„Jézus feltámasztja a naini ifjút
Ezután Jézus elment egy Nain nevű városba, és vele mentek tanítványai nagy sokasággal együtt. Amikor közeledett a város kapujához, íme, halottat hoztak kifelé, egy özvegyasszony egyetlen fiát, és a városból nagy sokaság követte. Amikor az Úr meglátta az asszonyt, megszánta, és így szólt hozzá: Ne sírj! Azután odalépett, és megérintette a koporsót. Akik vitték, megálltak, ő pedig így szólt: Ifjú, neked mondom, kelj fel! Erre felült a halott, és elkezdett beszélni; Jézus pedig átadta az anyjának. Félelem fogta el mindnyájukat, dicsőítették az Istent, és ezt mondták: Nagy próféta támadt közöttünk, és meglátogatta Isten az ő népét. Ez a hír elterjedt róla egész Júdeában és az egész környéken.” (Lk 7,11–17)

Nagy úr a halál! Különös módon szembesülhettem ezzel az igazsággal jó néhány éve a Pest környéki Fóton, ahol egy-egy temetéskor csak egy forgalmas országúton áthaladva juthat el a gyásznép a ravatalozótól a sírkertbe, az elhantolás helyére. Megilletődve tapasztalhattam, hogy a vad türelmetlenségükről hírhedt magyar autósok ingerült dudálás és vad szitkozódás nélkül képesek voltak csöndben kivárni, amíg a gyászmenet bottal haladó utolsó tagja is át nem ért az úton. Lám, a halállal találkozva, ha csak néhány percre is, megjuhászodik az élet!

Igénkben ennek fordítottját látjuk: az Élet állítja meg a Halált, mert a Megváltó jön szembe a Nain kapuján kifelé haladó gyászmenettel, amely épp egy síró anya egy szem fiát, özvegysége egyetlen támaszát kíséri a temetőbe. Az Üdvözítőből áradó hatalom még a kérges szívű halottvivőket is megállásra készteti.

Most minket is megállít ez az anyák napjára talán komor, életünk árnyait azonban mégis égi fénnyel átható ige. Talán éppen azért, hogy egyfelől e bensőséges ünnepen se feledkezzünk meg életünk makacs kísérőjéről, a bánatról, másfelől pedig azért, hogy meghalljuk végre Megváltónk vigasztalódásra késztető parancsát:

„Ne sírj!”

Ott és akkor az Úr Jézus – felszólítását nyomatékosítva, és hogy egy kis ablakot nyisson az eljövendő mennyei világra – fel is támasztotta a halott gyermeket. Ám érvényes napjainkban is ez a sírást csillapító isteni szó, amikor a testi halál még visszavonhatatlanul ragadja el egy-egy édesanyától szeretett gyermekét. Sőt hatni képes arra a meg-megújuló gyötrelemre is, amelyet sok hívő édesanya érez lelki halálban veszteglő, a Krisztus útjáról hallani sem akaró fia vagy leánya miatt.

Ha egy gyermekünk elhunyt, többé már semmit sem tehetünk érte. Idővel bizonyosan megenyhül a kezdetben még szívet tépő gyász az isteni vigasztalás nyomán. Ezzel szemben a gyermekünk örök életéért való aggódást a megtérésén kívül semmi más nem enyhítheti meg igazán. Ebben az esetben talán örök sírásra van kárhoztatva egy anya? Egyáltalán nem, mert a könnyeken túl ott van számára Istentől kínált eszközként a közbenjáró imádság. Ebben gyakorolta magát mesterfokon a negyedik században élt Mónika, a legendás édesanya is, aki sok-sok esztendőn át könyörgött az Úrhoz feslettségben elmerült, tudós fiáért, a későbbi szent Ágostonért. Végül a jó Atya meghallgatta könyörgését…

Napjainkban a bűn szemérmetlenül, kihívóan és korlátozás nélkül kelleti magát. Ezzel a sátán drága életeket vadászva éppen a felnövekvő nemzedék körében szedi legtöbb áldozatát. Igen nagy szükség van most a Mónikához hasonló édesanyákra. Anyákra, akik a most még lélekben halott gyermekeik miatt nemcsak a kesergésig jutnak el, hanem készek mentő szeretettel és hittel a szívből fakadó, fáradhatatlan közbenjáró imára.

Győri Kornél


Elindult egyházunk hírlevele, melyben tájékoztatást adunk aktuális híreinkről, eseményeinkről. Iratkozzon fel ön is!


Köszönjük!

Köszönjük mindenkinek, aki idén a baptisták társadalmi szolgálatát támogatta adója 1+1%-ával!