Bemutatkozik az Őrbottyáni Baptista Gyülekezet ifjúsága
Ha egy mondatban kellene jellemeznem az ifinket, azt írhatnám, hogy egy nagyon színes csapat vagyunk, szeretünk játszani, jókat beszélgetni és belemélyedni a Biblia különféle...
Álmodjunk Isten szíve szerint!
Álmaink megvalósítása során számíthatunk nehézségekre, akadályoztatásokra célunk elérésében, viszont amennyiben Isten szíve szerint való álmokért harcolunk, ugyancsak számolhatunk az Örökkévaló hatalmas, természetfeletti erejével, hogy...
Szenvedésből jeles
Egyikünk sem emlékszik rá, pedig komoly szenvedések árán születtünk meg erre a világra: édesanyánk méhéből, egy meleg, kényelmes lubickolásból többórányi passzírozás és vergődés után...
Fiatalos stílusban tisztelik az Istent
Minden korábbinál több fiatal érkezett Debrecenbe a már hagyományosnak nevezhető Debreceni Baptista Ifjúsági Konferenciára.
A hétvégén összesen mintegy ezren fordultak meg a Lovardában, hogy az...
Amerikai futball-láz
Baptista berkeken belül is egyre népszerűbb a „tojáslabda kergetése”. Sokaknak tetszik a felhajtás, a kulturált lelátói hangulat, ahol megférnek egymás mellett az ellenfél szurkolói,...
Baptista Ifjúsági Nagytábor – MeetUP! Életformáló találkozások
A Magyarországi Baptista Ifjúsági Misszió csapata idén Soltvadkerten szervezi a Baptista Ifjúsági Nagytábort augusztus 2–8. között.
Az...
Az élet nem szerencsejáték
Március első hétvégéjén a váci és a tahitótfalui ifjúság angol hétvégét szervezett fiatalok részére az Acorn Camp missziós szervezet közreműködésével a Váci Baptista Imaházban....
Nyári MABIM ifjúsági táborok
Nyári MABIM ifjúsági táborok
2019 nyarán két tábort is szervez a Magyarországi Baptista Ifjúsági Misszió (MABIM). A...
„Élettel teli élet” Budafokon
Sok helyről gyűltünk össze a budafoki baptista ifjúsági istentiszteletre 2017. április 8-án.
Ahol Isten jelen van, ott mindig felemelő és csodálatos lenni. Így volt ezen...
111 éve született Dietrich Bonhoeffer
A teológus-mártír 1906. február 4-én született.
Sok idézete, verse, imája érintett meg és segített tovább egy-egy nehéz időszakon. De van egy, ami különösen gyakran...