Akik hittek, azok be is merítkeztek

Pünkösdi bemerítés és külmissziós nap Kispesten

0
790

Mint azt jól tudjuk, pünkösd az egyház születésnapja. Miután Jézus feltámadt és a mennybe ment, tanítványai Jeruzsálemben maradtak és kitartóan imádkoztak. Így jött el az ötvenedik nap, amikor Isten kibocsátotta Szentlelkét, és ezzel mennyei erőforrást biztosított az evangélium jó hírével tanúságot tevő tanítványok számára.

A Kispesti Baptista Gyülekezetben hárman – Kovács Bence, Barkóczi Tünde, Kovács Judit – jelentkeztek, hogy Jézus példáját és parancsát követve fehér ruhát öltsenek ezen a napon, és a bemerítés keresztségében kötelezzék el magukat Krisztus hűséges követésére.


Dr. Mészáros Kálmán, Kovács Bence, Barkóczi Tünde, Kovács Judit és Pollák Dávid

Az igehirdetés szolgálatát Nagy-Kasza Dániel kárpátaljai lelkipásztor-misszionárius hirdette, aki a nap folyamán a határon túli gyülekezetplántáló missziómunkájáról rövid beszámolót is tartott feleségével, Ilonával együtt. Pünkösdi áldozatunkkal a kárpátaljai missziómunkát támogattuk ezen az ünnepen.

Nagy-Kasza Dániel és Ilona kárpátaljai misszionárius házaspár gyermekeikkel

A bemerítés szolgálatát Pollák Dávid ifjúsági lelkipásztor végezte ezen az ünnepnapon. Az istentisztelet után közös ebédre maradtunk együtt a gyülekezet közösségi termében, ahol együtt örültünk az ünnepeltekkel és vendégeinkkel. Köszönjük a nőtestvérek áldozatos szolgálatát, hogy az otthon elkészített ételüket készek voltak megosztani a szeretetközösségben.

Testvéri szeretettel:
Dr. Mészáros Kálmán kispesti lelkipásztor

Megosztás