Kezdőlap Blog Oldal 292

Kispestiek pünkösdi kirándulása Pannonhalmára

Kispestiek a pannonhalmi apátság épülete előtt

Pünkösd hétfőjén, 2019. május 10-én a Kispesti Baptista Gyülekezet tagjai a hozzájuk csatlakozott érdeklődőkkel több mint ötvenen utaztak Pannonhalmára gyülekezeti kirándulásra.

Mint azt sokan tudják, Pannonhalma fontos szerepet töltött be a Kárpát-medence népeinek kereszténnyé válásában. Már a római korban jelentős missziós központ volt. Itt született Szent Márton püspök Kr. u. 316-ban, aki Savariában (Szombathely) végzett eredményes munkája után a gallok/frankok misszionáriusa lett.

Árpád honfoglaló vezérünk is megfordult ezen a tájon, és innen indult Pannónia meghódítására. Géza fejedelem kegytemplomot is építtetett itt Szent Márton tiszteletére.

Első keresztény királyunk, Szent István tette le a mai bazilika alapjait, melynek altemplomában ma is ott található az a márványtrónus, ahol a hagyomány szerint első keresztény királyunk is elmélkedett a szent isteni tudományok felett. Trónörökös fiát, Imre herceget is itt taníttatta az általa hazánkba hívott bencés szerzetesek által. Egyes vélemények szerint itt íratta le királyi trónja későbbi örökösének szánt „intelmeit” is.

Gyülekezetünk pünkösdi kirándulását és istentiszteletét sem lehetett volna alkalmasabb helyen megtartani máshol, mint itt, a magyar keresztény történelem ezeréves fellegvárában. Jó volt az autóbuszon oda és vissza a pünkösdi igék üzenetén elmélkedni, sokat énekelni és imádkozni.

Emlékezetes marad az apátságban, a bazilikában, a messze híres könyvtárban való barangolás, új ismeretekhez jutás. Nagyszerű volt gyermekekkel és fiatalokkal együtt játszani, valamint a felnőttekkel kiegészülve a környéket felfedezni és kirándulni. Isten adja áldását gyülekezetünk minden tagjára! Soli Deo gloria!

Isten éltesse Pali bácsit!

Beharka Pál orgonaművész, nyugalmazott teológiai tanár, közismertebb nevein „Beharka testvér” vagy „Pali bácsi”, akihez baptista közösségünk szinte minden szolgáló tagja személyesen is kötődik valamilyen formában, június 24-én töltheti be 90. életévét.

Gyermekségétől kezdve töretlenül hűséges szolgálata, mély alázata, előzékenysége, mindenkit megnevettetni képes jóízű humora, a családhoz és baptista közösségünkhöz, de legfőképp Istenhez ragaszkodó szeretete már életében elhíresült, tanúi ennek mindazok, akik ismerik vagy akár csak egyszer is találkozhattak vele. Talán nincs olyan gyülekezet, ahol ne tudnának idézni egy-két tőle hallott frappáns mondatot, humoros történetet. (Ezek összegyűjtése a hitelesség megőrzése végett még a jövő feladata…)

Lelkipásztor-nemzedékek, egyházzenei tanfolyamisták tanulták tőle nemcsak az Istennek szóló ének-zene szépségeit, de azt a lelkületet is, amely követendő példaként áll előttünk mind a mai napig.

Isten megáldotta őt a tehetségen túl erővel és szeretetteljes bölcsességgel is, a béketeremtés és mások szolgálatának ajándékával. Mindenkori diákjait az iránta való tisztelet és szeretet késztette tanulásra, sohasem a tőle való félelem. Szoros testvéri-baráti kötődései felekezeti vagy életkori határokat átívelően jellemezték egész pályafutását.

Kilenc évtizede alatt útját gyakran keresztezték sötét völgyek, szakadékok, megmászhatatlannak hitt szurdokok, haladást gátló tövisek. De Isten is mindig ott volt bátorításával.

Pali bácsi kedves feleségével, Monika nénivel sok évtizedes újpesti szolgálata után Kiskőrösre költözött a szeretetházba. Az ő megfogalmazásában: bár egész életében himnológiát tanított, most gyakorlati teológiából vizsgázik.

Beharka testvér a januári újpesti búcsú-istentiszteleten a következőket mondta el dióhéjban az életéről és átköltözésük döntéséről a gyülekezet előtt:

„Közösségben indult az életem, mégpedig a Baptista Árvaházban. Gyerekek között nőttem föl, száz testvérem volt ott. Test szerint egyke voltam a családban, de azok közül folyamatosan, akikkel lehetett, kapcsolatot tartottam. Most már csak öten vagyunk azok közül, akik akkor éltek.

És most elérkeztem egy olyan pontra, amikor szintén közösségbe megyek, csak pont ellenkezőleg, nem gyerekek közé, hanem hasonkorú emberek, többnyire idős emberek között fogom tölteni hátralevő napjaimat.

Tulajdonképpen döntésemet az befolyásolta, hogy kedves feleségem, Monika most olyan helyzetben volt, hogy meg kellett hoznom ezt a döntést, ami nem volt könnyű.

A Jóisten fontos dolgokban az életemben nagyon sokszor kézzelfoghatóan vezetett és mutatta, hogy merrefelé haladjak, mit kell félretennem, abbahagynom, mit kell elkezdenem. Édesapám az árvaház vezetője volt, és mindig arra tanított, hogy figyeljek arra, hogy azok a gyerekek, akik az árvaházban élnek, nagyon nehéz körülmények között kerültek oda. Mivel nem a felekezeti hovatartozás döntött, hanem az, hogy minél súlyosabb körülmények közül kerültek be, aszerint volt a felvétel.

Ha a magam helyzetére gondolok, mennyivel könnyebb nekem, mint azoknak a gyerekeknek volt. Rögtön a születésem pillanatáról: ahogy elmondásból értesültem, édesanyám leesett a padlásról, ahogy hozta le a ruhákat, lezuhant egész a lépcsőnk aljáig, úgyhogy rögtön kórházba került, és én hét hónapra születtem, hamarabb, mint ahogy illett volna. Az első nagy illetlenség, hogy ennyivel lerövidítettem ezt az időt. Édesanyámat nem sok jóval biztatták, azt mondták, hogy ezt a gyereket nem fogja innen élve kihozni. Hát kíváncsi lennék arra, hogy hányan élték meg a 90. évet azok közül, akik ilyen jól biztatták édesanyámat. Ötéves koromig élet és halál között voltam sokszor, és talán a gyerekekhez való vonzódásomat ez is elősegítette, hogy nagyon nagy szeretettel játszottak előttem a gyerekek az udvaron, futkároztak, amikor engem úgy vezettek ki az udvarra, félve, hogy nehogy összetörjem magam. De a Jóisten megsegített, tetszik látni, idáig is föl tudtam kapaszkodni.

Köszönöm a gyülekezetnek, hogy ennyi időn át élvezhettem a testvérek szeretetét, kedvességét, jóindulatát. Köszönöm az énekkar, harangzenekar szolgálatát. Örömmel hallgattam azóta is, mióta nem tudok így részt venni a szolgálatban. A Jóisten megáldotta azt a munkát, amit egyik fő feladatomnak éreztem, munkatársaimmal együtt, hogy olyan énekeskönyveket, kórusgyűjteményeket adjunk ki, amelyek énekei nagyon sokféle igehirdetéshez alkalmasak.

Hálás vagyok a Jóistennek, hogy el tudtam fogadni azt a pillanatot, amikor úgy éreztem, hogy tovább kell adnom a szolgálatomat, az orgonánál is Tóka Ágoston testvért külön ajándéknak érzem.

A gyülekezetnek mit tudnék ajánlani? A legnagyobb dolog, amire figyelni kell, az egymás iránt való szeretet, a megbocsátás. Így lehet eredményes munkát elérni, hogy ne antievangélisták legyünk, hogy megkritizáljuk a szolgálattevőket. Úgy érzem, akkor lesz áldott és hatásos, hogyha közös nagy szeretetben tudják végezni ezt a munkát. Köszönöm lelkipásztor testvérnek is a sok szeretetet, amivel körülvett. Hadd említsem még Kovács István testvért, aki nagyon nagy szeretettel segített engem. Köszönöm szépen.”

Az akkor elhangzott köszöntések közül hadd álljanak itt Tóka Ágoston gondolatai:

„Azokat szeretném képviselni, akik a legeslegtöbbet kaptak tőled, Pali bácsi.

  1. Egy kevésbé elvont dologgal kezdem: kb. egy könyvtárnyi kotta és zenei könyv, ami egykor Pali bácsié volt, most nálam van. Nekem adta. Felbecsülhetetlen érték. Legyenek jó reménységgel a testvérek, ha mindet elolvasom és megtanulom, 20-30 év múlva egész tűrhető muzsikus leszek. Úgy fogadtam el ezeket, mint aki mindet szeretné elolvasni és megtanulni.
  2. Minőségi idő. Pali bácsi nem sajnálta tőlem az időt és még a családi asztalnál a helyet sem, nagyon sokszor ülhettem ott, ahol a régi anekdoták előkerültek, szép ajándékként emlékszem erre.
  3. A jó példa. Sok ismerősöm van, akik sok dologban véleményt tudnak alkotni, de kevesen, akik ezekhez a megfelelő jó példát is hozzá tudnák társítani. Csak reménységem van arra, hogy diákként, tanárként, gyülekezeti szolgálattevőként követni tudom a jó példát, amit láttam, és később férjként, apaként, nagyapaként felismerhető lesz, hogy jé, ez az ember nemcsak hasonlóan orgonál vagy tanít, mint Pali bácsi, de úgy szereti a feleségét, a gyerekeit, az unokáit is. Nagyon kevés olyan embert tudok mondani, akitől ilyen nagy értéket kaptam volna.
  4. Identitás. Sokan nem tudják ma a fiatalok közt, merre visz az útjuk. Az én utamat könnyűvé tetted, mert nekem csak azt kell folytatnom, amit elkezdtél, itt a gyülekezetben, a családomban, a leendő családomban, művészként és tanítványként, tanárként. Pali bácsi házassága előttem is mindig példa volt, és egyszer megkérdeztem: Hogy csináljátok, Pali bácsi? Öt-hat évvel ezelőtt volt, de nekem majdnem mindennap eszembe jut, négy szó: sok imádság, sok humor. Nem vesztek el ezek a pillanatok, amiket együtt töltöttünk. A kapcsolatunk színtere változik, de nem szűnik meg: tegnap megjavíttattam a kocsimat, amikor csak tudok, meg foglak látogatni, megyek én még a te utcádba, Pali bácsi!”

Kedves Pali bácsi, sokkal tartozunk neked! Köszönjük, hogy elénk élted/éled a krisztusi szeretet gyakorlati teológiáját! Adjon Isten sok erőt mindahhoz, ami még előtted van, szeretetet köréd, és teljesítse szíved jó vágyát: Zsolt 37,4! Isten éltessen sokáig!

Az Úr munkája Pilisvörösváron

A Pilisvörösvári Baptista Közösség május 12-én tartotta alapkő-elhelyezési ünnepségét. Az egyház nevében Mészáros Kornél, a Magyarországi Baptista Egyház főtitkára a 122. zsoltár szavaival mondott köszöntőt, kívánt békességet a közösségnek, boldogságot az épülő ház falain belül, és minden jót Isten népének, a megjelent ünneplőknek. Testvérünk hálaadással áldást kért a helybeli lelki közösségre, hogy Jézushoz tudjanak jönni a megfáradt lelkűek, és mindenki találjon megnyugvást őbenne, Isten házában akár a közeli, akár a távoli jövőben.

Rácz Lajos testvér az újonnan születő gyülekezetek és a Bicskei Baptista Gyülekezet nevében a 126. zsoltárral köszöntötte a közösséget és vendégeit. „Akik könnyezve vetnek, ujjongva arassanak” – ezzel a gondolattal kért áldást az építkezésre és a missziómunkára, hogy igazi otthona legyen minden korosztálynak, akik lelkileg-szellemileg erősek, és így áldás tudnak lenni környezetükben.

Dani Zsolt lelkipásztor testvér a Szentendrei Baptista Gyülekezet nevében azt az áldást kívánta a közösségnek, hogy valóra váljon az 1Sám 2,30 szerinti ige: „mert akik engem tisztelnek, azoknak tisztességet szerzek…”

A Pilisvörösvári Baptista Közösség hálás minden eddigi támogatásért és minden imádságért!

Csapatjátékos nagybőgőművész

A tavasz minden évben újabb frissen végzett zeneművészekkel lepi meg a baptista közösséget. Ezúttal Győri Mátyás nagybőgő mester diplomakoncertjén jártam a Zeneakadémián.

– Édesapád, P. Győri Kornél szintén nagybőgőművész, és ikertestvéred, András is zenésznek készül. Te hogyan indultál el ezen a pályán?

– Igazából nagyon más irányba indultam, viszont a zene átjárta a családunk életét, rengeteget voltunk koncerten, zenei közösségben, és hát otthon mindig szólt valami zene. Így a klasszikus zenét nagyon megszerettem. Jártunk zeneiskolába, ott találkoztam először a zene művelésével. Hétévesen a csellót választottam, hét évig játszottam a zeneiskolai vonós zenekarban is, amit nagyon szerettem. Csapatjátékosnak tartom magam az élet minden területén, a zenében is zenekarban sokkal jobban érzem magam, mint szólóban. Szeretem, ha együtt valósítunk meg valamit, ha számítanak rám és én is számíthatok másokra. A művészi pályámat is zenekarban képzelem el. A pedagógusi pályát főleg a hangszer adottságai miatt nehezen tudom elképzelni, viszont foglalkoztat, ugyanis építenek már kisbőgőket is, ami lehetővé teszi, hogy kis korban is el lehet kezdeni a tanítást, és ezzel a hangszer népszerűsége emelkedhet. Meglátjuk, hogy
Isten hogy vezeti az utamat ezen a területen.

– Mit gondolsz a hit, művészet, küldetés, misszió fogalmak kapcsolatáról? Hogyan függnek ezek össze?

– Bevallom, hogy nem mindig könnyű megélni a hitem a zenésztársak között, de hiszem azt, hogy nem véletlen kaptam ezt az irányt Istentől, hogy ott legyek fény és ott legyek a helyemen és ott mutassak példát az embereknek, ahol vagyok.
A bemerítési igém az, amelyből mindig tudok és fogok tudni erőt meríteni: „Vigyázzatok, álljatok meg a hitben, legyetek férfiak és legyetek erősek!” (1Kor 16,13) Igazából ez négy felszólítás, és az elmúlt kilenc évben valamelyik felszólítás mindig adott erőt, bátorítást az életem minden területén. Különösen fontosnak tartom a „legyetek férfiak” felszólítást, mert ma nagyon nehéz szerintem Isten szerinti és a Biblia szerinti férfinak lenni, főleg a felelősségvállalásra értem ezt.

– Hogyan vélekedsz a művészet és a család viszonyáról?

– A művészélet nem feltétlenül a legcsaládbarátabb pálya – gondolok az esti koncertekre, turnékra –, nem feltétlenül egyszerű, néha áldozatokat kell hozni, de végső soron összeegyeztethető. Mindenre lehet megoldást találni, meg kell beszélni a dolgokat, fel kell készülni rá, és nekem ott van mintaként a családom, ahol mindig sikerült ezt a problémát megoldani.

– Édesapád tanítványa voltál, azt is lehet mondani, hogy a legkimagaslóbb pedagógusi sikere hozzád kötődik. A diplomakoncerteden is közösen léptetek színpadra, hiszen a Pécsi Vonósokat választottad kísérőidnek. Igazán felemelő élmény volt látni a kapcsolatotok elmélyültségét. A családban ti egy úgynevezett szigetet képeztetek ketten, vagy sikerült határvonalat húzni az iskola és az otthon között?

– Tízéves bőgőzésem felét édesapámmal töltöttem, valóban én vagyok eddig a legsikeresebb tanítványa. A diplomazenekar-választáson sokat gondolkodtam, nagyon örültem, hogy eljöttek Pécsről a társaim, és látták, hol tanultam. Külön érdekesség, hogy apa tanára, Nagy Péter is helyet foglalt a zenekarban, így ezt kevesen tudják, de három nagybőgős generáció képviseltette magát a koncertemen. Apával való kapcsolatomban sosem volt probléma, hogy ő az apukám is és a tanárom is volt egyben. A gyakorlásomat úgy időzítettem otthon, hogy ő csak az órán halljon, hogy elkülönüljön egymástól a kettő. Megvolt a tanulásomnak a kerete. Néha vicceskedtünk, például mikor be kellett fizetnem a tandíjat, és a bizonylatot odaadta nekem órán, hogy akkor ezt add át otthon édesapádnak, és két órával később, amikor otthon találkoztunk, odaadtam neki, hogy ezt a tanár úr küldi. Ilyenek előfordultak velünk, de azt sosem éreztem, hogy az apukám van bent az órán, és szerintem így tudott működni ez a kapcsolat. Nyilván töltöttünk együtt időt, például elmentünk vonóstalálkozóra, és azt utána kiértékeltük az ebédnél, de olyan nem volt, hogy a két bőgős olyan nyelven beszél, amit más nem ért. Egyszer belegondoltam, hogy ő a tanárom, a karmesterem, a gyülekezetben testvérem és amúgy meg az apukám, tehát hogy mennyi minőségben vagyunk egymásnak.

– Milyen értéket képvisel meglátásod szerint a baptista közösségben a művészet?

– Néha azt érzem, hogy az ének-zenei szolgálat kicsit túl van hangsúlyozva a közösségünkben, abban az értelemben, hogy az egyéb szolgálatok nincsenek annyira megbecsülve. Hirtelen eszembe jutott a Budapestifin az ajtónállói szolgálat, amit legalább olyan fontosnak érzek, hogy ott állnak és mosolyogva fogadnak minket. Az én fejemben minden egyes szolgálatnak ugyanolyan súlya van. Magyarán, szerintem nagyon a középpontba állítjuk a zenei szolgálókat a többiekhez képest. Másrészt örülök neki, hogy átjárja a zene az egyházunkat, magam is sokat szolgáltam és szolgálok.

– Van-e különbség a zenei szolgálataid, illetve a professzionális művészi munkáid között?

– Érdekes, hogy a zenekari próbákat is szolgálatnak hívják, de szerintem a motiváció néha más. A gyülekezeti szolgálatban mindig érzem a felfelé és az emberek felé való szolgálatot. Ha pedig zenekari munkám van, akkor előfordul, hogy az olyan, mint a szolgáltatóiparban élményt adni a közönségnek. A kettő nem zárja ki egymást szerintem, a kérdés az, hogy én milyen motivációval ülök bent. Lényegileg bárhol vagyok is, végső soron hívő emberként vagyok jelen. Ez a fontos.

Baptista focikupa

Rövid híradás a Baptista Ifjúsági Országos Labdarúgókupáról. Hosszabb híranyag a Pax TV 2019. július 2-i műsorában lesz.

A három asztal – Lelkipásztor-avatás Hódmezővásárhelyen

2019. június 6., Hódmezővásárhely, zuhogó eső, Fekete Sas Rendezvényház.

Összevont számmal jelentkezik ismét a Szolgatárs folyóirat

Ámósz próféta könyve adja a textusát annak az igehirdetésnek, amely az első írás ebben a lapszámban. Ez Debrecenben hangzott el az ökumenikus imahéten Derencsényi István református lelkipásztor által. Füstös Gyula bibliatanulmánya a fül és a hallás témáját vizsgálja a teljes Szentírás fényében.

Hogyan tud az evangélium hatással lenni a városra? Ezt tárgyalja Timothy Keller teológus-lelkipásztor Gyülekezet a központban című könyve, amelynek egyik legfontosabb fejezetét szeretnénk megismertetni az olvasókkal. A városban élő keresztény szolgálóknak különösen hasznos elolvasniuk ezt a könyvet, mert biztos alapot tud adni a gyakorlatban végzett szolgálatukhoz.

A következő két cikk témája nagyon hasonló. Sipos Márk György a fiatalok szexuális szokásairól készített felméréseinek eredményét mutatja be. Selmeczi Ottilia pedig cikksorozatának befejező részét adja közre, ami az intimitás témaköréből írt szakdolgozata összefoglalásaként született.

Lukács János a szentföldi útja során szerzett tapasztalataiból oszt meg néhányat a beszámolójában.

Csuhai József Kornya Mihály életének töréspontjait vizsgálva von le fontos következtetéseket a mai ember számára, aki ugyanúgy átél kríziseket, mint a parasztapostol.

Végül Tóth Krisztián lelkipásztor mutatja be John Piper nemrég magyarul is megjelent, Szenvedélyem, Isten (Desiring God) című könyvét.

Kellemes olvasást kívánunk!

Link: http://szolgatars.hu/2019-evi-1-2-szam

Akik hittek, azok be is merítkeztek

Mint azt jól tudjuk, pünkösd az egyház születésnapja. Miután Jézus feltámadt és a mennybe ment, tanítványai Jeruzsálemben maradtak és kitartóan imádkoztak. Így jött el az ötvenedik nap, amikor Isten kibocsátotta Szentlelkét, és ezzel mennyei erőforrást biztosított az evangélium jó hírével tanúságot tevő tanítványok számára.

Iratkozzon fel hírlevelünkre!