Hálával és örömmel gondolunk vissza 2021-re, hiszen a Baptista Tevékeny Szeretet Misszió Alapítvánnyal újból közelebb kerültünk a célunkhoz, hogy minél több hátrányos helyzetű gyermek jövőjét tehessük szebbé.

2020 márciusában indult oktatási mintaprojektünk, az Együtt a digitális egyenlőségért! projekt, melynek célja, hogy segítse hátrányos helyzetű gyermekek és fiatalok digitális és angol nyelvi kompetenciáinak fejlesztését. A projekt keretében már 3200 fő nyelvtanulását támogattuk a Xeropan nyelvoktató szoftverrel. Illetve közel száz tabletet juttattunk el iskolák, tanodák számára. 2021 szeptemberében Kenyában is elindult projektünk az Asante a Gyermekekért Egyesülettel együttműködve.

Idén is támogattuk a tanodai foglalkozások megvalósulását. A tuzséri Tasak tanoda munkatársai a tanulásban és a szociális készségek fejlesztésében segítik a fiatalokat. Idén hatvan fiatal vesz részt oktatási programjaikban. A kiemelkedő teljesítményű, szorgalmas gyermekeket oklevéllel és ajándékcsomaggal díjaztuk.

2021 augusztusában Nyíregyházán szerveztünk sportnapot nevelt gyermekek számára. A nap során a fiatalok bejárták a frissen átadott Atlétikai Centrumot, kipróbáltak különböző sportágakat, olimpikonokkal és hivatásos sportolókkal találkoztak és egy úszóedzésen is részt vettek. A sportot egy kitörési pontnak tartjuk, ami megváltoztathatja a jövőjüket. A célunk volt, hogy a gyerekek olyan sportolókkal találkozzanak, akik inspirációt nyújthatnak az álmaik megvalósításához. A nap sikerén felbuzdulva célul tűztük ki, hogy rendszeresen szervezzünk hasonló tematikájú programokat.

„Van egy álmom…” címmel szerveztünk rajz- és fotópályázatot gyermekek számára 2021 márciusában. A pályázók azt rajzolták le, milyen szakmában szeretnének elhelyezkedni felnőttként. A dobogós pályaművek készítőit értékes digitális eszközökkel díjaztuk.

2021 augusztusában nagyszabású tanszergyűjtést szerveztünk a Baptista Tevékeny Szeretet Misszió intézményein keresztül. Országszerte 14 településen 260 hátrányos helyzetű gyermek iskolakezdését támogathattuk.

Rendszeresen támogatunk adományokkal olyan intézményeket, közösségeket, ahol nagy a szükség. A tuzséri általános iskolában minden évben kedveskedünk az első osztályos tanulóknak tanszerekkel, játékokkal, sportszerekkel és egy kis édességgel. Tiszagyulaházán fiatal családokat támogattunk kisgyermekek, újszülöttek ellátásához szükséges termékekkel. Olaszliszkáról a koronavírus miatti lezárások idején kaptuk a hírt, hogy sokan nem tudnak dolgozni a karantén miatt, így családok, gyermekek éheznek. Önkénteseink segítségével élelmiszercsomagokkal segítettük a rászoruló gyermekeket.

Alapítványunkkal rendszeresen találkozunk megrendítő történetekkel. 2021 elején a koronavírus áldozata lett egy négygyermekes családapa. Az édesanya még gyesen volt a legkisebb, egyéves gyermekükkel. A tragédián enyhíteni nem tudtunk, de megmozgattunk minden szálat, hogy anyagilag segíthessük a családot a hitelek rendezésében és abban, hogy az édesanya továbbra is el tudja látni a gyermekeket. Adománygyűjtést szerveztünk, mely során ötszáz család támogatásának eredményeképpen több mint 12 millió forint gyűlt össze, melyet a család számára juttattunk el.

Az év második felében a mindössze hároméves Noel édesapja keresett meg minket. A kisfiú egy születési trauma következtében beszédében és mozgásában is korlátozott. Az ő kórházi kezelését szintén egy közösségi adománygyűjtéssel támogathattuk. Noel azóta elkezdte a terápiát, és szépen fejlődik.

Hálásak vagyunk minden támogatónknak, tanácsadónknak, önkéntesünknek, akikkel együtt haladhatunk előre! Lelkesen készülünk arra, hogy 2022-ben még több gyermeknek segíthessünk!

„Azért szeretünk, mert ő előbb szeretett minket.” (1Jn 4,19)


Elindult egyházunk hírlevele, melyben tájékoztatást adunk aktuális híreinkről, eseményeinkről. Iratkozzon fel ön is!