Délvidéki magyar baptisták

3507

A Trianon előtti Magyarországhoz tartozó délvidéki Vajdaságban és Horvátországban a baptista misszió kezdete Meyer Henrik baptista misszionárius munkásságához kapcsolódik. Meyer 1869-ben indult el Hamburgból az oroszországi Odesszába, ahol német hittestvérei között kívánt munkálkodni. Dunai hajóútja során megállt Újvidéken (Novi Sad) és Nándorfehérváron (Belgrád) is.

Időközben Meyer a bécsi székhelyű Brit és Külföldi Bibliatársulat bibliaterjesztője lett. Ebben a minőségében kezdte el tevékenységét 1872-ben Zágrábban (Horvátország), ahol rendszeres istentiszteleti összejöveteleket is tartott. 1873-ban költözött tovább Budapestre, ahol véglegesen letelepedett és intenzív gyülekezetszervező munkába fogott. Ez idő alatt ismerkedett meg az újvidéki származású Hempt Adolf bibliaterjesztővel, aki meghívta Meyert Újvidékre evangelizációs szolgálatra. E látogatása során Meyer 1875 novemberében hat személyt merített be a Dunába, köztük Hempt Adolfot is. Ettől kezdve Újvidék lett a délvidéki baptista misszió központja.

Trianon után a délvidéki gyülekezetek vezetését laikus lelkipásztorok vették át. Gill Everet az amerikai Déli Baptista Szövetség Budapestre akkreditált képviselője támogatta és bátorította a délvidéki gyülekezeteket, hogy hozzanak létre egy önálló baptista szövetséget, amely magába foglalná az összes etnikai csoportot. Ennek a további szervezésére a Bajmokról származó Dulity Miklóst kérte föl, aki kiválóan beszélt magyarul, szerbül, németül és angolul, aki többéves tengerentúli tartózkodás után 1923-ban jött vissza az USA-ból a Déli Baptista Szövetség misszionáriusaként azzal a céllal, hogy szolgáljon a vajdasági gyülekezetekben.

1924-ben tárgyalásokat kezdtek a különböző etnikai szövetségek egyesítéséről, amelyeket magyar nyelven tartottak. Az újonnan létrehozott baptista szövetség elnöke horvát, alelnöke magyar, titkára pedig német anyanyelvű volt. Időközben az újvidéki gyülekezet és körzetének létszáma 230 főre emelkedett. A húszas években új gyülekezetek jöttek létre Szabadkán, Muzslyán, Apatinban, Erzsébetlakon, Zomborban. A harmincas években pedig Hertelendifalván, Kishegyesen, Magyarpadéron, Kikindán és Bácskatopolyán indult el az ugartörő szolgálat. 1932-ben Pacséron kezdődött egy lendületes missziómunka, melyet a Daruvárról ide költözött Bertalan József és családja kezdeményezett. Tíz évvel később már 50 főre növekedett a pacséri gyülekezet létszáma. Bácskossuthfalván 1933-ban indult a munka Tary Károly vezetésével. Tary testvér később Fiuméban folytatta szolgálatát.

1941-ben a délvidéki Vajdaságot visszacsatolták Magyarországhoz. Az észak-bácskai gyülekezeteket a bajai körzethez kapcsolták, ahol akkor Bretz Vilmos volt a lelkipásztor. Szabadkán 1942-ben föllendült a missziómunka Nagyajtai Imre és nagy létszámú családja aktív részvételével. 1943-ban a délvidéki magyar baptisták – de velük együtt a német, szlovák és szerb gyülekezetek is – egységesen kérték visszakapcsolódásukat a magyarországi hitközséghez. Ezekben az években ismét fölvirágzott a baptista misszió. Pacséron 1943-ban új imaházat építettek a testvérek a magyarországi gyülekezetek segítségével. Klem Ferenc eszéki fiatalember a visszacsatolás évei alatt végezte el tanulmányait a budapesti teológián, majd visszatért lelkipásztorként Zágrábba, Daruvárra, Fiumébe, majd Újvidékre, ahol tanított a baptista teológián.

Sajnos 1945-ben ismét elszakították Délvidéket Magyarországtól. A kollektív bűnösség hazug vádjával több ezer német lakost telepítettek ki, emiatt sok gyülekezet létszáma csökkent, sőt egyes helyeken meg is szűnt. Mintegy 538 német anyanyelvű baptistát toloncoltak ki a szerbek uralta délszláv államból. Josip Broz Tito, a nyugatbarát kommunista diktátor rendeletére a csetnikekkel egyetértésben bosszúhadjárat indult a magyarok ellen.

1945 januárjában 45–50 ezer magyar honfitársunkat végeztek ki a Vajdaságban bírói ítélet nélkül. Újvidéken például 1200 magyart tereltek össze a városi sportpályán, ahol halomra géppuskázták őket. Másokat kommunista kényszertáborokban kínoztak halálra. A kommunista diktatúra idején a vajdasági baptisták kapcsolata a magyarországi anyaegyházzal hosszú időre megszűnt vagy a minimálisra csökkent. Betiltottak mindenféle házi és nyilvános összejövetelt az imaházon kívül, valamint a vallásos irodalom terjesztését. Ahogy erre lehetőség adatott, a magyar gyülekezetek tagjai közül nagyon sokan kivándoroltak, nagyrészt Németországba, Svájcba, Kanadába, az Egyesült Államokba, Dél-Amerikába és Ausztráliába.

A politikai elnyomás a hatvanas-hetvenes években kezdett enyhülni. Ennek egyik jele volt, hogy ezekben az években amerikai segítséggel Újvidéken egy új teológiai oktatási központot építhettek, ahol más nemzetiségű fiatalok mellett magyarok is tanulhattak.

A nyitás másik jeleként volt értékelhető, hogy az akkor erőteljesen Nyugat felé nyitó kommunista államba 1967-ben beengedték Billy Grahamet, aki Zágrábban szabadtéri evangélizációt is tarthatott. Vajdaság is ebben az időben önálló autonóm státust kaphatott a délszláv államszövetségen belül. A magyar nyelv használatát sem tiltották olyan szigorúan, mint a többi kisantant államokban. A folyamatos kivándorlást azonban már ez sem tudta megállítani.

A nyolcvanas évek végén sajnos az utolsó képzett lelkipásztorok, Pintér Zoltán és Juhász Tibor is elhagyták a Délvidéket, és Amerikába távoztak. Ezzel szinte kilátástalanná vált a Vajdaságban élő baptisták jövője. Az 1990-es években kirobbant polgárháború időszakában a délszláv államok baptistáinak helyzete kritikusan súlyos helyzetbe került. A közel tíz évig tartó háborúskodás súlyos veszteségekkel járt. Több gyülekezet szinte életképtelenné vált a folyamatos emberveszteség miatt. Emellett egy másik nem várt fejleménnyel is szembe kellett néznie a délvidéki magyarságnak. A volt Jugoszlávia különböző területein nemkívánatossá váló szerbek ugyanis elsősorban a Vajdaság területén telepedtek le. Ezzel teljesen megváltozott a térség korábbi etnikai összetétele.

A létszámában lecsökkent magyarság között ennek ellenére jelentős missziómunka indult a ’90-es évek közepétől, különösen Nyúl Zoltán pacséri és Nagy Tibor csantavéri lelkipásztorok és munkatársaik áldozatos szolgálata által. A szinte végveszélybe került vajdasági magyar baptista misszió megmentése érdekében közös összefogás bontakozott ki. Ennek szép példája a Bácskossuthfalván nagyrészt magyarországi, angliai és amerikai segítséggel felújított missziói központ létrehozása.

Szerbia jelenlegi határain belül 66 baptista gyülekezetben 2700 lelket tartanak számon, melyből hét gyülekezetben – Szabadka, Csantavér, Kishegyes, Pacsér, Bácskossuthfalva, Hertelendyfalva és Muzsja – magyarul hangzik az igehirdetés. Ezenkívül több magyar nemzetiségű baptista testvér él még szétszórtan a Vajdaság területén, naponta megküzdve a megmaradásért.