Túl az ötszázon

0
307

Túl az 500-on… Az Alföldön maga a Himalája lenne, míg a Kárpátok tövében alig egy dombocska… Egy rövidtávfutónak már talán a teljesítőképessége végét jelenti, míg egy maratonfutónak még csak az első lépéseket… Einstein előtt már Dosztojevszkij is ekképpen gondolkodott: „Minden relatív, minden viszonylagos, minden csak formaság…”

Egy esztendővel vagyunk túl a reformáció ötszázadik évfordulóján, de pontosan hol? Mind a vertikális, mind a horizontális képet megérthetjük: a világ tetején állva szemlélhetem az alattam elnyúló tájat (hiszen reformált, protestáns keresztény vagyok…), vagy így is óriási kihívásokat rejtő hegybércekre kell még felmásznom? A százméteres sprint vélt győzteseként már a díjkiosztón is túl vagyok, vagy még előttem áll 41.694 méter a magam mögött tudható 501-gyel szemben, és teljes meggyőződéssel éneklem: „Lelkem kíván téged, Ó, Jézus, segíts meg, Hogy mindhalálomig Híven kövesselek! Csak téged, csakis téged, Jézus, csakis téged…!”? – Solus Christus.

Meggyőződésem, hogy a helyreállás emlékének ünneplése csak akkor lehet őszinte és igaz, ha közben én sem hagytam el azt a helyemet, ahová helyreállíttattam. Habakuk próféta így ír: „Őrhelyemre állok, és megállok a bástyán, és vigyázok, hogy lássam, mit szól hozzám… És felele nékem az Úr, és mondá… az igaz pedig az ő hite által él.” – Sola fide.

A reformáció kegyelem. Nem Luther, nem Kálvin és még csak nem is az anabaptisták érdeme. A Teremtés könyvében így olvassuk a Szentírást: „Azután megformálta az Úristen az embert a föld porából, és élet leheletét lehelte orrába. Így lett az ember élőlénnyé.” A teremtő Isten a formáló, már alaktalanságunkban is lát ő valamit, erről tesz bizonyságot Dávid a 139. zsoltárban. Szembe kell néznünk azzal a ténnyel, hogy megformált életünket saját erőnkből, bűneink miatt csak deformálni tudjuk, s az eredmény nem jó – nem úgy, mint ahogy arról Isten nyilatkozik a teremtéskor –, hanem torzó. Isten egyedül az, aki – a teremtői jogán – az alakrontásomat újraformázhatja. – Sola gratia.

A reformátorok kezükbe vették a Bibliát, és mint útjuk megvilágítóját kezdték tanulmányozni. Elhagytak sok megszokást, bevett gyakorlatot, hagyományt, és az új zsinórmérték adott nekik új hozományt. Jézus ígérte, hogy bárki, aki bármit is elhagy őérte, a többszörösét kapja vissza őbenne. Reformált, baptizált hívőkként nekünk éppúgy megvannak a magunk megszokásai, bevett gyakorlatai, hagyományai, mint mindenki másnak, de mindezek előtt meg kell lennie annak a Szentíráshoz való ragaszkodásunknak is, hogy mindent (régi hagyományt és új rítust) Isten szent szaván teszünk próbára. Sok problémától óvnánk meg magunkat, ha mindent a Biblián tennénk próbára, és nem az egyéni vagy gyülekezeti életünkben. – Sola scriptura.

Vajon minden relatív és minden formaság lenne? Túl az ötszázon is igaz, hogy a reformáció napja a ma. A ma nem relatív, és az Isten által helyreállított forma nem csak formaság. Aki holnapra akarja halasztani a helyreállíttatását, az csak még egy napot ad a deformálásnak. Mindazoknak szól Isten szava, akik minden napon reformációra vágynak:

„Ma, ha az ő hangját halljátok, ne keményítsétek meg a szíveteket…” (Zsid 3,15)

Megosztás

NINCS HOZZÁSZÓLÁS