Bízni egy elképzelhetetlenül nehéz helyzetben

0
415

Megrendítő Jézussal kapcsolatban ezeket olvasni: „rettegni és gyötrődni kezdett, majd így szólt hozzájuk: Szomorú az én lelkem mindhalálig…” (Mk 14,33–34) Nagyon nehéz igék ezek, tele feszültséggel, sok apró részlettel, amelyeknek most súlyuk van, olyan jelzőkkel, amelyeket Jézussal kapcsolatban nem szoktunk meg.

A Gecsemáné-kertbe érve megkezdődött Jézus igazi gyötrődése, az emberré lett Isten emberi természete kétségbeesve küzdött az ellen, ami várt rá, hogy az Atya most egy szenvedéssel és kínhalállal telt poharat ad át neki. Többször is imádkozott azért, hátha megengedi az Atya, hogy ne igya ki a pohár tartalmát.

Hogy van ez a mi életünkben? Mi miért szoktunk imádkozni? Hogy múljék el tőlünk ez az óra, vagy „legyen meg a te akaratod”, ahogy Jézus mindig hozzátette?

Jóval korábban egy másik kertben, az Édenben Ádám és Éva egy teljesen más helyzetben volt. Mindenük megvolt, amire szükségük lehetett, kivéve a kert közepén lévő fa gyümölcsét. Adott volt a szabályrendszer, Isten útja, de az első emberpár felülbírálta azt, saját útra lépett, a saját akarata, kívánsága szerint cselekedett, és elszakította magát Istentől.

A Gecsemáné-kertben Jézus úgy imádkozik, hogy ne az ő útja legyen, hanem az Atyáé. Ez az út szenvedés és halál, de ez az út az egész világ megváltása, hogy az emberiség újra visszatalálhasson Istenhez.

Hívő emberként egy jó mérce az, hogy mindennapi élethelyzeteinkben, emberi kapcsolatainkban mennyire rendeljük alá saját akaratunkat Isten akaratának. Jézus emberi része megkérdezte, hogy van-e más út, de közben kész volt arra, hogy elfogadja a számára Isten által kijelölt nehéz utat, és teljesítse küldetését.

Talán mi is megkérdezzük, van-e más út, de közben akarunk-e odafordulni az Isten által előkészített úthoz? Vagy inkább elvetjük azt, mondván: nem én vagyok erre az útra a megfelelő ember, nem készültem még fel rá, mások jobban meg tudják csinálni, úgyis elbukom.

Vagy esetleg meg sem kérdezzük, hogy van-e más út, hanem rögtön, kérdés nélkül más utat keresünk, ha Isten valami olyat kér tőlünk, ami nincs a tetszésünkre? Abban bízunk, hogy saját erőnkkel, saját okoskodásunkkal megoldjuk a helyzetet?

Érdemes azon is elgondolkodnunk, vajon nemcsak akkor jutnak-e eszünkbe ezek az igék: „mindazáltal ne úgy legyen, ahogyan én akarom, hanem amint te”, amikor olyan nehéz helyzettel állunk szemben, amin úgy tűnik, nem tudunk változtatni. Akkor kapaszkodunk csak ezekbe az igékbe, amikor egy nehéz helyzetet kénytelenek vagyunk elfogadni és elviselni?

Jézus szavai nem a megváltoztathatatlan sorsba történő beletörődés szavai, hanem bátor vállalása küldetésének, hiszen tudjuk, lett volna hatalma kilépni ebből a helyzetből.

Puszta beletörődés helyett mi mennyire vagyunk készek arra, hogy Isten akaratát cselekedjük? Egyáltalán: mennyire ismerjük Isten akaratát? Valóban keressük azt?

A bukott ember számára csak egy út vezet vissza teremtőjéhez: Jézus Krisztus, aki példát adott arra, hogy kérjük és vállaljuk mennyei Atyánk vezetését abban, hogy egy elképzelhetetlenül nehéz helyzetben hogyan kell mennyei Atyánkban bíznunk!

Megosztás