2006. november 12-én ünnepelte a Pesterzsébeti Baptista Gyülekezet fennállásának 120. évfordulóját.
Az első romhányi bemerítés
Örömünnep volt a Romhányi Baptista Gyülekezetben 2013. december 15-én, amikor Szabó István bemerítéssel pecsételte meg döntését az Úr mellett.
Evangélikus és baptista együttműködés
2014. február 20-án a Déli Egyházkerület Püspöki Hivatalában látta vendégül Gáncs Péter elnök-püspök a Magyarországi Baptista Egyház delegációját.
Bemerítés Kecskeméten
A Kecskeméti Baptista Gyülekezetben már több éves hagyománya van annak, hogy az új esztendőt a helyi közösség ima- és böjthéttel kezdje meg.
„A Mi dalunk 2014” – Ismét rekordkísérlet!
Az elmúlt év különleges zenei eseménye volt májusban a Baptista Szeretetszolgálat által meghirdetett országos rekordkísérlet, melyben 79 kórus, közel 2000 tagja énekelte egy időben országszerte a külön erre az eseményre írt szerzeményt, “A Mi Dalunk”-at.
Bemerítés Mátraszőlősön
Advent harmadik hétvégéje mozgalmasra sikeredett. Hála legyen érte Istennek! Szombat este Kovács Géza bácsi tartott tanítást a böjtről egy hitmélyítő istentisztelet keretében.
Szőkepusztai baptista kápolna újjáépítése
A szőkepusztai kápolna újjáépítése, átadása Somogyban Dr. Almási Mihály baptista lelkipásztor, a Napsugár Gyermekmentő Alapítvány elnöke szervezésében. (Pax TV adása)
Ezredfordulók
Ezredfordulók” könyvbemutató. Dr. Almási Mihály teológiai professzor, baptista lelkipásztor missziós tevékenységét idéző film