Szenczy Sándorról, a Baptista Szeretetszolgálat két esztendeje elhunyt alapítójáról 2024. április 26-án kutatótermet neveztek el a fővárosban az Óbudai Egyetem Bánki Donát Gépész és Biztonságtechnikai Mérnöki Karon. Az egyetemen – az egész országban egyedülálló módon – Szenczy Sándor kezdeményezésére kezdődött meg a humanitárius szakemberek oktatása, aki Rajnai Zoltán dékánnal közösen hozta létre a Humanitárius Műveletek Menedzser képzést.

Az eseményen Sándor életét és örökségének lényegét dr. Szilágyi Béla, a segélyszervezet elnöke idézte fel, majd dr. Horváth Richárd, az egyetem kutatási dékánhelyettese és Besenyő János professzor szólt a közös munkáról, Szenczy Sándorról mint a magyar és regionális humanitárius szakemberképzés úttörőjéről.

Az ünnepséget a képzésben részt vevő kollégáink és mások mellett megtisztelte jelenlétével Kozma Imre atya, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat alapítója; Zagyva Richárd, a Katolikus Karitász igazgatóhelyettese; Győrfi Pál, az Országos Mentőszolgálat szóvivője; Mészáros Kálmán, a Baptista Teológiai Akadémia rektora; Szabó Csaba, a Baptista Szeretetszolgálat oktatási főigazgatója; Kovács Sándor, a Hit Gyülekezete Szeretetszolgálat vezetője; Pavelcze László, a Rescue24 mentőcsapat parancsnoka; de együtt volt velünk a humanitárius társszervezetek és a Magyar Honvédség több más képviselője is.

– Amikor négy hónappal szervezetünk megszületése után Jimmy Carter, az Egyesült Államok korábbi elnöke Magyarországra látogatott, ott volt, amikor segélykamionunk útnak indult Szarajevó felé – idézte fel az egykor történteket Szilágyi Béla, a Baptista Szeretetszolgálat elnöke. – Szenczy Sándor e kapcsolatnak köszönhetően az amerikai hadsereg meghívására már 1997-ben részt vett Louisiana államban egy hadgyakorlaton, ahol olyan példákat láthatott, melyeket követve megreformálta a hazai humanitárius segélyezést. Tehát a hit és a segítőkészség mellé már nagyon gyorsan hozzáragasztotta a szakértelmet.

Idővel a Baptista Szeretetszolgálat több munkatársa tanult New Yorkban a Fordham Egyetemen, ahol az ENSZ és a nagy nemzetközi segélyszervezetek vezetőit is oktatták, s ahová visszahívták őket előadást tartani. A képzést aztán szakembereink elvitték Mianmarba, Georgiába, Örményországba, Ukrajnába, Nigériába.

– Ki volt Szenczy Sándor? Egy álmodó, kreatív és innovátor ember. A magyar adományozási kultúra megteremtésének és az emberkereskedelem elleni munkának az úttörője, az első magyarországi shelter megalapítója. Az Óbudai Egyetemmel együtt a magyar és regionális humanitárius szakemberképzés megvalósítója. Ki volt Szenczy Sándor? Egy ember, aki találkozott Istennel, és felismerte, mi a küldetése. Azt bátran vállalta, és kész volt új utakat törni, hogy segítsen az embereknek, és megpróbálta jobb hellyé tenni ezt a világot. Hálásak vagyunk, hogy a munkatársai lehettünk és továbbvihetjük a Baptista Szeretetszolgálatban az ő örökségét.

– Régi hagyomány karunkon, hogy olyan emberekről nevezzük el oktatási egységeinket, akik sokat tettek a karon folyó képzésért, a hallgatók előmeneteléért. Szenczy Sándor ilyen ember volt – mondta Horváth Richárd. Emlékeztetett: még 2018-ban egy Rajnai Zoltán professzorral és Besenyő János professzorral történt beszélgetés alkalmával hangzott el, hogy a New York-i Fordham Egyetemen folyó humanitárius képzéshez hasonlót indítanának az egyik európai egyetemen. Erre a prágai Károly Egyetem és az Amsterdam University of Applied Sciences nyitott volt, de a lelkész és a dékán úgy döntött, hogy az oktatás otthona az Óbudai Egyetem lesz.

– Ezután megterveztük, felépítettük és akkreditáltuk a régióban egyedülálló, angol nyelven folyó „Humanitarian Response Manager” képzést, mely egyre nagyobb elismertséget szerez az Óbudai Egyetem és a Baptista Szeretetszolgálat számára nemzetközi szinten is – folytatta a dékánhelyettes. – Sándor és kollégái a kezdetektől aktívan részt vettek a létrehozásban, sőt, a segélyszervezet több nagy tapasztalattal bíró munkatársa a mai napig az oktatók sorában található. Természetesen más NGO-szervezethez tartozó oktatóink is vannak, valamint olyanok, akik korábban éveket töltöttek Afrikában, Ázsiában vagy éppen a Közel-Keleten mint békefenntartó katonák, rendőrök vagy éppen segélymunkások. Sándor a betegsége ellenére tartotta a kapcsolatot a képzés vezetőivel, emellett nem volt olyan kérdés vagy kérés, amellyel ne fordulhattunk volna hozzá és a munkatársaihoz. Szakmai tudása, embersége és alázata mindannyiunkat inspirált, és az általa sokat emlegetett „hittel és szakértelemmel” kifejezés az oktatás meghatározó elemévé vált.

Horváth Richárd beszámolt a kar további terveiről is. A felavatott kutatóteremben szeretnének létrehozni egy – az Afrikai Kutatóintézet könyvtárához hasonló – gyűjteményt, ahol humanitárius tevékenységhez kapcsolódó szakirodalomhoz férhetnek majd hozzá az oktatók és a hallgatók. Eközben folytatják Csádban a kihelyezett képzést: az első csádi évfolyam hallgatói – sikeres záróvizsga után – már a nyáron átvehetik diplomájukat. Az így végzettek nemzetközi fejlesztési projektekben vehetnek részt és menekülttáborokban dolgozhatnak majd.


Elindult egyházunk hírlevele, melyben tájékoztatást adunk aktuális híreinkről, eseményeinkről. Iratkozzon fel ön is!


Köszönjük!

Köszönjük mindenkinek, aki idén a baptisták társadalmi szolgálatát támogatta adója 1+1%-ával!