Az ősz első hónapja különböző érzelmeket válthat ki belőlünk. Például csodálatot a leírhatatlanul sokszínű természet láttán, amint a fák zöld lombja sárga, barna, illetve vörös színűre változik, és tarka levélszőnyeg terül a lábunk elé. A szeptemberben születettek számára ez lehet az év legszebb hónapja.

Várakozásteljes izgalmat is jelent a szeptember, hiszen a hamar elröppenő nyári szünidő után újra benépesednek az oktatási intézmények tantermei az általános iskoláktól az egyetemekig. Vegyes érzések kavarognak ilyenkor mind a kisiskolások, mind a felsőbb évesek – esetleg a felnőtt hallgatók – szívében. Hiszen kívánatos lenne még folytatni a kötetlenebb időbeosztású, kicsit több pihenéssel és kikapcsolódással teli szünidőt, ugyanakkor hívogató a rég nem látott iskolatársak közössége is, ahol jólesik megosztani egymással az érdekes nyári élményeket. Még annak tudatában is, hogy néhány hét múlva sor kerülhet az első számonkérésekre is.

Az iskolavárással kapcsolatban hadd osszak meg egy személyes élményt! Általános iskolás koromban már augusztus közepe táján megkaptuk az adott tanévben szükséges tankönyveket. Bár éreztem és tudtam, hogy a tankönyvcsomag átvétele a nyári szünidő elkerülhetetlen végét jelzi, mégis minden évben alig vártam, hogy kezembe vehessem. Minden egyes könyvet egyenként átlapoztam egyrészt azért, hogy nincs-e hibás könyv a csomagban, másrészt azért, mert rendkívül kíváncsi voltam, hogy milyen új dolgokat fogunk tanulni. Mindig az ének-zene tankönyv volt az első, amit átnéztem, azt követte az olvasókönyv, a magyar­tan­könyv, végül a kémia- és a fizikakönyv zárta a sort. Az új könyvek tanulmányozása egyre jobban felvillanyozott a tanévkezdésre.

Úgy gondolom, hogy az óvodát elhagyó kis elsősök és a szüleik készülnek a legizgatottabban a tanévkezdésre. Számos kérdés foglalkoztatja ilyenkor az embert, még ha a kicsik nem is tudják érzéseiket ilyen módon szavakba önteni. Vajon milyen is a sokat emlegetett iskola? Milyenek lesznek az osztálytársak? Milyenek lesznek a tanítók, a pedagógusok? Vajon szeretni fogják őket a gyermekek? Jól érzi majd magát a gyerkőc az iskolában? Be tud majd illeszkedni az osztályközösségbe? Képes lesz felvenni a tanulás fonalát, hogy le ne maradjon a többiektől? És folytathatnánk a sort.

A pedagógusokban ugyanígy kérdéseket vet fel egy új tanév indulása. Például: Milyen csoporto(ka)t fogok kapni? Hogyan alakul majd a kapcsolatom a szülőkkel? Sikerül-e velük megfelelő módon együttműködni a gyermekük testi-lelki fejlődése érdekében? Lesznek-e új kollégák? Hogy fogunk kijönni egymással?

Egy új tanév számos lehetőséget rejt magában, de tele van váratlan, olykor embert próbáló kihívásokkal is a gyermekek, a szülők és a pedagógusok számára is. A cél világos: a kisdiákok és a kamaszodó fiatalok minél inkább megtanuljanak eligazodni a Mindenható által megteremtett és fenntartott, de az ember által összekuszált világban. Fontos, hogy megismerjék és elsajátítsák az alapvető általános emberi és krisztusi értékrendet. Ebben óriási szerepük van a szülőknek és a pedagógusoknak egyaránt. Elengedhetetlenül szükséges a jó példaadás és a szeretetteljes légkör lehetőleg mind a családban, mind az iskolában. A pedagógusoknak – különösen a Krisztusban hívőknek – és az iskolai környezetnek megduplázódik e téren a szerepe, ha rendezetlen körülményekből érkezik a gyermek az iskolába. Albert Einstein szerint „A példamutatás nem az egyik útja a tanításnak, hanem az egyetlen útja”. Viszont „A bölcsnek nem szava, hanem lénye a példaadó” (Tatiosz).

A nevelés szempontjából nem elhanyagolható tényező az sem, hogy mennyi idő jut a gyermekekkel, a fiatalokkal való beszélgetésre, a segítő szándékú odafigyelésre otthon és az iskolában. Sajnos, felgyorsult világunk, a mindennapok pörgése nem kedvez annak, hogy elegendő mennyiségű időt tudjunk fordítani a gyermekekre és a fiatalokra. Pedig sok minden múlik az együtt töltött időn.

Könyörögjünk, hogy a minden tudás és bölcsesség birtokában lévő Isten áldja meg a 2019/2020-as tanévet mind a tanulók, mind a szülők, mind a pedagógusok számára, hogy örömmel adhassunk majd hálát a fejlődésért minden téren a tanév zárásakor! Közben pedig emlékezzünk mindennap arra, hogy az élet iskolájában valóban élethosszig tart mindannyiunknak a tanulás. Vida Sándor megfogalmazása szerint: „Ha Isten iskolájába vesz, az elemiben: bölccsé tesz; a középiskolában: megtanít az útra; a főiskolán: szemeivel tanácsol.” Adja meg mindenható Atyánk, hogy e tanév végén is és a végső számadáskor – nem érdemeink miatt, de kegyelemből – mindenképpen megkaphassuk megbízó Urunk nyugtázó szavait:

„Jól van, jó és hű szolgám, a kevésen hű voltál, sokat bízok rád ezután…”

(Mt 25,21)
Megosztás