A zarándoklatok alkalmával felmentek az emberek Jeruzsálembe, hogy imádják Istenüket és áldozatot mutassanak be. Az odavezető úton sokat beszélgettek és énekeltek. A Zsoltárok könyvéből szemünk elé rajzolódik az, amit átéltek. Először távolról látták a hegyeket, amelyeket Istenük teremtett, s ahova tette lakhelyét, templomát. Ezután elkalauzolnak a zsoltárok a szent városba, a paloták közé, majd a templomhegyre vezetnek fel, ahol lépésről lépésre megfogalmazták hitüket, reménységüket, megtapasztalásaikat, miként szabadultak meg nyomorúságukból.
Dr. Papp Miklós görögkeleti parókus, teológiai tanár nemrég a szenvedésről tartott előadást. Azt mondta, ezt nem megmagyarázni kell, okoskodni, mert ez egy sötét, mély misztérium. Tudatosan fel kell készülni rá, foglalkozni vele, de nem magyarázni. Az imádság is szerintem misztérium, titok. Az énekíró így fogalmazta meg: „Fülem nem hallja hangodat, mégis beszélsz velem”. Pál apostol a korinthusi levélben (14,15) ezt írta: „Imádkozom lélekkel, de imádkozom értelemmel is, dicséretet éneklek lélekkel, de dicséretet éneklek értelemmel is.” Különválik a tudat és a lélek. Az ének-zene is misztérium. Nem megfejteni, magyarázni akarom én sem, hanem néhány megállapítást, buzdító gondolatot megosztani.
A gyülekezetben az istentisztelet részeként amikor éneklünk vagy a zenészek játszanak, sok-sok minden történik, amit értelemmel vagy lélekkel érzékelünk. Az énekek érzelmeinkre, lelkünkre, értelmünkre hatnak, de mindenkinél egy kicsit másként. Különbözőek vagyunk, lelki szükségleteinkben is eltérés mutatkozik, de egységre kell jutnunk, vagyis egymás építését kell szolgálnia az éneknek, zenének, nem pedig a rombolást, lelkileg egymástól elidegenedést. A testnek sok tagja van, mindegyik más funkciót lát el, más a fontosságuk, esztétikai szerepük, de a testnek mindegyikre szüksége van, mégpedig azért, hogy épüljön, fejlődjön, erősödjön.
Az istentiszteleten a zenének és énekeknek a különböző hátterű, kultúrájú embereket integrálnia kell, nem pedig szétválasztania. A zene formáló hatással bír, ami lelkünk változásával jár, vagy közelebb kerülünk Istenhez, vagy eltávolodunk tőle. Az apostol kéri a római gyülekezetet, a fővárosban élő embereket: „testvéreteknek se okozzatok megütközést vagy elbotlást. Megütközésre ne adjatok okot sem a zsidóknak, sem a görögöknek, sem az Isten egyházának; mint ahogyan én is mindenben mindenkinek igyekszem kedvére lenni, nem a magam hasznát keresve, hanem a többiekét, hogy üdvözüljenek.”
A Lélek mindig a szeretetet munkálta. Járjunk Lélekben.
Vasadi Teodor
