Miért járjunk imaházba?

0
881

Vasárnap reggelenként ébresztgetett édesanyám: „Gyerünk, fiam, fel kell kelni, imaházba kell menni!” Nem nagyon volt apelláta, úgyhogy keltünk öcsémmel, és igyekeztünk ott lenni az imaházban kilenc órára. Édesapám már jóval a kezdés órája előtt ott volt. Kis falusi gyülekezetben nőttem fel, és ott mindenki igyekezett az imaóra kezdetére megjelenni.

Gyakran felmerült bennem a kérdés: „Miért megyünk, illetve megyek a gyülekezetbe? Mi vonz oda, – pontosabban – mi visz oda?” Egy stresszes, fáradtságos hét után nem lenne jobb otthon lazítani, kikapcsolni a telefont, és mindenről elfeledkezni? Összehozni egy jó hétvégi partit a barátokkal, ismerősökkel, mintsem hallgatni azt az unalmas zenét, az unalmas bibliai történetek körüli magyarázkodást.

Valaki úgy határozta meg az életet, mintha valami alapvetően fizikai jelenség lenne: eledel, világosság, levegő. Csak az a különbség, hogy mi, akik Isten ismeretében élünk, és bőségesen élünk, odaadásban, fogadásban, nálunk valamivel több a fizikai és a lelki feltöltekezés. Mert mindenekfelett a mi lelkünk, a bensőnk az Isten országa.

Miért is járok imaházba? Mert közösség, ráadásul az egyetlen, amely olyan kérdésekkel foglalkozik, mint az összetartozás, a mennybemenetel, az élet célja, a halál, a kárhozat, az ítélet, a kegyelem, az erkölcs, az együttérzés, és még lehetne sorolni, mi mindennel. Miért is járok gyülekezetbe, ha ilyen kérdésekkel foglalkozom? Sokkal később értettem meg az imaházba járás fontosságát, és azt, hogy talán a legbátrabb vállalkozás a földön. Miután eldöntöttem, hogy követem Jézust, és befogadtam mint személyes megváltómat, világossá vált számomra a gyülekezetbe járás jelentősége. Világos lett előttem a hovatartozásom, világos lett előttem a Krisztusba vetett hit mint a lelki üdvösség nélkülözhetetlen szüksége.

János apostol nagyon tisztán kifejti a közösség, illetve a befogadó közösség fogékonyságát és szeretetteljes válaszát:

„Akik pedig befogadták, azokat felhatalmazta arra, hogy Isten gyermekeivé legyenek; mindazokat, akik hisznek az ő nevében, akik nem vérből, sem a test, sem a férfi akaratából, hanem Istentől születtek.” (Jn 1,12–13)

Mégis sokan felteszik maguknak a kérdést, minden bizonyságtól eltekintve: Miért is járunk gyülekezetbe? János evangéliumában tiszta és egyértelmű válaszokat találunk:

„Az Ige testté lett, közöttünk lakott, és láttuk az ő dicsőségét mint az Atya egyszülöttjének dicsőségét, telve kegyelemmel és igazsággal. János bizonyságot tett róla, és azt hirdette: Ő volt az, akiről megmondtam: Aki utánam jön, megelőz engem, mert előbb volt, mint én.” (Jn 1,14–15)

Mégis mi az, amiért imaházba járunk?

Azért, mert lelki és etikai irányt mutat, mert hasznosnak érzem magam azoknak, akik között élek és dolgozok. A gyülekezeti közösségben van együttérzés, kapcsolatok alakulnak, és mi több, mindnyájan Jézus Krisztust, személyes megváltónkat akarjuk szolgálni, és a keskeny úton igyekszünk járni. Az egyik imaház falán ez a mondat áll: „A találkozások helye”. Igen, ott lehet találkozni Jézussal és egymással. Ott lehet kellemes perceket eltölteni az Ige társaságában. Pál apostol egyszerűen fogalmazta meg a Krisztus után való vágyakozást:

„Mert nékem az élet Krisztus, és a meghalás nyereség.” (Fil 1,21)

Lelkünk éppen úgy telik be életerővel Isten jelenlétében, ahogyan a testünk „előállítja” a nap sugaraiból a D-vitamint. Hinni azt jelenti: fogadni, és fogadni annyit tesz, mint feltöltekezni. És ott lehet, az ima, a dicsőítés, a magasztalás, a találkozás házában.

Megosztás