Kezdőlap Blog Oldal 415

Nyári tábor vakok és gyengénlátók számára

A Bartimeus Egyesület negyedik alkalommal szervezte meg a már szokásosnak mondható táborát vakok, gyengénlátók és családtagjaik számára. Immáron második alkalommal a Balatonföldvári Bethesda Üdülő volt táborunk helyszíne. A tábort 2021. július 10–16. között tartottuk meg.

A tavalyihoz képest jóval több táborozó jelentkezett, és végül a segítők létszáma is elegendőnek bizonyult. Isten sok imánkat hallgatta meg a tábori előkészületek kapcsán. Minden körülmény abba az irányba akart minket elmozdítani, hogy az idén ne szervezzünk tábort. Maga a Covid-helyzet miatti korlátok feloldása, a jól bevált helyszín rendelkezésre állása, de akár az is, hogy a segítők száma szinte az utolsó pillanatokban realizálódott. Minden körülmény ellenére Isten meghallgatta imáinkat, és különös módon válaszolt mind a helyszínnel, mind a segítőkkel kapcsolatos kéréseinkre.

A táborban 35 látássérült vett részt, és 13 segítő. Minden reggel és este dicsőítéssel fűszerezett rövid tanítás, bizonyságtételek, bátorítások segítettek bennünket Isten szeretetére hangolódni. A délelőtti alkalmak után lehetőség volt a szabad beszélgetésre, a hallottak és átéltek feldolgozására. Délutánonként sokszor a strandon töltöttünk időt. Egyik este vitorlásozni mentünk. A Balaton közepén nézhettük meg a naplementét, amelynek folyamatát egyik segítőnk narrálta a látássérültek számára. Mivel a vitorlás befogadóképesség nem bizonyult elegendőnek, egyik segítőnk édesapja is rendelkezésre bocsátotta kis hajóját, hogy senki ne maradjon ki ebből a különleges élményből. 14-én a B4B (Baseball for the Blind) képviselői látogattak el hozzánk. Egy különös sportot mutattak be számunkra, amely a baseball vakosított változata. A helyi focipályából rögtönzött baseballpályán mindenki kipróbálhatta, hogy milyen támadóként a labdát elütni, majd elfutni egyik bázistól a másikig. Természetesen kipróbálható volt a védekezés is, amelyet speciális védőkesztyűben hajtott végre az éppen védekező csapat. 15-én meglátogatott bennünket egy kedves hölgy a családjával, aki kézműves foglalkozással tette színesebbé táborunkat. Az elmúlt évekhez hasonlóan idén is lehetőség nyílt az úgynevezett Láthatatlan színház bemutatóján való részvételre. Különlegessége, hogy minden résztvevő egyesével látogathatta meg az előadást, és vált aktív részvevőjévé a tékozló fiú bibliai példázatának.  

Az Úr munkáját látjuk abban is, hogy a tábor résztvevői közül többen évről évre visszatérnek hozzánk. Az ő életükben ugyanis az Úr már az elmúlt években elkezdte végezni munkáját. Ennek egyik különös eredménye, hogy már a második este nyolcan döntöttek úgy, hogy szeretnék követni Jézust. A frissen megtérők között sok szó esett aztán a következő lépésekről, akár egy gyülekezetbe való bekapcsolódásról, akár arról is, hogy Isten már belülről folytatja megváltó munkáját az ő életükben. Nagy öröm volt számunkra, hogy a Magyarországi Baptista Egyház Speciális Missziójának vezetője, Bokros Andrea is velünk töltött egy napot, és betekintést nyerhetett a tábor életébe. Egyben köszönetet mondunk a Magyarországi Baptista Egyház szellemi és anyagi támogatásáért.

Hosszú János
a Bartimeus Egyesület önkéntese
az MBE Speciális Misszió munkatársa

AlapVető 2021. július

A szociális kvíz folytatódik. A hírlevél júliusi számához öt kérdést tettünk fel.

A helyes megfejtők ismeretben mindenképpen gazdagodnak. Gratulálunk nekik!

Aki ezen kívül szívesen vesz részt egy kis versenyben, és elküldi nekünk a helyes válaszokat a modszertan@baptist.hu címre SZOCIÁLIS KVÍZ címen, az további 50 szociális pontot szerezhet, és benevezhet abba a pontgyűjtő versenybe, ami 2021. év végéig tart. A pontok az AlapVető friss számaihoz kapcsolódó kérdések helyes megválaszolásával gyűjthetők. Az év végéig legtöbb pontot szerzett dobogós helyezetteket jutalomban részesítjük.

Szociális kvíz az AlapVető júliusi számához:

1. Mi a Jelenlét Pont?

2. Melyik településen van ösztöndíjprogram hátrányos helyzetű gyerekeknek?

3. Kik zenélnek a Szimfónia programban?

4. Hány éveseket hív a szociális módszertani központ a Cédrus Alkotótáborba?

5. Mikor alapított az MBE szociális díjakat?

Senior bentlakásos alkotótábor

Kedves Senior Testvérek!

A Baptista Egyházi Szociális Módszertani Központ felhívást hirdet a bentlakásos Cédrus Alkotói Táborban való részvételre.

A tábor 2021. augusztus 23-tól 28-ig (hétfő–péntek) tart a Seregélyes melletti Elzamajor pusztán a Pelikán-ház Erdei Iskolában. Az elhelyezést a jelentkezők függvényében, szobánként 3-4 fővel biztosítjuk. Az épületben több fürdőszoba található, köztük akadálymentes is. Az épület, a szobák szintén akadálymentesen megközelíthetőek. A táborba szeretettel várjuk azokat a 65 év felettieket, akik alkotói vénával rendelkeznek, és valamilyen művészeti ágban kitűnnek tevékenységükkel, vagy szívesen kipróbálnák magukat ezen a téren. Az alkotói táborban lehet majd festeni, fényképezni, verset írni, szavalni, önéletrajzot írni, énekelni, hímezni, textilvirágokat készíteni, egyéb művészeti tevékenységet végezni.

Részletek a mellékelt dokumentumokban:

Drága Barátaim, Mindazok, akik eljöttetek!

Egyszerre szomorúan és a mennyei Atyában bízva osztom meg: úgy tetszett a mindenható Istennek, hogy Csereklyéné Harkai Szilviát, aki a Tahitótfalui Baptista Gyülekezet tagja volt, 47 évesen 2021. július 9-én hazaszólítsa a mulandó életből az örökkévalóságba.

Szilvi tavaly nyáron tudta meg, hogy súlyos betegsége van. Szilvi és családja egy évet kapott a Teremtőtől, hogy szembenézzen önmagával és az élet és halál Urával. Szilvi ez idő alatt még tanult, hogy szolgálhasson, bátorított, szolgált. Bekapcsolódott néhány alkalommal még az Alabástrom projektbe is. Sokakkal volt közösségben, sokak számára volt áldássá. Mindig Jézusra, a Megváltójára mutatott. A Csereklye család az elmúlt évben nagy harcban győzött. Nem rendült meg a hitük. Helyette építették a közösséget, sok szeretetet adtak és kaptak. Reménységgel telve elfogadták Isten döntését. A Mindenható adjon békességet és vigasztalást számukra!

Szilvi nemcsak életében bátorított, hanem hátrahagyott üzeneteket halála utánra is. Így a temetésére érkezőket az alábbi üzenettel bátorította.

Váradi Antal lelkipásztor

Drága Barátaim, Mindazok, akik eljöttetek! Drága tesók!

Kedves családom, szeretett családom!

Nem adatik meg sokaknak, hogy előre szóljanak ilyen helyzetben, de én most kihasználom, hogy szerettek, és azt, hogy végig fogtok hallgatni.

Először is tudnotok kell, hogy mindenkit nagyon-nagyon ölelek és szeretettel csókolok. Tudom, hogy mindent tudtok már. Nagy kincs voltatok az életemben, és hálás vagyok Istennek, hogy közétek helyezett. Talán sokaknak voltam smirglipapír, hát bocsánat, ez jutott. De tudom, hogy sokak nekem voltak smirglipapír, és nincs ezzel semmi baj. Sokat csiszoltuk egymást, és ez így volt rendjén.

Mindenkiért egyenként, aki itt áll most, nagyon-nagyon hálás vagyok. Arra buzdítalak benneteket, kedves munkatársaim, osztálytársaim, családtagjaim, gyülim, hiszen látjátok, hogy rövid az idő és rövid az élet: válasszátok Krisztust, ne vacakoljatok! Ne kérdőjelezzétek meg, csak egyszerűen fogadjátok el az Isten szeretetét, és örvendezzetek és éljetek annak! Annyi mindennek lehet élni, és semmi értelme sincsen, de az, amikor az Istennek élsz, az nagyon gazdaggá tesz.

Hiszem azt, hogy én meggazdagodva, az élettel betelve megyek az Úrhoz, vagyok az Úrnál már most. Hiszem, hogy minden földi kincsnél többet ér bármilyen apró mennyei kincs is. Járjatok azokban a jó dolgokban, amiket Isten előkészített nektek! Azt kívánom, hogy mindegyikőtök megismerje az Isten szeretetét. Ne legyetek távol az Istentől, közeledjetek hozzá, és ő közeledni fog hozzátok!

Így legyetek mindannyian áldottak, köszönöm, hogy eljöttetek! Nagyon fogtok nekem hiányozni, meg én is nektek, tudom. De majd Isten bepótolja ezt is, azt is tudom.

Nagyon nagy szeretettel gondolok most rátok, és köszönöm nektek, hogy meg fogjátok vigasztalni a családomat, hogy törődtök majd velük. Már az, hogy vagytok, számunkra mennyei törődés, az Isten gondviselése. Köszönök minden jót, amit adtatok az életemben, köszönöm, hogy semmi jótól nem fosztottatok meg! Köszönöm azt a sok-sok nevetést, ami életben tartott a szürke hétköznapokban! Köszönöm azt a sok kedves szót, ami az én szívemet állandóan melengette! Nagyon köszönök minden jót, amit adtatok!

Legyetek áldva, sok ölelés nektek! Szilvi

A Baptista Világszövetség kongresszusa idén Raúl Scialabbának ítélte az ötévente kiosztott emberi jogi elismerését

A Baptista Világszövetség hosszú ideje elkötelezett az emberi jogok, a vallásszabadság és az igazság mellett. A díj az olyan személyek elismerésére született meg, akik kiemelkedően sokat tettek ezen értékek képviseletében.

Dr. Raúl Scialabba gyerekkora óta részt vesz a baptista gyülekezetek életében és évtizedek óta a Baptista Világszövetség vezetőségében is, beleértve az alelnöki pozíciót és számos bizottsági munkát, különös tekintettel a Vallási Szabadság Bizottságra, a Szabadság és Igazság Bizottságra és a Speciális Baptista Bizottságra a Rasszizmus Ellen. Jelenleg a Baptista Világszövetség 21 Wilberforce Globális Szabadság Központjának a megbízottja.
Dr. Scialabba a vallásszabadság szószólója Argentínában és egész Latin-Amerikában. A baptisták hangjaként jelenik meg az argentin kormánynál, és segített megalapítani, majd vezetni a CALIR-t, az Argentin Tanács a Vallásszabadságért szervezetet. Részt vett Gregory José Péreznek, a venezuelai baptisták igazgatójának kiszabadításában, akit a Manuro-rendszer zárt igazságtalanul börtönbe. Eközben az Aperites de Vida szolgálaton keresztül sok ezer gyermek élelmezéséhez gyűjtött támogatást. 2018–2019-ben nagyszabású fórumot is rendezett a vallásszabadság témájában, ahol sok százan vettek részt az érintettek (üldözöttek, áldozatok) és a döntéshozók részéről (kormányzat, vallási vezetők).

Dr. Scialabba a díj átvételekor a következőket nyilatkozta: „A mi vallásszabadság iránti vágyunk nem több és nem kevesebb, mint a vágy arra, hogy hűségesen követhessük Urunkat, Jézus Krisztust. Baptistaként meg kell becsülnünk a vallásszabadság iránti elkötelezettségünket, ami immár 400 éve a védjegyünk. Nekünk, baptistáknak, meg kell szólalnunk azok helyett, akik erre képtelenek.”

Fordítás: Téglási Lajos

Véradás a Békési Baptista Imaházban

2021. május 26-án délután a Békési Baptista Imaház megnyitotta kapuit az Országos Vérellátó Szolgálat és a Magyar Vöröskereszt, valamint a vért adni kívánók előtt.

Ez volt az első olyan alkalom, amikor a gyülekezetünkben véradásra került sor, ugyanis az ezt megelőző években a Dózsa utcai Idősek Klubja biztosította a lehetőséget a segíteni vágyóknak, azonban a járványügyi helyzet miatt idén nem tudták a megszokott helyszínen lebonyolítani a véradást. A baptista gyülekezet és az Idősek Klubja önkéntesei együttesen segítették a szakemberek munkáját, így minden hatékonyan és problémamentesen mehetett végbe a regisztrációtól kezdve az orvosi vizsgálaton át egészen a konkrét véradásig.

Hálásak vagyunk ezért a missziós lehetőségért, ugyanis a véradáson keresztül sikerült sok olyan embert elérnünk, akik életükben most először jártak az imaházunkban. Mind a szakemberek, mind a segítők, mind a véradók számára lehetőség volt arra, hogy kicsit betekintést nyerjenek a gyülekezetünk épületébe, beszélgessenek Bócsa Roland lelkipásztor testvérrel, valamint a hívő segítőkkel, ezáltal egy képet kapva arról, hogy milyen a városunkban működő Békési Baptista Gyülekezet. Bízunk abban, hogy ez az alkalom egy olyan magvetés lehetett, amit később Isten felhasználhat további növekedésre, majd egy aratásra!

Bohus Viola
Fotó: Bócsa Evelin

Beszámoló és testvéri kérés Siófokról

„Az aratnivaló sok, de a munkás kevés: kérjétek tehát az aratás Urát, hogy küldjön munkásokat az aratásába.” (Mt 9,37–38)

Kis gyülekezetünk – minden más gyülekezethez hasonlóan – a koronavírus miatti zártságban töltötte 2021 telét és tavaszát. A több hónapos online kapcsolat után pünkösdkor kezdtünk vasárnaponként is összejönni a maszkviselet, a fertőtlenítés és a távolságtartás hatósági előírásainak betartásával.

Bemerítés

Két siófoki testvérünk, Kekezovicsné Czukor Olga és Kovácsné Bertalan Zsuzsanna hitvalló bemerítése 2021. április 24-én, szombat délután volt Balatonszemesen a baptista imaházban. Bizonyságtételükből megtudtuk, hogy miután a névleges vallásosságuk nem adott nekik megelégedést, rossz helyen, az ezotéria útvesztőiben keresték lelkük nyugalmát. Olga életében egy megrázó tragédia történt. Saját lakásuk előtt ölték meg a férjét. Két kislányával maradt özvegyen. Isten vezetése alapján meghallotta az evangéliumot, szívébe fogadta és megtért. Azután az Úr a közösségünkbe vezette, ahol megragadta őt a testvéri szeretet, és lelki otthont talált. Az a Krisztus, akitől bűnbocsánatot kapott, ahhoz is adott neki erőt, hogy a férje gyilkosainak is megbocsásson. Zsuzsi is szembesült azzal, hogy Jézus nélkül elveszett bűnös. A Lélek rávezette, hogy bűneivel jöjjön Jézushoz, aki meg tudja őt szabadítani. Hittel rábízta magát az Úr Jézusra mint személyes Megváltójára. Mindketten hónapokig hűségesen jártak a törekvők bibliaórájára, ahol gyönyörködtek a Szentírás igazságaiban, és bátran vállalták az Úr Jézus megvallását a hitvalló bemerítésben. Örömteli alkalmunk volt. A Covid-járvány miatt nem hívogathattunk. Néhány családtag jött el a rokonságból, akik közül, mikor az alkalom végén hívtam őket az Úr Jézushoz, öten-hatan is felemelték a kezüket, majd elmondták velem a bűnös imáját. – Annyira jó lenne már, ha megkezdhetnénk a városi missziót Siófokon! Sokkal szomjasabbak az emberek, mint gondolnánk. – Imádkozzunk, hogy hozza el a Lélek az aratást!

Lelkészi iroda

Az előző irodánkat el kellett hagynunk, mivel eladták, de sikerült ugyanabban az irodaházban bérelnünk egy másikat. Mivel Siófok-Kilitiben megszűnt az összejöveteli helyünk, a különböző hétközi alkalmaink mellett egyelőre itt tartjuk a vasárnapi istentiszteleteinket is. Ez a Mega City Irodaházban van Siófok belvárosában, a vásárcsarnok mellett (Vámház u. 4., 1. emelet 4. ajtó).

Istentiszteleti hely keresése és bérlése

A Covid-járvány idején senki sem volt szívesen látott vendég, aki kiadó bérlemény után érdeklődött. Reméljük, hogy ez változni fog. Továbbra is keresünk olyan istentisztelet tartására alkalmas bérleményt Siófok belvárosában, ahol minden gyülekezeti tevékenységünk egy helyen lehet. Tudjuk, hogy ez áldozatos adakozással jár. A kis gyülekezetünk szépen adakozik, de az előttünk álló missziós cél erőnket meghaladja. Közzétettük gyülekezetünk számlaszámát, hogy akit Isten arra indít, hogy missziós céljainkat támogassa, az jó szívvel megtehesse. A beérkezett adományokat visszaigazoljuk (ha tudjuk az adományozó elérhetőségét).

Vannak, akik már küldtek, némelyek rendszeres támogatást vállaltak.

Köszönjük szépen!

Figyelem, gyülekezetünk bankszámlaszáma megváltozott!
Miután hatóságilag jogi személlyé váltunk (BEJSZ), bankot váltottunk, OTP-bankszámunk lett.
Bankszámla-tulajdonos: Siófoki Baptista Gyülekezet
Bankszámlaszám: 11746029-26697172 (OTP)
Közleménybe írják be: Siófoki bérleményre

Felhívás!

Az Úr Jézus azt mondta, hogy ha látjuk a sok aratnivalót, és nem látunk hozzá munkásokat, akkor jelentsük ezt a helyzetet az aratás Urának (Mt 9,37–38). Kérjük, hogy küldjön munkásokat a saját aratásába!

Neki vannak aratómunkásai Magyarországon. Ezért azzal a kéréssel fordulunk az ország testvériségéhez, hogy ha valakinek azt mondja az aratás Ura, hogy jöjjön Siófokra lelki munkát végezni, az jelentkezzen! Ideköltözhetnének egyének vagy családok, akik kiépítenék a gyermekmunkát, az ifjúsági szolgálatot, a dicsőítésvezetést, és missziós tűzzel segítenének a lélekmentésben. További információhoz elérhetőségem: +36 20 886 3627; rev.arpad@gmail.com.

Siófoki imakéréseink

Kérjük testvéreinket, imádkozzanak velünk, hogy összegyűljön a hosszú távú bérleményhez szükséges összeg, és az Úr vezetése alapján találjunk egy imaházfunkcióra alkalmas bérleményt Siófokon! Adjon az Úr szabadulást a járvány okozta korlátozásokból, hogy beindulhasson a hívogatásos evangelizációnk! Küldjön az Úr munkásokat az ő aratásába!

Révész Árpád lelkipásztor

Lelkipásztor-búcsúztatás

Hálaadással búcsúzott a Derecskei Baptista Gyülekezet és Körzet 2021. június 6-án Csuhai József lelkipásztortól. Csuhai testvér a 2Tim 2,1–2 verseivel köszönt el a gyülekezettől: „Te azért, fiam, erősödjél meg a kegyelemben, amely Krisztus Jézusban van. És amit tőlem hallottál sok tanú előtt, azokat add át megbízható embereknek, akik mások tanítására is alkalmasak lesznek.” A hét és fél év szolgálata alatt a gyülekezet egy nagyon alázatos, pásztori lelkületű testvért ismert meg József személyében.

Schneider Károly gyülekezetvezető köszöntötte Csuhai testvért az 5Móz 15,1 versével: minden hetedik esztendő végén el kell engedni az adósságot. Schneider testvér hangsúlyozta, mennyire fontos volt lelkipásztorunknak az Istennel és emberekkel rendezett kapcsolat. Jézus Krisztus ahogy kifizette, tisztázta a mi adósságunkat az Atya felé önmagát adva, feláldozva értünk, mi is, akik megismertük és elfogadtuk kegyelmét, kötelesek vagyunk embertársainknak megbocsátani adósságaikat, vétkeiket.

A Kerületi Tanács nevében Komáromi Tibor elnök és Szabó László tanácstag testvérek és a körzet gyülekezeteinek vezetői is köszöntötték a távozó lelkipásztort. A gyülekezet nagy szeretettel gondol József testvérre, Isten áldja meg további szolgálatait és kedves családját is!

Mikola Zoltán és Mikoláné Hajnalka

Az élet és a halál között

Mit nem lehet mondani egyebet e cím láttán, mint hogy aligha létezik valami triviálisabb. Aki él, az mind élet és halál között van. Amikor éppen haldoklik, végső küzdelmét vívja, azt mondjuk, „élet és halál között van”, csak akkor már nincs jövője, ezért egészen mást értünk ezeken a szavakon.

Az élet és halál ura a hatalmas Isten. – Persze csak szerintünk. Van, aki azt állítja, hogy a „természet” az élet és halál ura. (Kissé zavaros a kép, de jó sokan mondják.) Az élet és a halál egymásból adódik. Mégis oly roppant nagy a kettő között a különbség!

Égből földre szálló hosszú, mély ív, amelynek végeit két angyal tartja. Megtagadni csak az egyiket tudod. Gyermekségedtől vénségedig tart ez az út az élettől a halálodig. Örömöd és bánatod; a sikereid és a kudarcaid; a nász és a gyász; a tieddel összefonódó gyengéd kéztől eljutsz az egyedüllét magányos cellájába, és a kívánatos véget várod.

A hosszú és titokzatos úton egy csodálatos útikönyv írja le az élet állomásait. Fanfárok, felvillanó örömtüzek, ünnepek, köszöntők sorát. Aztán megbélyegző, botrányos megaláztatásokat. Többfogásos lakomák és tartós nélkülözések követik egymást. Mind ott rejlenek az évszámok mögött, amiket sorra elhagysz. Gyermeksírást és karácsonyi, ünnepi csodálkozást ugyanazon szemekben. A búcsút és a beteljesülést. Tulajdonképpen egyformán meg kellene köszönnünk valamennyit, hiszen a végtelen egybekapcsolódást megértve ismerjük föl a tényt, hogy minden kellemes, boldog és fájdalmas, keserítő részlet egymást feltételezi. Ideje van mindkettőnek. Ha a kegyelem arra méltat, a végén kapsz a kérdéseidre választ, a bánatodra vigaszt, a betegségedre gyógyírt. A könnyeidet égi kéz törli le az arcodról. Mint régen az osztályban a végtelenbe nyúló egyenesen a mértant úgy tanították, hogy válassz egy pontot a vonalon, és jelöld ki a síkban. Mindegy, hol. Egyetlen pont. Ez a jelen. A folyamat innen számít, és eddig tart a másik, ami megelőzte. Innen építkezünk. Egyik házat, másik szobrot rajzol, hídról vagy eszközökről álmodik. Tarka virágos kertet rajzol a vonalra vagy arra a síkra, amelyen elindult. Csendes, méltóságteljes pompát, valami megnyugtató monolitbiztonságot.

A másik zakatoló gépet vagy esetleg egy mozgó alkatrész nélküli komplett rendszert vet papírra a kiinduló egy pontból. Számításokkal, függvényekkel, értékekkel, jelekkel, képletekkel, amelyek a valóságos vagy éppen virtuális közegben érzékelhetők, mérhetők, magyarázhatók. Ó jaj! Mind mulandóak. Csak addig léteznek, amíg az elmúlás, a rozsda, a kiszáradás, az összeomlás le nem zárja a csodálatosan szép virágzási korukat, a bámulatos eredményeiket.

Utolsó nagy kérdésként ott magaslik előttünk, hogy élet és halál között minden folyamatnak, ami volt, ami történt, immár vége. Mi volt az értelme mindezeknek? Hol halmozódott föl a végső emberi érték? A romokon és a szeméttelepeken kívül? A kazánok mindent felemésztő tűzterein kívül? A bankok trezorjában talán? Az inflációs papírhalmazon? Az életfogytig tartó rabok zárkáiban? Egy értelmetlen háború csatamezején?

Egy kis gyermekkori ének vigasztal meg. Mindent megmagyaráz, pozitívan értékeli a teljes folyamatot, minden létezőét, legyen ember vagy csak egy véglény. Egy molekula, egy sejt vagy bármi, amit még sejteni sem mersz, hogy volt, van-e vagy lesz-e egyáltalán. Valószínűsége képvisel talán egy hajszálnyi realitást ebben a szánalmas élet-halál harcban. Tényleg úgy van-e, hogy ami nincs, azt el sem tudod képzelni, és valósággá válhat minden, ami csak elképzelhető, mint kánikulai hőségben a leheleted?

Benne tűnik realitássá az elképzelhető. Akkor is valóság, ha még nem is volt, mert lehet még. Ez az ének nem egy kősziklarepesztően harsány hang, még csak nem is sima, harmonikus hangzat. A véredet nem pezsdíti föl az ereidben. Csekély ének. Nem feszíti repedésig a füled dobhártyáját a hatvan decibellel. Nem szorítja földre valamennyi ellenálló izomköteged ellenállását egy nagy, kényszerű új világnézet többórás magyarázata. Nem nyomatékosító agitációja, sem fejtágító, sem érzékenyítő. Nem állít minden korábbi etikai törvényt fejtetőre. Nem mondja hazugságnak, amit eddig hittél. Nem állítja, hogy csak az igaz, ami becstelen. Nem mond aljasságnak és hazugságnak mindent, ami szent volt és tiszta. Nem mentegeti a bűnözőt és ítéli el az áldozatát. Ez a kis ének nem érvel, nem dönt le a lábaidról, de mégis oly döntő igazság. Megnyugtató, ereszkedő dallama ad választ élet és halál kérdéseire:

Egy megmarad, mit Jézusért tettél.

Szebeni Olivér

EGYH-TAB-20-P-0024

Támogatás azonosítója: EGYH-TAB-20-P-0024

Támogatás összege: 2.200.000 Ft

Alprojektek:
Budapest József Utcai Baptista Gyülekezet (gyermektábor)
Budapest Wesselényi Utcai Baptista Gyülekezet (közösségi és ifjúsági tábor)
Kiskunhalasi Baptista Gyülekezet (imaház ülőkapacitásának bővítése)
Győr, Hajnalcsillag Baptista Gyülekezet (ifjúsági konferencia)
Magyarországi Baptista Egyház (országos konferencia)