„Nem késlekedik az Úr az ígérettel, amint egyesek gondolják, hanem türelmes hozzátok, mert nem azt akarja, hogy némelyek elvesszenek, hanem azt, hogy mindenki megtérjen.”
Oly sokszor olvastam s idéztem ezt az igét prédikáció és egyéni beszélgetés közben, hogy megtanultam könyv nélkül, de a Károli-fordítás szerint, mert életem nagyobb részében ez volt a Bibliánk. Éppen ezért feltűnt néhány szó szinonimája. Hogyan is hozza textusunk ezt az igét? Így: „Nem késik el az ígérettel az Úr, mint némelyek késedelemnek tartják; hanem hosszan tűr érettünk, nem akarván, hogy némelyek elvesszenek, hanem hogy mindenki megtérésre jusson.” Ami a két fordításban azonos, hogy az ígérettel nem késik az Úr, holott a szöveg összefüggése azt sugallja, hogy nem az ígéret késik, hiszen az már régen megvan, hanem az ígéret teljesítése, teljesedése késik. Igaz, hogy az olvasó ezt érti a kifejezésen, de a fordítók ragaszkodtak a betűhöz, és nem annak jelentéséhez, értelemszerű átadásához. A másik különbség, ami feltűnik, az a türelem egyszerűsítése. A régiben többet jelent a „hosszútűrés”, mint a „tűrés”. A hosszú, az mindenképpen több, mint az egyszerű tűrés, mely lehet akár rövid is. A hosszú azonban hosszú!
Egyik régebbi versem néhány sora jutott eszembe a hosszúságról:
Milyen lehet kereszted hosszúsága?
Magam mértékével nem mérhetem,
de hű kegyelmed, mely belőle árad,
olyan hosszú, mint a történelem.Ó, mennyi embert ért utol a fénye
s mennyit fog még, míg lesz történelem!
De én leginkább ezt zengem dicsérve:
utolért engem is kegyelmesen!
A harmadik különbség a mondat alanyának ragozása. Az új ezt mondja: „türelmes hozzátok”. A régi pedig ezt: „hosszan tűr érettünk”. Az első változatban Péter kiveszi magát a többes számból, mintha neki nem lenne szüksége Isten vagy az Úr Jézus hosszútűrésére, csak az olvasóinak. Holott éppen ő tapasztalhatta meg saját állhatatlanságának türelmes elhordozását az Úr Jézus részéről. Minden figyelmeztetést, intést könnyebben elfogad a másik, ha nem felülről olvasom rá, hanem szinte megvallom, hogy nekem is szükségem van Isten hosszútűrésére. Nem azt mondom, hogy te pedig fogadd el, hanem ezt: fogadjuk hát el – mindnyájan. De akár a „hozzátok”, akár az „érettünk” változatot vesszük, az elsősorban nem a világnak szól, hanem a gyülekezetnek.
Mielőtt tehát másokra mutogatnánk, mutassunk magunkra! A megtérés ugyanis itt kezdődik nálam, nálunk. Minden bibliai irat elsősorban Isten gyermekeinek szól, nekünk. Aztán áttételesen a világ fiainak. Ez az áttétel mi vagyunk, hogy mi szolgáltassuk hozzá bizonyítékul annak szemléltetését, hogy nézzetek ránk: Isten igéje „működő tőke”, működő befektetés! Isten hosszútűrése azért van, hogy „mindenki megtérjen”. Igen, ebben a „mindenki”-ben benne vannak a hívők is.
Teológiailag igazuk van tehát azoknak, akik röviden ráolvassák a már valamikor megtért testvéreikre: Térj meg! De ha ezt magas lóról mondják, farizeusi gőggel, akkor lepereg róluk. Ha erőszakkal tömik valakibe a gyógyszert, akkor kiköpi vagy kihányja. Öt gyermeket neveltünk az Úr kegyelméből, s nemegyszer keserű gyógyszert kellett nekik beadnunk. Ha ezt durván tettük, tiltakozás, sírás, a gyógyszer kiköpése vagy kihányása lett az eredmény. Ha ölbe vettük és szelíd szóval meggyőztük: Hidd el, ettől fogsz ám meggyógyulni! Én is voltam már beteg, s ettől gyógyultam meg, láthatod stb., így sikerült beadnunk a gyógyszert, megmaradt benne, és valóban meggyógyult tőle. Ha szeretettel győzzük meg elbotlott testvérünket – nem azzal, hogy „nem vagy testvér!”, hanem ilyesformán –: Testvér, hidd el, nekünk is szükségünk van újra a megtérésre, mert mindig maradt még valami bennünk, ami bűn, rossz szokás, mulasztás. Vagy ha sikerült is valamikor kitennünk az életünkből, sajnos, újra visszajött. Tehát mindig mindenkinek van miből megtérnie.
Az Úr Jézus is így tanít: „Ha vétkezik atyádfia, menj el hozzá, intsd meg négyszemközt: ha hallgat rád, megnyerted atyádfiát.” (Mt 18,15) Úgy intsd meg tehát, hogy megnyerd, s ne úgy, hogy elveszítsd! Ha az intő testvér mégis azt tartja, hogy ő nem bűnös már, tehát neki nincs szüksége a megtérésre, akkor fontolja meg a szeretet apostolának intését, mert azt nem én mondom, hanem a Szentírás! És az Szentírás! „Ha azt mondjuk, hogy nem vagyunk bűnösök, hazuggá tesszük őt, és nincs meg bennünk az ő igéje.” (1Jn 1,10) Mellesleg figyeljünk fel itt is a többes számra!
Köszönöm, Atyám, hogy Szentlelked rám mutatott. Hálás vagyok hosszútűrésedért. Add, hogy éljek vele, és ne visszaéljek! – Ámen.
Elindult egyházunk hírlevele, melyben tájékoztatást adunk aktuális híreinkről, eseményeinkről. Iratkozzon fel ön is!