Virágvasárnapi felismerések

0
560

Gyerekkorom egyik különös módon kedvelt ünnepe volt a virágvasárnap. E nap önmagán túlmutatva előre hirdette a közelgő húsvétot, a feltámadást. A várakozás, készülődés izgalma tette teljesebbé ezt az ünnepet.

Valamikor félelemmel teljes felismeréssel mondták Róma falain belül: „Hannibal ante portas” – amiről azt gondolták, lehetetlen, íme: megtörtént. Virágvasárnapon se félelem, se felismerés, pedig Jézus ante portas! – „Amit szem nem látott, fül nem hallott, és ember szíve meg sem sejtett, azt készítette el az Isten az őt szeretőknek.”

„Bárcsak felismerted volna ezen a napon… meglátogatásod idejét!” (1Kor 2,9 és Lk 19,42.44)

A feltámadás ünnepének hajnalán hogyan készülünk az ünnepre? Feltör-e bennünk a felismerés: Jézus a kapuban van; Jeruzsálem, a templom, a Gecsemáné-kert, a kereszt és a feltámadás kapujában mind ott volt Jézus, és sorra belépett rajtuk. Jézus közeledik. De nem csak ilyen kapuknál, Jézus ott állt Pilátus és Heródes életének kapujában is, és ma is életünk kapujában áll pont azzal a készséggel, amit egykor kijelentett: „Íme, az ajtó előtt állok, és zörgetek” (Jel 3,20)… ante portas – amiről azt gondoltuk, lehetetlen: íme, itt van!

A kapu egy különös hely, mint minden határvonal. Gondolatban ott lehetünk Jézussal, az ünneplő tömeggel lengethetünk pálmaágakat, és hozsannázhatunk – ezek széppé teszik az ünnepet, de felelőssé az teszi, ha az előttünk lévő kapukon el is gondolkodunk, és ha kell, hittel lépünk át rajtuk.

Értették-e a tanítványok azt a szituációt, amelyben voltak, vagy csak élvezték? Értjük-e a minket körülvevő békét, lehetőségeket, vagy csak élvezzük? Ha ünneppel teljes békében vagyunk a városon kívül, akarunk-e bemenni a kapukon, ahol Jézus kötélből korbácsot fog fonni, és megtisztít; ahol dicsőségünk templomáról azt mondja, hogy belőle kő kövön nem marad, de ő új templomot épít; és ahol felköti a szolgaruhát, hogy lábainkat megmossa? Azért lehet békénk, mert Krisztus megbékéltetett minket. Azért vannak lehetőségeink a misszióra, szolgálatra, a jó tevésére, mert ő elrendelte, hogy ezeket cselekedjük. A lehetőségeink, valójában a kötelezettségeink helyszínei… ante portas – amiről azt gondoljuk, lehetőség, íme: kötelezettség.

Virágvasárnapon Jézus földi életküldetésének legfőbb szolgálati kapuján lép be. Ante portas – amiről azt gondoltuk: horribile dictu,

„Isten mentsen, Uram, ez nem történhet meg veled!” (Mt 16,22),

íme: elvégeztetett!

 

Megosztás