Nem a meghátrálás emberei vagyunk!

Kedves ünneplő gyülekezet, kedves testvéreim az Úr Jézus Krisztusban! Kedves győztesek, akik diplomaátvételre készültök, és mindenki, aki együtt ünnepel veletek! Engedjétek meg, hogy a Bibliából a második timóteusi levél 4. fejezetéből néhány bibliaverssel köszöntselek benneteket, illetve ez alapján hirdessem az Isten üzenetét!

„Kérve kérlek Isten és Krisztus Jézus színe előtt, aki ítélni fog élőket és holtakat; az ő eljövetelére és országára kérlek: hirdesd az igét, állj elő vele, akár alkalmas, akár alkalmatlan az idő, feddj, ints, biztass teljes türelemmel és tanítással. Mert lesz idő, amikor az egészséges tanítást nem viselik el, hanem saját kívánságaik szerint gyűjtenek maguknak tanítókat, mert viszket a fülük. Az igazságtól elfordítják a fülüket, de a mondákhoz odafordulnak. Te azonban légy józan mindenben, a bajokat szenvedd el, végezd az evangélista munkáját, töltsd be szolgálatodat.” (2Tim 4,1–5)

Plennie L. Wingo amerikai üzletember volt bő száz évvel ezelőtt. Amikor a vállalkozása tönkrement, elhatározta, hogy „hátramenetbe kapcsol”, azaz hátramenetben megy végig a világon. Ezt még nem csinálta addig senki, úgy vélte, híres lesz és ezzel keres majd sok pénzt. Még Magyarországra is eljutott, az egyik akkori újság készített vele egy riportot 1931-ben. De aztán Törökországnál megállították és meggyőzték, hogy ne menjen tovább, úgyhogy visszament az Egyesült Államokba. Ezzel együtt legyalogolt hátramenetben 12.875 kilométert. Miért mondom ezt?

Azért, mert mintha hátramenetbe kapcsolt volna az egyház és a teológia az elmúlt évszázadokban. Hátrálásban van. Legalábbis sokszor így látjuk, így látják. Megjelent a felvilágosodás, a humanizmus, a szocializmus, a liberalizmus, a szexuális forradalom, a genderizmus és sok-sok minden más, az egyház és a teológia – mint egy udvarias, jól nevelt ember – szépen lépett hátra, teret adott, hogy mindenki csinálja azt, amit szeretne. 

Mit is jelent a mi környezetünkben, a mostani kontextusban, hogy hátramenetbe kapcsolt a teológia, az egyház az elmúlt évszázadokban?

Sokszor olyan társadalmi, erkölcsi és gondolkodásbeli kérdésekkel, állításokkal és magyarázatokkal állnak elő emberek, amelyeknek nincs bibliai, teológiai alapjuk. Az a kiindulópontjuk, hogy mihez van kedvünk, mit szeretnénk vagy mit nem szeretnénk. A Bibliában Pál így fogalmazza: „viszket a fülük”, és keresnek valami olyat, ami jobban hangzik, ami izgalmasabb. A társadalmi nyomás a másik nagy vezényszó. Igazodjunk ahhoz, amit elvárnak tőlünk, így a különböző nem biblikus gondolatoknak, áramlatoknak megjelenik valamiféle nyoma a mindennapokban, de akár az egyház életében is. A hátramenetbe kapcsolt egyház és a teológia is utat enged ezeknek: ha ez a társadalmi igény, ha ezt akarják az emberek, ez az elvárás, ha ez a szokásjog, ez az általános gyakorlat, akkor igazodjunk ehhez.

Másik gyakorlat, hogy a teológiai, egyházi, lelki vezetők bezárkóznak a maguk biztonságos „palotáikba” – legyenek azok könyvekkel, szószékekkel, szép templomi padokkal megrakva –, oda, ahol az élet forgatagától és váratlanságaitól biztonságban lehetnek. Mintha hátramenetbe kapcsolt volna az egyház, a teológia.

De mi nem a meghátrálás emberei vagyunk, ahogyan a Zsidókhoz írt levélben a levél szerzője erre biztat a 10. fejezet utolsó versében. Mi nem a meghátrálás emberei vagyunk, hanem a hitéi, akik azt akarjuk követni, amit a mi Urunk nekünk adott, amit az elődeink ránk hagytak, amit a Szentírásban látunk. Az apostol erre biztatja Timóteust. Bőven lenne oka arra, hogy az apostol is hátramenetbe kapcsoljon, kicsit lejjebb adja, mert a körülmények nem ideálisak. Az ellenség sok, mondjuk úgy, a szolgálatának életveszélyes a következménye. De ő nem hajlandó hátramenetbe kapcsolni, hanem arra biztatja Timóteust, és arra biztat bennünket is, hogy ma is és minden korban bátran, erőteljesen, hitelesen, kezdeményező módon hirdessük az evangéliumot, amely az Isten ereje és az Isten válasza ennek a világnak az élet minden kérdésére. Hiszünk abban, hogy Jézus Krisztus által van az üdvösség, és általa tudjuk megélni a mindennapi életet is úgy, hogy az teljessé lehessen. Hiszünk abban, hogy ő a legmodernebb, legérdekesebb, legkülönlegesebb személyiség, akiben nem csupán a múlt tudott gyönyörködni, hanem a jelen és a jövő is felfedezheti a maga kincseit.

Egy kicsit furcsán fog hangzani, de nem tudós teológusokra van szükség, hanem olyan teológusokra, akik tudományos megalapozottsággal élik meg a mindennapokban hitelesen az életüket. Nem olyanokra, akik visszavonulnak a világtól, és a maguk biztos környezetében tudják csak megélni a hiteles életüket, hanem beleöntik ebbe a világba azt az igazságot, azokat az értékeket, azokat a kincseket, magát az evangéliumot, Jézus jelenlétét, amire mindenkinek szüksége van. Jézust nem kell félteni a korok újabb és újabb kihívásaitól és izmusaitól. Nem kell hátrálnunk vagy bocsánatot kérnünk azért, mert meggyőződésesen gondolkodunk. Nem kell a szentírási meggyőződéses gondolkodásunkból visszalépni és a mindennapok elvárásához és az emberi szokásjogokhoz igazodni, hanem azt, amit kaptunk az Istentől, odatárni a világ elé, és az formálni fogja mindazt, ami körbevesz bennünket. 

Ne értse félre senki! Ez nem azt jelenti, hogy nem tisztelettel és szeretettel figyelnénk a körülöttünk élő emberekre, szükségeikre, kérdéseikre és helyzetükre. De az igazodási pontunk világos. Az igazodási pontunk nem az emberek elvárásában, nem a saját bűnös gondolkodásunk különböző szempontjaiban, nem az emberek szokásaiban van, hanem az Isten igéjében és legfőképpen a Lélek által elénk tárt és bennünk megjelenő Krisztusban.

Kedves jelenlévők, arra hívlak benneteket, hogy éljük meg, éljük bele Krisztust ebbe a világba. Hogyan lehetséges ez? Úgy, hogyha ő bennünk él. Ha bennünk él az elpusztíthatatlan, az életet, újat hozó, megerősítő, tanácsoló, vezető Krisztus, ha ott van az életünk ösvényén mint cél és mint társ, akkor tudjuk megélni a vele való közösséget és beleélni a világba az ő jelenlétét.

De mit kezdjünk a társadalmi hatásokkal? Mit kezdjünk azokkal a társadalmi hatásokkal, amelyek körbevesznek bennünket?

Egyházi vezetőként, szolgálattevőként újból és újból látom, hogy az egyházak és az egyházi vezetők milyen présben vannak manapság.

A Baptista Ház átadásán beszélgettem Elijah Brown baptista főtitkár testvérrel, és elmesélte, hogy a következő néhány napban a világszövetség Norvégiában megrendezésre kerülő alkalmán a világ minden részéről részt vesznek baptisták, és Amerikából is jön egy baptista atyafi azért, hogy a rendezvényen protestáljon. Miért? Azért, mert az elmúlt időszakban ő férfiként elvett egy másik férfit, a világszövetség vezetői pedig úgy döntöttek, hogy ez nem összeegyeztethető a bibliai meggyőződéssel, és megköszönték a munkavégzését, elbocsátották abból a bizottságból, amelynek ő is illusztris tagja volt. Ő persze nagyon sérelmezte ezt, még a chicagói újságok címlapjára is megpróbált ennek kapcsán bekerülni. 

Láthatjuk, hogy a változó világunkban olyan présben vagyunk, amelyben mindenáron át akarnak formálni bennünket. Formálni akarják a gondolkodásunkat, és időnként ezt rafináltan meg is tudják tenni.

Milyen jó, hogy a Szentírás alapján és a közösségünk régi, ősi hagyományai alapján is – a lelkiismereti és a vallásszabadság elvéhez ragaszkodva – képviselhetünk valami nagyon egyszerűt. Azt, hogy mi hiszünk abban, ami a Bibliában megíratott és ahogyan a Szentlélek által ezt megértette velünk az Isten. Mindenkinek szabad a meggyőződése, de mi az igazodási pontunkat lecövekeltük, leraktuk, bebetonoztuk, és nem kívánjuk elmozdítani. 

Ebben a mozdíthatatlanságban azonban nem visszavonulunk, nem hátrálunk, hanem előre szeretnénk menni és bátran képviselni azt az igazságot, azokat az értékeket, azokat a kincseket, amelyeket az Istentől kaptunk. Az utolsó olvasott igevers ebben az évben a baptista egyház mottója: „Te azonban légy józan mindenben, a bajokat szenvedd el, végezd az evangélista munkáját, töltsd be szolgálatodat.” Erre hívjuk az egész közösségünket. Vannak helyzetek, amelyek között nem tudunk eligazodni, így szükség van a józanságra, a tiszta, helyes gondolkodásra, amellyel meg tudjuk mérni mindazt, ami körülöttünk van; elhordozni azt, amit el kell hordoznunk, mert nem lehet mindent elkerülni; és mindeközben koncentrálni az evangéliumra, Jézus Krisztus szeretetére, és továbbadni mindazokat a kincseket kezdeményező módon, amiket kaptunk az Istentől. 

Ebben az évben még egy különleges alkalomra készülünk. November 19-én, vasárnap délután 5 órakor a Papp László Sportarénában szeretnénk minél többekkel találkozni. Gyertek el erre a különleges ünnepre! Szeretettel hívunk a Baptista500 záróünnepére, ahol az evangéliumot fogjuk hirdetni, ahol az Isten szeretetét szeretnénk továbbadni, ahol egy 500 fős kórussal dicsérjük az Istent és magasztaljuk mindazért, amit ő cselekedett, ahol közösségben lehetünk ezrekkel, tízezerrel, és megtapasztalhatjuk az Isten jelen lévő közösségét és áldását.

Éljük meg az igét hitelesen és kezdeményezően ott és abban, ahova Isten helyezett bennünket, és találkozzunk november 19-én az arénában! Isten áldjon benneteket!