Evangélikus és baptista együttműködés

1677
Fotó: Kiss Tamás

2014. február 20-án a Déli Egyházkerület Püspöki Hivatalában látta vendégül Gáncs Péter elnök-püspök a Magyarországi Baptista Egyház delegációját.

Papp János egyházelnököt Mészáros Kornél főtitkár, Paróczi Zsolt oktatási szaktitkár és Háló Gyula kommunikációs szaktitkár kísérte el erre a találkozóra. A misszió, oktatás és média területén való együttműködésről egyeztettek.

A Magyarországi Evangélikus Egyház részéről Gáncs Péter elnök-püspök mellett Varga Márta a MEE OI Nevelési és Oktatási Osztályának vezetője, Szeverényi János missziói munkáért felelős lelkész valamint Horváth-Bolla Zsuzsanna kommunikációs vezető, az evangelikus.hu honlap főszerkesztője vett részt a tárgyaláson.

Az intézményrendszer kibővülése, a strukturális változások, a hit- és erkölcstanoktatás mindkét egyházat új feladatok elé állították, amely a missziós stratégia átgondolását is kell, hogy eredményezze. Fontos feladatnak tartják mindkét részről a gyülekezet plántálást, a koncentrált ifjúsági munkát, önkéntesek és munkatársak, gyülekezeti vezetők képzését. Az iskolák és gyülekezetek kapcsolatában azonban arra is fény derült, hogy a két egyház másféle szempontrendszereket alkalmaz az átvételekkor, de az intézmények munkatársainak vagy a későbbi munkának a megítélésében is, így jó volt az álláspontokat egyeztetni, a véleményeket kicserélni.

A kommunikáció területén meglévő együttműködéseket továbbra is szeretnék fenntartani, sőt úgy tűnik, hogy különösen a rádió, a filmkészítés és az internet területén új lehetőségek is megnyílhatnak a további együttműködésre.

Forrás: http://www.evangelikus.hu/


Elindult egyházunk hírlevele, melyben tájékoztatást adunk aktuális híreinkről, eseményeinkről. Iratkozzon fel ön is!


Köszönjük!

Köszönjük mindenkinek, aki idén a baptisták társadalmi szolgálatát támogatta adója 1+1%-ával!