2. „Ha nem a sikerterületeken nyújtasz nagyot, az egész semmit sem ér”

Tudomásul kell venned, hogy csak bizonyos pozíciók, hivatások, cégek és márkák értékesek! – sugallják a léleknyomorító hangok. A többi helyet csak azok töltik be, akik nem adnak magukra. Fejlődésed és előrehaladásod záloga ezeknek a helyeknek a megcélzása és elérése.

Szülők tucatjai a társadalmi megítélés vagy az ismertségi kör véleménye alapján keresnek csemetéjüknek továbbtanulási lehetőséget. A márkaképviseletek legtöbbje szinte szajkóztatja ügynökeivel a „mi vagyunk a legjobbak, a legnagyobbak, a legmegbízhatóbbak, a legideálisabbak” refrénjét. És az emberek jó része hajt, hogy bizonyos cégekhez vagy intézményekhez bejusson. A karrier némely társadalmi rétegekben kötelességnek számít. De kik határozzák meg, hogy mely státuszok, foglalkozások, intézmények, munkahelyek számítanak igazán, és melyek nem? Ugyanolyan emberek, mint bármelyikünk. Miért lenne hát az ő véleményük fontosabb, mint bármelyikünké? Nyilván egyes érdekeltségeknek az a céljuk, hogy újból és újból más- és másfelé irányítsák az emberek figyelmét, hogy a karrier területén folyamatosan divathullámokat keltsenek. Pedig lehet-e fontosabb annál, mint hogy megtalálja ki-ki a képességeihez leginkább illeszkedő munkát, ahol átélheti adottságai kiteljesedését, és ahol mások számára is a legtöbbet nyújthatja? Ezt Pál apostol is kitalálta már 2000 évvel ezelőtt:

„a nekünk adatott kegyelem szerint különböző ajándékaink vannak, eszerint szolgálunk…” (Róm 12,6)

Fogyasztói világunk viszont számtalan olyan anyagi és szellemi termék előállításán dolgozik, melyeknek minden bizonnyal a kuka lenne a legideálisabb raktározási hely az árupultok helyett. Ilyen célok üres eredményeket, fejeket, lelkeket termelnek, hiába az értük kifizetett nagy összeg.

3. „Ha nem dolgozol állandóan az eredményeken, lemaradsz és megnézheted magad!”

Nincs megállás, a mókuskerékből nem lehet kiszállnod! Az eredményeknek folyamatosan a szemed előtt kell lebegniük! Hajts, hajts, hajts! – kántálják fülünkbe a hazugságot.

Aki kimarad, lemarad! Biztos így is van. De miről marad le? Mi fontosról? Nem inkább úgy van, hogy aki nem marad ki a hajtásból, az marad ki az életből? Jézus nagyon bölcsen jegyezte meg:

„mert több az élet a tápláléknál, és a test a ruházatnál.” (Lk 12,23)

Minden kereskedő vállalkozás bejárata fölé oda kellene ezt írni. Természetesen vannak határidők, termelékenységi előírások, szabványok, megrendelések, de attól a pillanattól kezdve, mikor már ezek vezérelnek minket, beléptünk a mókusok lihegő birodalmába. És talán a legeslegvidámabb barakkba. A fridzsiderszocializmus ehhez képest kreatív klubnak is nevezhető, mert nem kérték az egész életünket. Ha hétvégén nem ment be a dolgozó, kibírták nélküle hétfőig.

Szabadnak kell lennünk belül az elvárásoktól! Nem élhetjük le az életünket a nem teljesítéstől való félelem árnyékában. Hiszen az ember több, mint egy szuperintelligens robot.

Ide kívánkozik a következő történet. Egy ambiciózus mérnök elragadtatással beszélt barátjának a cégénél folyó kutatásokról, amelyek még hatékonyabbá tehetik a gépkocsigyártást. Hosszan ecsetelte azokat a technológiai folyamatokat, melyek végén időarányosan sokkal több autót lehet majd gyártani. Barátja egy darabig csak hallgatott, majd megkérdezte tőle, hogy a még több gépkocsi nem fog-e az elviselhetőnél több terhet jelenteni az emberiség és a természet számára. A kutató először elmagyarázta az összes óvintézkedést, amelyet meg kell tenni, majd azzal zárta, hogy a katasztrófára még gondolni sem szabad, különben is, most már sietnie kell vissza, mivel a következő tesztre mindjárt sor kerül. Ezzel száguldott vissza szeretett modelljeihez.

Bármilyen szokatlan is a gondolat, bennünket, embereket nem a teljesítménykényszer, nem az eredményvezérelt neurózis éltet. Az ember sokkal többre hivatott, mintsem hogy tárgyiasított eredményeknek éljen. Bármelyikünk minden eredménytől függetlenül is hallatlanul értékes. Kinek-kinek saját léte kiteljesedéséért kell élnie! Ezt a belső átalakulás és átváltozás által kísért folyamatot, az Isten által ösztönzött és segített belső tökéletességre való törekvést nevezi a Biblia üdvösségnek.

Amiket mi sok esetben eredménynek nevezünk, azoknak csak akkor van jelentőségük, ha ebből a belső fejlődésből származnak, ebből nőnek ki. Mondhatnánk, hogy csupán a belső folyamatok pozitív melléktermékei. Akkor történik lelki tragédia, ha a melléktermékek „gyártása” válik életünk fő céljává.

4. „Ha nem tudod befolyásolni a környezetedet, meggátolják a célodat”

Ha nem vagy képes eredményeid elérése érdekében megfelelő módon alakítani a körülötted élő emberek szokásait, hozzáállását, cselekedeteit, akkor eredményt sem fogsz elérni – hazudják sokfelől.

Milyen szomorú, hogy rajtunk kívül álló célokban tudunk csak gondolkodni! Ezzel el is kezdtük boldogtalanságunk felhőkarcolójának építkezését. Olyasmiket tűzünk ki magunk elé, melyek megvalósítása tőlünk teljesen független körülményektől is függ.

Mindig csodálkozásra késztet kultúránk azon szokása, miszerint azért kell önmagunkat mentálisan fejleszteni, kommunikációnkon javítani, hogy hatékonyabb legyen a termelésünk. Humán erőforrásról beszélünk. Az emberek erőforrásokká válnak. Minden az eredményességnek van alávetve. De milyen eredményességről van szó? A vállalat, az intézmény, a cég, a márka eredményességéről. Ebben a felállásban kit érdekel az, hogy milyen házaséletet él a dolgozó, milyen lelki problémákkal küzd, hogyan éli át élete változásait. Ha valahol van is munkahelyi pszichológus, őt azért fizetik, hogy minél előbb megoldja a folyamatos munkát és hatékonyságot gátló emberi problémákat, vagy eredményesebb kommunikációt gyakoroltasson be. Mert ezt diktálja a vállalat érdeke.

Így tűnik el a nagy hatású és sugárzó embereszmény, hogy fölváltsa a professzionálisan kommunikáló, a magas szinten befolyásolni képes rendszerszereplő, aki maga sem veszi észre, hogy miközben másokat manipulál, a képlet, a struktúra őt is manipulálja. Eredményességének ára ő maga. Erre mondta Jézus:

„Mert mit használ az embernek, ha az egész világot megnyeri, lelkében pedig kárt vall?” (Mt 16,26)

Az embernek önmagáért, önmaga lelkéért kell elsősorban küzdenie, mert a tiszta szívűeké a mennyek országa. A tiszta szív maga a mennyország.

Az előzőekben vázolt hamis képzetek, a mérhetőség abszolutizálása, a divatos területek prioritása, a folyamatos tevékenység kényszere, a befolyásolás fölértékelése mind-mind azt szolgálják, hogy elhiggyük, az eredmények azok, amik éltetik a lelkünket. Pedig belső világunknak sokkal több kell ezeknél! Ezért szükségszerűen visszatérő állapot a sikerek utáni depresszió, kiégés, ürességérzet. Látnunk kell, hogy az emberi szív nem tud meglenni a mérhetetlen, az igazi nagy cél nélkül. Emellett olyan elfoglaltságot szükséges találnunk, mely legjobb képességeinkhez igazodik. Ezt a munkát csak minden elvárástól teljesen függetlenedve, belső szabadságban valósíthatjuk meg, hogy így mások számára reményt, életet, értelmet és derűt sugárzó emberekké váljunk.

(Folytatjuk)