A hónap témája 2018. júniusban: Krisztus rajtunk keresztül gazdagítja a kultúrát

0
422

A hónap igéje

„Fáradozzatok… a városnak jólétén…” (Jer 29,7)

A hónap gondolata

A Bibliában sokszor találunk példát arra, hogy egy-egy személy – mintegy mellékes szálként felsejlik az élettörténetéből – milyen gondosan ügyel nemcsak az Istennel kapcsolatos törvényekre, hanem a környezete javításán, gazdagításán is fáradozik. Sokszor észre sem vesszük, hogy vasárnaponként átkapcsolunk „hívő üzemmódba”, csak a gyülekezettel kapcsoljuk össze a szolgálatról való gondolkodást. Mintha ezt külön lehetne választani a mindennapokban. Aki krisztusi módon gondolkodik, annak az alapbeállítódása csak a jóra való törekvés lehet. Ki kell nyílnia a gondolkodásunknak: Isten arra hívott el bennünket, hogy a szomszédunkban, utcánkban, munkahelyünkön, a buszon, a postán sorban állás közben is kell világítanunk. Gazdagító, áldáshordozó, -átadó részeivé kell válnunk annak a közegnek, ahova adott esetben Isten helyezett.

A hónap kérdései

Mennyire ismerem a környezetem, kerületem, városom problémáit, törekvéseit? Készen állok-e arra, hogy megnyilvánulásaimmal, tudásommal, szakértelmemmel szükség esetén segítsem a fejlődést? Keresem-e az alkalmat, a lehetőséget ezekre?

A hónap imája

Uram, segíts felismerni, mivel gazdagíthatom, fejleszthetem, javíthatom környezetemet, azt a falut, városrészt, közösséget, ahol élek. Segíts abban, hogy kész legyek mindenkor örömmel az emberek javára lenni!

Megosztás

NINCS HOZZÁSZÓLÁS