„500 év – 500 fa projekt”

2023-ban ünnepeljük az anabaptista-baptista misszió kárpát-medencei megjelenésének 500. évfordulóját. A jubileumhoz közeledve a Magyarországi Baptista Egyház vezetősége - csatlakozva a Magyar Kormány Országfásítási Programjához – közös aktivitásra hívja a baptista közösségeket. A kezdeményezés célja, hogy a következő években 500 fát ültessünk el baptista gyülekezetek, intézmények környezetében, Magyarország és a Kárpát-medence zöldítése érdekében. Az 500 éves múltra való emlékezés mellett célunk, hogy felhívjuk az emberek figyelmét az egészséges környezet fontosságára is.

Az „500 év – 500 fa projekthez” olyan baptista közösségek, gyülekezetek, intézmények csatlakozását várjuk, akik a baptista gyökereinkre, éltető múltunkra való emlékezés mellett, az élhető jövőről való gondoskodást is fontosnak tartják. Az Agrárminisztérium támogatásával a csatlakozó közösségek számára facsemetéket is biztosítunk, melyeket az alábbi jelentkezési lapon igényelhetnek. Minden elültetett fa mellé egy táblát ajándékozunk, mely az 500 éves jubileum emlékét őrzi. Szeretettel várjuk a magyarországi és kárpát-medencei magyar ajkú baptisták csatlakozását!

Az igénylés menete:

Az ez évi faültetéshez az oldal alján található űrlapon keresztül lehetséges fát, fákat igényelni.

A 2023. tavaszi ültetéshez az űrlap kitöltési határideje 2023. március 17.

Az űrlapon megadott email címre küldünk visszajelző értesítést a fák átvételével kapcsolatban.

Szempontok a fák kiválasztása kapcsán:

A fa fajtájának kiválasztásánál szakemberrel egyeztessünk, hogy lehetőség szerint a tájegység őshonos favilágába illeszkedjen. Olyan helyre ültessük, hogy a fa körbejárható legyen. Lehetőleg egy pad is legyen mellette, amire bármikor le lehet ülni. Az év egy meghatározott napja legyen emléknap, amikor újra a fánál van ünnep, piknik, találkozó, stb.

Előzetes igényt magyarországi közösségek az űrlapon keresztül is tudnak jelezni, de az adott fateleptől függ, hogy milyen típusú fák ültetésére van lehetőség. Határon túli közösségekkel felvesszük a kapcsolatot a jelentkezést követően és egyeztetünk a fák beszerzése kapcsán.

A faültetéshez a számozott táblákat Kecskeméten lehet átvenni, előzetes egyeztetést követően.

Képes beszámoló:

A faültetésről és a hozzá kapcsolódó ünnepségről, programról saját csatornáinkon is szeretnénk hírt adni, ezért kérjük a jelentkezőket, a faültetést követő egy héten belül küldjenek a kommunikacio@baptist.hu címre és az 500ev@baptist.hu címre egy fényképes beszámolót. A beszámolóban kérjük, hogy szerepeljen a faültetés helyszíne, időpontja, a hozzá kapcsolódó program bemutatása, és a felszólalók neve és titulusa. A képek felbontása lehetőség szerint 1920x1080 px legyen.

Kísérő programok:

Javasoljuk a faültetéshez kísérő programok kapcsolását is, melyekhez alább néhány ötletet is megosztunk a gyülekezetekkel és az intézményekkel. A faültetéshez kapcsolódó program célja, hogy a „baptista gyökereink” tudatosuljanak közösségünk tagjaiban. Ezért előre válasszuk ki, hogy a Kárpát-medencei anabaptizmus és baptizmus mely szakaszát, elemét, személyét tartjuk leginkább hangsúlyozandónak saját közösségünk számára.

Óvodáknak, iskoláknak, bibliaköröknek, ifiknek javasoljuk:

Adjanak a gyerekek nevet a fának, hogy saját fájuknak tekintsék. A faültetés és a fa névadás ünnepére készüljenek együtt. Készítsenek díszeket a fának (köré vagy rá). Találjanak ki apró projekteket, akciókat, amely újra és újra összekapcsolja őket fával.

Ismeretterjesztő előadások:

- Előadás az éghajlatváltozásról

-Előadás a környezettudatos életmódról: akár a gyülekezeti gyermekek, fiatalok bevonásával, akár helyi pedagógusok meghívásával

- Előadás a fák élettanáról

- Előadás a baptisták eredetéről és történetéről

- Hazai egyháztörténeti előadás

- Előadás a habánokról

Az intézményhez, gyülekezethez köthető közösségi programok:

- Előadás az intézmény, gyülekezet történetéről, gyökereiről

- A gyülekezet egyes tagjainak, az intézmény dolgozóinak bizonyságtétele, beszámolója arról, hogy a „Gyökerek tartanak”: akár családi örökség, akár lelki testvérek, elődök öröksége, amely építi az ő hitüket

„Padavatás”:

a fa mellett egy pad elhelyezése, mely teret ad a csendes elmélkedésnek, olvasásnak, akár emlékezésnek – ehhez kapcsolódó irodalmi program szervezése

Jelentkezés, faigénylés:

A magyarországi közösségek jelentkezését az alábbi űrlapon keresztül fogadjuk:

Bővebb információ:

500ev@baptist.hu

Iratkozzon fel hírlevelünkre!