerősítés lehet számunkra, emlékeztető, hogy Jézus a Megváltó, aki szeret minket, és készen áll, hogy vezessen az életünk minden szakaszában. Bármilyen nehézséggel, kihívással szembesülsz is, tartsd szem előtt, hogy Isten mindig veled van, jelenléte állandó, és sosem vagy egyedül! Egy hang azt mondja: Jézust hallgassuk, ez megerősíti, hogy ő az egyetlen út az üdvösségre, az ő szavait kell elfogadnunk és követnünk. Vegyük hát komolyan, mert csak ő az út az Istennel való életközösségre! A tanítványok félelemmel leborultak az égi hang előtt, nekünk is kellő istenfélelemmel kell élnünk, ugyanakkor Jézus szólít: ne félj! Kettősség ez, szabadságunk van már, de ne kótyavetyéljük el a tőle kapott kegyelmet, merítsünk az ő jelenlétéből, imádságban, lelki elmélyüléseink révén, s ő lehetővé teszi, hogy dicsőségéből érintést kapjunk, hogy kapcsolatunk élő és folyamatos legyen vele, és megtaláljuk azt a békét és erőt, amit csak ő adhat.
]]>Ne engedjük, hogy a világ befolyása alá kerüljünk, hanem legyünk szilárdak Krisztusban, és ragaszkodjunk az ő világosságához, hogy életünkkel irányfényt gyújthassunk Krisztus felé!
Mert egykor sötétség voltatok, most azonban világosság vagytok az Úrban: éljetek úgy, mint a világosság gyermekei. A világosság gyümölcse ugyanis csupa jóság, igazság és egyenesség. Ítéljétek meg tehát, mi az, ami kedves az Úrnak, és ne vegyetek részt a sötétség haszontalan cselekedeteiben, hanem inkább leplezzétek le ezeket. Mert amiket titokban tesznek, azokról még beszélni is szégyen, de mindaz, amit a világosság leleplez, nyilvánvalóvá lesz. [Mert minden, ami nyilvánvalóvá lett, az világosság. Ezért mondja:
„Ébredj fel, aki alszol,
támadj fel a halálból,
és felragyog neked a Krisztus.”]
Pál hangsúlyozza, hogy valaha sötétségben voltunk, de most Krisztus világosságában élünk. Ez az átalakulás nemcsak egy belső változást jelent, hanem az életünkben megjelenő új értékeket és cselekedeteket is. Krisztus követése a sötétség elhagyását és az ő világosságába való belépést jelenti. Amikor megtaláltuk az üdvösséget Krisztusban, ő megtöltötte a szívünket fényével, melyet hordoznunk kell, hogy mások is láthassák.
Itt nincs szürke zóna! Te hol állsz most? Krisztus szeretete, kegyelme és irgalma kísér téged? Ez a világosság sugárzik belőled mások felé? Van, aki egész életét úgy éli, mintha fátyolos álomban lenne, tiszta cél nélkül. Krisztus hív mindannyiunkat, hogy ne szunnyadjunk, hanem éledjünk fel, a valóságra tekintsünk, mozduljunk ki komfortos helyünkről!
Lehet, hogy vannak olyan területek az életedben, ahol még mindig álmodozol, vagy talán elnyom a sötétség, de az Úr arra hív, hogy Krisztus átragyogjon az életed minden területén! Légy éber és figyelmes a szavaira, engedd, hogy az ő világossága formálja a gondolkodásodat, érzéseidet! Szolgálj mások felé az ő szeretetével és irgalmával, hogy ez a világosság gyújtófáklya legyen ebben a világban!
Amit Jézusért veszni hagysz, az nyereséggé válik az életedben. Próbáld ki!
Akkor Jézus ezt mondta tanítványainak: Ha valaki énutánam akar jönni, tagadja meg magát, vegye fel a keresztjét, és kövessen engem! [Mert aki meg akarja menteni az életét, elveszti azt, aki pedig elveszti az életét énértem, megtalálja azt.] Mert mit használ az embernek, ha az egész világot megnyeri, lelkében pedig kárt vall? Vagy mit adhat az ember váltságdíjul a lelkéért? Mert eljön az Emberfia az ő Atyjának dicsőségében angyalaival együtt, és akkor megfizet mindenkinek cselekedetei szerint. Bizony mondom nektek, hogy vannak az itt állók között némelyek, akik nem ízlelik meg a halált addig, amíg meg nem látják az Emberfiát, amint eljön az ő országában.
Ismerünk jószívű gyermekeket, akik a szeretetüket úgy fejezik ki, hogy odaadják legkedvesebb játékukat valakinek. Egy időre. Mert aztán eszükbe jut, hogy az mégiscsak az övék. És nagy a baj, ha nem kapják vissza azonnal. Amikor lenyűgöz bennünket Jézus értünk hozott áldozata, és hogy ez valóban a miénk lehet, odaadjuk neki egész életünket, pincétől a padlásig. Sajnos sokszor csak egy időre. Mert mondjuk, összeveszünk valakivel, és ahelyett, hogy szívünk nappalijában fogadnánk, a pincekulcsot követeljük Jézustól, hogy oda zárhassuk ellenségeinket. Vagy épp csábító ajánlatot kapunk a munkahelyünkön. Több fizetés, egyéb juttatások, pluszbetűk a névjegyünkön... nem találjuk helyünket a nappaliban, a padláson is átmászva inkább a tetőre ülnénk ki, hogy messziről is lássák dicsőségünket. Krisztus nem az a gazda, aki vasmarokkal őrizné a kulcsokat. Ráébredhetünk, hogy nincsenek is kulcsok. Oda megyünk, ahova akarunk. De ő a nappaliban vár ránk. Ott kell megbékélnünk ellenségeinkkel, meghalva saját igazságunk önzésének, és ott kell megtudnunk, hogy a magasabb pozícióval milyen jótettek lehetőségét készítette el számunkra Isten. Csak így találhatjuk meg azt, amit veszni hagyunk Jézusért.
]]>Jézus követői nem olyan sérthetetlenek, mint a mesehősök. De igaz rájuk, hogy végül mindig győz a jó! Ezért ne fordulj vissza félúton!
Ettől fogva kezdett Jézus nyíltan beszélni a tanítványainak arról, hogy Jeruzsálembe kell mennie, sokat kell szenvednie a vénektől, főpapoktól és írástudóktól, meg kell öletnie, de harmadnapon fel kell támadnia. Péter ekkor félrevonta őt, és feddeni kezdte: Isten mentsen, Uram, ez nem történhet meg veled! Ő pedig megfordulva ezt mondta Péternek: Távozz tőlem, Sátán, kísértesz engem, mert nem Isten akaratára ügyelsz, hanem az emberekére.
Jézus a feltámadásával nem akart meglepetést szerezni tanítványainak. Előre elmondott nekik mindent a közeljövő várható eseményeiről. (Még az ördög is hallotta.) Egyik részletét sem rejtette véka alá, a szörnyűséget sem, a dicsőséget sem.
De az ember gyenge. Gyors a szólásra, lassú a meghallásra. Amikor Péter azt mondja: „Ez nem történhet meg veled”, utalhatna a feltámadásra is, hiszen az csoda lenne! De az emberfül leragad a közelgő tragédia hírénél. Pedig a tragédia elviseléséhez a végső győzelem biztos híréből meríthetné az erőt.
Akárcsak mi. Életünk tragédiái feloldódnak halálos szorításukból, ha úgy megyünk végig rajtuk, hogy szemünket nem azokon, nem magunkon, nem a körülményeken, hanem Krisztuson, rajta is mint Feltámadotton tartjuk. Ő az erőnk forrása. Ha élünk, neki élünk, ha meghalunk, az övéi vagyunk. Elviselhetetlen szenvedéseinket nem távolról szemléli, hanem velünk együtt hordozza sírva és gyászolva, ha kell. Jelenlétével biztosít arról, hogy végül az élet győz, ha őhozzá ragaszkodunk, mert ő már győzött minden gonoszság, betegség és halál fölött. Nem a fájdalmak földjén készített örök otthont nekünk, ne ehhez ragaszkodjon a szívünk! Nyíltan mondta meg ezt is nekünk.
Csak akkor tudhatod meg, hogy ki vagy igazán, ha felismered Krisztust.
Amikor Jézus Cézárea Filippi vidékére ért, megkérdezte tanítványait: Kinek mondják az emberek az Emberfiát? Ők így válaszoltak: Némelyek Keresztelő Jánosnak, mások Illésnek, megint mások pedig Jeremiásnak vagy valamelyik prófétának. Ő megkérdezte tőlük: Hát ti kinek mondotok engem? Simon Péter így felelt: Te vagy a Krisztus, az élő Isten Fia. Jézus ezt mondta neki: Boldog vagy, Simon, Jóna fia, mert nem test és vér fedte fel ezt előtted, hanem az én mennyei Atyám. [Én pedig ezt mondom neked: Te Péter vagy, és én ezen a kősziklán építem majd fel egyházamat, és a pokol kapui sem fognak diadalmaskodni rajta.] Neked adom a mennyek országának kulcsait, és amit megkötsz a földön, kötve lesz az a mennyekben is, és amit feloldasz a földön, oldva lesz az a mennyekben is. Akkor megparancsolta tanítványainak: ne mondják el senkinek, hogy ő a Krisztus.
Aki fölismeri Jézusban a Messiást, és meggyőződéssel tudja kimondani: „Te vagy a Krisztus, az élő Isten Fia!”, annak válaszul ő is felfedi igazi valóját: „Te pedig Péter vagy, és...”, „Te Zsuzsi vagy, és...”, „Te Miklós vagy, és ez a tervem a te életeddel...” Talán olyan dolgokat sorol fel, amikhez nincsenek képességeink, el sem tudjuk magunkat képzelni bennük, még csak nem is értjük azokat, de Krisztus szava határozott, úgy jelenti ki azokat, mintha már meg is történtek volna. És ha rajta múlik, akkor leheletnyi földi életünk, betegségekben szenvedő testünk-lelkünk olyan erőforrásokból meríthet, hogy meginognak előtte a pokol kapui, hitre jutnak Kalkutta szeméthegyei közt a legnyomorúságosabb emberroncsok, nagyhatalmak omlanak össze néhány elsuttogott ima után, haláltáborokban nyílik ki a megbocsátás jó illatú virága, máglyák lángjai közül hangzik az istendicséret. Neked mit mondott? Hogy te leszel, akin keresztül istentagadó szomszédod megtér? Hogy te vállalod magadra majd a gyülekezet anyagi terheit? Hogy Isten szeretetének jeleként hordozod halálos betegségedet? Bármit is mondott, készülj, mert a pokol kapui ott fognak döngeni tőled egy küszöbnyire. De nem jöhetnek közelebb.
]]>Válogasd meg a harcaidat! Ha mindegyiket vívni akarod, megfertőzöd a lelked.
A farizeusok és a szadduceusok odamentek, hogy kísértsék őt, és kérték, hogy mutasson mennyei jelt nekik. Ő azonban így válaszolt nekik: Napnyugtakor azt mondjátok, hogy szép idő lesz, mert vörös az ég. Reggel pedig, hogy ma zivatar lesz, mert vörös és borús az ég. Képmutatók! Az ég színét meg tudjátok ítélni, az idők jeleit pedig nem tudjátok? Ez a gonosz és parázna nemzedék jelt kíván, de nem adatik neki más jel, csak Jónás próféta jele. Ezzel otthagyta őket, és elment.
Amikor a tanítványok átmentek a túlsó partra, elfelejtettek kenyeret vinni magukkal. [Jézus így szólt hozzájuk: Vigyázzatok, és óvakodjatok a farizeusok és szadduceusok kovászától! Ők pedig így gondolkodtak magukban: Nem is hoztunk kenyeret! Tudva ezt Jézus, így szólt hozzájuk: Miért gondolkodtok magatokban azon, ti kicsinyhitűek, hogy nincs kenyeretek? Még mindig nem értitek? Nem emlékeztek az ötezer ember öt kenyerére, és arra, hány kosárra valót szedtetek össze? A négyezer ember hét kenyerére sem emlékeztek, és arra sem, hány kosár maradékot szedtetek össze? Miért nem értitek meg, hogy én nem kenyérről beszéltem nektek? Óvakodjatok a farizeusok és szadduceusok kovászától!] Ekkor megértették: nem azt mondta, hogy a kenyér kovászától óvakodjanak, hanem a farizeusok és szadduceusok tanításától.
Nem kell mindenkit meggyőznöd Krisztus igazságáról. Nem kell vég nélküli vitatkozásokba bocsátkoznod olyanokkal, akik nem Krisztust keresik, csupán a vita hevét. Nem kell minden ponton bizonyítanod hited időszerűségét és logikusságát. Mindehhez persze alázat kell, hogy ott tudj hagyni úgy egy beszélgetést, hogy nem „kerekedtél felül”, hogy nem látta meg minden szem a te igazságodat. Elviselni Krisztusért, hogy nem gondolnak elég okosnak, azt hiszik, menekülsz a konfliktus elől, mert úgysem győzhetnél.
Nem kell magadba engedned gúnyos megjegyzéseiket, kísértő kérdéseiket, lekezelő gesztusaikat. Elég vigasztalás neked a tudat, hogy ismered az Igazságot, és ő egyszer minden szem előtt nyilvánvalóvá válik majd. Neked nem kell fenyegetőznöd. Csak élj krisztusi életet! Ne szállj be a kommentháborúkba! Az időd drága. Lásd meg: ha a Mester nem pazarolt időt a kísértő vitákra, te is lépj tovább, kerüld a kötekedőket, hogy legyen időd a keresőkre! Velük beszélj Krisztusról! A hazug tanításokat és szándékokat majd leleplezi ő.
Ne halmozd fel magadban, amit Krisztustól kapsz! Ha nem adod tovább, neked sem lesz elég.
Jézus azután eltávozott onnan, elment a Galileai-tenger mellé, felment a hegyre, és ott leült. Nagy sokaság ment hozzá, és bénákat, nyomorékokat, vakokat, némákat és sok más beteget vittek magukkal. Ezeket Jézus lába elé tették, ő pedig meggyógyította őket. A sokaság pedig csodálkozott, amikor látta, hogy a némák beszélnek, a nyomorékok egészségesek lesznek, a bénák járnak, a vakok pedig látnak, és dicsőítette Izráel Istenét.
Jézus ekkor odahívta tanítványait, és így szólt: Szánakozom a sokaságon, mert már három napja velem vannak, és nincs mit enniük; éhesen pedig nem akarom őket elbocsátani, nehogy kidőljenek az úton. Tanítványai így válaszoltak: Honnan volna itt a pusztában annyi kenyerünk, hogy jóllakassunk ekkora sokaságot? Jézus megkérdezte tőlük: Hány kenyeretek van? Ők így feleltek: Hét, és egy kevés halunk. Miután megparancsolta a sokaságnak, hogy telepedjenek le a földre, vette a hét kenyeret és a halakat, hálát adva megtörte, és a tanítványoknak adta, a tanítványok pedig a sokaságnak. [Mindnyájan ettek és jóllaktak, azután hét kosarat szedtek tele a maradék darabokkal.] Akik pedig ettek, négyezren voltak férfiak, az asszonyokat és a gyermekeket nem számítva.
Ezek után Jézus elbocsátotta a sokaságot, beszállt a hajóba, és lement Magadán vidékére.
Jézus látja a fogyatékkal élők és szeretteik nyomorúságát, fájdalmát – és hitét, reményét is. Megteszi, amit csak ő tud: gyógyít testet-lelket. Több ezret. Napokig. Vajon mi zajlódhat le ilyenkor az ő lelkében? „Szánakozom a sokaságon” – mondja. Hát igen, mi is azt tennénk ennyi betegséget látva... Ám döbbenjünk meg most azon, ami őt szánalomra indítja: „Szánakozom a sokaságon, mert... nincs mit enniük...” Olyan Mesterünk van, akit nem csupán a harmadfokú sérüléseink indítanak cselekvésre, hanem törékeny emberi testünk-lelkünk hétköznapi szükségleteiről is gondoskodik, az ételről, az italról, a ruháról. Még mielőtt nekünk eszünkbe jutna és kérnénk. Nem kell pogányok módjára kieszközölnünk a figyelmét. És nem csak az életben maradáshoz éppen elégségest adja meg. Ő bőkezű gazda. Olyan Krisztusunk van, aki legnagyobb betegségünkből, a bűnből is ki tud gyógyítani. Nem méricskélte érte az árat, hogy épp csak fussa a „hazaútra” a mennyei kenyér. Szétosztotta magát köztünk, és mindenki jóllakott. Tedd föl magadnak a kérdést: Miért kellene aggódnod, ha rá is bízhatod magad?
]]>A legkisebb tanú is fordíthat egy másik ember örök sorsán, ha Krisztusról tanúskodik.
Amikor az asszonyok eltávoztak, íme, néhányan az őrségből bementek a városba, és jelentették a főpapoknak mindazt, ami történt. Azok pedig összegyűltek a vénekkel, és úgy határoztak, hogy sok ezüstpénzt adnak a katonáknak, és így szóltak: Ezt mondjátok: Tanítványai éjjel odajöttek, és ellopták őt, amíg mi aludtunk. És ha a helytartó meghallja ezt, majd mi meggyőzzük őt, és kimentünk benneteket a bajból. Azok elfogadták a pénzt, és úgy tettek, ahogyan kioktatták őket. El is terjedt ez a szóbeszéd a zsidók között mind a mai napig.
A tizenegy tanítvány pedig elment Galileába arra a hegyre, ahova Jézus rendelte őket. És amikor meglátták őt, leborultak előtte, némelyek azonban kételkedtek. Jézus pedig hozzájuk lépett, és így szólt: Nekem adatott minden hatalom mennyen és földön. [Menjetek el tehát, tegyetek tanítvánnyá minden népet, megkeresztelve őket az Atyának, a Fiúnak és a Szentléleknek nevében, tanítva őket, hogy megtartsák mindazt, amit én parancsoltam nektek; és íme, én veletek vagyok minden napon a világ végezetéig.]
Magasztaljuk az Urat, mert már mi is hirdethetjük a
Krisztusban beteljesedett próféciákat! (ApCsel 26,22–23)
Miért nem jelent meg a Feltámadott a főpapoknak is? Miért nem látogatta meg őket a bezárt ajtón keresztül, amikor a vénekkel együtt szövögették a hazugságot? Miért nem köszönt rá egyenesen Pilátusra: „Légy üdvözölve, helytartó! Lásd a saját szemeddel, mi történt, még mielőtt a zsidó vezetők félrevezetnek!” Nem lett volna egyszerűbb? Miért nem jelenik meg ma a főtéren? Kiléphetne az imaház falából, beköszönhetne egy tv-stúdióba, akkor rögtön kamerával is rögzítve lenne a csoda, visszanézhetően. Miért nem ment legalább az angyal a főpapokhoz a feltámadás hírével? Csak várt a sírnál. Miért küldött a mennyei küldött is maga helyett egyszerű földi halandókat a tanítványokhoz? Mert a Feltámadottal csak azok találkozhatnak, akik keresik őt. Ez a kegyelem. Meg fog jelenni majd azoknak is, akik nem keresik. De az már ítélet lesz. A Krisztus-követők küldetése, vagyis a miénk, hogy az előző tábor egyre nagyobb legyen, az utóbbi egyre kisebb. Jézus általunk, a krisztusiak által szeretne bemutatkozni minden népnek. Nem magunkat kell ismertté tennünk, hanem az ő tanításait. Azok maradnak csak fenn a világ végéig.
]]>Nem azért tanúskodunk Jézusról, hogy nagyobb legyen a táborunk. Azért tesszük, hogy életeket mentsünk az örök haláltól.
Példává is lettetek minden hívő számára Makedóniában és Akhájában, mert tőletek terjedt tovább az Úr beszéde, de nemcsak Makedóniába és Akhájába, hanem mindenhová eljutott a ti Istenbe vetett hitetek híre. Szükségtelen is erről bármit mondanunk, mert ők maguk beszélik rólunk, milyen fogadtatásban volt részünk nálatok, és hogyan fordultatok a bálványoktól Istenhez, hogy az élő és igaz Istennek szolgáljatok, [és várjátok a mennyből Jézust, az ő Fiát, akit feltámasztott a halottak közül, aki megszabadít minket az eljövendő haragtól.]
Sokak számára elfogadhatatlan, hogy a földön járt Jézus, akit a Szentírás Isten Fiaként mutat be, brutális kivégzése után, amit egyébként ártatlanul szenvedett el, néhány napnyi halotti állapotot követően egyszer csak életre kelt. Arról már nem is beszélve, hogy feltámadott teste (igen, a teste, nem csupán egy lélek vagy szellem) milyen anyagi léten értelmezhetetlen jellemzőkkel is bírt. Nem egyszerű elfogadni, hogy ez megtörtént.
Hinni kell. Bár számtalan bizonyíték is alátámasztja a tényt. Ám ha valaki nem csupán e múltban megtörtént eseményben hisz, hanem egy jövőben elkövetkezőt is vár, amire még nincs, mert nem lehet bizonyíték – csupán a hit abban, hogy aki mindent beteljesített, amit előre megmondott, az be fogja teljesíteni azt az ígéretét is, hogy visszajön ítélni élőket és holtakat, ám aki benne hisz, nem megy ítéletre –, az ne csodálkozzon, ha furcsán néznek rá! Az életével fogja tanúbizonyságát adni annak, hogy nem bolond és nem hiszékeny, hanem minden kétséget kizáróan meggyőződött Krisztus Isten voltáról, és ezért imádja őt.
Ez nem marad hatás nélkül. Minden szavát és lépését figyelni fogják. És talán megértik: nem hitet akarunk terjeszteni, hanem életeket menteni.
Ha a Feltámadott barátja vagy, ne félj! Ha az ellensége, ne maradj az!
Szombat elmúltával, a hét első napjának hajnalán, elment a magdalai Mária és a másik Mária, hogy megnézzék a sírt. És íme, nagy földrengés támadt, mert az Úr angyala leszállt a mennyből, és odalépve elhengerítette a követ, és leült rá. Tekintete olyan volt, mint a villámlás, és ruhája fehér, mint a hó. Az őrök a tőle való félelem miatt megrettentek, és szinte holtra váltak. Az asszonyokat pedig így szólította meg az angyal: Ti ne féljetek! Mert tudom, hogy a megfeszített Jézust keresitek. [Nincsen itt, mert feltámadt, amint megmondta. Jöjjetek, nézzétek meg azt a helyet, ahol feküdt.] És menjetek el gyorsan, mondjátok meg a tanítványainak, hogy feltámadt a halottak közül, és előttetek megy Galileába: ott meglátjátok őt. Íme, megmondtam nektek.
Az asszonyok gyorsan eltávoztak a sírtól, félelemmel és nagy örömmel futottak, hogy megvigyék a hírt tanítványainak. És íme, Jézus szembejött velük, és ezt mondta: Legyetek üdvözölve! Ők pedig odamentek hozzá, megragadták a lábát, és leborultak előtte. Ekkor Jézus így szólt hozzájuk: Ne féljetek! Menjetek el, adjátok hírül testvéreimnek, hogy menjenek Galileába, és ott meglátnak engem.
Könyörögjünk, hogy ha nem is értjük pontosan, higgyünk
biztosan a feltámadásban! (Ézs 26,19)
Szemtől szemben találkozni egy természetfölötti lénnyel félelmetes élmény. Átérezni tehetetlenségünket, erőtlenségünket, kiszolgáltatottságunkat, porszemnyi valónkat kijózanító rádöbbenés arra, hol is a helyünk. Mindez a találkozás pillanatában, a másodperc tört része alatt nyilvánvalóvá válik számunkra. Tagadhatatlanul és letagadhatatlanul. Azonban kétféle előjellel lehetünk a részesei egy ilyen eseménynek. Ha ellenségként vagyunk jelen, úgy megsemmisítő erővel tör ránk a felismerés: elvesztünk! Ha viszont barátként vagyunk jelen, úgy riadalmunknak boldog végkifejlete lesz, amikor világossá válik számunkra, hogy bénultságunkban el sem ronthatjuk mindazt, ami most történik, mert testben és vérben e földön nincs erő, mely megakadályozhatná a Hatalmast abban, hogy véghez vigye szándékait. És mi ennek a hatalomnak a szolgálatában állunk, szeretetkapcsolatban, kegyelembe fogadottként. Ő harcol értünk. Felfoghatatlan! De tagadhatatlan is: nincs itt, megmondta előre, hogy így lesz, üres a hely, ahol feküdt, csak a szorosan körétekert pólyák vannak ott, ugyanúgy szorosan körültekerve, érintetlenül, ám a bennük lévő test nélkül összeroskadva. Hiszünk! S őo dalép elénk! Boldogságunk határtalan!
]]>Ne akarj Jézusnál okosabb lenni, mert saját szavaid által szégyenülsz meg!
Azon a napon szadduceusok is mentek hozzá, akik azt állítják, hogy nincs feltámadás, és megkérdezték őt: Mester! Mózes ezt mondta: „Ha valaki úgy hal meg, hogy nincs fiúgyermeke, akkor testvére vegye feleségül az asszonyt, és támasszon utódot testvérének.” Volt nálunk hét testvér: az első, miután megnősült, meghalt, és mivel nem volt utóda, a feleségét testvérére hagyta. Hasonlóan a második is, a harmadik is, és így egymás után mind a hét. Végül meghalt az asszony is. A feltámadáskor tehát a hét közül melyiké lesz az asszony, hiszen mindegyiké volt? Jézus így válaszolt nekik: Tévelyegtek, mivel nem ismeritek az Írásokat, sem az Isten hatalmát. Mert a feltámadáskor nem házasodnak, férjhez sem mennek, hanem olyanok lesznek, mint az angyalok a mennyben. A halottak feltámadásáról pedig nem olvastátok-e, amit Isten mondott nektek: „Én vagyok Ábrahám Istene, Izsák Istene és Jákób Istene”? Isten pedig nem a holtak Istene, hanem az élőké. Amikor a sokaság ezt hallotta, álmélkodott tanításán.
Jézus nem úgy beszél a mennyei dolgokról, mint aki sokat olvasott róluk, logikus következtetéseket vont le a földön túli és a halálon túli létezéssel kapcsolatban, vagy nagy filozófusok élethosszig érlelt bölcsességeit gondolja tovább. Pedig szívesen hallgatták volna őt akkor is sokan, akik szerették volna megismerni egy ritka bölcs ember gondolatait.
Nem. Ő úgy beszélt a mennyről, mint aki „ott nőtt fel”. Mintha az otthonáról mesélne olyanoknak, akik számára az valami távoli, egzotikus hely, amiről ezt is, azt is lehet hallani. Az emberek érzik ezt, és ámulva hallgatják. Mert Jézus nem következtet, nem találgat, nem fantáziál a mennyről, hanem emlékszik rá.
Az őt kérdező szadduceusok „okos” igei fejtegetése már az alapnál elbukik: a szándékban. Ha csak tudatlanok lennének, nem lenne bűnük, hogy úgy hiszik, a halottak halottan várják a végítéletet, miközben Jézus Mózessel és Illéssel beszélgetett nemrég a hegyen.
Nem az a bűn, ha nem ismerjük a végítélet eseményeinek pontos sorrendjét. Nem az a bűn, ha nem tudjuk tudományos hitelességgel megmagyarázni a feltámadást. A bűn az, ha nem hiszünk Jézusban.
Csak azok fognak élni a szó minden értelmében, akiknek ő az Istenük.
A sziklasír nem Isten erejének a végét jelenti, hanem az ő nagyságának az előzményét.
Amikor beesteledett, eljött egy Arimátiából való gazdag ember, név szerint József, aki maga is tanítványa volt Jézusnak. Elment Pilátushoz, és elkérte Jézus holttestét. Akkor Pilátus megparancsolta, hogy adják ki neki. József elvitte a holttestet, tiszta gyolcsba göngyölte, [és elhelyezte a maga új sírjába, amelyet a sziklába vágatott. A sír bejáratához egy nagy követ hengerített, és elment.] Ott volt pedig a magdalai Mária és a másik Mária, akik a sírral szemben ültek.
Másnap pedig, szombaton, összegyűltek a főpapok és a farizeusok Pilátusnál, és így szóltak: Uram, eszünkbe jutott, hogy ez a csaló még életében ezt mondta: Három nap múlva feltámadok! Ezért parancsold meg, hogy őrizzék a sírt a harmadik napig, nehogy tanítványai odamenjenek, és ellopják őt, azután azt mondják a népnek: Feltámadt a halottak közül! Ez az utóbbi csalás rosszabb lenne az előzőnél. Pilátus azonban ezt válaszolta: Van őrségetek, menjetek, őriztessétek ti, ahogyan tudjátok! Ők pedig elmentek, lepecsételték a követ, és őrséggel őriztették a sírt.
Jézus a kereszten meghalt, testét elhagyta az élet. A titkos tanítvány, arimátiai József megadja a végsőtisztességet, sírba helyezi Jézus testét, és gyolcsba göngyöli. A sír bejáratához hengerített nagy kővel úgy tűnik, végérvényesen lezárult valami. A remény elveszett, a Mester nincs többé közöttünk, a szív összetört. A rideg valóság néha úgy nehezedik ránk, mint a sziklasír bejáratához hengerített hatalmas, rideg kőtömeg. Egy közeli hozzátartozónk elvesztése, egy kapcsolatunk megszűnése, az egészségünk rohamos megromlása, vagy a megélhetésünk és a jövőnk körülötti bizonytalanságok kihúzhatják lábunk alól a talajt. Úgy érezhetjük, most már mindennek vége, nincs értelme a holnapnak. Azonban ahogy a sziklasír sem Isten erejének a végét jelenti, hanem az őnagyságának előzményét, ugyanúgy a mi kilátástalan helyzetünk sem jelent kudarcot, hanem Isten értünk és bennünk végzett munkájának előszobáját. Pilinszky János írta: „Életünk nemcsak cselekedetek, de talán még inkább a várakozás iskolája.” Várj Istenre akkor is, amikor minden ellene szól a józan észnek, bízz benne, mert ő munkálkodik, és időben érkezik, elhozza a holnapot!
]]>Nem a kétkedés a baj, hanem a hitetlenség.
Akkor a helytartó katonái magukkal vitték Jézust a helytartóságra, és az egész őrség köré gyűlt. Levetkőztették, bíborszínű köpenyt adtak rá, tövisből font koronát tettek a fejére, nádszálat adtak a jobb kezébe, és térdet hajtva előtte, gúnyolták őt: Üdvöz légy, zsidók királya! Azután leköpdösték, majd elvették tőle a nádszálat, és a fejét verték vele.
Miután kigúnyolták, levették róla a köpenyt, felöltöztették a saját ruhájába, és elvitték, hogy keresztre feszítsék. Kifelé menet találkoztak egy cirénei emberrel, akinek Simon volt a neve: ezt arra kényszerítették, hogy vigye a keresztet. Amikor arra a helyre értek, amelyet Golgotának, azaz Koponya-helynek neveznek, epével kevert bort adtak neki inni. De amikor megízlelte, nem akart inni belőle. Miután megfeszítették, sorsvetéssel megosztoztak ruháin; azután leültek ott, és őrizték. Feje fölé függesztették az ellene szóló vádat, ezzel a felirattal: EZ JÉZUS, A ZSIDÓK KIRÁLYA. Vele együtt feszítettek keresztre két rablót is, az egyiket a jobb, a másikat a bal keze felől.
Akik elmentek mellette, a fejüket csóválva káromolták, és ezt mondták: Te, aki lerombolod a templomot, és három nap alatt felépíted, mentsd meg magadat, ha Isten Fia vagy, és szállj le a keresztről! Hasonlóan a főpapok is gúnyolódva mondták az írástudókkal és a vénekkel együtt: Másokat megmentett, magát nem tudja megmenteni. Ha Izráel királya, szálljon le most a keresztről, és hiszünk benne! Bízott az Istenben, szabadítsa meg most, ha kedveli őt; hiszen azt mondta: Isten Fia vagyok. A vele együtt megfeszített rablók is ugyanígy gyalázták.
Adjunk hálát Jézusnak, hogy a keresztről nem szállt le, de az egekből igen! (Ézs 63,19 – 64,3)
Jézus életének utolsó órái tele vannak igazságtalansággal, szenvedéssel és megaláztatással. A kereszt tövénél lévők a fejüket csóválva káromolják őt. Istennel és a messiással kapcsolatos elvárásaikba nem fér bele, hogy a Messiás a keresztfán végezze, aki Isten Fiának mondja magát, ne tudjon és ne akarjon leszállni a keresztről. A baj elsősorban nem a kétkedés, az elbizonytalanodás, hanem a hitetlenség. Isten nem munkálkodhat így, a Messiás nem lehet ilyen „tehetetlen”. Pedig a hit ott kezdődik, amikor az ember meglátja Isten munkáját a kereszt botrányában, a Messiás értem és az egész világért hozott mérhetetlen áldozatában. Abban, amint a történetekben Isten mélységes emberszeretete nyilvánul meg, a világ megváltása itt történik. C. S. Lewis híres mondásában állította: „Hiszek a kereszténységben, amint hiszek abban, hogy felkelt a nap, nemcsak azért, mert látom azt, hanem általa minden mást látok.” Ha a kereszt botrányán keresztül munkálkodó Istent megértjük és benne hiszünk, akkor felismerhetjük mindazt, ahogyan ő képes életünk minden történésén keresztül munkálkodni. Sose adjuk fel ezt!
]]>Jézus váltsága megtisztítja lelkedet a holt cselekedetektől, szabadon szolgálhatsz neki.
Tizenkét órától kezdve három óráig sötétség támadt az egész földön. Három óra tájban Jézus hangosan felkiáltott: Éli, éli, lámá sabaktáni, azaz: Én Istenem, én Istenem, miért hagytál el engem? Néhányan az ott állók közül, akik hallották ezt, így szóltak: Illést hívja. Egyikük azonnal elfutott, hozott egy szivacsot, megtöltötte ecettel, nádszálra tűzte, és inni adott neki. De a többiek ezt mondták: Hagyd csak, lássuk, eljön-e Illés, hogy megmentse őt. Jézus pedig ismét hangosan felkiáltott, és kilehelte lelkét.
[És íme, a templom kárpitja felülről az aljáig kettéhasadt, a föld megrendült, és a sziklák meghasadtak.] A sírok megnyíltak, és sok elhunyt szentnek feltámadt a teste. Ezek kijöttek a sírokból, és Jézus feltámadása után bementek a szent városba, és sokaknak megjelentek.
Amikor pedig a százados és akik vele őrizték Jézust, látták a földrengést és a történteket, nagyon megrémültek, és így szóltak: Bizony, Isten Fia volt ez!
Volt ott sok asszony is, akik távolról figyelték mindezt. Ezek Galileából követték Jézust, hogy szolgáljanak neki. Közöttük volt a magdalai Mária és Mária, Jakab és József anyja, valamint Zebedeus fiainak anyja.
Jézus egy utolsó hangos felkiáltással leteszi életét, nem gyilkosainak lett kényszerű áldozatává, hanem önként adja át azt az Atyának. A templom kárpitja végighasad, jelképezve ezzel, hogy innentől szabad az út az Atyához.
Az ember alapvetően olyan, hogy szeretné kiérdemelni és szeretne megdolgozni mindazért, amit kap. Tenni akar azért, hogy méltóvá váljon Isten szeretetére. Azonban ez egy olyan fal, mely meggátol bennünket a teljes szabadságban. Ezt le kell rombolni, az üdvösségünkért nem tudunk eleget tenni, képtelenek vagyunk magunkat megváltani.
Ha ki akarjuk érdemelni az üdvösségünket, akkor a holt cselekedetek rabságába hajtjuk magunkat, saját magunknak építünk ketrecet, és sosem válunk szabaddá. Pedig ahogy a Zsidókhoz írt levél mondja: „Krisztus vére... megtisztítja lelkiismeretünket a holt cselekedetektől, hogy szolgáljunk az élő Istennek.” (Zsid 9,14)
Krisztus halála nem szünteti meg a cselekedetek jelenőségét, azonban azoknak teljesen más jelentőséget ad.
Először gyere mindig az Atyához úgy, ahogy vagy, aztán szabad on szolgálhatsz neki. A sorrendet sose cseréld fel!
Ne csak a lelkedben, hanem teljes valóddal állj oda Jézus ügye mellé! Mert ő már melléd állt.
Amikor megvirradt, a főpapok és a nép vénei valamennyien azt a határozatot hozták Jézus ellen, hogy halálra adják őt. Azután megkötözték, elvitték, és átadták Pilátusnak, a helytartónak.
Jézust pedig a helytartó elé állították, aki ezt kérdezte tőle: Te vagy a zsidók királya? Jézus pedig ezt felelte: Te mondod. De mikor a főpapok és a vének vádolták, semmit sem válaszolt. Akkor így szólt hozzá Pilátus: Nem hallod, mennyi mindennel vádolnak? [Jézus azonban nem felelt egyetlen szavára sem, úgyhogy a helytartó nagyon elcsodálkozott.]
Ünnepenként a helytartó szabadon szokott bocsátani a sokaságnak egy foglyot, akit ők kívántak. Volt pedig akkor egy nevezetes foglyuk, akit Barabbásnak hívtak. Amikor tehát összegyűltek, Pilátus ezt kérdezte tőlük: Mit akartok, melyiket bocsássam nektek szabadon: Barabbást vagy Jézust, akit Krisztusnak mondanak? Tudta ugyanis, hogy Jézust irigységből szolgáltatták ki neki.
Mikor pedig a bírói székben ült, felesége ezt üzente neki: Ne avatkozz ennek az igaz embernek a dolgába, mert sokat szenvedtem ma álmomban miatta. A főpapok és a vének azonban rávették a sokaságot, hogy Barabbást kérjék ki, Jézust pedig veszítsék el. A helytartó újra megkérdezte őket: Mit kívántok, a kettő közül melyiket bocsássam nektek szabadon? Azok ezt mondták: Barabbást. Pilátus így szólt hozzájuk: Mit tegyek akkor Jézussal, akit Krisztusnak mondanak? Mindnyájan azt kiáltották: Keresztre vele! Azután ezt kérdezte: De mi rosszat tett? Azok pedig még hangosabban kiáltoztak: Keresztre vele! Amikor Pilátus látta, hogy nem ér el semmit, sőt a zavargás még nagyobb lesz, vizet hozatott, a sokaság előtt megmosta a kezét, és így szólt: Ártatlan vagyok ennek az igaz embernek a vérétől. A ti dolgotok! Az egész nép így kiáltott: Az ő vére mirajtunk és a mi gyermekeinken! Akkor szabadon bocsátotta nekik Barabbást, Jézust pedig megostoroztatta, és átadta őt, hogy megfeszítsék.
A Jézus elleni összeesküvés tovább sodródik Pilátus elé, aki végső döntést hozhat Jézus életéről, hiszen minden hatalma megvan ehhez. Jézus szűkszavúsága és a vádlásokkal szembeni hallgatása csodálkozásra indítja a helytartót. Pilátus lelkében küzd Jézusért, a külső és a belső hatások formálják a döntését, azonban tetteiben a borzasztó realitás adta lehetőségekkel él. Az életünkben számos mérlegelési és döntési lehetőségünk van, melyek hatással vannak a saját életünkre és másokéra is. Jézus szava, hallgatása és jelenléte mind a helyes döntés irányába segíthetnek bennünket. Isten számos helyzeten, személyen, a saját lelkiismeretünkön keresztül hat ránk. Azonban ő nem veszi el tőlünk a döntési lehetőséget és a döntés felelősségét. Arra van szükségünk, hogy a bennünket érő külső és belső hatások között felismerjük mindazt, amit Isten lelke akar. És ne csak felismerjük, hanem képesek legyünk jó döntéseket hozni, odaállni Jézus ügye mellé. Könyörögjünk az erős lélekért, ahogy Dávid tette: „Tiszta szívet teremts bennem, Istenem, és az erős lelket újítsd meg bennem!” (Zsolt 51,12)
]]>Véleményed és gondolatod sorsokra van hatással, ne engedj a nyomásnak, állj ki az igazért!
Azok pedig, akik elfogták Jézust, elvitték Kajafáshoz, a főpaphoz, ahol összegyűltek az írástudók és a vének. Péter távolról követte őt egészen a főpap palotájáig, bement az udvarra, és ott ült a szolgákkal, hogy lássa, mi lesz ennek a vége. A főpapok pedig és az egész nagytanács hamis tanúvallomást kerestek Jézus ellen, hogy halálra adhassák, de nem találtak, pedig sok hamis tanú állt elő. Végül előálltak ketten, akik azt állították, hogy Jézus ezt mondta: Le tudom rombolni az Isten templomát, és három nap alatt fel tudom építeni. A főpap felállt, és így szólt hozzá: Semmit sem felelsz arra, amit ezek ellened vallanak? Jézus azonban hallgatott. A főpap azt mondta neki: Az élő Istenre kényszerítelek, mondd meg nekünk, vajon te vagy-e a Krisztus, az Isten Fia! Jézus így felelt: Te mondtad. Sőt, azt mondom nektek: mostantól fogva meglátjátok az Emberfiát, amint a Hatalmas jobbján ül, és eljön az ég felhőin. A főpap ekkor megszaggatta ruháját, és így szólt: Istent káromolta! Mi szükségünk van még tanúkra? Íme, most hallottátok az istenkáromlást. [Mit gondoltok? Azok így feleltek: Méltó a halálra!] Azután szembeköpték, arcul ütötték, mások pedig bottal verték, és ezt mondták: Prófétáld meg nekünk, Krisztus, ki ütött meg téged!
Péter pedig kinn ült az udvaron. Odament hozzá egy szolgálóleány, és így szólt: Te is a galileai Jézussal voltál. Ő azonban tagadta mindenki előtt, és ezt mondta: Nem tudom, mit beszélsz. Mikor pedig kiment a kapuba, meglátta őt egy másik szolgálóleány, és ezt mondta az ott levőknek: Ez a názáreti Jézussal volt. Ő ismét tagadta: Esküszöm, hogy nem ismerem azt az embert. Kis idő múlva az ott álldogálók mentek oda, és így szóltak Péterhez: Bizony, közülük való vagy te is, hiszen a beszéded is elárul téged. Akkor átkozódni és esküdözni kezdett: Nem ismerem azt az embert. És nyomban megszólalt a kakas. Péter visszaemlékezett Jézus szavára, aki azt mondta neki: Mielőtt megszólal a kakas, háromszor tagadsz meg engem. Azután kiment onnan, és keserves sírásra fakadt.
A Jézus elleni összeesküvés és hamis tanúskodás szakadatlanul bizonyítani akarja Jézus bűnösségét. A nép vezetői azt keresik, hogy miként találhatnak fogódzót vádjuk bizonyítására. És találtak olyan vádat, amellyel ellenségüket végleg eltörölhetik. A fő pap azt kérdezi: Mit gondoltok? Mi a véleményetek? A válasz sorsot megpecsételő. Az életben számos alkalommal kerülhetünk olyan helyzetbe, amikor a véleményünket kérik. És a kérés mögött valaminek az igazolása és bizonyítása áll. A csoportnyomás, a tekintélynek való megfelelés vagy ahhoz való igazodási kényszer, esetleg saját ellenszenvünk befolyásolhatja a véleményünket, mindazt, amit másokról mondunk és ahogyan hozzájuk viszonyulunk. De az igazság akkor is igazság, ha egy ember sem áll ki mellette. Egyetlen ember igaz véleménye is fontos és jelentőségteljes. Akár annak az életére, akit hamisan vádolnak, de a te életedre is, amikor képes vagy kiállni az igazság mellett, vállalni a saját véleményedet mindenki mással szemben. Hidd el, hogy ez számít, bárki bármit is mondjon!
]]>Jézus önmaga akarata elé helyezte az Atya akaratát. Te se tégy másként!
Akkor elment velük Jézus egy helyre, amelyet Gecsemánénak hívtak, és így szólt tanítványaihoz: Üljetek le itt, amíg elmegyek, és amott imádkozom. Maga mellé vette Pétert és Zebedeus két fiát, azután szomorkodni és gyötrődni kezdett. Akkor így szólt hozzájuk: Szomorú az én lelkem mindhalálig: maradjatok itt, és virrasszatok velem! [Egy kissé továbbment, arcra borult, és így imádkozott: Atyám, ha lehetséges, távozzék el tőlem ez a pohár; mindazáltal ne úgy legyen, ahogyan én akarom, hanem amint te.] Amikor visszament a tanítványokhoz, alva találta őket, és így szólt Péterhez: Nem tudtatok egy órát sem virrasztani velem? Virrasszatok, és imádkozzatok, hogy kísértésbe ne essetek: a lélek ugyan kész, de a test erőtlen. Másodszor is elment, és így imádkozott: Atyám, ha nem távozhat el tőlem ez a pohár, hanem ki kell innom, legyen meg a te akaratod. Amikor visszament, ismét alva találta őket, mert elnehezült a szemük. Otthagyta őket, újra elment, és harmadszor is imádkozott ugyanazokkal a szavakkal. Azután visszatért a tanítványokhoz, és így szólt hozzájuk: Aludjatok tovább és pihenjetek! Íme, eljött az óra, és az Emberfia bűnösök kezébe adatik. Ébredjetek, menjünk! Íme, közel van az, aki engem elárul.
Még beszélt, amikor megjött Júdás, egy a tizenkettő közül, és nagy sokaság jött vele kardokkal és botokkal a főpapoktól és a nép véneitől. Az árulója ezt a jelet adta nekik: Akit megcsókolok, ő az, őt fogjátok el! És azonnal Jézushoz lépett, és így szólt: Üdvöz légy, Mester! – és megcsókolta őt. Jézus ezt mondta neki: Barátom, ezért jöttél! Akkor odamentek, megragadták Jézust, és elfogták. Egy pedig azok közül, akik Jézussal voltak, a kardjához kapott, kirántotta azt, lesújtott a főpap szolgájára, és levágta a fülét. Ekkor így szólt hozzá Jézus: Tedd vissza kardodat a helyére, mert akik kardot fognak, kard által vesznek el. Vagy azt gondolod, hogy nem kérhetném meg Atyámat, hogy adjon mellém most tizenkét sereg angyalnál is többet? De akkor miképpen teljesednének be az Írások, hogy ennek így kell történnie?
Abban az órában így szólt Jézus a sokasághoz: Mint valami rabló ellen, úgy vonultatok ki kardokkal és botokkal, hogy elfogjatok engem! Mindennap a templomban ültem és tanítottam, és nem fogtatok el. Mindez pedig azért történt, hogy beteljesedjenek a próféták írásai. Akkor a tanítványok mind elhagyták őt, és elfutottak.
A Gecsemáné-kertben Jézus gyötrődéseibe pillanthatunk be, ahol még nem a fizikai fájdalom van jelen, hanem a végső küldetés terhe. Könyörög Atyjához, hogy hárítsa el tőle a rá váró sorsot. Az ő bűntelen vére ontatik majd ki az emberekért, a bűnök bocsánatára. A megváltás kapujában állunk, ahol Jézus gyötrődik, és háromszor is azért imádkozik, ha lehetséges, ne kelljen kiinnia a poharat. Azonban számára az Atya akarata a döntő. Végsőkig alárendeli magát az Atyának, és engedelmes neki.
Jézus a legsötétebb óráiban mintát ad tanítványainak és a jövőbeli hívő követőnek, hogy mit jelent az Isten akaratának való teljes engedelmesség.
Jézus Gecsemáné-kertbeli hűsége indítson bennünket hálára, hogy értünk, bűnösökért engedelmes volt! De formálja bennünk az Isten iránti engedelmességünket is, ahogy Pál apostol írja az Filippieknek: „Az az indulat legyen bennetek, amely Krisztus Jézusban is megvolt: aki Isten formájában lévén nem tekintette zsákmánynak, hogy egyenlő Istennel, hanem megüresítette önmagát, szolgai formát vett fel, emberekhez hasonlóvá lett, és emberként élt; megalázta magát, és engedelmes volt mindhalálig, mégpedig a kereszthalálig.” (Fil 2,5–8)
Tegyünk így mi is!
Jézust esendőségünk nem riasztja vissza attól, hogy véghez vigye mindazt, amit eltervezett a világgal és velünk.
Amikor Jézus befejezte mindezeket a beszédeket, így szólt tanítványaihoz: Tudjátok, hogy két nap múlva lesz a páska ünnepe, és az Emberfia átadatik, hogy megfeszíttessék.
Ekkor összegyűltek a főpapok és a nép vénei Kajafás főpap palotájában, és elhatározták, hogy Jézust csellel elfogják, és megölik. De ezt mondták: Ne az ünnepen, nehogy zavargás legyen a nép között.
Amikor pedig Jézus Betániában, a leprás Simon házában volt, odament hozzá egy asszony, akinél egy alabástromtartóban drága olaj volt, és ráöntötte az asztalnál ülő Jézus fejére. Amikor látták ezt a tanítványai, bosszankodtak, és ezt mondták: Mire való ez a pazarlás? Hiszen el lehetett volna ezt adni sok pénzért, és odaadni a szegényeknek. Amikor ezt Jézus észrevette, megkérdezte tőlük: Miért bántjátok ezt az asszonyt? Hiszen jót tett velem, mert a szegények mindig veletek lesznek, de én nem leszek mindig veletek. Mert amikor ezt az olajat a testemre öntötte, a temetésemre készített elő. Bizony mondom nektek, hogy bárhol hirdetik majd az evangéliumot az egész világon, amit ez az asszony tett, azt is elmondják majd az ő emlékezetére.
Akkor a tizenkettő közül egy, akit Iskáriótes Júdásnak hívtak, elment a főpapokhoz, és így szólt: Mit adnátok nekem, ha kezetekbe adnám őt? Azok pedig harminc ezüstöt fizettek neki. Ettől fogva kereste az alkalmat, hogy elárulja őt.
A kovásztalan kenyerek első napján odamentek a tanítványok Jézushoz, és megkérdezték tőle: Hol akarod megenni a páskavacsorát, hol készítsük el? Ő ezt válaszolta: Menjetek a városba egy bizonyos emberhez, és mondjátok neki: A Mester üzeni: Az én időm közel van, nálad tartom meg a páskavacsorát tanítványaimmal. A tanítványok úgy tettek, amint Jézus parancsolta nekik, és elkészítették a páskavacsorát.
Amikor beesteledett, asztalhoz telepedett a tizenkét tanítvánnyal. Miközben ettek, így szólt: Bizony mondom nektek, hogy közületek egy el fog árulni engem. Ekkor nagyon elszomorodtak, és egyenként kezdték kérdezni tőle: Talán csak nem én vagyok az, Uram? Ő pedig így válaszolt: Aki velem együtt mártja kezét a tálba, az árul el engem. Az Emberfia elmegy, amint meg van írva róla, de jaj annak az embernek, aki az Emberfiát elárulja: jobb lett volna annak az embernek, ha meg sem születik. Megszólalt Júdás is, az áruló, és ezt kérdezte: Talán csak nem én vagyok az, Mester? Ő azt felelte neki: Te mondtad.
Miközben ettek, Jézus vette a kenyeret, áldást mondott, és megtörte, a tanítványoknak adta, és ezt mondta: Vegyétek, egyétek, ez az én testem! Azután vette a poharat, és hálát adva nekik adta, és ezt mondta: Igyatok ebből mindnyájan, mert ez az én vérem, a szövetség vére, amely sokakért kiontatik a bűnök bocsánatára. De mondom nektek, nem iszom mostantól fogva a szőlőtőnek ebből a terméséből ama napig, amelyen majd újat iszom veletek Atyám országában.
Miután elénekelték a zsoltárokat, kimentek az Olajfák hegyére. [Akkor így szólt hozzájuk Jézus: Mindnyájan megbotránkoztok bennem ezen az éjszakán, mert meg van írva: „Megverem a pásztort, és elszélednek a nyáj juhai.”] De miután feltámadtam, előttetek megyek Galileába. Ekkor Péter így szólt hozzá: Ha mindenki megbotránkozik is benned, én soha meg nem botránkozom. Jézus ezt mondta neki: Bizony mondom neked, hogy ezen az éjszakán, mielőtt a kakas megszólal, háromszor tagadsz meg engem. Péter így válaszolt: Ha meg is kell halnom veled, akkor sem tagadlak meg. Ugyanígy beszélt a többi tanítvány is.
„A jellemünk adott, de csak akkor ismerszik meg, ha próba elé állítanak minket” – mondja Gordon Dahlquist drámaíró. A tanítványok Jézus iránti tisztelete, kötődése tagadhatatlan. Ő a mesterük, tanítójuk, vezetőjük, barátjuk, akivel az elmúlt éveket együtt töltötték. Látták természeti csodáit, azt, ahogy betegeket gyógyított, aztán amint a nehéz kérdésekre megfelelt. Jézus a mindennapi életük része volt. Szinte természetes a fogadkozásuk, hogy ők bizony mindvégig kitartanak. Azonban emberek ők is, esendők, gyarlók, akik a Mester próbájában, az eléjük állított próbában nem lesznek képesek helyt állni. „Az összeomlást gőg előzi meg, a bukást pedig felfuvalkodottság” – írja a Példabeszédek könyve (Péld 16,18). „Minél nagyobbnak gondolja valaki magát emberi helytállása révén, annál mélyebbre zuhan azokban a helyzetekben, amelyeknek a kulcsa egyedül Isten kezében van” – fogalmaz dr. Varga Zsigmond. Jézust a tanítványok jellemhibái nem riasztják vissza attól, hogy véghez vigye mindazt, amit az Atya rábízott. Ha saját erőnkre, esendőségünkre és gyarlóságunkra tekintünk, akkor nincs sok remény számunkra, azonban ha Jézusra tekintünk, akkor jellemünk erősebbé válik.
]]>Jézust örömmel várd, mert az másokat is magával ragad!
Amikor közeledtek Jeruzsálemhez, és Bétfagéba, az Olajfák hegyéhez értek, Jézus előreküldte két tanítványát, és ezt mondta nekik: Menjetek az előttetek lévő faluba, és ott mindjárt találtok egy megkötött szamarat a csikójával együtt. Oldjátok el, és vezessétek hozzám! Ha valaki szólna nektek, mondjátok meg, hogy az Úrnak van szüksége rájuk, és azonnal elengedi azokat. Ez pedig azért történt, hogy beteljesedjék, amit az Úr mondott a próféta által:
„Mondjátok meg Sion leányának:
Íme, királyod jön hozzád,
aki alázatos, és szamárháton ül,
igavonó állat csikóján.”
A tanítványok pedig elmentek, és úgy cselekedtek, ahogy Jézus parancsolta nekik: odavezették a szamarat a csikójával együtt, ráterítették felsőruhájukat, Jézus pedig felült rá. A sokaság az útra terítette felsőruháját, mások ágakat vagdaltak a fákról, és az útra szórták. Az előtte haladó és az őt követő sokaság pedig ezt kiáltotta:
Hozsánna Dávid Fiának!
Áldott, aki jön az Úr nevében!
Hozsánna a magasságban!
Amint beért Jeruzsálembe, felbolydult az egész város, és ezt kérdezgették: Kicsoda ez? A sokaság ezt mondta: Ő Jézus, a galileai Názáretből való próféta.
Ismerjük el és dicsőítsük az Isten által rendelt és felkent Királyt, Jézust! (Zsolt 2,6)
A legutóbbi futball-világbajnokságon az argentin válogatott Lionel Messivel 36 év után nyerte meg újra a trófeát. A nemzeti tizenegyet hatalmas tömeg várta haza, a kormány munkaszüneti napot rendelt el, hogy mindenki felhőtlenül ünnepelhesse az argentin válogatott és az egész nemzet sikerét. Örömük és ünneplésük magával ragadó volt. A hívőember számára Jézus az igazi öröm forrása. A sokaság virágvasárnap úgy fogadta Jézust, mint királyt, aki Dávid Fia, aki az Úr nevében jön. Látták benne, hogy Jézus többet és jobban képes megtenni, mint ők maguk. Egy jó király küldetése, hogy erejét és hatalmát alázatosan népe szolgálatába állítsa. Nem kiszolgálni akar, hanem tenni azért, hogy az emberek élete jobbá váljon. A Jézust fogadó sokaság valamit felismert ebből, és ki is fejezték ezt az örömükkel. Jézus királyként való örömteli üdvözlése magával ragadó. Ma is ugyanaz a Jézus szolgál felénk királyként, szolgakirály ként. Ő nem azt várja, hogy félelemből vagy kényszerből menjünk hozzá, hanem szívünk teljes örömével. Mert ő az, aki többet és jobbat tud adni nekünk, mint azt, amit valaha elképzelnénk, hiszen önmagát adja nekünk. Örülj neki úgy, hogy örömöd másokat is magával ragadjon!
]]>Vedd észre, hogy mi az a lelkület, amit Jézus ma sem tűr meg! Láss a színfalak mögé!
[Azután Jézus bement a templomba, és kiűzte mindazokat, akik a templomban árusítottak és vásároltak, a pénzváltók asztalait és a galambárusok székeit pedig felborította], és ezt mondta nekik: Meg van írva: „Az én házamat imádság házának nevezik”, ti pedig rablók barlangjává teszitek.
Azután vakok és sánták mentek hozzá a templomba, és meggyógyította őket. Amikor pedig a főpapok és az írástudók látták a csodákat, amelyeket tett, és a gyermekeket, akik a templomban ezt kiáltozták: Hozsánna Dávid Fiának! – haragra lobbantak, és így szóltak hozzá: Hallod, mit mondanak ezek? Jézus pedig így válaszolt nekik: Hallom. Sohasem olvastátok: „Gyermekek és csecsemők szája által szereztél dicséretet”?
Erre otthagyva őket kiment a városból Betániába, és ott töltötte az éjszakát.
Jézus radikális megnyilvánulása ma is megdöbbentően hat ránk. Micsoda éleslátás és milyen erőteljes odaadás volt benne Isten háza és népe iránt. A templomban Jézusnak elsősorban nem az áldozathoz kapcsolódó vásárlással vagy pénzváltással volt problémája, hanem azzal a lelkülettel, amellyel az ott lévők visszaéltek. Az Istennel való találkozás lehetősége helyett önös haszonszerzésre, nyerészkedésre és harácsolásra használták Isten népét.
Jézus éleslátása a színfalak mögé látott, nem tűrte meg a mérgező légkört. Helen Keller író helyesen fogalmazta meg: „A csönd és a nyugalom nem fejleszti a jellemet. Csak a szenvedés és a megpróbáltatás nyomán erősödik a lélek, tisztul az éleslátás.”
Vannak közösségek, amelyek számára a legfontosabb mondatok egyike: „Csak a békesség megmaradjon!” Míg talán a látszólagos békét fenntartják, azonban közben a színfalak mögött lelkeket hagynak megnyomorítani.
Jézus radikális megnyilvánulása ma is arra hív bennünket, hogy vegyük észre, mi az a lelkület, amit ma sem tűr meg az ő nép e között. Ha ilyet látunk, ne maradjunk szótlanok!
Uram, Dávid Fia! Könyörülj rajtam! Igyekezz megérteni ezt az imát, s mondd mindig tiszta szívből!
Jézus azután elment onnan, és visszavonult Tírusz és Szidón vidékére. És ekkor egy kánaáni asszony, aki arról a környékről jött, így kiáltozott: Uram, Dávid Fia! Könyörülj rajtam! Leányomat kegyetlenül gyötri a gonosz lélek! Jézus azonban nem válaszolt neki egy szót sem. Erre odamentek hozzá a tanítványai, és kérték: Bocsásd el, mert utánunk kiáltozik. De ő így felelt: Én nem küldettem máshoz, csak Izráel házának elveszett juhaihoz. Az asszony pedig odaérve leborult előtte, és ezt mondta: Uram, segíts rajtam! Jézus erre így válaszolt: Nem jó elvenni a gyermekek kenyerét, és odadobni a kutyáknak. Az asszony azonban így felelt: Úgy van, Uram! De hiszen a kutyák is esznek a morzsákból, amelyek gazdájuk asztaláról lehullanak. [Ekkor így szólt hozzá Jézus: Asszony, nagy a te hited, legyen úgy, amint kívánod! És meggyógyult a leánya még abban az órában.]
Jézust újra visszavonulni látjuk. Nem keresi állandóan az emberek figyelmét. Hanem a mennyei Atyjával való bensőséges kapcsolat lehetőségét keresi. Illetve tanít bennünket is arra, hogy nem lehet mindig ezer fokon égni a szolgálatban. A szentség alkalmasságot is jelent a szolgálatra. Elveszíteni ezt az alkalmasságot félelmetes veszteség.
Jézus hallgat, amikor a kánaáni asszony megszólítja. Ez talán még meglepőbb a számunkra. Hiszen a Messiás azért jön, hogy megszólítsa az embereket. Azért jött, hogy elmondja nekik az örömhírt, a bűnök bocsánatának lehetőségét. Most mégis hallgat. Ráadásul ez az asszony a lehető legtökéletesebb módon szólítja meg: „Uram, Dávid Fia! Könyörülj rajtam!” Ezt nevezzük Jézus-imádságnak, ami az ortodox keresztények legfontosabb imája.
Pontosan fogalmaz: Jézust Úrnak, Istennek vallja, aki az egyedül igaz uralkodó, aki egyedül tud igazán könyörülni az emberen élete bármely területén. Jézus mégis hallgat. Miért? Mert Jézust érdeklik ugyan a szavaink, de a legjobban a hitünk, szívünk állapota. Ez az asszony tisztátalannak számított ugyan a zsidók szemében, de elegendő hite volt Jézusban. Mert amikor ellenállásba ütközött, akkor sem fogyott el a hite.
És a tied?
Az életszentség lehet, hogy nem népszerű téma manapság. Isten mégis ezt kéri gyermekeitől.
Ekkor odahívta a sokaságot, és így szólt hozzájuk: Halljátok és értsétek meg! [Nem az teszi tisztátalanná az embert, ami bemegy a száján, hanem ami kijön a szájából, az teszi tisztátalanná az embert. Tanítványai ekkor hozzá lépve megkérdezték tőle: Tudod-e, hogy a farizeusok megbotránkoztak, amikor meghallották ezt a beszédet? Ő pedig így válaszolt: Minden növényt, amelyet nem az én mennyei Atyám ültetett, ki fognak gyomlálni. Hagyjátok őket, világtalanok vak vezetői ők! Ha pedig vak vezet világtalant, mind a ketten gödörbe esnek. Péter ekkor ezt kérte: Magyarázd meg nekünk az előbbi példázatot! Ő pedig így szólt: Még mindig értetlenek vagytok? Nem gondoltok arra, hogy minden, ami bemegy a szájon, a gyomorba jut, és az árnyékszékbe kerül? Ami azonban kijön a szájból, az a szívből származik, és az teszi tisztátalanná az embert. Mert a szívből származnak a gonosz gondolatok, gyilkosságok, házasságtörések, paráznaságok, lopások, hamis tanúskodások és istenkáromlások. Ezek teszik tisztátalanná az embert. De az, hogy mosatlan kézzel eszik, nem teszi tisztátalanná az embert.]
A tisztasági szabályokat komolyan kell venni még a XXI. században is. A Covid–19-járvány megtanított erre bennünket. Épp ezért azok be nem tartását Jézus sem vette félvállról. Ezért bővebb és mélyebb magyarázatot is adott ebben a kérdésben. Tisztává és szentté nem tud válni az ember, de az maradhat.
Ez a gondolat volt a tisztasági törvények és szokások mögött. A probléma ezzel az volt, hogy más téren viszont könnyedén bemocskolhatta magát az ember, szinte észrevehetetlenül. Mert az embert legkönnyebben a saját beszéde tudja bemocskolni. Azért, mert néhány kicsúszott szóval feltárhatja mindazokat a gonosz gondolatokat és kapzsi vágyakat, amelyek a szívében vannak, s amelyeket addig rejtegetni próbált. S ezeket nem tudja olyan könnyen letörölni, mint a legmakacsabb foltot, ami a kezéhez ragadhat. Sokszor a látható tisztátalanság eltüntetésébe több energiát fektetünk, mint a szívünk szennyének kitakarításába. Azért, mert ezzel nem lehet dicsekedni. Pedig nagyon nagy szükségünk van rá, hiszen csak a szent jelenhet meg a Szent előtt, erről beszél az egész Jelenések könyve is. A mennybe semmiféle tisztátalanság nem juthat be. S nekünk a menny az életcélunk.
Ne érd be kevesebbel!
Csak az igaz istentisztelet gyakorlásának van értelme.
Akkor farizeusok és írástudók mentek Jeruzsálemből Jézushoz, és ezt mondták: Miért szegik meg tanítványaid a vének hagyományát? Amikor ugyanis étkeznek, nem mossák meg a kezüket. Ő így válaszolt nekik: És ti miért szegitek meg Isten parancsolatát a ti hagyományotokért? Mert Isten ezt mondta: „Tiszteld apádat és anyádat”, és ezt: „Aki gyalázza apját vagy anyját, halállal bűnhődjék.” Ti pedig azt tanítjátok, hogy aki ezt mondja apjának vagy anyjának: Áldozati ajándék az, amivel kötelességem volna téged megsegíteni – [annak nem kell tisztelnie az apját. Így tettétek érvénytelenné Isten igéjét a ti hagyományotokért.] Képmutatók, helyesen prófétált rólatok Ézsaiás: „Ez a nép ajkával tisztel engem, szíve azonban távol van tőlem. Pedig hiába tisztelnek engem, ha tanításként emberi parancsolatokat tanítanak.”
A hét második felében a szentség és a tisztaság kérdésével foglalkozunk majd. A tanítványnak nemcsak követőnek, de szentnek is kell lennie. Mindig igaz ez. Itt egy olyan környezetben elvárás ez, ahol a tisztaságra és szentségre odafigyelő zsidósággal éltek együtt Krisztus tanítványai.
A hagyományoknak az a céljuk, hogy segítsenek a szentségben és a tisztaságban. A maga erejéből vagy cselekedeteitől senki sem válhat szentté. A jó hagyományok és szokások viszont támaszt nyújthatnak ebben a küzdelemben. Jézus is kiment imádkozni szokása szerint. Ezért alapvetően nem ítéljük el a hagyományokat és a szokásokat. Viszont Izrael hagyományai közül néhány már nem a szentséget szolgálta, hanem saját önző kívánságaikat. De olyan szép vallásos köntösbe tudták öltöztetni azt is, hogy ne kelljen a vagyonukból rászoruló szüleikről gondoskodni. Mégis számonkérték Jézus tanítványain a kézmosási szokásokat.
Manapság is szembesülhetünk ezzel. A hagyományok betartásával és közben Istennel szembeni tiszteletlenséggel.
Ne feledd, a tanítvány szentsége Jézustól ered, és a vele való élő kapcsolat tartja fenn. Erre kell törekednünk. A hagyományok segíthetnek ebben, de gáttá is válhatnak a szentségben.
A csoda nem elég. Jézusra van szükségünk.
Ezután nyomban sürgetni kezdte tanítványait, hogy szálljanak hajóba, és menjenek át előtte a túlsó partra, amíg ő elbocsátja a sokaságot. Miután elbocsátotta a sokaságot, egyedül felment a hegyre imádkozni. Amikor beesteledett, egyedül volt ott.
A hajó pedig már messze eltávolodott a parttól, és a hullámok között hányódott, mert ellenszél volt. Már hajnalodott, amikor Jézus odament hozzájuk a tengeren járva. Mikor pedig a tanítványok meglátták, hogy a tengeren jár, megrémültek, és ezt mondták: Kísértet ez! És ijedtükben felkiáltottak. De Jézus azonnal megszólította őket, és ezt mondta: Bízzatok, én vagyok, ne féljetek! Péter ekkor így válaszolt neki: Uram, ha te vagy az, parancsold meg, hogy odamenjek hozzád a vízen! [Ő pedig így szólt: Jöjj! És Péter, kiszállva a hajóból, járni kezdett a vízen, és elindult Jézus felé.] Amikor azonban az erős szélre figyelt, megijedt, és amint süllyedni kezdett, felkiáltott: Uram, ments meg! Jézus pedig azonnal kinyújtotta a kezét, megragadta őt, és ezt mondta neki: Kicsinyhitű, miért kételkedtél? És amint beszálltak a hajóba, elült a szél. A hajóban levők pedig leborultak előtte, és ezt mondták: Valóban Isten Fia vagy!
Átkelve Genezáretnél értek partot. Amikor felismerték őt annak a helynek a lakói, hírül adták az egész környéken, és odavittek hozzá minden beteget, és kérték őt, hogy legalább a ruhája szegélyét megérinthessék. És aki csak megérintette, meggyógyult.
Tettre kész hit. Azt szeretnénk, hogy az evangélium ezt a reakciót váltsa ki belőlünk és másból. Hitünk, elképzeléseink nagyban meghatározzák a cselekedeteinket. Jézus nem engedi, hogy a tanítványok túl sokáig maradjanak a csodák fényében. Elindítja őket hajóval a túlpartra. Ő maga az imádság után követte őket, a tengeren járva. Közben a tanítványok hajója ellenszélbe került. Amikor Jézus hozzájuk ért, nagyon megijedtek. Háborgó lelküket Jézus isteni szava nyugtatta le: „Bízzatok, én vagyok, ne féljetek!” Péter akkor rájön, hogy ő személyesen erre a lehetőségre, erre a csodára várt: járni a vízen. Halászként mennyit álmodozhatott erről? Ki akarta próbálni. Volt rá hite. Elindult, és sikerült neki. Péter megtapasztalja élete legnagyobb olyan csodáját, ami a saját személyére szabott csoda. Mégis süllyedni kezdett. Miért? Azért, mert megijedt. Ezzel a csoda ereje megtört. Nem Jézus ereje fogyott el, csak Péter hite. Ez megtörténik velünk is. Azonban a tanítványi létnek ez nem a vége, hanem a próbája. Nem kell a megmeneküléshez semmi más, mint felkiáltani: „Uram, ments meg!” Ehhez sosem lehetünk túl büszkék. S ez a tanítványi lét csúcspontja. Megtapasztalni Jézus megváltó erejét, személyesen.
]]>Megváltód a keveset is fel tudja használni. Neki nem a menynyiség számít. Add neki azt a keveset, amid van!
Amikor meghallotta ezt Jézus, eltávozott onnan hajón egy lakatlan helyre egyedül. Amikor meghallotta ezt a sokaság, gyalog követte őt a városokból. Amikor Jézus kiszállt, és meglátta a nagy sokaságot, megszánta őket, és meggyógyította betegeiket.
Amikor esteledett, odamentek hozzá tanítványai, és ezt mondták: Lakatlan ez a hely, és későre jár. Bocsásd el a sokaságot, hogy menjenek a falvakba, és vegyenek élelmet maguknak. Jézus azonban ezt mondta nekik: Nem kell elmenniük: ti adjatok nekik enni! Ők így válaszoltak: Nincs itt egyebünk, csak öt kenyerünk és két halunk. Ő pedig ezt mondta: Hozzátok nekem ide azokat! Ekkor megparancsolta a sokaságnak, hogy telepedjenek le a fűre, azután vette az öt kenyeret és a két halat, feltekintett az égre, megáldotta és megtörte a kenyereket, és a tanítványoknak adta, a tanítványok pedig a sokaságnak. [Miután valamennyien ettek és jóllaktak, összeszedték a maradék darabokat, tizenkét tele kosárral.] Aki pedig evett, mintegy ötezer férfi volt, az asszonyokat és a gyermekeket nem számítva.
Izrael népe leginkább erre a csodára várt a Messiástól: az ingyen eledelre, ami ráadásul bőségesen van. Jézus pedig ezt adta meg nekik ebben a történetben.
Az emberek viszont nem látták azt, hogy Jézus mikor tette ezt a csodát. Akkor, amikor félre akart volna vonulni, hogy meggyászolja a rokonát, prófétai szolgatársát, mert megkapta a halálhírét. Ő nem törődött a saját gyászával, hanem megkönyörült az elgyötört, őt meghallgatni akaró népen. Őket akarta megelégíteni, meggyógyítani. Ezzel is példát mutatva tanítványainak.
Ebben nem könnyű követni őt.
A tanítványok is szerették volna ugyanezt megtenni, de nem voltak képesek erre. Jézus azonban meg akarta mutatni, hogy vele együtt a kevés is elegendő a szolgálatra. Nélküle a legerősebb anyagi forrás, a legnagyobb jóindulat is kevés lehet. Jézus áldása elegendő mindenre az életünkben. Öt kenyér és két hal elegendő lett egy több mint ötezres tömegnek.
Másrészt sosem a csoda a lényeg a tanítványi létben, hanem az a közvetlen kapcsolat, amivel a Megváltónkhoz szólhatunk, ahogy ő kérte az áldást mennyei Édesatyánktól.
Kell a csoda a tanítványi léthez, de igazi szükségünk az őszinte imára van. Tanuljunk Jézustól imádkozni!
A tanítványok életútja tele van kiszámíthatatlan fordulatokkal. A célja azonban mindig ugyanaz marad: a menny.
Abban az időben Heródes, a negyedes fejedelem meghallotta, hogy mit beszélnek Jézusról, és ezt mondta szolgáinak: Ez az ember Keresztelő János, ő támadt fel a halottak közül, és ezért vannak benne a csodatevő erők. Heródes ugyanis elfogatta Jánost, bilincsbe verette, és börtönbe záratta, testvérének, Fülöpnek a felesége, Heródiás miatt. János ugyanis azt mondta neki: Nem szabad együtt élned vele! Heródes szerette volna megöletni, de félt a sokaságtól, mert prófétának tartották. Amikor azonban eljött Heródes születésnapja, Heródiás leánya táncolt a társaság előtt, és ez kedvére volt Heródesnek; ezért esküvel fogadta, hogy bármit kér, megadja neki. Ő pedig anyja tanácsára így szólt: Add nekem egy tálon Keresztelő János fejét. A király elkomorodott, de esküje és a vendégek miatt megparancsolta, hogy teljesítsék kérését. Elküldte embereit, lefejeztette Jánost a börtönben. Elhozták a fejét egy tálon, átadták a leánynak, ő pedig odavitte anyjának. [Azután eljöttek tanítványai, elvitték a holttestet, és eltemették. Majd elmentek, és hírül adták ezt Jézusnak.]
A hét első felében a tanítványi lét nagy kérdéseivel foglalkozunk. Szembesülnünk kell azzal, hogy a jó hír hirdetése nem jár mindig jó következményekkel. A tanítványi lét együtt jár a kiszámíthatatlansággal és a kiszolgáltatottsággal. Jézus híre eljutott az uralkodóhoz, Heródes Antipászhoz. Ezt ő nem gondolta a maga számára jó hírnek. Ugyanis a lelkiismerete és az uralkodói gőgje zaklatta már egy ideje Bemerítő János halála miatt. Zavarta, hogy János meg merte mondani neki, hogy a testvére feleségét nem lett volna szabad elvennie. Tudta, hogy a zsidók uralkodójaként nem bánthatja a nép prófétáját, akinek az egyik feladata, hogy a királyt kritizálja. Zavarta, hogy nem tehet meg mindent. Másik oldalról Heródiás elérte, hogy mégis ki kellett végeztetnie Jánost. Ő volt az uralkodó, és nem tehette azt, amit akart. A tanítvány gyakran kiszolgáltatott a világ uralkodóinak. Úgy érzi, bármit megtehetnek vele, és nincs, aki megvédené. Életünk sokszor kiszámíthatatlan, és kiszolgáltatottnak érezzük magunkat. Ez a történet megmutatja, hogy még a királyok, vezetők élete is ilyen. A tanítvány épp ezért Isten kezébe teszi le az életét. Ott van a legjobb helyen. Köszönd ezt meg az Úrnak!
]]>Élj és beszélj mindig úgy, hogy hirdetni tudd az evangéliumot bárhol és bárkinek!
Kérve kérlek Isten és Krisztus Jézus színe előtt, aki ítélni fog élőket és holtakat; az ő eljövetelére és országára kérlek: [hirdesd az igét, állj elő vele, akár alkalmas, akár alkalmatlan az idő, feddj, ints, biztass teljes türelemmel és tanítással.] Mert lesz idő, amikor az egészséges tanítást nem viselik el, hanem saját kívánságaik szerint gyűjtenek maguknak tanítókat, mert viszket a fülük. Az igazságtól elfordítják a fülüket, de a mondákhoz odafordulnak. Te azonban légy józan mindenben, a bajokat szenvedd el, végezd az evangélista munkáját, töltsd be szolgálatodat.
Adjunk hálát a Szentlélek által prófétált kegyelemért és hirdetett evangéliumért! (1Pt 1,10–12)
A keresztény embernek egy állandó életfeladata mindenképpen van: az evangélium hirdetése. Igénkben Pál apostol buzdítja erre Timóteust, akinek egy nehéz helyzetben kell helytállnia. Arra kap biztatást, hogy álljon elő az igével, és hirdesse, akármilyen alkalmatlannak is látja erre az adott pillanatot. Ahogy előrébb haladunk a szolgálatban, azt érzékeljük, hogy az idők egyre alkalmatlanabbá válnak az ige hirdetésére. Sőt, ma még azt is látjuk, hogy az idők már gonoszakká váltak. Nekünk azonban nem erre kell figyelnünk, nem várhatjuk meg az idők jóra fordulását. Nekünk magunknak kell alkalmassá válnunk és annak maradnunk az ige hirdetésére. Ezért vagyunk hajlandóak elfogadni az intést és a feddést is. Sőt tudjuk, hogy ez szükséges ahhoz, hogy egész életünkben alkalmasak maradjunk Isten szolgálatára. Az utolsó időkben azonban az emberek kerülni fogják azokat az igehirdetőket, akik nem az elvárásaik szerint prédikálnak. Tanítóik arra figyelnek majd, hogy hallgatóik mit szeretnének hallani. Mi arra akarunk figyelni, hogy az élő Isten mit akar nekünk mondani. Mert az igehirdetés elsődleges célja: meghallani Isten hangját. A héten imádkozz azért, hogy alkalmas maradj az evangélium hirdetésére!
]]>Az evangélium a legjobb hír, amit kaptál. Ez az, ami felüdíthet. Mindig és mindenkor.
[Mint hideg víz a tikkadt embernek,
olyan a messze földről kapott jó hír.]
Az evangélium hirdetése életfeladat. Ezért is olvassuk újra és újra el a Bibliában található evangéliumokat. Még így is szükséges időnként megfogalmaznunk, hogy mit jelent és mit ad nekünk az örömhír, a jó hír.
A Példabeszédekben így fogalmazták ezt meg: „Mint a hideg víz a tikkadt embernek, olyan a messze földről kapott jó hír.” Ezt a bibliai könyvet olvashatjuk úgy is, mint olyan tanácsok gyűjteményét, amit a király adott az udvarnokai számára, hogy az emberek ügyeit úgy intézzék, hogy mindenki elégedetten távozzon tőlük. Az udvarnok egyik legnagyobb sikere volt már akkor is, hogyha jó hírt tudott közölni az ügyfelével.
Mennyire felvidít bennünket, amikor a kormányablakban, az orvosnál vagy az önkormányzatnál hírt kapunk ügyünk jóra fordulásáról. Miért? Azért, mert a magunk erejéből nem tudunk mindent megoldani, mégis megtapasztalhattuk Isten gondviselését az életünkben. Mennyivel nagyszerűbb, amikor megértjük Jézus örömhírét arról, hogy bűnbocsánatot, megváltást és üdvösséget nyertünk! Az evangélium jó hírének sose lenne szabad megkopnia az életünkben.
Imádkozzunk az evangélium erejének megtapasztalásáért!
Nem szabad feladnunk a harcot a családunkért: kitartó imáink, szeretetünk és hiteles életünk képes megváltoztatni családtagjaink szívét is.
Megértettétek mindezt? – kérdezte tőlük Jézus. Azok így válaszoltak: Igen. Ő pedig ezt mondta nekik: Azért minden írástudó, aki tanítványává lett a mennyek országának, hasonló ahhoz a házigazdához, aki újat és ót hoz elő kamrájából.
Miután Jézus elmondta ezeket a példázatokat, továbbment onnan. [És hazájába érve úgy tanította őket a zsinagógájukban, hogy megdöbbenve mondták: Honnan van benne ez a bölcsesség és a csodatevő erő]? Vajon nem az ácsmester fia ez? Nem az ő anyját hívják Máriának, testvéreit pedig Jakabnak, Józsefnek, Simonnak és Júdásnak? És a húgai nem itt élnek-e valamennyien? Ugyan honnan van benne mindez? És megbotránkoztak benne, Jézus pedig így szólt hozzájuk: Sehol sem vetik meg a prófétát, csak saját hazájában és a maga házában. Nem is tett ott sok csodát hitetlenségük miatt.
Jézust szinte mindenhol emberek sokasága követte és ünnepelte, kivéve a saját hazájában. Így van ez sokszor a mi életünkben is. A legnehezebb saját családtagjaink felé hirdetni az evangéliumot, mert ők nagyon jól ismernek, és nehezen tudják elképzelni, hogy alapvető változás történt az életünkben. Ezért előfordulhat Jézus miatt, hogy „az embernek ellensége lesz a háza népe” (Mt 10,36). Nem szabad azonban feladnunk a harcot: kitartó imáink, szeretetünk és hiteles életünk képesek megváltoztatni családtagjaink szívét is. A mai igerész végén viszont van egy mondat, ami komoly figyelmeztetést jelent számunkra. Máté leírja, hogy Jézus saját városában „nem tett sok csodát hitetlenségük miatt”. Mielőtt elítélnénk a názáreti embereket, gondoljuk meg, vajon mekkora a mi hitünk! Amikor gyógyulásért vagy valamilyen nehéz helyzetért imádkozunk, elhisszük-e, hogy Isten képes meggyógyítani a betegséget, vagy megoldani a lehetetlennek látszó helyzetet? Hudson Taylor kínai misszionárius szerint „nem nagy hitre van szükségünk, hanem a nagy Istenbe vetett hitre”. Vigyázzunk, hogy ne legyünk hitetlenek, mert akkor nem fogjuk megtapasztalni mindazt a csodát, amit Isten szeretne tenni az életünkben!
]]>A kincs és a gyöngy példázata azt is jelenti, hogy fél szívvel nem lehet megtérni, a valódi megtérés teljes odaszánást követel.
[Hasonló a mennyek országa a szántóföldben elrejtett kincshez, amelyet az ember, miután megtalált, elrejt, majd örömében elmegy, eladja mindenét, amije van, és megveszi azt a szántóföldet.]
Hasonló a mennyek országa a kereskedőhöz is, aki szép gyöngyöket keres. Amikor egy nagy értékű gyöngyre talál, elmegy, eladja mindenét, amije van, és megvásárolja azt.
Hasonló a mennyek országa a tengerbe kivetett hálóhoz is, amely mindenféle halat összegyűjt. Amikor megtelik, kivonják a partra, és nekiülve a jókat edényekbe gyűjtik, a hitványakat pedig kidobják. Így lesz a világ végén is: eljönnek az angyalok, és kiválogatják a gonoszokat az igazak közül, és a tüzes kemencébe vetik őket, ott lesz majd sírás és fogcsikorgatás.
Jézus további példázatokat mondott a tanítványainak, hogy még jobban megvilágítsa Isten országának titkait számukra. A mai három történet közül az utolsó nagyon hasonló a búza és konkoly példázatához, azért ennek magyarázatától most eltekintünk. Az első kettő viszont új nézőpontból világítja meg a mennyek országát. Ezeket a példázatokat kétféle nézőpontból lehet nézni, attól függően, hogy a kincs és a gyöngy mit jelképez. Egyesek szerint Jézus az ember, aki keres, és a kincs az emberiség, akiért Jézus mindent feladott (még az életét is), hogy megszerezze. Mások szerint a kincs az Isten országa, az örök élet, ami annyira értékes, hogy az ember feladja az egész életét, hogy megszerezze. Mindkét magyarázatban van igazság, de Jézus valószínűleg az utóbbira gondolt, vagyis a kincs és a gyöngy az örök élet, az Istennel való kapcsolat, amely annyira értékes, hogy megér minden áldozatot. Ez egyben azt is jelenti, hogy fél szívvel nem lehet megtérni, a valódi megtérés teljes odaszánást követel. Kedves testvérem, mennyire fontos számodra Isten országa? Kész vagy-e mindent feladni érte, vagy földi kincsekhez ragaszkodsz? A mai ige döntés elé állít: Krisztust választjuk, vagy a világot?
]]>Nekünk az a feladatunk, hogy „belevessük” az igemagvakat a világba, de a növekedést az Isten adja.
[Más példázatot is mondott nekik: Hasonló a mennyek országa a mustármaghoz, amelyet vesz az ember, és elvet a szántóföldjébe.] Ez ugyan kisebb minden magnál, de amikor felnő, nagyobb minden veteménynél, és fává lesz, úgyhogy eljönnek az égi madarak, és fészket raknak ágai között.
Más példázatot is mondott nekik: Hasonló a mennyek országa a kovászhoz, amelyet vesz az asszony, belekever három mérce lisztbe, míg végül az egész megkel.
Mindezt példázatokban mondta el Jézus a sokaságnak, és példázat nélkül semmit nem mondott nekik, hogy beteljesedjék, amit az Úr mondott a próféta által: „Példázatokra nyitom meg számat, a világ kezdete óta rejtett dolgokat jelentek ki.”
A mai két példázat a mennyek országáról szól, és a fő témája a növekedés. Jézus szavai előrevetítik a pünkösdi történetet, amikor a Szentlélek kitöltetett, és az evangélium elterjedt az akkor ismert egész világban. Az első keresztények olyan nagy hatással voltak az akkori kultúrára, hogy Thesszalonikában a zsidók ijedten kiáltották: „Ezek, akik az egész világot felforgatták, itt is megjelentek.” (ApCsel 17,6)
Isten országa azóta is terjed, és emberek sokasága jön ma is Jézushoz. Fontos megjegyezni, hogy a két példázatban az ember csupán annyit tett, hogy a mustármagot elvetette a szántóföldbe, valamint a kovászt belekeverte a lisztbe, azután hagyta, hogy a mag és a kovász kifejtse a hatását. Így van ez a mennyek országával kapcsolatban is. Nekünk az a feladatunk, hogy „belevessük” az igemagvakat a világba, de a növekedést az Isten adja. Ez egyben bátorítás is számunkra, hogy ne azt nézzük, mennyi most a gyülekezetünk taglétszáma, hanem bátran hirdessük az evangéliumot, mert a keresztről szóló beszéd „Istennek az ereje” (1Kor 1,18).
Bárcsak a mi városainkban is futótűzként terjedne Isten országa, és arról lennénk híresek, hogy felforgattuk az egész világot!
A lényeg az, hogy kétféle ember létezik a földön: a mennyek országának fiai, és a gonosz fiai, vagyis akik újjászülettek, és akik nem.
Más példázatot is mondott nekik: Hasonló a mennyek országa ahhoz az emberhez, aki jó magot vetett [a szántóföldjébe. De amíg az emberek aludtak, eljött az ellensége, konkolyt vetett a búza közé, és elment. Amikor a vetés szárba szökkent, és kezdett kalászt hozni, látható lett a konkoly is. A szolgák ekkor odamentek a gazdához, és ezt mondták neki: Uram, te jó magot vetettél a földedbe. Honnan került hát bele a konkoly? Ő pedig így felelt: Valamelyik ellenségem tette ezt! A szolgák erre megkérdezték: Akarod-e, hogy elmenjünk, és összeszedjük a konkolyt? Ő azonban így válaszolt: Nem, mert amíg a konkolyt szednétek, kiszaggatnátok vele együtt a búzát is. Hadd nőjön együtt mind a kettő az aratásig, és majd az aratás idején szólok az aratóknak: Szedjétek össze először a konkolyt, kössétek kévébe, és égessétek el, a búzát pedig gyűjtsétek be csűrömbe!
Ekkor elbocsátotta a sokaságot, és bement a házba, tanítványai pedig ezzel a kéréssel fordultak hozzá: Magyarázd meg nekünk a szántóföldben nőtt konkoly példázatát! Ő pedig így válaszolt nekik: Az, aki a jó magot veti, az Emberfia, a szántóföld a világ, a jó mag a mennyek országának fiai, a konkoly a gonosz fiai], az ellenség, aki elvetette a konkolyt, az ördög; az aratás a világ vége, az aratók pedig az angyalok. Ahogyan tehát a konkolyt összegyűjtik és megégetik, úgy lesz a világ végén. Az Emberfia elküldi majd angyalait, és összegyűjtenek országából minden botránkozást okozót és gonosztevőt, és a tüzes kemencébe vetik őket: ott lesz majd sírás és fogcsikorgatás. Akkor majd az igazak fénylenek Atyjuk országában, mint a nap. Akinek van füle, hallja!
Jézusnak ez a példázata szintén magvetésről szól, de az értelme különbözik az előzőtől. Míg az első történetben négyféle föld van, itt csak egyféle föld van, de kétféle vetőmag. A lényeg az, hogy kétféle ember létezik a földön: a mennyek országának fiai, és a gonosz fiai, vagyis akik újjászülettek, és akik nem. A probléma az, hogy nem mindig könnyű megkülönböztetni őket, mert vannak olyan hívők, akik – különösen hívő életük elején – bukdácsolnak, és nem tükrözik vissza Jézus jellemét. Másrészt vannak olyanok, aki nem születtek újjá, de jó természettel lettek megáldva, és a külső megfigyelő számára jó embereknek tűnnek. Ezért Jézus óva int minket, hogy külsőalapján ítéljünk, mert csak Isten látja, hogy mi van a szívekben, és az idők végén „megítéli az emberek titkait az evangélium szerint Krisztus Jézus által” (Róm 2,16). Azon a napon nyilvánvaló lesz minden, és akik nem voltak Krisztuséi, azok az örök kárhozatba mennek, a hívők pedig az örök dicsőségbe. Vizsgáljuk meg ezért magunkat: búza vagyok, vagy konkoly? Valóban újjászülettünk, vagy hívőéletünk csupán üres vallásosság? Ha az utóbbi, kérjük meg Jézust, hogy jöjjön az életükbe, és adjon nekünk új szívet és új életet!
]]>Jézus magyarázata világos: Isten igéjének különböző hatása van az emberekre, attól függően, hogy milyen a szívük.
[Ti azért halljátok meg a magvető példázatát!] Mindazokhoz, akik hallják a mennyek országának igéjét, és nem értik, eljön a gonosz, és elragadja azt, ami szívükbe van vetve: ez az útfélre esett mag. A köves talajra esett mag pedig az, aki hallja az igét, és azonnal örömmel fogadja, de valójában nincs gyökere, nem állhatatos: mihelyt nyomorúság vagy üldözés támad az ige miatt, azonnal elbukik. A tövisek közé esett mag pedig az, aki hallja az igét, de e világ gondja és a gazdagság csábítása megfojtja az igét, és terméketlen lesz. A jó földbe esett mag pedig az, aki hallja és érti az igét, és termést hoz: az egyik százannyit, a másik hatvanannyit, a harmadik harmincannyit.
A mai igében Jézus megadja a magvető példázatának a jelentését, de ezt már csak a tanítványok hallották, mert ők odamentek hozzá, hogy megkérdezzék, amit nem értettek.
A példázatban négyféle talajról van szó, mely négyféle szívet jelképez. Jézus magyarázata világos: Isten igéjének különböző hatása van az emberekre, attól függően, hogy milyen a szívük. Felmerülhet azonban a kérdés, hogy ez a példázat az üdvösségről szól, vagy hitbeli növekedésről? Lukács evangéliuma világossá teszi, hogy az előbbiről: „Akiknél az útfélre esett, azok meghallották az igét, de azután jön az ördög, és kiragadja a szívükből, hogy ne higgyenek, és ne üdvözüljenek.” (Lk 8,12) A négyféle ember közül tehát csak az utolsó nyer üdvösséget, akinek az életében az ige gyümölcsöt terem.
Ez teljes összhangban van Jézus szavaival: „Mert szoros az a kapu, és keskeny az az út, amely az életre visz, és kevesen vannak, akik megtalálják azt.” (Mt 7,14)
Ezt nagyon fontos tudni, amikor hirdetjük az evangéliumot a körülöttünk lévő embereknek. Nem szabad magunkat hibáztatnunk, amikor esetleg kudarcokat élünk át, mert a mi feladatunk az, hogy hirdessük az igét, és az ige hallgatóinak felelőssége, hogy mit kezdenek vele.
Ha befogadjuk az igét, akkor Isten egyre jobban kijelenti az igazságot számunkra, de ha elutasítjuk, akkor nem fogjuk megismerni az Isten országának titkait.
A tanítványok odamentek hozzá, és megkérdezték tőle: Miért beszélsz nekik példázatokban? [Ő így válaszolt: Mert nektek megadatott, hogy ismerjétek a mennyek országának titkait, azoknak pedig nem adatott meg.] Mert akinek van, annak adatik, és bővelkedik, akinek pedig nincs, attól még az is elvétetik, amije van. Azért beszélek nekik példázatokban, mert látván nem látnak, és hallván nem hallanak, és nem értenek, és beteljesedik rajtuk Ézsaiás jövendölése: „Hallván halljatok, de ne értsetek, látván lássatok, de ne ismerjetek! Mert megkövéredett e nép szíve, fülükkel nehezen hallanak, szemüket behunyták, hogy szemükkel ne lássanak, fülükkel ne halljanak, szívükkel ne értsenek, hogy meg ne térjenek, és meg ne gyógyítsam őket.”
A ti szemetek pedig boldog, mert lát, és fületek boldog, mert hall. Bizony mondom nektek, hogy sok próféta és igaz ember kívánta látni, amiket ti láttok, de nem látták, és hallani, amiket ti hallotok, de nem hallották.
Jézusnak vannak nehezen érthető kijelentései a Szentírásban, és a mai igerész is ezek közé tartozik. Hogy érti Jézus azt, hogy „nektek megadatott, hogy ismerjétek a mennyek országának titkait, azoknak pedig nem adatott meg” (11. vers)? A következőmondat segíthet, hogy megértsük Jézus szavait: „Mert akinek van, annak adatik, és bővelkedik, akinek pedig nincs, attól még az is elvétetik, amije van.” (12. vers) Vagyis amikor valaki hallja az Isten igéjét, egy döntést kell hoznia a szívében: elutasítja az igét, és nem akarja hallani, vagy befogadja, és egyre többet akar tudni róla. Az első ember nem törekszik arra, hogy jobban megértse az igét, és így nem jut el soha Krisztus megismerésére. A második ember azonban nyitott szívvel hallgatja az igét, és egyre jobban igyekszik megismeri az igazságot, míg végül elnyeri az örök üdvösséget. Jézus tudta, hogy a tanítványok nyitottak az igére, ezért megmagyarázta nekik a példázatot, viszont azzal is tisztában volt, hogy a sokaság megkeményítette a szívét, és nem akarják befogadni az igazságot, így beteljesítették Ézsaiás próféciáját. Mindezt tudva vigyázzunk, hogy ne keményítsük meg a szívünket, hanem mindig nyitott szívvel hallgassuk Isten igéjét!
]]>Ne csapjuk be magunkat: ha nem vetünk, nem is fogunk aratni; ha nem hirdetjük az evangéliumot, nem fognak megtérni az emberek.
Azon a napon kiment Jézus a házból, és leült a tenger partján, de nagy sokaság gyűlt köré, ezért hajóba szállt, és leült; az egész sokaság pedig a parton állt.
[Azután elmondott nekik sok mindent példázatokban: Íme, kiment a magvető vetni], és amint vetette a magot, néhány az útfélre esett, jöttek a madarak, és felkapkodták azokat. Más magok köves helyre estek, ahol kevés volt a föld, és azonnal kihajtottak, mert nem voltak mélyen a földben; de amikor a nap felkelt, megperzselődtek, és mivel nem volt gyökerük, kiszáradtak. Más magok tövisek közé estek, és amikor a tövisek megnőttek, megfojtották azokat. A többi viszont jó földbe esett, és termést hozott: az egyik százannyit, a másik hatvanannyit, a harmadik harmincannyit. Akinek van füle, hallja!
Kérjük Isten erejét a kerti munkákra, és áldását különösen a lelkiekre! (Hós 10,12)
Képzeljünk el egy farmert, aki elfelejti elvetni a búzát, de amikor itt az idő, kimegy a földekre learatni a termést. Erre az emberre azt mondanánk, hogy bolond, hiszen mindenki tudja, hogy vetés nélkül nincs aratás. A hívőéletben mégis úgy tűnik, sokszor elfelejtjük ezt az alapelvet. Nagyon szeretnénk lelki aratást, szeretnénk, ha sok ember megtérne és bemerítkezne a gyülekezeteinkben, de szinte alig törődünk a magvetéssel. Mi is az a mag, amit vetnünk kell? A példázat magyarázatából világosan kitűnik, hogy a mag az Isten igéje, mely teremtő erővel bír. Csak az ige tud hitet ébreszteni az emberi szívekben, és maradandó változást okozni az életükben. Isten igéje tudja megszabadítani az embereket a bűn fogságából. Egyedül az ige által lehet újjászületni és örök életet nyerni. Péter apostol szavait idézve: „mint akik nem romlandó, hanem romolhatatlan magból születtetek újjá, Isten élő és maradandó igéje által.” (1Pt 1,22–23) Ne csapjuk hát be magunkat: ha nem vetünk, nem is fogunk aratni; ha nem hirdetjük az evangéliumot, nem fognak megtérni az emberek. Tanuljunk a példázatból, és hirdessük az igét, „kihasználva az alkalmas időt, mert az idők gonoszak” (Ef 5,16).
]]>A csillogó szemű, örömtől ragyogó, bemerítkezésre váró fehérruhások látványa kárpótol minket minden nehézségért és fájdalomért, amit előtte át kellett élnünk.
Zarándokének.-
Mikor jóra fordította Sion sorsát az Úr,
olyanok voltunk, mint az álmodók.
Akkor megtelt a szánk nevetéssel,
és örömkiáltás volt nyelvünkön.
Ezt mondták akkor a népek:
Hatalmas dolgot tett ezekkel az Úr!
Hatalmas dolgot tett velünk az Úr,
ezért örvendezünk.-
Fordítsd jóra sorsunkat, Uram,
a délvidéki kiszáradt patakmedrekhez hasonlóan!
[Akik könnyezve vetettek,
ujjongva fognak majd aratni.]
Aki sírva indul, mikor vetőmagját viszi,
ujjongva érkezik, mikor kévéit hozza.
A magvetés nem könnyű feladat, különösen szellemi értelemben. Amikor valaki elkezdi hirdetni az igét, nagyon hamar akadályokba ütközik, és ezen nem kell meglepődni, hiszen van valaki, aki nem akarja, hogy Isten igéje terjedjen a világon, és minden tőle telhetőt megtesz, hogy ezt megakadályozza. Ezért is mondja Jézus: „Legyetek józanok, vigyázzatok, mert ellenségetek, az ördög mint ordító oroszlán jár szerte, keresve, kit nyeljen el...” (1Pt 5,8) A sátán legtöbbször embereket használ arra, hogy meggátolja az ige hirdetését, ne csodálkozzunk hát, ha nem mindenki fogadja szívesen az evangéliumot! Ezért, ha hirdetjük az igét, nem biztos hogy népszerűek leszünk az emberek körében, lehet, hogy munkatársaink, barátaink, rokonaink elfordulnak tőlünk, vagy akár meg is gyűlölnek minket az evangélium miatt. Mégsem kell elkeserednünk, mert a magvetésnek előbb-utóbb szép eredménye lesz. Bár sokan elutasítják az igét, mindig vannak olyanok, akik szívesen fogadják, és amikor megtérnek körülöttünk az emberek, akkor a zsoltár szavai szerint „megtelik a szánk nevetéssel, és örömkiáltás van nyelvünkön”, és elfelejtünk minden nehézséget és fájdalmat, amit előtte átéltünk.
]]>Jézus valódi családját azok alkotják, akik őbenne hisznek és az Atya akaratának engedelmeskednek.
Még beszélt Jézus a sokasághoz, amikor íme, anyja és testvérei megálltak odakint, mert beszélni akartak vele. Valaki szólt neki: Íme, anyád és testvéreid odakint állnak, és beszélni akarnak veled. Ő azonban így felelt annak, aki szólt neki: Ki az én anyám, és kik az én testvéreim? [Erre kinyújtotta kezét tanítványai felé, és így szólt: Íme, az én anyám és az én testvéreim!] Mert aki cselekszi az én mennyei Atyám akaratát, az az én testvérem és az én anyám.
Mialatt Jézus összefoglalta mondanivalóját az összegyűlt sokaságnak, anyja és féltestvérei (Mk 6,3) beszélni akartak vele. Ezután az Úr Jézus válasza igen érdekes, viszont értékes tanulságot lehet levonni belőle.
Máté evangélista elbeszélése nem kifejezetten Jézus rokonait marasztalja el, ők csupán ellentétként szolgálnak annak hangsúlyozására, hogy akik engedelmeskednek Istennek, azok alkotják Jézus igazi családját. Jézus Krisztus rámutatott arra, hogy az igazi tanítványság nem a vér szerinti kapcsolatokból ered, hanem egyedül az Atya akaratának teljesítéséből. A vér szerinti összetartozás mellett tehát van egy hit szerinti is. Jézus testvérének tekinti azt, aki Isten akaratát cselekszi. Ez azt jelenti, hogy a benne hívők „örökösei Istennek, és örököstársai Krisztusnak” (Róm 8,17).
Isten nagy családjába tartozni nagy kiváltságot jelent, és ez az ő Fiának, Jézus Krisztusnak kegyelméből lehetséges. Azonban nagy felelősséggel is jár a beépülés és a megmaradás. Jézus lelki családjában mindenkinek cselekednie kell az Atya akaratát. Bekerültél-e már Jézus lelki családjába? Tapasztalod-e a kiváltságokat?
Jézus nemzedékének a sorsa a Messiás visszautasítása miatt olyan lesz, mint a tisztátalan lélektől megszállt ember sorsa, akibe újból visszamegy a gonosz...
Amikor a tisztátalan lélek kimegy az emberből, víz nélküli helyeken bolyong, nyugalmat keres, de nem talál. Akkor így szól: Visszatérek házamba, ahonnan kijöttem. Amikor odaér, üresen, kiseperve és felékesítve találja azt. [Akkor elmegy, maga mellé vesz másik hét lelket, még magánál is gonoszabbakat, és bemenve megtelepednek ott; és végül ennek az embernek az állapota rosszabb lesz, mint azelőtt volt. Ez történik majd ezzel a gonosz nemzedékkel is.]
Nagy kegyelem az, ha „a tisztátalan lélek kiment az emberből”. Örvendezhet az ilyen ember, hogy megszabadult a sátán uralma alól. Azonban mindig nagy kérdés az, hogy a tisztátalan lélek helyét ki vagy mi foglalja el. Mert veszélyes állapot az, ha valamilyen ártalmas bűn újból befészkeli magát, és mindent felborít. Jézus Krisztus elmondta, hogy a tiszta házat be kell lakni, mert ha nem, akkor a gonosz lélek vissza fog jönni, és annak az embernek az állapota még rosszabb lesz az elsőnél. A megfelelő állapot az, ha a tisztátalan lélek távozását teljes mértékben betölti az Úr jelenléte és a Szentlélek uralma. Ahol pedig helye van az Igének és a Léleknek, ott igazi áldás és szabadság lesz. Ahol pedig ezt elutasítják, ott még nagyobb megkötözöttség és siralmas állapot fog kialakulni. Sajnos, ilyen sorsa lesz ennek a gonosz nemzedéknek, akik elutasítják az Isten Fiának szabadító munkáját hitetlenül. Sajnos, ezt lehet látni a vallási vezetőknél is, hogy először irigykedtek és gyűlölték az Isten Fiát, majd pedig mindent megtettek annak érdekében, hogy Jézus Krisztust elítéljék, majd pedig kivégezzék. Azonban el fogják venni méltó büntetésüket (Lk 19,41–44)!
]]>Ha hinni kezdesz nyitott szívvel Krisztusban, akkor mindenütt a jeleivel fogsz találkozni!
Akkor újra megszólította őt néhány írástudó és farizeus: Mester, jelt akarunk látni tőled. Ő pedig így válaszolt nekik: Ez a gonosz és parázna nemzedék jelt követel, de nem adatik neki más jel, csak Jónás próféta jele. [Mert ahogyan Jónás három nap és három éjjel volt a hal gyomrában, úgy lesz az Emberfia is a föld belsejében három nap és három éjjel.] Ninive lakói feltámadnak majd az ítéletkor ezzel a nemzedékkel együtt, és elítélik ezt a nemzedéket, mert ők megtértek Jónás prédikálására; de íme, nagyobb van itt Jónásnál! Dél királynője feltámad majd az ítéletkor ezzel a nemzedékkel együtt, és elítéli ezt a nemzedéket, mert ő a föld végső határáról is eljött, hogy meghallgassa Salamon bölcsességét; de íme, nagyobb van itt Salamonnál!
Annak ellenére, hogy Jézus már sok csodát és jelt cselekedett, a vallási vezetők további jelt kértek tőle. Azt gondolván, hogy ha egy újabb jelt látnak tőle, akkor el fogják hinni, hogy ő a Messiás. Azonban az Úr Jézus átlátta a képmutatásukat.
A niniveiek számára elég világos „jel” volt az, ahogyan Jónás próféta eljutott közéjük. Annak ellenére, hogy Jónás nem tudott más jelt előidézni, hanem ítéletet hirdetett a kegyelem helyett, az emberek mégis megtértek.
Jézus szava szerint „íme, nagyobb van itt Jónásnál”! Annak ellenére, hogy kegyelem hirdettetik, még sincs megtérés. De ha jel kell, akkor adatik egy jel számukra, mégpedig Jónás próféta jele. Amint Jónás három napot volt a hal gyomrában, úgy lesz Jézus is három napot a föld mélyén – a sírban. Ahogyan Jónás kijött a hal szájából, úgy az Emberfia is kijött a sírból. Vagyis Jézus halála és feltámadása lesz az a jel, amit Isten adott az emberiség számára. Ez a legnagyobb jel számunkra Istentől, hogy az ő Fia nem maradt a sírban, hanem dicsőségesen feltámadt és él örökké!
Elég jel számunkra Jézus Krisztus? Ma, ha az Úr Jézus szavát halljuk, ne keményítsük meg a szívünket, hanem térjünk meg (Zsid 3,1)!
Aki szíve mélyén romlott, annak meg nem tért szívének állapota fog meglátszani, és ha nem tér meg, Isten ítéletében kell részesülnie.
Ha jó a fa, jó a gyümölcse is, ha rossz a fa, rossz a gyümölcse is. Mert gyümölcséről lehet megismerni a fát. Ti viperafajzatok! Hogyan szólhatnátok jót gonosz létetekre? Mert amivel csordultig van a szív, azt szólja a száj. A jó ember jó kincseiből jót hoz elő, a gonosz ember gonosz kincseiből gonoszt hoz elő. [De mondom nektek, hogy minden haszontalan szóról, amelyet kimondanak az emberek, számot fognak adni az ítélet napján]: mert szavaid alapján ítéltetsz majd igaznak, és szavaid alapján ítéltetsz majd bűnösnek.
Ahol egy fában egészséges élet van, ott a fa gyümölcsözik saját neme szerint. Hasonló módon, ha Isten újjáteremtve jóvá tette a természetünket, a gyümölcs is jó lesz. De ha a gyümölcs rossz, ez azért van, mert a fa az, ami mindig is volt – rossz fa. Aki pedig szíve mélyén romlott, annak a meg nem tért szívének állapota fog meglátszani, mint ahogyan ez megmutatkozott a farizeusok életében is. Azért nem szólhattak jót, mert „amivel csordultig van a szív, azt szólja a száj”. Jézus keményen megfeddte a farizeusokat, viperák fajzatainak szólítva őket, akik szívük rosszindulatú megnyilvánulásait mérges, meggondolatlan szavaikkal fejezték ki. Azonban a hitetlen, meg nem tért szívnek meg lesz a következménye. Jézus nyilván mondta, hogy az ítélet napján az embereknek számot kell adniuk minden haszontalan, hiábavaló szóról, amit kimondtak. Mert a kimondott szavak alapot képeznek az ítélethez vagy a felmentéshez. Krisztus ítélőszéke előtt vagy a jutalom vagy az ítélet lesz az emberek része. Nézd meg, hogyan jársz, hogyan beszélsz! Nézd meg a szíved indulatait! Ott van-e bennük Jézus valahol? Esetleg ő csak valami kiegészítő, amit hozzácsaptál az életedhez?
]]>A farizeusok szerint Jézus az ördög segítségével űzte ki az ördögöket, viszont ha ez így lett volna, akkor ez azt jelentené, hogy az ördög saját maga ellen támadt.
Akkor odavittek hozzá egy vak és néma megszállottat, és ő meggyógyította, úgyhogy a néma beszélt és látott. És az egész sokaság megdöbbenve kérdezte: Csak nem ő a Dávid Fia? A farizeusok pedig, akik ezt hallották, így szóltak: Ez nem űzheti ki az ördögöket másként, csak Belzebubbal, az ördögök fejedelmével! [Ő pedig, ismerve gondolataikat, ezt mondta nekik: Minden ország, amely meghasonlik önmagával, elpusztul, és egyetlen város vagy ház sem maradhat fenn, amely meghasonlik önmagával.] Ha pedig a Sátán a Sátánt űzi ki, akkor meghasonlott önmagával: hogyan maradhat fenn így az országa? És ha én Belzebubbal űzöm ki az ördögöket, a ti fiaitok kivel űzik ki? Ezért ők lesznek a ti bíráitok! Ha viszont én Isten Lelkével űzöm ki az ördögöket, akkor bizony elérkezett hozzátok az Isten országa. Vagy hogyan mehetne be valaki egy erős ember házába, és hogyan rabolhatná el annak javait, ha előbb meg nem kötözi azt az erős embert? Akkor kirabolhatja a házát. Aki nincs velem, az ellenem van, és aki nem velem gyűjt, az tékozol.
Ezért mondom nektek: minden bűn és káromlás megbocsáttatik majd az embereknek, de a Lélek káromlása nem bocsáttatik meg. Aki az Emberfia ellen szól valamit, annak megbocsáttatik, de aki a Szentlélek ellen szól, annak nem bocsáttatik meg sem ebben a világban, sem az eljövendőben.
Egy embert hoztak Jézushoz, aki vak, néma és az ördögtől megszállott volt. Jézus pedig könyörült rajta, meggyógyította. Ezen az egész sokaság csodálkozott, és feltették a kérdést: „Csak nem ez a Dávid Fia?” A farizeusok éppen ezt akarták cáfolni, és ebből kifolyólag egy súlyos véleményt mondanak róla, miszerint Jézus az ördögök fejedelmének segítségével űzi ki az ördögöket. Ezzel pedig cáfolni akarták Jézus messiási voltát.
Jézus rámutatott a vád lehetetlenségére, mert ha ez így lett volna, akkor ez azt jelentené, hogy az ördög saját maga ellen támadt. Ez pedig lehetetlen, mert: „Minden ország, amely meghasonlik önmagával, elpusztul...” „Ha viszont én Isten Lelkével űzöm ki az ördögöket” – mondta Jézus, akkor bizony elérkezett hozzátok az Isten országa. Jézus valóban Isten Lelkével volt telve, aki az ördög igájában levőket megszabadította, mert az Isten volt vele (Mt 12,18; ApCsel 10,38). Ó, milyen csodálatos, hogy minden hatalom mennyen és a földön a mi drága Urunknak és Megváltónknak, Jézus Krisztusnak adatott, kinek nevére minden térd meg fog hajolni, és minden nyelv vallja, hogy Jézus Krisztus Úr az Atya Isten dicsőségére!
Jézus Krisztus úgy végezte itt ezen a földön a szolgálatát, mint aki azokat a próféciákat teljesítette be, amelyek meg voltak írva felőle.
Mivel Jézus tudta ezt, eltávozott onnan. És sokan követték őt, ő pedig meggyógyította mindnyájukat, és megparancsolta nekik, hogy ne fedjék fel, kicsoda ő, hogy beteljesedjék, amit Ézsaiás prófétált: „[Íme, az én szolgám, akit kiválasztottam, akit én szeretek, akiben gyönyörködöm! Lelkemet adom neki, és ítéletet hirdet a népeknek.] Nem szít viszályt, és nem lármáz, senki sem hallja hangját az utcákon. Megrepedt nádszálat nem tör el, és füstölgő mécsest nem olt ki, míg győzelemre nem viszi az ítéletet. És az ő nevében reménykednek majd a népek.”
Jézust nem akadályozta meg a vallási vezetők gonosz terve, mert ő tovább végezte a küldetését, mint aki ezáltal a próféciákat teljesítette be. Bárhova ment, összegyűlt a tömeg, „ő pedig meggyógyította mindnyájukat”. Azonban megparancsolta nekik, hogy „ne fedjék fel, kicsoda ő”. Ezt nem félelemből tette, hanem azért, „hogy beteljesedjék, amit Ézsaiás prófétált”. Máté evangélista az Ézs 42,1–4 verseit idézi. Ézsaiás úgy látta Jézus Krisztust, mint szolgát, akit Isten választott ki, akit nagyon szeretett és kedvét lelte benne, sőt gyönyörködött benne. Teljes szolgálatát Isten Lelkével végezte, mint aki a próféciák beteljesítésével Istent dicsőítette meg. Krisztus példát adott számunkra a szolgálatával. Minden tettét irgalom és szeretet hatotta át. Ő szolgált versengés, feltűnési vágy nélkül. Szolgált úgy, mint az erőtlenek erősítője és bátorítója. Krisztus példa a szolgálatban, hogy a szolgálatunk ne dicsőségszerzésről vagy más emberi törekvésről szóljon, hanem Isten nevének megdicsőüléséről. Szolgáljunk úgy az emberek között, hogy ne minket lássanak és halljanak, hanem Jézus Krisztust, aki által reménységet nyerjenek ők is!
]]>Jézus Krisztus választotta az irgalmasságot, választotta, hogy életet mentsen, és választotta, hogy az ellenségeskedésben sem hátrál meg. Válaszd te is a könyörületességet, válaszd az életet!
Onnan eltávozva bement a zsinagógájukba, ahol volt egy sorvadt kezű ember. Azért, hogy vádat emeljenek ellene, megkérdezték Jézustól: Szabad-e szombaton gyógyítani? Ő pedig ezt mondta nekik: Ki az közületek, akinek ha egyetlen juha van, és az verembe esik szombaton, nem ragadja meg, és nem húzza ki? [Mennyivel többet ér az ember a juhnál! Szabad tehát jót tenni szombaton.] Ekkor így szólt ahhoz az emberhez: Nyújtsd ki a kezedet! Ő kinyújtotta, és az újra olyan egészséges lett, mint a másik. A farizeusok pedig kimentek, és elhatározták, hogy végeznek vele.
Adjunk hálát, hogy immár jó cselekedeteket teremhetünk! (Tit 3,14)
Jézus Krisztus úgy jelent meg a zsinagógában, mint Isten egyszülött Fia, aki telve volt kegyelemmel és igazsággal. Ott látta meg a sorvadt kezű embert is. Ennek az embernek a jobb keze volt elszáradva (Lk 6,6), míg a farizeusoknak és írástudóknak a szívük volt beteg, mert lelki vakságban voltak, akik nem ismerték el Isten Fiának hatalmát és tekintélyét. Annyira kemény és hitetlen volt a szívük, hogy egy kérdést intéztek Jézushoz azzal a céllal, hogy vádat emelhessenek ellene, mint aki megszegi a szombatot. Jézus hozzáállása azonban egészen más volt, szerinte szombaton is szabad jót tenni, életet menteni, hiszen az ő küldetése: megkeresni és megtartani azt, ami elveszett (Lk 19,10). Jézus ura a szombatnak is (Mt 12,8), aki azzal mutatta be isteni hatalmát, ahogyan meggyógyította ennek az embernek a beteg kezét. Megtörtént a csoda, annak ellenére, hogy a vallási vezetők Jézus tekintélyét megkérdőjelezték. A kérdés az, hogy vajon a te kezed szabad-e, vagy megkötözte a bűn? Jöjj Jézushoz, aki szabaddá tud tenni, és meg tud áldani, hogy az előre elkészített jó cselekedetekben való járásban is az bizonyosodjon be, hogy te már hozzá tartozol, és ő az életed Ura!
]]>Jó cselekedeteinknek Krisztussal való egységünkből kell fakadniuk, a belé vetett hitünk folytán.
Hiszen kegyelemből van üdvösségetek hit által, és ez nem tőletek van: Isten ajándéka; nem cselekedetekért, hogy senki se dicsekedjék. [Mert az ő alkotása vagyunk, akiket Krisztus Jézusban jó cselekedetekre teremtett, amelyeket előre elkészített Isten, hogy azok szerint éljünk.]
Az örök élet Isten kimondhatatlan nagy ajándéka, kegyelemből, hit által. Az örök életért Jézus Krisztus fizetett meg, és az ő keresztáldozata árán mi ingyen, kegyelemből kapjuk azt ajándékul. Akik pedig hittünk Krisztusban, azokra érvényes az, hogy Krisztus Jézusban jó cselekedetekre is vagyunk teremtve. Nem azért teszünk jót, hogy üdvözüljünk, hanem azért, mert üdvözültünk. A jó cselekedet nem feltétele az üdvösség elnyerésének, hanem eredménye. Az új életben a jó cselekedetek nem a gyökeret, hanem a gyümölcsöt képezik. Vagyis a jó cselekedetek bizonyítják hitünk valódiságát. Isten alkotása vagyunk Krisztus Jézusban a jó cselekedetekre, és csak akkor vagyunk képesek jót cselekedni, ha Krisztus bennünk él, és mi Krisztusban.
Ezeket a jó cselekedeteket pedig Isten előre elkészítette, hogy azok szerint járjunk el. Istennek az az akarata, hogy az ő népe gazdag legyen, sőt bővölködjék jó cselekedetekben. Az ő fő célja az, hogy egy olyan népet hozzon létre, amely alkalmas a vele való közösségre. Nemcsak azt kívánja, hogy jó cselekedeteket teremjünk, hanem bővölködjünk is bennük, s nem is akárhogyan, hanem a legmagasabb fokon bővölködjünk bennük.
Kérjünk Jézustól látó szemeket és halló füleket!
Abban az időben Jézus gabonaföldeken ment át szombaton, tanítványai pedig megéheztek, és kalászokat szakítottak le, és azt ették. Amikor ezt meglátták a farizeusok, szóltak neki: Íme, tanítványaid olyat tesznek, amit szombaton nem szabad. Ő pedig ezt válaszolta nekik: Nem olvastátok, hogy mit tett Dávid, amikor kísérőivel együtt megéhezett? Bement az Isten házába, és a szent kenyereket ették meg, amelyeket nem lett volna szabad megennie sem neki, sem az ő kíséretének, hanem csak a papoknak. Vagy nem olvastátok a törvényben, hogy szombaton a papok a templomban megszegik a szombatot, mégsem vétkeznek? [De mondom nektek, nagyobb van itt a templomnál!] Ha pedig értenétek, mit jelent ez: „Irgalmasságot akarok, nem áldozatot”, nem ítéltétek volna el azokat, akik nem vétkeztek. Mert az Emberfia ura a szombatnak.
Mennyi energia van néhány gabonaszemben! Valóban megelégíti az éhes embert, sőt a Jézussal együtt zarándokló tanítványokat. De nem voltak egyedül, ott settenkedtek a farizeusok is, akik mindenképpen Jézust akarták vádolni. Ezzel is bebizonyítani, hogy ő nem lehet a Messiás. Mert egy igazi Messiás nem csinál törvénybe ütközőt, soha... Milyen kicsinyes és milyen aljas gondolkodás akkor is és ma is azoknál, akik mindig a másikat lesik, mikor tesz valami botrányosat. Nem szabad teret engedni az így gondolkodóknak, a törvényeskedőknek, az ítélkezőknek, a másokat megfigyelgetőknek. A farizeusok figyelték a tanítványokat és Jézust, és mégis vakok voltak! Nem akarták észrevenni, elsősorban a szívükkel, hogy Jézus a megígért Messiás.
Nem, mert akkor meg kellett volna térniük, bűnöket beismerni, letenni, elhagyni. Na, ez nem ment nekik.
Te hogy vagy ezzel? Sikerül a bűneidet letenni a kereszthez, sikerül bocsánatot kérni attól, akit korábban vádoltál, akire hazugságokat mondtál? Nem könnyű ezt megtenni, de ezt kéri ő, aki Ura a szombatnak is meg az életünknek is. Aki nagyobb a templomnál is, ő a világ Ura! Akit várunk vissza boldog reménységgel.
Magasztalom az Atyát, a Fiút és a Szentlelket!
[Abban az időben így szólt Jézus: Magasztallak, Atyám, menny és föld Ura, mert elrejtetted ezeket a bölcsek és értelmesek elől, és felfedted az egyszerű embereknek.] Igen, Atyám, mert így láttad jónak. Az én Atyám mindent átadott nekem, és senki sem ismeri a Fiút, csak az Atya, az Atyát sem ismeri senki, csak a Fiú, és az, akinek a Fiú akarja kijelenteni. Jöjjetek énhozzám mindnyájan, akik megfáradtatok és meg vagytok terhelve, és én megnyugvást adok nektek. Vegyétek magatokra az én igámat, és tanuljátok meg tőlem, hogy szelíd vagyok és alázatos szívű, és megnyugvást találtok lelketeknek. Mert az én igám jó, és az én terhem könnyű.
Jézus mintegy lezárja a beszédét egy hatalmas és erőteljes magasztaló imádsággal. Nincs sem a templomban, sem a zsinagógában, csak úgy az utcán. De éppen ezért ott születik a „templom”, ahol ő imádkozik, ahol ő tanítja a sokaságot. Örvendezik a lelkem, amikor ezt az imát olvasom, újra és újra. Nem lehet vele betelni. Más, mint a többi ima. Magasztalás, kijelentés és meghívás Jézus követésére. Magasztalja az Atyát, akit csak ő ismer igazán, valóságosan és teljesen, mert egylényegű vele! Aztán egy mondatban elmondja, hogy övé minden hatalom, és ő ezzel mégsem él vissza! Sőt, a megterhelt, elfáradt gyermekeit hívja magához. Egy korabeli rabbi ilyet soha nem mondott volna. A rabbikat messziről, méterekről lehetett és kellett is tisztelni. Jézus más, sokkal több, mint pusztán rabbi. Ő Isten Fia, Megváltó. Ma is érdemes hozzá menni, elé térdelni, neki bevallani és elmondani mindent, ami a lelkedben, a szívedben van! Akar hallani téged is. Figyelme soha nem lankad, sőt megtanít az alázatra és az engedelmességre. Ez a legjobb iskola a világon.
]]>Lássam meg Isten mindennapi munkáját a világért és érettem!
Akkor feddeni kezdte azokat a városokat, amelyekben a legtöbb csodája történt, mert nem tértek meg: [Jaj neked, Korazin! Jaj neked, Bétsaida! Mert ha Tíruszban és Szidónban történtek volna azok a csodák, amelyek nálatok történtek, régen megtértek volna zsákruhában és hamuban!] Sőt mondom nektek: Tírusznak és Szidónnak könnyebb lesz az ítélet napján, mint nektek. Te is, Kapernaum, talán az égig emelkedsz? A pokolig fogsz alászállni! Mert ha Sodomában történtek volna azok a csodák, amelyek nálad történtek, megmaradt volna a mai napig. Sőt mondom nektek, hogy Sodoma földjének könnyebb lesz az ítélet napján, mint neked.
Most derül ki, hogy milyen sokan nem hittek a jelentős és számos csoda ellenére sem Jézus Krisztusban mint Messiásban. Az emberi telhetetlenség és hitetlenség akkor is és ma is óriási mértékű. De sem akkor, sem ma nem a csodák miatt kell hinni Jézusban. Hanem az ige beteljesedése és kijelentése miatt.
Csak az ige és Isten Szentlelkének munkája által van megtérés és újjászületés. Jézus őszintén elmondja itt is, hogy munkája felülről, az Atya Istentől vezérelt, ezt kellene hallani és látni, ezért kellene alázatban megtérni, bűnbánatot tartani és imádni az Istent. Jézus itt ítéletet hirdet a hallgatóság szeme előtt. Nem hallgatja el a felelősségre vonás majdani tényét sem. Hiszen a nagyon bűnösnek mondott és tudott városok sorsáról azt mondja, hogy kíméletesebb lehet, mint a szent galileai városokban élők sorsa. Elsőkből utolsók és utolsókból elsők...
Nem bízhatjuk el magunkat soha. Bár van erre kísértésünk.
Csak kegyelem által, csak élő hit által van reménységünk... ez a reménység pedig nem szégyenít meg!
Legyél kitartó a futásodban, jutalmad nem marad el!
[De mihez hasonlítsam ezt a nemzedéket]? Hasonló a piacon ülő gyermekekhez, akik ezt kiáltják a többieknek:
Zenéltünk nektek,
és nem táncoltatok;
siratót mondtunk,
és nem gyászoltatok.
Mert eljött János, aki nem eszik, és nem is iszik, és ezt mondják: Ördög van benne! Eljött az Emberfia, aki eszik és iszik, és ezt mondják: Íme, falánk és részeges, vámszedők és bűnösök barátja! De cselekedetei által nyert igazolást a bölcsesség.
A próféták között Bemerítő János az egyik utolsó. Élete aszkétaélet volt. Tele lemondással, nélkülözéssel, böjtöléssel és imával. Amikor eljött az „óra”, elindult, hogy utat készítsen Jézusnak. János hűségesnek bizonyult. A földi élete kivégzéssel ért véget. Nem tudjuk, miért! Jött utána a Messiás. Élete tele volt szenvedéssel és szenvedéllyel, harccal és lemondással. Szeretett, de őt nem igen szerették. Tanítványai sokszor félreértették őt. Nem élt egy polgári, biztonságos és kényelmes életet. Élete a golgotai kereszten, kínhalállal végződött! De jött a diadalmas folytatás a harmadik napon: a feltámadás! Elmondható, hogy itt, a földi életében nem kapott kellő és „rangjához” illőelismerést, szeretetet... De az Atyától igen. Minden név feletti nagyságot és hatalmat. Ilyen Urunk van! Hála érte! Lehet, hogy az élet téged is megviselt, voltak rossz napjaid, úgy érzed, mellőznek, átnéznek rajtad, senki sem köszöni meg a fáradozásaidat, a munkádat. Az Úr figyel az övéire, jutalmad készen van, és ő átadja neked is, ha nem csüggedsz el és végig hű maradsz! Legyen így, kérj erőt tőle!
]]>Hitünk célja, lelkünk üdvössége, hitünk szolgálata az emberek megmentése!
Amikor azok elindultak, Jézus beszélni kezdett a sokaságnak Jánosról: Miért mentetek ki a pusztába? Szélingatta nádszálat látni? Ugyan miért mentetek ki? Finom ruhába öltözött embert látni? Hiszen akik finom ruhákat viselnek, azok a királyok palotáiban vannak. Ugyan miért mentetek ki? Prófétát látni? [Bizony mondom nektek, még prófétánál is nagyobbat. Ő az, akiről meg van írva: „Íme, én elküldöm előtted követemet, aki elkészíti előtted az utat.” Bizony mondom nektek: az asszonytól születettek között nincs nagyobb Keresztelő Jánosnál; de aki a legkisebb a mennyek országában, nagyobb nála.] Keresztelő János napjaitól mostanáig a mennyek országa erőszakot szenved, és az erőszakosok igyekeznek hatalmukba keríteni. Mert valamennyi próféta és a törvény is Jánosig prófétált. És ha el akarjátok fogadni, ő maga Illés, akinek el kellett jönnie. Akinek van füle, hallja!
Itt Jézus nem személyes vagy erkölcsi, jellembeli nagyságról beszél. Nem akar minket összehasonlítani a prófétákkal és Bemerítő Jánossal, hiszen ez nem jellemző Jézusra. Sokkal inkább arról akarja tanítani a körülötte összesereglett sokaságot, hogy aki Szentlélektől, hit által újjászületik, és ezért lép be Isten mennyei országába, annak a helyzete, a státusza lesz „nagy”. Hiszen örök boldogságban tölti el a „soha véget nem érő életét”! Örökké élni fog! Ennek pedig nagyon nagy hálára kell késztetnie bennünket is, ha már megtértünk és Krisztus útján járunk. Sőt arra kell ösztönöznie minket, hogy tegyünk alázattal, de bátran és őszintén bizonyságot a bennünk működő új életről. A világnak szüksége van jó hírre is, ami igaz és aminek van életformáló hatása. Csak ott lesznek megtérések, ahol az evangéliumot erővel hirdetik az embereknek! Az erő pedig felülről, a Szentlélektől adatik, ha kérjük!
Most van rá lehetőséged, imádkozz ezért hittel!
Csak Jézus a megígért Megváltó, nincs más, ezért soha ne kételkedjünk!
Amikor Jézus elmondta parancsait a tizenkét tanítványnak, továbbment onnan, hogy tanítson és igét hirdessen a városokban.
János pedig, amikor hallott a börtönben Krisztus cselekedeteiről, elküldte tanítványait, és megkérdezte tőle: Te vagy-e az Eljövendő, vagy mást várjunk? [Jézus így válaszolt nekik: Menjetek, és mondjátok el Jánosnak, amiket hallotok és láttok]: vakok látnak, és bénák járnak, leprások tisztulnak meg, és süketek hallanak, halottak támadnak fel, és szegényeknek hirdettetik az evangélium, és boldog, aki nem botránkozik meg énbennem.
Bemerítő Jánost Heródes Antipás bebörtönözteti, bár semmi köztörvényes bűnt nem követett el. De bátran és őszintén megfeddte a negyedes fejedelmet erkölcstelen és Isten szemében bűnös életvitele miatt. A börtönben hatalmas támadásnak volt kitéve a próféta szellemi értelemben a sátán részéről, aki el akarta venni a hitét és a meggyőződését Jézus felől. János két hűséges tanítványát küldi el Jézushoz: Te vagy a Messiás, vagy mást várjunk? Ez volt a tömör, ám lényegre törőkérdés. Jézus éppen egy nagy evangelizációs hadjárat kellős közepén volt ekkor! Igét hirdetett, az emberek hitre jutottak, megtértek, megszabadultak betegségekből, bűnökből, megszabadultak súlyos megkötözöttségektől. Beteljesedett az ézsaiási próféciák igérete a Messiást illetőleg. Csodálatos néhány nap, esetleg hét lehetett. De aki ezt nem látta, nem élte át, annak nem sokat jelentett, főként ha az ember ártatlanul szenved egy nyirkos, büdös és sötét börtönben. Mert János akar hinni, de nagyon nehéz. Jézus válasza: Mondjátok el neki, amit hallottatok tőlem és láttatok az elmúlt napokban, és ha ezt megteszitek, János újra megbátorodik, mert rájön: Jézus a Messiás! Mi is csak benne higgyünk mindennap!
]]>Legyünk olyan Krisztus-követők, akik szeretik a szolgákat valóságosan, és nem csak színből!
Aki titeket befogad, az engem fogad be, és aki engem fogad be, az azt fogadja be, aki elküldött engem. Aki befogad egy prófétát azért, mert az próféta, prófétának járó jutalmat kap; aki pedig egy igaz embert fogad be azért, mert az igaz, igaz embernek járó jutalmat kap. [Aki pedig csak egyetlen pohár friss vizet ad inni egynek e kicsinyek közül, mert az tanítvány: bizony mondom nektek, semmiképpen sem fogja elveszteni jutalmát.]
Kérjük az Urat a vendég és helyi igehirdetőkért, hogy Krisztus áldásának teljességét adják át! (Róm 15,29)
Jézus különleges gondoskodása, figyelmessége, amely kiterjed a prófétákra, a különösen igaz emberekre és a legkisebbekre is, az ő és a mindenkori tanítványaira is, egészen különleges. Egyben tükrözi mérhetetlen szeretetét a szolgálók és az egyszerű hívők felé is. De azok felé is, akik – és ezekből az emberekből volt és van több – őket hordozzák Isten előtt imádságban, akik őket kiszolgálták, és akik ma is támogatják a missziómunkásokat anyagilag és erkölcsileg is. Isten számít rájuk, és megbecsüli a pohár friss víz szolgáltatóját is. Hála érte, hogy minden korszakban sok férfi és nő érzett indíttatást az Úr szolgáinak szellemi és testi segítésére egyaránt! Jó példa erre Pál apostol és a Filippiben működő gyülekezet remek és építő kapcsolata.
Vajon neked ki vagy milyen szolgáló csoport van az imalistádon? Közbenjárni, szolgálókat Isten elé vinni könyörgésben, imádságban, segíteni és támogatni őket értékes és figyelemre méltó tett Isten előtt! Gyakoroljuk rendszeresen, akár úgy is, hogy „titkosan” tesszük, vagy úgy, hogy tud róla az illető személy, csoport! Köszönjük, hogy imádkoztok értünk, lelkipásztorokért is!
Van jutalma és tapasztalható értelme.
Minden szükségessel rendelkezünk, mert Isten a mi gondviselőnk! Hála érte!
[Tudjuk pedig, hogy aki szűken vet, szűken is arat, és aki bőven vet, bőven is arat.] Mindenki úgy adjon, ahogyan előre eldöntötte szívében, ne kedvetlenül vagy kényszerűségből, mert „a jókedvű adakozót szereti Isten”. Istennek pedig van hatalma arra, hogy minden kegyelmét kiárassza rátok, hogy mindenütt mindenkor minden szükségessel rendelkezzetek, és bőségetekből jusson minden jó cselekedetre. Amint meg van írva: „Bőkezűen osztott a szegényeknek, igazsága megmarad örökké.” Aki pedig magot ad a magvetőnek, és eledelül kenyeret, megadja és megsokasítja vetőmagotokat, és megszaporítja igazságotok gyümölcsét. Így mindenben meggazdagodtok a teljes tisztaszívűségre, amely általunk hálaadást szül Isten iránt. Mert ez az Isten előtti szolgálat nemcsak enyhít a szentek nyomorúságán, hanem sokakat hálaadásra is indít Isten iránt. Mert e szolgálat eredményességéért dicsőítik majd Istent, azért az engedelmességért, amellyel Krisztus evangéliumáról vallást tesztek, és azért a jószívűségetekért, amely irántunk és mindenki iránt megnyilvánul. Ők könyörögnek is értetek, és vágyódnak utánatok, mivel Isten jósága bőven kiáradt rátok. Hála legyen Istennek kimondhatatlan ajándékáért!
A jól ismert páli igeszakasz vajon tetteinkben, adakozásunk mértékében, rendszerességében is megnyilvánul? Tapasztalataim ezen a fontos területen eléggé vegyesek... Sokan mernek a Lélekre hagyatkozva, buzgón és rendszeresen adakozni, míg mások, és ők sincsenek kevesen, mindig tudnak olyan „bölcseket” mondani, hogy most éppen miért nem adnak az Úrnak. Hiszen ne felejtsük el, az adakozásunk nem a gyülekezeté szellemi értelemben, hanem az Úré!
Ez pedig nem lehet kedv, hangulat, érzés dolga. Ez a szív, mégpedig a hálás, hívő szív akarati elhatározása és döntése. Teljesen igaz, hogy Isten jósága ránk is bőven kiáradt és folyamatosan árad. Szabad komolyan megvizsgálni az életünket, és megkérdezni az Urat: Uram, odaszánt az én adakozásom?
A gazdag Isten megáldja a jókedvű adakozót! Ezt nem csak a Biblia tanítja, ezt nagyon sokan újra és újra megtapasztaljuk az életünk során. Az az adakozás „bő”, ami egy kicsit „fáj”... Önmagadat teljesen odaszentelve, javaidat is lelkesen és tiszteletre méltóan tudod felajánlani Isten oltárán. Minél fiatalabb korban van ilyen lelkigyakorlatod, annál inkább tud Isten használni ebben a szolgálatban.
Imádkozz adakozó szívért és lelkületért!
Ha Jézus Krisztusban találtuk meg életünk értékét, akkor minden más csak azután következhet.
Ne gondoljátok, hogy azért jöttem, hogy békességet hozzak a földre. Nem azért jöttem, hogy békességet hozzak, hanem hogy kardot. Azért jöttem, hogy szembeállítsam az embert apjával, a leányt anyjával, a menyet anyósával, és így az embernek ellensége lesz a háza népe. Aki jobban szereti apját vagy anyját, mint engem, az nem méltó hozzám; aki jobban szereti fiát vagy leányát, mint engem, az nem méltó hozzám; és aki nem veszi fel keresztjét, és nem követ engem, az nem méltó hozzám. [Aki megtalálja életét, az elveszti azt, aki pedig elveszti életét énértem, az megtalálja azt.]
A földi létezésünkben keressük életünk célját és értelmét. Sok ember szájából elhangzik, hogy az életem a gyermekem vagy az unokám. Azért élek és dolgozok, hogy nekik jó legyen és mindenük meglegyen. Számukra, ha elmondanánk az Úr Jézus kijelentését, akkor megbotránkoznának abban. „Aki inkább szereti apját vagy anyját, mint engem, nem méltó hozzám, és aki inkább szereti fiát és leányát, mint engem, nem méltó hozzám,” (Mt 10,37) Azért fogadnák rosszul, mert az életüket az utódaikban találták meg. De egyszer elveszítjük őket, amikor meghalunk, vagy esetleg ők hunynak el hamarabb.
Vannak, akik az életüket az üzleti életben és a jó karrierben látják, ezért élnek és küzdenek. Számukra a munka a minden. Rokonaik még a sírkövükre is ráírják, hogy mennyire a munkának éltek. Környezetük pedig nagyon elismerően nyilatkozik róluk. Viszont ezt is elveszíti az ember, amikor meghal, mert nem viheti magával a vagyonát. Ha nem Krisztusban találjuk meg az életet, akkor az egy vesztes lét lesz.
Aki viszont Jézusban leli meg az életét, és ezért áldozza oda magát, ennek vet alá mindent, az amikor meghal, övé lesz minden. Ma is áldozd oda magad Jézusnak, hogy megleld az igazi életet!
Isten éberséggel őrködik minden gyermekének sorsa felett, hogy csak az történhessen, amit ő jónak tart.
Ne féljetek azoktól, akik a testet megölik, de a lelket meg nem ölhetik. Inkább attól féljetek, aki mind a lelket, mind a testet elpusztíthatja a gyehennában.
Nem úgy van, hogy két verebet adnak egy fillérért, de egy sem esik le közülük a földre Atyátok tudta nélkül? [Nektek pedig még a hajatok szála is mind számon van tartva.] Ne féljetek tehát: ti sok verébnél értékesebbek vagytok.
Aki tehát vallást tesz rólam az emberek előtt, arról majd én is vallást teszek mennyei Atyám előtt, aki pedig megtagad engem az emberek előtt, azt majd én is megtagadom mennyei Atyám előtt.
Micsoda kegyelem! Mennyei Atyánk még a hajszálainkat is egyenként számontartja, és nem kell félnünk, mert értékesek vagyunk a szemében. Ő még a madarakra is gondot visel, ránk még jobban odafigyel, hiszen értünk a legdrágábbat is odaadta, egyszülött Fiát.
Nekünk azzal a hittel kell vállalnunk őt ebben a világban, mint ahogyan Sadrak, Mésak és Abéd-Negó tette, akik a babiloni király előtt bátran tudtak megállni és bizonyságot tenni az ő Urukról. „Van nekünk Istenünk, akit mi tisztelünk: ő ki tud minket szabadítani az izzó tüzes kemencéből, és ki tud szabadítani a te kezedből is, ó, király! De ha nem tenné is, tudd meg, ó király, hogy mi a te isteneidet nem tiszteljük, és nem hódolunk az aranyszobor előtt, amelyet felállíttattál!” (Dán 3,17–18) Nem féltek a királytól, mert bíztak a mindenható Istenben, aki ezt az eseményt is számontartotta életükben. Végül átélték. A hajszálukra is gondot viselt a tüzes kemencében az ő Istenük. „...a tűznek semmi hatalma nem volt e férfiak testén. Egy hajszáluk sem égett meg...” (Dán 3,27)
Legyen ilyen hited neked is, hogy Urad számára értékes vagy, és minden helyzetben gondoskodik rólad!
A Krisztusért kapott gyűlölet miatt nincs időnk búslakodni, mert sok még a dolgunk, az idő pedig kevés.
Íme, én elküldelek titeket, mint juhokat a farkasok közé: legyetek azért okosak, mint a kígyók, és szelídek, mint a galambok! Óvakodjatok az emberektől, mert átadnak a törvényszékeknek, és megkorbácsolnak zsinagógáikban, sőt helytartók és királyok elé hurcolnak énmiattam, tanúbizonyságul nekik és a népeknek. Amikor azonban átadnak titeket, ne aggódjatok amiatt, hogyan szóljatok, vagy mit mondjatok, mert megadatik nektek abban az órában, hogy mit mondjatok. Mert nem ti vagytok, akik beszéltek, hanem Atyátok Lelke szól általatok. Akkor majd testvér a testvérét, apa a gyermekét adja halálra, gyermekek támadnak szüleik ellen, és megölik őket, [és mindenki gyűlöl majd titeket az én nevemért, de aki mindvégig kitart, az üdvözül.] Ha pedig üldöznek az egyik városban, meneküljetek a másikba! Bizony mondom nektek: még végig sem járjátok Izráel városait, mire eljön az Emberfia.
Nem különb a tanítvány a mesterénél, sem a szolga az ő uránál. Elég a tanítványnak, hogy olyan legyen, mint a mestere, és a szolgának, mint az ura. Ha a ház urát Belzebubnak nevezték el, mennyivel inkább a háza népét?
Ne féljetek hát tőlük! Mert nincs olyan rejtett dolog, amely le ne lepleződnék, és olyan titok, amely ki ne tudódnék. Amit mondok nektek a sötétben, azt mondjátok el napvilágnál; amit fülbe súgva hallotok, azt hirdessétek a háztetőkről!
Az Úr Jézus tanítványainak tudnia kell azt, hogy érik őket majd bántások és fájdalmak. Ezen nem szabad meglepődnünk, sőt, ezzel nekünk számolnunk kell.
Emlékszem arra, hogyan fogadta a bántást az egyik lelkipásztorom. Mivel sok embernek hirdette az evangéliumot, így egy újságíróval is találkozott a missziói munkájában. Ez az ember gyűlölte Istent és a hívőket. Egyből újságcikket is írt erről a lelkészről, nagyon negatív módon. Amikor egyik nap vártuk a lelkészt, ott volt a kezében ez az újság, amelyben megvetően írtak róla. Éppen készültünk, hogy vele együtt az emberek felé fordulva hirdetjük Isten szeretetét. Elővette az újságot, felolvasott belőle, és ezt mondta: „Kedveskéim, jól végezzük a feladatunkat, azért kaptam ezt a támadást. Imádkozzunk és hirdessük tovább az embereknek az evangéliumot!” Nagyon tetszett ez nekem fiatal hívőként, hogy ilyen kitartás és odaadás van lelki vezetőnkben, akit nem hátráltat meg egy gyűlölködő újságcikk, amit sok ember el is olvashatott. Sőt, még nagyobb kitartásra és odaszánásra ösztönözte.
Meg ne rendülj a gyűlölködések miatt, hanem még kitartóbban szolgáld Uradat! „Ha gyűlöl titeket a világ, tudjátok meg, hogy engem előbb gyűlölt, mint titeket. Ha a világból valók volnátok, a világ szeretné a magáét, de mivel nem a világból valók vagytok, hanem én választottalak ki titeket a világból, azért gyűlöl titeket a világ.” (Jn 15,18–19)
Az Úr Jézus felkészít bennünket a bizonyságtevés áldott szol gálatára, és annak nehézségeire is.
Ha pedig egy városba vagy faluba mentek be, tudjátok meg, hogy ki méltó ott erre, és maradjatok annál, míg csak tovább nem mentek. Amikor beléptek a házba, köszöntsétek a ház népét, és ha a ház népe méltó, szálljon rá békességetek, ha pedig nem méltó, békességetek térjen vissza rátok! [Ha pedig valaki nem fogad be titeket, és nem hallgatja meg beszédeteket: menjetek ki abból a házból vagy városból, még a port is verjétek le lábatokról!] Bizony mondom nektek: könnyebb lesz Sodoma és Gomora földjének az ítélet napján, mint annak a városnak.
Nem mindenütt lesz eredménye a munkánknak, és erre előre felkészít bennünket a mi Mesterünk. Bizonyságtevő életünk folyamán megtapasztaljuk ezt a fájó érzést, amikor visszautasítják az emberek az evangélium üzenetét. Urunknak erre is van lelkigondozói üzenete tanítványai számára. Ha ezt nem fogadjuk meg, akkor úgy fogunk járni, hogy legközelebb csendben maradunk, és nem fogjuk az embereket Istenhez hívogatni. Ezek a rossz megtapasztalások és elutasítások kimunkálják bennünk, hogy hallgassunk. Az fogalmazódhat meg bennünk, mint Jeremiásban: „Azt gondoltam: nem törődöm vele, nem szólok többé az ő nevében.” (Jer 20,9)
Az elutasítás után az apostoloknak tovább kellett állniuk, még a port is le kellett rázniuk a lábukról. Jelképesen azt jelentette ez, hogy aki elutasítja az evangéliumot, azzal ítéletesen tagadják meg a közösséget, és a legcsekélyebbet sem viszik magukkal tőlük.
Nekünk is így kell tennünk, nem szabad a szívünkre venni, amit ilyenkor kapunk, hanem az Úr jelenlétében le kell ráznunk magunkról, hogy ne vigyük tovább, mert akkor fékezni fogja a bizonyságtevő életünket. Ilyenkor ítéletet is kell hirdetnünk azoknak, akik elutasítják az evangéliumot.
Aki Jézustól parancsot kap, akit ő szolgálatba küld, az mindig erőt is kap annak elvégzésére.
[Magához hívta tizenkét tanítványát, és hatalmat adott nekik a tisztátalan lelkek felett, hogy kiűzzék azokat, és gyógyítsanak mindenféle betegséget és erőtlenséget.]
A tizenkét apostol neve pedig ez: az első Simon, akit Péternek hívnak, és testvére, András és Jakab, Zebedeus fia és testvére, János, Fülöp és Bertalan, Tamás és Máté, a vámszedő, Jakab, Alfeus fia és Taddeus, Simon, a Kananeus és Júdás, az Iskáriótes, aki el is árulta őt.
Ezt a tizenkettőt küldte ki Jézus, megparancsolva nekik: Pogányokhoz vezető útra ne térjetek, samaritánusok városába ne menjetek be, inkább menjetek Izráel házának elveszett juhaihoz! Menjetek el, és hirdessétek: elközelített a mennyek országa! Gyógyítsatok betegeket, támasszatok fel halottakat, tisztítsatok meg leprásokat, űzzetek ki ördögöket! Ingyen kaptátok, ingyen adjátok! Ne vigyetek magatokkal se aranyat, se ezüstöt, se rézpénzt az övetekben, se tarisznyát az útra, se két felsőruhát, se sarut, se botot: mert méltó a munkás a kenyerére.
Az Úr Jézus magához hívja a tanítványokat, hogy hatalmat adjon nekik, és utána kiküldje őket mint bárányokat a farkasok közé. A sorrend a mai időben is nagyon fontos. Elsőnek Isten magához hív egy szolgálat, beszélgetés vagy beteglátogatás előtt, és felkészít bennünket igéjével, és mennyei erővel látja el életünket. Minden ilyen alkalommal rájöhettünk arra, hogy igaz, amit
Jézus mond: „nélkülem semmit sem tudtok cselekedni.” (Jn 15,5) Emlékszem arra, amikor kórházmisszióban tevékenykedtem egy lelkész mellett, hogyan indultunk el a betegek felé. Mielőtt felmentünk volna az osztályokra, előtte összegyülekeztünk, és a vezetőnk ellátott jó tanácsokkal, illetve Isten igéjével, majd imádkoztunk, és utána indultunk útnak. Mert tudtuk, hogy Jézus és az ő hatalma, illetve bölcsessége nélkül nem tudunk tenni semmi jót. Ézsaiás olyan szépen leírja ezt: „Az én Uram, az Úr, megtanított engem mint tanítványát beszélni, hogy tudjam szólni igéjét az elfáradtaknak. Minden reggel fölébreszt engem, hogy hallgassam tanítványként.” (Ézs 50,4) Elsőnek Jézus téged is magához hív, tanít téged, felruház mennyei erővel, hogy így tudj neki szolgálni.