A fenti témában tartott előadást Dányi Zoltán (szadai lakos) keresztény pár- és családterapeuta a Szadai Keresztény Szülői Kör meghívására szeptemberben. Az előadás sokunkat elgondolkodtatott erről a témáról, mert kérdéseket fogalmazott meg bennünk, kicsit kívülről láttatta a mindennapjainkat, azok beosztását.

Freud szerint két életfeladat van: szeretni és dolgozni. Vannak, akiknek az előbbi fontosabb, másoknak az utóbbi, a teljesítmény, a hivatás, a pénz. De a mondás szerint: „A pénz nem minden! A pénz nem boldogít! Nem lehet mindent pénzen megvenni!…” Mindannyian láttunk már gazdag, de boldogtalan, félresiklott életet.

Akkor mi a boldog élet titka témánk vonatkozásában? Ezt mindenki maga érzi!

Előadónk egy gyakorlati feladatot adott a  jelenlévőknek. Kérte, hogy egy kör alakban három szeletben osszuk fel a napjainkat. Ebből kiderül, hogy mennyi részt foglal el benne a család, mennyit a munka, és mennyit az én. Változhat ennek beosztása naponként, életszakaszonként, de mindig lássuk ennek az arányát!

A gyermekeknél:

  • A tanulás kötelezettsége mellett legyen szabadidő is!
  • Nem kell mindent tökéletesen tudniuk!
  • Mindig érezzék szeretve magukat!

A felnőtteknél összetettebb a helyzet, mert:

  • Helytállunk több szerepben is: nő/férfi, feleség/férj, anya/apa, beosztott/főnök… Jó, ha ezekben a szerepekben jól érezzük magunkat, és ezek nem leszívják az erőnket, hanem energiát adnak!
  • A társunk lehet, hogy kívülről jobban lát minket. Merjek tőle segítséget kérni! Bízzak abban, hogy ő jót akar nekem! Ne legyünk egymás versenytársai! Legyenek közös céljaink!
  • A külvilág felé tudjunk nemet mondani! Legyen egy fontossági sorrendünk!
  • A munkát, a napot tudjuk már otthon lezárni, elengedni és a családra koncentrálni!
  • A munkában nézzük meg, hogy a hivatás vagy a pénz motivál minket, mik a gyengeségeink-erősségeink, hatékonyak vagyunk-e, karrierutaink vannak-e?…

Ha ezek vizsgálatára szánunk egy kis időt mi magunk is és együtt leülve a párunkkal, már akkor jobban egyensúlyba kerülhet a család és a munka.

Simonné Horváth Anikó
(Megjelent a 2111. Szada önkormányzati havilap novemberi számában.)


Elindult egyházunk hírlevele, melyben tájékoztatást adunk aktuális híreinkről, eseményeinkről. Iratkozzon fel ön is!