Visszatekintés a Baptista Tevékeny Szeretet Misszió Alapítvány 2021-es évére
Hálával és örömmel gondolunk vissza 2021-re, hiszen a Baptista Tevékeny Szeretet Misszió Alapítvánnyal újból közelebb kerültünk a célunkhoz, hogy minél több hátrányos helyzetű gyermek jövőjét tehessük szebbé.
2020 márciusában indult oktatási mintaprojektünk, az Együtt a digitális egyenlőségért! projekt, melynek célja, hogy segítse hátrányos helyzetű gyermekek és fiatalok digitális és angol nyelvi kompetenciáinak fejlesztését. A projekt keretében már 3200 fő nyelvtanulását támogattuk a Xeropan nyelvoktató szoftverrel. Illetve közel száz tabletet juttattunk el iskolák, tanodák számára. 2021 szeptemberében Kenyában is elindult projektünk az Asante a Gyermekekért Egyesülettel együttműködve.
Idén is támogattuk a tanodai foglalkozások megvalósulását. A tuzséri Tasak tanoda munkatársai a tanulásban és a szociális készségek fejlesztésében segítik a fiatalokat. Idén hatvan fiatal vesz részt oktatási programjaikban. A kiemelkedő teljesítményű, szorgalmas gyermekeket oklevéllel és ajándékcsomaggal díjaztuk.
2021 augusztusában Nyíregyházán szerveztünk sportnapot nevelt gyermekek számára. A nap során a fiatalok bejárták a frissen átadott Atlétikai Centrumot, kipróbáltak különböző sportágakat, olimpikonokkal és hivatásos sportolókkal találkoztak és egy úszóedzésen is részt vettek. A sportot egy kitörési pontnak tartjuk, ami megváltoztathatja a jövőjüket. A célunk volt, hogy a gyerekek olyan sportolókkal találkozzanak, akik inspirációt nyújthatnak az álmaik megvalósításához. A nap sikerén felbuzdulva célul tűztük ki, hogy rendszeresen szervezzünk hasonló tematikájú programokat.
„Van egy álmom…” címmel szerveztünk rajz- és fotópályázatot gyermekek számára 2021 márciusában. A pályázók azt rajzolták le, milyen szakmában szeretnének elhelyezkedni felnőttként. A dobogós pályaművek készítőit értékes digitális eszközökkel díjaztuk.
2021 augusztusában nagyszabású tanszergyűjtést szerveztünk a Baptista Tevékeny Szeretet Misszió intézményein keresztül. Országszerte 14 településen 260 hátrányos helyzetű gyermek iskolakezdését támogathattuk.
Rendszeresen támogatunk adományokkal olyan intézményeket, közösségeket, ahol nagy a szükség. A tuzséri általános iskolában minden évben kedveskedünk az első osztályos tanulóknak tanszerekkel, játékokkal, sportszerekkel és egy kis édességgel. Tiszagyulaházán fiatal családokat támogattunk kisgyermekek, újszülöttek ellátásához szükséges termékekkel. Olaszliszkáról a koronavírus miatti lezárások idején kaptuk a hírt, hogy sokan nem tudnak dolgozni a karantén miatt, így családok, gyermekek éheznek. Önkénteseink segítségével élelmiszercsomagokkal segítettük a rászoruló gyermekeket.

Alapítványunkkal rendszeresen találkozunk megrendítő történetekkel. 2021 elején a koronavírus áldozata lett egy négygyermekes családapa. Az édesanya még gyesen volt a legkisebb, egyéves gyermekükkel. A tragédián enyhíteni nem tudtunk, de megmozgattunk minden szálat, hogy anyagilag segíthessük a családot a hitelek rendezésében és abban, hogy az édesanya továbbra is el tudja látni a gyermekeket. Adománygyűjtést szerveztünk, mely során ötszáz család támogatásának eredményeképpen több mint 12 millió forint gyűlt össze, melyet a család számára juttattunk el.
Az év második felében a mindössze hároméves Noel édesapja keresett meg minket. A kisfiú egy születési trauma következtében beszédében és mozgásában is korlátozott. Az ő kórházi kezelését szintén egy közösségi adománygyűjtéssel támogathattuk. Noel azóta elkezdte a terápiát, és szépen fejlődik.
Hálásak vagyunk minden támogatónknak, tanácsadónknak, önkéntesünknek, akikkel együtt haladhatunk előre! Lelkesen készülünk arra, hogy 2022-ben még több gyermeknek segíthessünk!
„Azért szeretünk, mert ő előbb szeretett minket.” (1Jn 4,19)

Bemerítés Debrecenben advent harmadik vasárnapján
Advent harmadik vasárnapján, az öröm lángjának meggyújtása ünnepén öröm volt a mennyben (és gyülekezetünkben is) egy bűnös felett, aki ezen a napon bemerítéssel pecsételte meg elköteleződését Jézus Krisztus mellett.

A bemerítés szolgálatát Komlósi Sándor lelkipásztor végezte, az igét Kiss János lelkipásztor testvér közvetítette felénk.
Kiss testvér az Ézsaiás 55,6–7 versét olvasta fel, mely számunkra jól ismert igeszakasz, ebben az évben minden vasárnap elmondja a gyülekezet közösen: „Keressétek az Urat, amíg megtalálható! Hívjátok segítségül, amíg közel van! Hagyja el útját a bűnös, és gondolatait az álnok ember! Térjen az Úrhoz, mert irgalmaz neki, Istenünkhöz, mert kész megbocsátani.”
Miért kell keresni az Urat – talán elrejtőzött? Isten nem rejtőzött el, mi távolodtunk el tőle a bűneink miatt. Isten mindig látható volt – az ószövetségi és az újszövetségi hívők számára egyaránt. A ma élő emberek is találkozhatnak vele. Sokan viszont rossz helyen keresik azt, ami igazán hiányzik az életükből. Isten mennyei esője kész leáztatni szívünkből a keserűséget, csalódottságot, ha segítségül hívjuk őt. Addig tehetjük ezt, amíg közel van. Nem tudhatjuk, melyik pillanat lesz az utolsó az életünkben. Nem tudjuk, meddig tart az „amíg”. Ma még van lehetőség a halálból az életre lépni. Ma még azok is megtalálhatják Istent, akik egyszer már elfogadták őt személyes megváltójuknak, de eltávolodtak tőle. Meddig akarunk késlekedni? Keressük az Urat, ma még megtalálható. Az Atya tárt karokkal vár minket. Ott van a kísértéseinkben, betegségünkben, haláltusánkban, gyászunkban, csendes kamránkban, és az élet minden területén. Aki megnyitja szívét, annak életet ad ma is.
László Attila, fehér ruhás testvérünk is így tett. Hívő szülők gyermekeként nőtt fel. Gyermekkorától érzi, hogy Isten folyamatosan ott van a családjuk életében. Fiatalon, 14 évesen megtért, de utána nem volt élő kapcsolata az Atyával. Pár éve újra vágyat érzett a szívében Isten keresésére. A keresésben Isten szólt hozzá. A családjában történt tragédiák alatt is az Igében talált vigaszt, problémáira megoldást. Megerősödött abban az elhatározásában, hogy hitét bemerítéssel szeretné megpecsételni. Sajnálja az elvesztegetett éveket, de ezentúl a sírig követni szeretné Jézust.
Kívánjuk, hogy hűsége megmaradjon egy életen át.
Több mint 40 ezer cipősdoboznyi adományt gyűjtött a Baptista Szeretetszolgálat
42 800 cipősdoboz-ajándékot mintegy 150 millió forint értékben gyűjtött össze a 2021-es évben a jótékonysági programot 18. alkalommal lebonyolító Baptista Szeretetszolgálat. Az online adományozási kedv nőtt, idén ötezer ajándék készült el így. A legnépszerűbb karácsonyi adakozási formát, a Cipősdoboz-akciót ebben az évben többek között az El a kezekkel a papámtól! című Dobó Kata-film stábja támogatta számos vállalat, szervezet mellett.
A Baptista Szeretetszolgálat 18. alkalommal hirdette meg a Cipősdoboz-akciót, amelynek célja, hogy az akcióhoz csatlakozók cipősdobozba csomagolt ajándékkal tegyék szebbé a rászoruló gyerekek karácsonyát. Az akció honlapján útmutatást adtak a csomagok elkészítéséhez, amelyeket idén közel 400 gyűjtőponton vártak, hogy karácsony előtt eljuttathassák azokat a rászoruló gyerekeknek: nevelőotthonokban lakóknak, mélyszegénységben élőknek, nehéz sorban nevelkedőknek. A kampány ideje alatt 42 800 cipősdoboz érkezett, ebből 5000 db online adományozással. Az ajándékokat az ország különböző részein élő rászorultaknak osztották ki, de jutottak dobozok határon túlra, Erdélybe és Kárpátaljára is.
„Idén 25 éves a Baptista Szeretetszolgálat, így nekünk is különleges ajándék ez a szép szám, 42 800 rászoruló kisgyermek arcára csalhatunk idén mosolyt karácsonykor” – mondta dr. Szilágyi Béla, a Baptista Szeretetszolgálat elnöke.
Nagyon sokan dobozoltak ezúttal is a Baptista Szeretetszolgálattal: csatlakozott az El a kezekkel a papámtól! című magyar gyerekfilm stábja, közel 500 cég és közösség a munkatársaival, köztük a BKK Mikulás-trolija, az Újpest jégkorong szakosztálya, az Egri Vízilabda Klub vagy az Agrárkamara. A hazai ismert emberek közül csatlakozott Béres Alexandra, Mező Misi, de például a balatoni kisboltjával és jégpályájával Ördög Nóra és Nánási Pál idén is rengeteg dobozt gyűjtött. A Cipősdoboz-akció idén sem ismert határokat: a Hollandiai Magyarok Közössége 800 dobozt szállított Magyarországra, de érkeztek felajánlások Szlovákiából, Angliából, Írországból, de még Hawaiiról is.
Család és munka egyensúlya a mindennapokban
A fenti témában tartott előadást Dányi Zoltán (szadai lakos) keresztény pár- és családterapeuta a Szadai Keresztény Szülői Kör meghívására szeptemberben. Az előadás sokunkat elgondolkodtatott erről a témáról, mert kérdéseket fogalmazott meg bennünk, kicsit kívülről láttatta a mindennapjainkat, azok beosztását.
Freud szerint két életfeladat van: szeretni és dolgozni. Vannak, akiknek az előbbi fontosabb, másoknak az utóbbi, a teljesítmény, a hivatás, a pénz. De a mondás szerint: „A pénz nem minden! A pénz nem boldogít! Nem lehet mindent pénzen megvenni!…” Mindannyian láttunk már gazdag, de boldogtalan, félresiklott életet.
Akkor mi a boldog élet titka témánk vonatkozásában? Ezt mindenki maga érzi!
Előadónk egy gyakorlati feladatot adott a jelenlévőknek. Kérte, hogy egy kör alakban három szeletben osszuk fel a napjainkat. Ebből kiderül, hogy mennyi részt foglal el benne a család, mennyit a munka, és mennyit az én. Változhat ennek beosztása naponként, életszakaszonként, de mindig lássuk ennek az arányát!
A gyermekeknél:
- A tanulás kötelezettsége mellett legyen szabadidő is!
- Nem kell mindent tökéletesen tudniuk!
- Mindig érezzék szeretve magukat!
A felnőtteknél összetettebb a helyzet, mert:
- Helytállunk több szerepben is: nő/férfi, feleség/férj, anya/apa, beosztott/főnök… Jó, ha ezekben a szerepekben jól érezzük magunkat, és ezek nem leszívják az erőnket, hanem energiát adnak!
- A társunk lehet, hogy kívülről jobban lát minket. Merjek tőle segítséget kérni! Bízzak abban, hogy ő jót akar nekem! Ne legyünk egymás versenytársai! Legyenek közös céljaink!
- A külvilág felé tudjunk nemet mondani! Legyen egy fontossági sorrendünk!
- A munkát, a napot tudjuk már otthon lezárni, elengedni és a családra koncentrálni!
- A munkában nézzük meg, hogy a hivatás vagy a pénz motivál minket, mik a gyengeségeink-erősségeink, hatékonyak vagyunk-e, karrierutaink vannak-e?…
Ha ezek vizsgálatára szánunk egy kis időt mi magunk is és együtt leülve a párunkkal, már akkor jobban egyensúlyba kerülhet a család és a munka.
Simonné Horváth Anikó
(Megjelent a 2111. Szada önkormányzati havilap novemberi számában.)
Faültetések az 500 év – 500 fa projekt keretében
87 fát ültettek el idén ősszel az 500 év – 500 fa projekt keretében. A Magyarországi Baptista Egyház kezdeményezéséhez tíz magyarországi helyszínről csatlakoztak baptista gyülekezetek, iskolák, szociális intézmények.
A vírushelyzet az idei évben is megnehezítette, hogy ünnepi alkalom keretében ültessék el a megigényelt fákat, a táblákkal kiegészülve mégis emléket állítanak baptista közösségünk múltjának.
2023-ban ünnepeljük az anabaptista-baptista misszió Kárpát-medencei megjelenésének 500. évfordulóját. A jubileumhoz közeledve célunk, hogy a következő években 500 fát ültessünk el baptista gyülekezetek, intézmények környezetében, Magyarország és a Kárpát-medence zöldítése érdekében. A tavalyi évi ültetésekkel együtt már 175 fával és a hozzájuk tartozó táblákkal találkozhatunk az ország különböző pontjain. Az 500 éves múltra való emlékezés mellett szeretnénk felhívni az emberek figyelmét az egészséges környezet fontosságára is.
Az 500 év – 500 fa kezdeményezéshez a jövő év során is lesz lehetőség csatlakozni. A jelentkezés részleteit egyházunk csatornáin fogjuk megosztani.
IV. advent: Szeretettel várj!
„…tartsátok meg magatokat Isten szeretetében, várva a mi Urunk Jézus Krisztusnak irgalmát az örök életre.” (Júd 21)
A szeretetről talán mindent elmondtak már. De minden szónál több az, amikor átéljük: szeretek, szeretnek. A legtöbb pedig a bizonyosság: Jézus szeret! (Papp János)
Felkészülni az örömhírre
Régóta foglalkoztat egy ellentmondás, amit bárki megtapasztalhat hívő élete során.
A Szentírás az evangéliumok legelejétől hangsúlyozza, hogy Jézus az a Szó (Ige), amelyre a világ vár. Az Újszövetség szintén ezt visszhangozza az apostoli levelekben. Sőt, már az ószövetségi próféciák is mind őt, a Messiás személyét mutatják fel megoldásként az ember problémáira. De számtalan mai missziós hangvételű írás is megerősíthet bennünket abban, hogy a világ szomjazza az örömhírt.
Miért tapasztaljuk mégis sokszor azt, hogy bizonyságtételünk erőtlen, vagy nem is tudjuk megszólítani az embereket az evangéliummal? Miért van az, hogy ha a lehető legközelebb visszük Isten üzenetét a szívekhez, akkor is távol maradnak őtőle? Persze sokszor mi is alkalmatlanná válhatunk a bizonyságtételre, és kegyelemre szorulunk, de azt hiszem, a hiba nem mindig az örömhír hozójában keresendő, ennél átfogóbb problémáról van szó.
Egy teológiai cikk utáni hozzászólásokat olvasgatva megerősödött bennem a kérdés: valóban erre az üzenetre van szüksége a világnak? Az egyik hozzászóló rávilágított, hogy a Jézus korabeli Júdeában hittek abban, hogy az édenkerti állapotokból indult ki minden, és a problémáik gyökere a bűn jelenléte az életükben és az Istennel való kapcsolat megromlása, és mindezek helyreállítása jelenti a megoldást. Ez nem állt messze az ókori gondolkodásmódtól, annál inkább a miénktől. A mi kortársaink kevésbé hisznek abban, hogy létezett valaha tökéletes (bűntelen) világ és tökéletes kapcsolat Isten és ember között, vagy hogy ezek jelentős tényezők lennének a mai ember életében. Sőt, a halál utáni élet lehetősége vagy tetteink örökkévaló következményei sem tűnnek olyan nyomasztónak már, hogy mindenáron keressük a megmenekülés útját. A Krisztus követésében rejlő további kincsek, mint a küldetésben értelmet nyert élet vagy a közösségben megtalálható öröm sem olyan vonzó, hogy áldozatot hozzunk értük.
Mit tegyünk akkor mi, XXI. századi keresztények? Hogyan mutassuk fel a Megváltót? Hogyan prédikáljuk a megfeszített Krisztust?
A számomra megnyugtató választ egy adventi áhítatoskönyvben találtam meg (John Piper: Az öröm hajnala). Már Jézus zsidó hallgatóit is ugyanaz választotta el a hittől, mint a ma emberét: „Hogyan tudnátok hinni ti, akik egymástól fogadtok el dicsőséget, de azt az egy dicsőséget, amely az egy Istentől van, nem keresitek?” (Jn 5,44) Mennyivel inkább igaz ez a mi információs társadalmunkra, ahol a dicsőséget már mindenki tetszésben (lájk), nézettségben, látogatottságban, szavazatokban méri, és ahol a népszerűséget könnyen pénzre és hatalomra lehet váltani, és ez fordítva is igaz!
Ha készíteni akarjuk a szívünket az Ige befogadására, le kell lepleznünk magunkban ezeket a motivációkat. Ha pedig másokat akarunk Istenhez vezetni, vajon nem kellene-e előbb lebontanunk ezeket a falakat? Nem lehet, hogy ezt a fontos lépést eddig kihagytuk, és visszapattant ránk az üzenet?
Azt jól tudjuk, hogy a világ mindig megpróbálja eltakarni előlünk Isten fényét, erre minden korban meglesznek az eszközei. „Ezeknek a gondolkozását e világ istene megvakította, mert hitetlenek, és így nem látják meg a Krisztus dicsőségéről szóló evangélium világosságát, aki az Isten képmása.” (2Kor 4,4) Az viszont a mi felelősségünk, hogy a saját generációnkat rádöbbentsük erre a végzetes csapdára. Nem más, mint a mindenható Isten hív minket erre, akinek szava a világ kezdete óta szól – „Sötétségből világosság ragyogjon fel!” – , és ez visszhangzik a mi szívünkben is.
Ráadásul az evangéliumból elnyerhető ajándékok – a megbocsátás, az üdvösség, a küldetés, a közösség – elsősorban nem is a mi megnyugtatásunkat vagy önmegvalósításunkat szolgálják. Az elsődleges céljuk az, hogy felismerjük bennük Istent, az ajándékozót, örvendezzünk benne és dicsőítsük őt! Mennyivel másabb ez, mint egymástól fogadni el a dicsőséget!
Fogadjuk meg a könyv szerzőjének tanácsait saját adventi készülődésünkben, és vezessük erre a ránk bízottakat is!
Szólláthné Zita
„Hogyan készülhet a szív, hogy Krisztust a maga valóságosságában fogadja el? Nagyon egyszerűen.
Először is, a szívnek el kell távolodnia az emberek dicséretétől…
Másodszor, a szívnek meg kell szabadulnia attól az ábrándtól, hogy a lelket elégséges pénzzel vagy anyagi javakkal táplálni…
Harmadjára… vágyakozás kell hogy ébredjen a szívünkben olyan vigasztalás és megváltás után, amit a világ nem tud megadni.
Végül, negyedjére, Istennek, az Atyának ki kell jelentenie magát, a szívünket meg kell nyitnia, hogy ujjongva kiáltsuk, mint az az ember, aki hihetetlen értékű kincset talált: »Te vagy a Krisztus, az élő Isten Fia, múltbeli bajok miatti vigasztaló, jövőm megtartója. Végre látlak! Befogadlak úgy, amint vagy.«
Bárcsak ezt tenné velünk Isten ebben az adventben! Lehessen az idén ez a mi ajándékunk, tanúságtételünk, sokunk bizonyságtétele!” (John Piper: Az öröm hajnala)
Nem késlekedik az Úr az ígérettel (2Pt 3,9)
„Nem késlekedik az Úr az ígérettel, amint egyesek gondolják, hanem türelmes hozzátok, mert nem azt akarja, hogy némelyek elvesszenek, hanem azt, hogy mindenki megtérjen.”
Oly sokszor olvastam s idéztem ezt az igét prédikáció és egyéni beszélgetés közben, hogy megtanultam könyv nélkül, de a Károli-fordítás szerint, mert életem nagyobb részében ez volt a Bibliánk. Éppen ezért feltűnt néhány szó szinonimája. Hogyan is hozza textusunk ezt az igét? Így: „Nem késik el az ígérettel az Úr, mint némelyek késedelemnek tartják; hanem hosszan tűr érettünk, nem akarván, hogy némelyek elvesszenek, hanem hogy mindenki megtérésre jusson.” Ami a két fordításban azonos, hogy az ígérettel nem késik az Úr, holott a szöveg összefüggése azt sugallja, hogy nem az ígéret késik, hiszen az már régen megvan, hanem az ígéret teljesítése, teljesedése késik. Igaz, hogy az olvasó ezt érti a kifejezésen, de a fordítók ragaszkodtak a betűhöz, és nem annak jelentéséhez, értelemszerű átadásához. A másik különbség, ami feltűnik, az a türelem egyszerűsítése. A régiben többet jelent a „hosszútűrés”, mint a „tűrés”. A hosszú, az mindenképpen több, mint az egyszerű tűrés, mely lehet akár rövid is. A hosszú azonban hosszú!
Egyik régebbi versem néhány sora jutott eszembe a hosszúságról:
Milyen lehet kereszted hosszúsága?
Magam mértékével nem mérhetem,
de hű kegyelmed, mely belőle árad,
olyan hosszú, mint a történelem.Ó, mennyi embert ért utol a fénye
s mennyit fog még, míg lesz történelem!
De én leginkább ezt zengem dicsérve:
utolért engem is kegyelmesen!
A harmadik különbség a mondat alanyának ragozása. Az új ezt mondja: „türelmes hozzátok”. A régi pedig ezt: „hosszan tűr érettünk”. Az első változatban Péter kiveszi magát a többes számból, mintha neki nem lenne szüksége Isten vagy az Úr Jézus hosszútűrésére, csak az olvasóinak. Holott éppen ő tapasztalhatta meg saját állhatatlanságának türelmes elhordozását az Úr Jézus részéről. Minden figyelmeztetést, intést könnyebben elfogad a másik, ha nem felülről olvasom rá, hanem szinte megvallom, hogy nekem is szükségem van Isten hosszútűrésére. Nem azt mondom, hogy te pedig fogadd el, hanem ezt: fogadjuk hát el – mindnyájan. De akár a „hozzátok”, akár az „érettünk” változatot vesszük, az elsősorban nem a világnak szól, hanem a gyülekezetnek.
Mielőtt tehát másokra mutogatnánk, mutassunk magunkra! A megtérés ugyanis itt kezdődik nálam, nálunk. Minden bibliai irat elsősorban Isten gyermekeinek szól, nekünk. Aztán áttételesen a világ fiainak. Ez az áttétel mi vagyunk, hogy mi szolgáltassuk hozzá bizonyítékul annak szemléltetését, hogy nézzetek ránk: Isten igéje „működő tőke”, működő befektetés! Isten hosszútűrése azért van, hogy „mindenki megtérjen”. Igen, ebben a „mindenki”-ben benne vannak a hívők is.
Teológiailag igazuk van tehát azoknak, akik röviden ráolvassák a már valamikor megtért testvéreikre: Térj meg! De ha ezt magas lóról mondják, farizeusi gőggel, akkor lepereg róluk. Ha erőszakkal tömik valakibe a gyógyszert, akkor kiköpi vagy kihányja. Öt gyermeket neveltünk az Úr kegyelméből, s nemegyszer keserű gyógyszert kellett nekik beadnunk. Ha ezt durván tettük, tiltakozás, sírás, a gyógyszer kiköpése vagy kihányása lett az eredmény. Ha ölbe vettük és szelíd szóval meggyőztük: Hidd el, ettől fogsz ám meggyógyulni! Én is voltam már beteg, s ettől gyógyultam meg, láthatod stb., így sikerült beadnunk a gyógyszert, megmaradt benne, és valóban meggyógyult tőle. Ha szeretettel győzzük meg elbotlott testvérünket – nem azzal, hogy „nem vagy testvér!”, hanem ilyesformán –: Testvér, hidd el, nekünk is szükségünk van újra a megtérésre, mert mindig maradt még valami bennünk, ami bűn, rossz szokás, mulasztás. Vagy ha sikerült is valamikor kitennünk az életünkből, sajnos, újra visszajött. Tehát mindig mindenkinek van miből megtérnie.
Az Úr Jézus is így tanít: „Ha vétkezik atyádfia, menj el hozzá, intsd meg négyszemközt: ha hallgat rád, megnyerted atyádfiát.” (Mt 18,15) Úgy intsd meg tehát, hogy megnyerd, s ne úgy, hogy elveszítsd! Ha az intő testvér mégis azt tartja, hogy ő nem bűnös már, tehát neki nincs szüksége a megtérésre, akkor fontolja meg a szeretet apostolának intését, mert azt nem én mondom, hanem a Szentírás! És az Szentírás! „Ha azt mondjuk, hogy nem vagyunk bűnösök, hazuggá tesszük őt, és nincs meg bennünk az ő igéje.” (1Jn 1,10) Mellesleg figyeljünk fel itt is a többes számra!
Köszönöm, Atyám, hogy Szentlelked rám mutatott. Hálás vagyok hosszútűrésedért. Add, hogy éljek vele, és ne visszaéljek! – Ámen.
„Nem elég a jó szándék, a segítés egy szakma”
Dr. Szilágyi Béla a Sláger FM Hétköznapi példaképek nem hétköznapi történetei című műsorában Kende-Hofherr Krisztinának adott interjút a Baptista Szeretetszolgálat 25 éves évfordulója apropóján.
„Nem elég a jó szándék, a segítés egy szakma” – mondja az idén már 25 éves Baptista Szeretetszolgálat elnöke, dr. Szilágyi Béla.
Fiatal jogász volt, amikor önkéntesként csatlakozott a szervezethez, maga is részt vesz a mentési akciókban, de ott van Észak-Koreában az árvaházakban, a magyar kórházban vagy éppen a Cipősdoboz-akció hazai gyűjtőállomásain is.
Egy nagyokat álmodó, karizmatikus, kapcsolatokat teremtő és segíteni akaró, tenni vágyó ember, aki az álmok megvalósításának lehetőségét keresi a realitások talaján maradva.
A Baptista Szeretetszolgálat 42 oktatási intézményben 14 ezer fiatalt oktat, 80 szociális intézményben 18 ezer emberért felelős. „A szeretetszolgálat intézménnyé nőtt, de nagyon fontos, hogy a rugalmasságát ne veszítse el.” Az emberkereskedelem – kényszermunka, prostitúció, házi rabszolgaság – elleni küzdelem, az egyetlen hazai gyermekhospice-ház működtetése, a hátrányos helyzetű tanulók felzárkóztatása, a sajátos nevelési igényű gyermekek nevelése, a kiemelkedő képességű gyermekek tehetséggondozása, nemzetközi oktatási missziók, mozgásukban akadályozott és fogyatékkal élők fejlesztése egy, a világon egyedülálló magyar módszerrel nyolc országban, természeti katasztrófák által sújtott területek segítése, adományok logisztikai megszervezése, az önkéntesek koordinációja mind a munkája része. Kalandokról, kihívásokról, halálfélelemről, adrenalinról, képtelen helyzetekről, segítő hajlandóságról és személyes történetekről beszélgettünk.











































