Kezdőlap Blog Oldal 6

2024-04-21-de Kiss János: Amikor Isten győz meg – Debrecen

868 megtekintés Élő közvetítés dátuma: 2024. ápr. 21. Kiss János lelkipásztor igehirdetése az ApCsel 9:1-19a igeversek alapján. Debreceni Baptista Gyülekezet

1Saul pedig az Úr tanítványai elleni fenyegetéstől és öldökléstől lihegve elment a főpaphoz, 2és leveleket kért tőle Damaszkuszba a zsinagógákhoz, hogy ha talál olyanokat, akik az Úr útjának követői, akár férfiakat, akár nőket, megkötözve vihesse azokat Jeruzsálembe. 3Útközben azonban, amikor éppen Damaszkuszhoz közeledett, hirtelen mennyei fény ragyogott fel körülötte, 4és amint a földre esett, hallotta, hogy egy hang így szólt hozzá: Saul, Saul, miért üldözöl engem? 5Ő pedig megkérdezte: Ki vagy, Uram? Az így válaszolt: Én vagyok Jézus, akit te üldözöl. 6De kelj fel, menj be a városba, és ott megmondják neked, mit kell tenned. 7A vele utazó férfiak pedig szótlanul álltak, mert hallották ugyan a hangot, de senkit sem láttak. 8Saul pedig felkelt a földről, és kinyitotta szemét, de semmit sem látott. Ezért kézen fogva vezették be Damaszkuszba, 9és három napig nem látott, nem evett és nem ivott.
10Volt Damaszkuszban egy tanítvány, név szerint Anániás. Az Úr megszólította őt látomásban: Anániás! Ő így válaszolt: Íme, itt vagyok, Uram. 11Az Úr pedig így szólt hozzá: Kelj fel, menj el abba az utcába, amelyet Egyenes utcának hívnak, és keresd meg Júdás házában a tarzuszi Sault: mert íme, imádkozik, 12és látomásban látja, hogy egy Anániás nevű férfi jön be hozzá, és ráteszi a kezét, hogy lásson. 13Anániás így válaszolt: Uram, sokaktól hallottam erről a férfiról, mennyi rosszat tett a te szentjeid ellen Jeruzsálemben, 14és ide is meghatalmazást kapott a főpapoktól, hogy elfogja mindazokat, akik segítségül hívják a te nevedet. 15Ezt mondta neki az Úr: Menj el, mert választott eszközöm ő, hogy elvigye a nevemet a népek, a királyok és Izráel fiai elé. 16Én pedig meg fogom mutatni neki, mennyit kell szenvednie az én nevemért. 17Anániás pedig elment, és bement abba a házba, rátette a kezét, és ezt mondta: Testvérem, Saul! Az Úr, az a Jézus, aki megjelent neked az úton, amelyen jöttél, azért küldött engem, hogy újra láss, és megtelj Szentlélekkel. 18És egyszerre, mintha pikkelyek estek volna le a szeméről, újra látott, azután felkelt, és megkeresztelkedett, 19majd miután evett, erőre kapott.”
(ApCsel 9:1-19a)

Cím:4029 Debrecen, Szappanos u. 23.
Lelkipásztor:Kiss János és Komlósi Sándor
Állandó alkalmak:Vasárnap
9 óra: Vasárnapi iskola
9 óra: Csoportos imaóra
10 óra: Istentisztelet
17 óra: Istentisztelet

Szerda 17 óra: Imaközösség

Péntek 18 óra: Istentisztelet

Megtérni vágyóknak: péntek 18 óra

Ifjúsági alkalom: csütörtök 18 óra

Imaközösség a paci kerti misszióért: szerda 18 óra

Nagysándor-telep
Vasárnap 16 óra Istentisztelet
Péntek 18 óra Imaközösség
Honlap:http://www.dbgy.hu/

https://www.youtube.com/@DebreceniBaptistaGyulekezet

https://www.facebook.com/debrecenibaptista

Tavaszi esték Jézussal a Hatvani Baptista Gyülekezetben

Anya vagyok, túlterhelt… Egy cég vezetője vagyok, nem vagyok elég jó… Tinédzser vagyok, szégyellem azt, amit tettem… Testvér vagyok, megbántottak… Csalódtam az egyházban…

Terhek, amelyek összenyomnak. Keresed a kiutat, de úgy látod, soha sincs vége. Időközönként jönnek ugyan jó napok, látszólagos megoldások, de egy idő után minden folytatódik úgy, ahogy eddig volt. Szabad leszek valaha? IGEN! Gyere el a Tavaszi esték Jézussal című előadás-sorozatunkra, ahol hét este alatt hat lelkipásztor beszél arról, hogy Jézussal mindez lehetséges!

Az Élő Remény dunakeszi plántálás látogatása a Szőlőtő Baptista Gyülekezetben 2024. április 14-én

A Dunakeszin lassan két éve zajló plántálási közösség szépen növekszik – hitben, tapasztalatokban, érdeklődők számában. Jó a szolgálatban részt venni, még ha nem is mindig olyan léptékű, mint azt emberileg elképzeljük. 

Örömünkre szolgált, amikor egy másik friss közösség, a kecskeméti Szőlőtő gyülekezet meghívásának eleget tehettünk és meglátogathattuk őket. A nyár lassú közeledtével jól is esik kimozdulni – pláne, ha testvérek közé mehetünk! Emellett építő volt látni egy másik plántálás lépéseit – két közösség, más területen, más közegben, de hasonló hittel, lelkesedéssel, kérdésekkel, terhekkel.

Az alkalmat Bruder Gergő, a Szőlőtő lelkésze nyitotta, a helyi zenészek vezettek minket a dicsőítésben. Szűcs Arnold és Petra számolt be a Dunakeszin formálódó szolgálatról, Bacsó Benjámin hirdette az igét, Birkás-Ferreira Zsófia pedig bizonyságtétellel bátorított.

Természetesen a kecskeméti csapat kitett magáért, a szeretetvendégség bőségesen terített asztalai körül kötetlenül folytathattuk a beszélgetést a plántálásban felmerülő örömekről, kétségekről.

Szűcs Petra, Dunakeszi Élő Remény Baptista Gyülekezet

Az első baptista férfitúrám

Április 13-án a Veresegyházi Élő Remény Baptista Gyülekezet szervezésében férfitúra volt a Rám-szakadék és környékén. Az alkalomról Belák Gábor, a gyülekezet tagja készített beszámolót.

6:20 Főzöm a kávét. Kint 6 fok, előrejelzés 20 fok, nem tudom eldönteni, síoverall vagy rövid nadrág. Mindegy, berakom mindkettőt.

7:42 Bekanyarodok az imaházhoz. Egy kisebb tömeg platós teherautókkal előtte, gondolom, a helyi kőművesbrigád reggeli indulása. Nem látok ismerős arcot, de végül odamegyek, kiderül, ez a túracsapatom!

7:56 Dobáljuk be a témákat, megtudom, hogy Nándi pulzusa 45, Attilától pedig, hogy nem Dömsödre, hanem Dömösre kell menni.

8:46 Érkezés Dömös parkolóba. Rengeteg autó, ember, gyerek. Egy WC. Sor. Békésen beszélgetünk. Benjámin mosolyogva nézi, ahogy a szemfüles gyerekek beállnak elé a sorba. Nyolcan.

8:59 Még mindig sorban állunk a WC-nél. A hangulat megalapozásáért Peti megmutatja a múlt heti kullancscsípését, ami körül egy piros folt van. Összeül egy gyors konzílium. Végül vírusos agyhártyagyulladással diagnosztizáljuk.

9:00 Elindulunk az ismeretlenbe. A terv 16 km, 4-5 óra alatt. 

9:05 Megállunk egy térképnél. Túravezetőnk elmondja a tervet. A fekete jelzésű „Veszélyes útszakaszon” felmegyünk Dobogókőig, majd vissza a temetőn keresztül, végén fagyi. Azt hisszük, vicc. Attila tudja, hogy nem az.

9:34 2,34 km után megállunk egy pihenőnél, Benjámin közös imára hív bennünket. Többen tachikardiával küzdenek, a szintemelkedés 7%-a teljesült. Nándi pulzusa felment 47-re.

10:15 Elértük a veszélyzónát. Szikla, víz, sár. Értelmet nyer a cserezokni. Megúszom egy kisebb beázással, de nem mindenki ilyen szerencsés. Peti szerint olyan, mint Vietnámban volt. Elgondolkodom, hány éves lehet Peti. Jól tartja magát, az biztos!

10:48 Felérünk. Pulzusom 120–140. Fenn pólót cserélek, na ez nagy gondolat volt reggel az overall mellé berakni egy cserepólót. Pedig benne se volt a túraleírási előzményekben. Büszkén megyek tovább. Nándi pulzusa elérte a bűvös 50-es álomhatárt.

11:45 Dobogókő kilátó. Szép. Többen nem merünk leülni, nehogy úgy maradjunk. Innen már könnyű lesz.

13:30 Lefele fogalmam sincs, hogy a sor elején vagyok, vagy a végén, merre kell menni, de nagyon jókat beszélgetünk. Felfele Detrével, Gyulával, lefele Gáborral. Gábor lefele önkéntelenül feliratkozik az András-listámra.

14:23 A temetőnél már mindenki kész, mégis továbbmegyünk, irány a fagyis!

14:35 Detre fagyit vesz. Detre eltűnik. Detre előkerül. Megindulunk a parkoló felé, mindenki mosolyog, mindenki boldog, ja, nem mindenki.

15,15 km, 616 m szintemelkedés, 4 óra tiszta menetidő, Rám-szakadék, jöttünk, láttunk, e-bike-okkal visszamennénk!

Belák Gábor, Élő Remény Baptista Gyülekezet

A baptista egyház éves közgyűlésén Pataki Dávid, a Baptista Üzletemberek Közösségének elnöke mintegy 200 küldött előtt beszámolt a tevékenységükről, céljaikról

Az elmondott beszéd itt olvasható:

„Azt gondolom, mindenkinek van egy elképzelése vagy kialakult képe a vállalkozókról. Én magam is így voltam ezzel, amikor több mint 20 éve vállalkozásba kezdtem. Nem azért, mert ez volt az álmom, hanem így hozta az élet. És azóta is kitartottam benne.

Pataki Dávid vagyok, két felnőtt gyermekem van, és a cégem egyedi szoftverfejlesztéssel, valamint folyamatoptimalizálással foglalkozik jelenleg 16 fővel. A budaörsi Kőszikla baptista gyülekezet tagja vagyok.

Első számú vezetőnek lenni sokszor nagyon magányos dolog. A vezetettek a vezetőtől várják az iránymutatást, a keretek meghatározását, hogy hozza meg a döntéseket, tegyen igazságot, és mondja meg, mi fér bele, mi nem fér bele az adott szervezet életébe. Elvárják a példamutatást és azt, hogy a vezető mindig tudja, merre van az előre. Pedig sokszor ő maga sem tudja, merre kell menni.

Az irigyelt szabadság, az, hogy szinte mindenről dönthetek, nyomasztó felelősséggel párosul. Sokan vannak itt lelkipásztorok, talán nem is kell ezt tovább magyaráznom. Melyik igét vegyem elő vasárnap, kivel beszélgessek, melyik szolgálat a fontosabb, és eközben mindig valami sérül.

A vállalkozói lét azonban annyiban más, hogy a döntéseinknek azonnal, de legkésőbb a jövő héten következménye van. Pénzügyi, emberi, működésbeli következménye. Ugyanakkor olyan pályán versenyzünk, ahol nem a Biblia szabályai alapján megy a verseny. Keresztényként pedig a hitünkkel, elveinkkel összhangban kell naponta több tucat döntést meghoznunk.

Ráadásul ezeket a problémákat sokszor nem is értik a környezetünkben, családunkban, gyülekezetünkben.

Tavaly ősszel a ti egyetértésetekkel és támogatásotokkal elindult a Baptista Üzletemberek Közössége, és a tapasztalatok alapján azt gondolom, érdemes volt ezt a dolgot elkezdeni.

Jelenleg két csoportunk van, ahol havonta ezeket a kérdéseket teljesen őszintén, titoktartás mellett és szervezeti keretek között őszintén kitesszük az asztalra.

Két célunk van. Az egyik, hogy egymást építsük, egymás hite által épüljünk. A másik, hogy az a fajta megszerzett tudás, tapasztalat, ami egy baptista, keresztény vállalkozónál, felső vezetőnél megvan, az az egyház tagjai számára is elérhető legyen.

Szóval ha vállalkozó vagy felső vezető vagy, írj nekünk, csatlakozz hozzánk, a honlapunkon minden információt megtalálsz!

Ha pedig szeretnéd, hogy a vállalkozni vágyók, vezetőnek készülők, az életük elején lévők is kapjanak ebből a tudásból, akkor is kereshetsz bennünket. Köszönöm a figyelmet!”

A Baptista Üzletemberek Közösségéről bővebben új honlapjukon olvashatunk: https://www.baptistauzletemberek.hu/

Szórványmissziós Bizottság

A Szórványmissziós Bizottság feladata, hogy a kis létszámú, nehéz körülmények között élő gyülekezeteket segítse. A 10 évnél idősebb, legfeljebb 25 taglétszámú gyülekezeteket tekintjük szórványgyülekezetnek.
A legtöbb szórványgyülekezetnek egyedi és adott esetben sürgős anyagi szüksége van. Ezért egész évben fogadunk támogatás igényléseket, amiket minden esetben egyénileg bírálunk el, és igyekszünk levenni a gyülekezetekről az adminisztrációs terheket is. 

A kitöltött igénylőlapot a baptistaszorvany@gmail.com e-mail-címre kell eljuttatni!

Dicsőítés a bibliai kortól a XX. század közepéig

Rövid történeti áttekintés

Fogalmak

Doxológia:

doxa (görög): 1. az ókori görög versenyeken (agon) a győztes híre, mely az általános meggyőződés szerint halhatatlanná tette őt. Jelképe a koszorú.

2. teológiai értelemben: dicsőség

Doxológia (görög)

Isten fölségének dicsőítése. – 1. A Szentírásban.

Az Ószövetségben magánimádságként áldás (héber: beraka), tárgya Isten neve (Zsolt 72,19), Isten valamely tulajdonsága (1Sám 22,47; Zsolt 18,47: szikla), legtöbbször azonban Jahve, az Úr.

Az Újszövetségben a doxológia azonos az ószövetségi áldással (Róm 1,25; 9,5; 2Kor 1,3; 11,31; Ef 1,3; 1Pt 1,3), azzal a különbséggel, hogy az Atyára és/vagy Jézus Krisztusra is vonatkozhat.

Lezár egy gondolatot, illetve gondolatsort (Róm 1,25; 9,5; 16,5–27), azzal a kiegészítéssel, hogy örökkön örökké vagy ámen, vagy valamely hosszabb szakasz élén áll hálaadásul, dicsőítésül (2Kor 1,3; Ef 1,3; 1Pt 1,3), ahol azokról az áldásokról van szó, amelyekben Pál vagy a keresztények részesültek.

Az Ószövetségben Elsőként Jubál, minden lantos és sípos atyja (1Móz 4,21) jelenik meg. Az első lejegyzett dicsőítő ének a Vörös-tengeri ének (2Móz 15). A mózesi korral megindul a kultuszformálás fejlődési folyamata, csúcspontját Dávid istentiszteleti reformjával éri el (1Krón 16).

A Zsoltárok könyve a hála- és dicsőítő énekek legnagyobb gyűjteménye. A fogság után kialakult teljes gyűjtemény a maga öt könyvével a törvényre épül fel. Minden könyv utolsó zsoltára doxológiával végződik, melyben köszönetet mond az ember a törvényben kijelentett Istennek az ő áldásaiért, és magasztalja őt.

Az újszövetségi éneklés középpontjában teljesen és világosan Jézus Krisztus személye áll. Isten tiszteletére egyetlen alapelvet nyilatkoztat ki: annak „lélekben és igazságban” kell történnie (Jn 4,23).

Három eredeti éneket tartalmaz: Mária (Lk 1,46–55), Zakariás (Lk 1,67–79), Simeon (Lk 2,29–32).

A keresztény éneklés legfontosabb alapigéje a Kol 3,16-ban található: „A Krisztus beszéde lakjon bennetek gazdagon úgy, hogy tanítsátok egymást teljes bölcsességgel, és intsétek egymást zsoltárokkal, dicséretekkel, lelki énekekkel; hálaadással énekeljetek szívetekben az Istennek.”

Az újszövetségi éneklés elsősorban a zsoltárokat vette át, aztán azokhoz hamarosan hozzákapcsolta az új himnuszokat, Krisztusra mutató hitvallási és a szentek közösségét őbenne egybeépítő áldásformákat, amelyek a későbbi egyházi liturgia magvát alkották.

Az apostoli korban a zsoltárok mellett hamarosan átvették az Ószövetségből a megváltottak hálaénekét (Ézs 12) és a „Sanctus”-t (Ézs 6,3). Az Újszövetségből pedig a már fent említett énekeket: Mária, Zakariás, Simeon és az angyalok, valamint a későbbi Mária-kultusz alapját képező „Üdvözlégy”-et (Lk 1,28–33). Az éneklés módja az ószövetségi templomi zsoltáréneklésben is jelen levő antifonikus (felelgető).

Ókori hangszerek

A bibliai zsidóság líraféléi

A lant, illetve a hárfa helyén a „kinnor” szó szerepel. A kinnor egy tízhúrú pengetőhangszer volt.

Kinnor

„…énekeljenek citerákkal” a nyolchúrú szerint. A „citera” a héber szövegben itt „seminith”-ként szerepel. A „nevel” bizonyos vélekedések szerint egy háromszögű, kitámasztókaros (trigononszerű) hárfa, mások szerint viszont egy membránlíra, vagyis a görög teknős lírával rokon.

Ókori hangszerek

Az ókori hangszerek leleteivel, azok rekonstruálásával képet alkothatunk arról, hogyan hangozhatott az ének az ókorban, valamint a dallamok lejegyzése előtti korokban a hangszerek által kiadott hangsorok és hangkészlet alapján.

A középkorban a liturgia rendje szigorúan meghatározott lett, nagy tisztelet övezte a szertartási énekek rendjébe felvett énekeket, és lassanként a himnuszokat a zsoltárok fölé helyezték.

A kettéosztott birodalom két különböző nyelvterületének megfelelően az egyházi éneklés is egyre eltérőbb irányt vesz, mely ma is érezhető. A pogányok tömeges, de többnyire felületes megkeresztelésével az egyházi ének válságba került: az új hívek nem ismerték az énekeket, így a gyülekezet megszűnt énekelni. Nem voltak szabályos, világos, közismert és egyöntetű dallamok, az egész átfogó rendezésre szorult.

A himnusz „Olyan dal, amely Isten dicsőítéséről szól. Ha Istent dicsőítjük, de nem éneklünk, az nem himnusz. Ha bármit dicsérünk, ami nincs kapcsolatban Isten dicsőségével, az nem himnusz, még ha énekeljük is. Ennél fogva a himnuszoknak három elemet kell tartalmaznia: ének, Isten dicsőítésére.” Szent Ágoston (354–430)

A liturgia első nagy rendezője Ambrus milánói püspök (337–397), aki jelentős himnuszköltő.

Hatására indult meg a gazdag nyugati himnuszköltészet. Ünnepi használatra szánt, evangéliumi tartalmú, formailag tiszta, megszűrt énekekkel gazdagította az egyház éneklését.

A VI. századra ez az éneklésmód elveszítette nemes egyszerűségét, és a világi zene hatása alá került. Új, átfogó rendezés vált szükségessé.  

Nagy Gergely pápa (540–604) a gregorián éneklési mód megalapítója, és ő rendezte a mise lényegi rendjét. Neves énekiskolák jöttek létre, melyek a gregorián éneklést továbbfejlesztve kezdetleges többszólamúsággal próbálkoztak.

Mindezekkel egyidejűleg az új, fiatal európai népek sajátos zenei törekvései is érvényesülést kerestek. Így az angolszász és germán népek dalformái is helyet kérnek az istentiszteleti énekfajok alakításában. A XI. század énekköltészete számos olyan éneket hoz létre, amelyek a reformációban népivé válva továbbélnek az evangéliumi gyülekezetekben is. A reformáció felködlik a határon…

A reformáció idején Luther Márton (1483–1546), a híres reformátor korán felismerte a gyülekezeti ének bibliai rendeltetését, istentiszteleti funkcióját. Létrehozott egy énekköltői kört, ahol tanult zenészek álltak a dallamkészítés szolgálatában. A dallamok közül csak néhány eredeti, a többiek középkori latin énekek leegyszerűsített változatai és népénekek. A szövegek bibliai textusok, latin énekek fordításai, átdolgozásai.

Kálvin János is fontosnak tartotta az éneklést, így az ősegyház példáját és Pál apostol szavát követve a zsoltárokat tartotta éneklésre kívánatosnak. 1542 első ágendáskönyve Marot 30 és Kálvin 5 zsoltárát tartalmazta. Később Béza 1562-re elkészül a 150 zsoltárfordítással. A dallamok legismertebb szerzői vagy alakítói Louis Bourgeois és az ismeretlen Péter mester. A zsoltárok kórusfeldolgozója a francia Claude Goudimel.

A XVIII. században Johann Sebastian Bach (1685–1750) az evangélikus korálokat rendkívül sokszínűen dolgozta fel, gazdagítva több száz művel az egyházzenét.  

A Morva Testvérek éneklése – ahova Zinzendorf gróf (1700–1760) is tartozott – nagy hatással volt John Wesley-re, ráébresztette a himnuszéneklés hatásosságára. Charles Wesley-t Anglia legnagyobb himnuszköltőjeként tartják számon. Az evangéliumi mozgalomban az énekek legalább olyan fontosak voltak, mint a prédikációk. A dicséretek egyrészt a vallásos élmény örömét fejezték ki, másrészt pedig a Szentírás igazságát hirdették. Ch. Wesley szövegeire Händel is írt énekeket.

Magyarországon 1730-ban jelenik meg az első református magyar nyelvű változat, az úgynevezett debreceni típusú énekeskönyv, amely reformáció előtti dallamokat, a zsoltárokat, korabeli német, svájci, holland énekeket is tartalmazott. A pietizmus és a racionalizmus hatott a református énekköltészetre is.

A „mondd egyszerűen…” elvet követve a XIX. század közepén Észak-Amerikában és Angliában hittérítők (evangélisták) hirdették a keresztény evangéliumot. Az evangéliumokról szóló dalaik, a gospelek erőteljesen és hatékonyan tudtak egyszerű üzeneteket eljuttatni nagy tömegekhez. A dallam könnyen megjegyezhető volt, a tartalom közvetlen, hatása pedig azonnali.

Himnuszköltők, -gyűjtők a XIX. században

1870-ben Dwight L. Moody és Ira D. Sankey kezdte gyűjteni a himnuszokat az evangelizációs kampányokhoz. Több himnuszgyűjteményt állítottak össze, melyek bevezették a templomba a koncerttermek zenéjét, és bevitte a történetmesélést a himnuszokba. A legtermékenyebb szerzők: Fanny Crosby, P. P. Bliss, David W.Whittle.

Remény vagy reménytelenség? „A blues a reménytelenség zenéje, a gospel pedig a reményé. Amikor az ember gospelt énekel, úgy érzi, hogy van gyógyír mindenre, ami rossz. Amikor a bluesnak vége van, semmi sincs, amiben megnyugodhatnánk.” Mahalia Jackson (1911–1972) amerikai gospelénekes

Magyarországon a protestáns éneklés zenetörténeti iránya kettős volt: az egyik a német korálok egészséges, de kissé egyoldalúan fölényben levő vonala. A másik az eleinte német közvetítéssel érkező angolszász eredetű, közkeletű nevén: „ébredési énekek” (Bányai Jenő). Ezek megjelentek a baptista énekeskönyveinkben, így az első kiadású (1905) A hit hangjaiban, valamint az Evangéliumi karénekekben (1913). Később az 1960-as kiadású A hit hangjaiba a nagyegyházi énekeskönyvekből is vettünk át, teológiai és/vagy prozódiai okokból korrigálva a szövegeket, hozzáértő kezek pedig a harmóniákat változtatták meg a kíséretekben, amely négy szólamban is énekelhető. Ez a baptista gyülekezeti éneklés megújításának mérföldköve lett a Kodály-módszer táptalaján, amely elindítója volt annak a reformfolyamatnak, ami a kóruséneklésben, majd gyermekéneklésben teljesedett ki Beharka Pál vezetésével.

Összefoglalva

„Az éneklés középpontjában nem az ember áll, hanem Isten és az ő tettei. Az ember csak visszafelel az Úr hatalmas, csodálatos és kegyelmes tetteire, vagy megemlékezik róluk.

Nem a maga gyönyörködtetésére, hanem az Úr magasztalására énekel. Éneke örömből, hálából és bizalomból fakad, vagy vigasztalást ad, mert igazán énekelni – és igazán örvendezni – csak az tud, akinek van Istene…” (Cs. Tóth Kálmán: A református gyülekezeti éneklés)

Felhasznált irodalom:

Cs. Tóth Kálmán: A református gyülekezeti éneklés (Budapest: Magyar Református Egyház, 1950)

Andrew Dickson-Wilson: Cantate Domino. A kereszténység zenéje (Budapest: Gemini, 1994)

https://www.mikolastudio.hu/kaboca/lyratort/ 2024. 04. 20. 8:49

https://hu.wikipedia.org/wiki/Reform%C3%A1tus_%C3%A9nekesk%C3%B6nyv_(magyar_nyelv%C5%B1) 2024. 04. 20. 9:48

https://index.hu/kultur/zene/2015/06/02/a_farao_trombitai_melyek_kirobbantottak_a_ii._vilaghaborut/ 2024. 04. 20. 10:00

https://mez.egyhazzene.hu/pdf/01/01_03_316320.pdf 2024. 04. 20. 10:37

Balogh Barnabás és Baloghné Kovács Magdolna

Megmozdult a parton a víz…

2023. október 8-án örömünnepre gyűltünk össze Tuzséron az imaházunkban. Gyülekezetünk egyik fiatalja, Révész Csenge határozta el, hogy megvallja hitét a látható és láthatatlan világ előtt is.

Csenge újjászületett hívő szülők gyermekeként kiskorától kezdve hallotta az evangéliumot. Természetes volt számára, hogy Isten van, ám egy idő után rá kellett jönnie, hogy ő távol van ettől az Istentől, nincs igazi hite, és megtapasztalta, hogy élete céltalan. Isten azonban Csengét is kereste, és tinédzserévei alatt keresztény alkalmakon, táborokban és hívő barátokon keresztül is egyre közelebb vonta magához. 2022 nyarán Csenge meghozta a döntést, hogy egész életére szólóan átadja önmagát Krisztusnak, követi őt, és naponta megéli a Zsidókhoz írt levél 11. rész 6. versében leírtakat:

„Hit nélkül pedig senki sem lehet kedves Isten előtt, mert aki az Istent keresi, annak hinnie kell, hogy ő van, és megjutalmazza azokat, akik őt keresik.”

Egy év múlva megérett benne a vágy, hogy a gyülekezet közösségéhez tartozzon, így kérte bemerítését és felvételét gyülekezetünkbe.

Alternatív evangélium(ok)?

Több baptista testvér, köztük Várady Endre BTA teológiai tanár is előadó volt 2024. április 19-én, pénteken a Más evangéliumok? – Sokszínű apologetika című konferencián. Kezdő előadásában a Miatyánk három (némileg egymástól eltérő) forrását mutatta be: Máté 6,9–13; Lukács 11,1–4; Didaché 8,2. Nyilván ezek közül az első kettő a Szentírás, de a kora keresztény hagyományban előkelő helyen álló harmadik gyűjtemény sem elhanyagolható.

A szervezők a program leírásában kiemelték, hogy az evangélium alapvetően Jézusról szól, ám egy sokoldalú, sokrétegű és sokféle kérdést felvető bibliai szövegegyüttes is. A konferencián négy teljesen különböző téma keretében láttunk apologetikai szemszögből olyan kérdéseket, melyek mindegyike valamiképpen kapcsolatba hozható az evangéliummal:

Dr. Várady Endre: A Miatyánk értelmezéstörténete, fordítási problémái, illetve doxológiai toldaléka

Dr. Szalai András: Barnabás evangéliuma – Hogyan lett Mohamedből messiás, és Jézusból gnosztikus

Dr. Sitku Tibor: A „The Chosen” Krisztus-ábrázolásának filmnyelvi eszközei és a film apologetikai kiértékelése

Békefi Bálint: Transzhumanista evangélium: lehetséges az örök élet az elménk digitalizálása révén?

Közösségünkből (MBE) Csernus Máté ifjú lelkipásztor is hozzászóló volt egykori tanára, Várady testvér előadása után. Személyes példát is említett rákoshegyi gyülekezeti szolgálatából.

A nap folyamán választ kaphattak a hallgatók az alábbi fontos kérdésre is:

Vajon hogyan válaszolhatunk azokra a kihívásokra, melyek az evangélium szövegét, Krisztus-ábrázolását vagy éppen valamiféle „új evangélium” bevezetését szorgalmazzák?

Újforrás Baptista Gyülekezet élő közvetítés – 2024. 04. 14. – Krisán Zoltán – Békéscsaba

108 megtekintés Élő közvetítés dátuma: 2024. ápr. 14. Krisán Zoltán lelkipásztor igehirdetése a Fil 1:3-7 igeversek alapján. Újforrás Baptista Gyülekezet Békéscsaba

3Hálát adok az én Istenemnek, valahányszor megemlékezem rólatok, 4és mindenkor minden könyörgésemben örömmel imádkozom mindnyájatokért, 5mert közösséget vállaltatok velem az evangélium hirdetésében az első naptól fogva mind a mai napig. 6Éppen ezért meg vagyok győződve arról, hogy aki elkezdte bennetek a jó munkát, elvégzi Krisztus Jézus napjára. 7Így kell gondolkoznom mindnyájatokról, mert szívemben hordozlak titeket, mivel fogságomban is, az evangélium védelme és megerősítése közben is mindnyájan együtt részesültök velem a kegyelemben.” (Fil 1:3-7)

https://www.youtube.com/@ujforrasbaptistagyulekezet

Újforrás Gyülekezet

https://www.facebook.com/ujforrasgyulekezet

Cím:5600 Békéscsaba, Kis Tabán u. 5.
Lelkipásztor:Krisán Zoltán
Állandó alkalmak:Csütörtök 18:30 Kis-Tabán utca 5 (Gyaraki Tanoda) Vasárnap 10:00 Orosházi út 101. (Jaminai Közöségi Ház)
Honlap:http://www.ujforrasgyulekezet.hu/
Iratkozzon fel hírlevelünkre!