Baptista500

Baptista500
Az anabaptista missziótól napjainkig a Kárpát-medencében

A reformáció bibliai tanításai a hozzájuk igazodó életgyakorlattal megállíthatatlanul terjedtek egész Európában az 1517-es kezdet után. A megújulás különféle irányvonalai között az úgynevezett radikális reformáció egyik ágaként az anabaptizmus is megjelent. 1525-ben alakult meg az első anabaptista közösség Zürichben, de sokfelé már korábban elkezdődött az anabaptista tanítások, benne a hitvalló keresztség hirdetése. Így jutott el 1523-tól az akkori magyar területekre Schröter Kristófon keresztül, aki a fellelt forrás szerint ekkor kezdte szolgálatát Eperjesen anabaptista nézeteket képviselve. Meggyőzésére Kisszebeni Jánost küldte Luther, azonban 1526-ban Kisszebeni is csatlakozott Schröterhez. Így a magyar baptisták közmegegyezéssel 1523-at fogadták el az anabaptista misszió megjelenési évének a Kárpát-medencében.
Az 500. emlékévben mi, magyar baptisták, a Kárpát-medencei anabaptista misszió örökségének ápolására, biblikus értékeinek képviseletére, és példamutató személyiségei, valamint üzenetük megismertetésére kötelezzük el magunkat. Tesszük ezt Urunk iránti tiszteletből és azért, hogy Kárpát-medencei anabaptista és baptista múltunk megismerése, tanulságainak összegzése nyomán még hitelesebben, szilárdabban tudjuk képviselni Jézus Krisztust és a történelemben kikristályosodott értékrendünket, mert „az igazak gyökere mozdíthatatlan” (Péld 12,3).

a Magyarországi Baptista Egyház emlékév munkacsoportja

LEGO-videó-pályázat

A baptista egyház kommunikációs és kulturális osztálya pályázatot ír ki a Baptista500 rendezvénysorozat keretein belül LEGO-videó készítésére, mely Jézus életének valamelyik...

500 éves születésnap – telt házas rendezvénnyel ünnepeltek a baptisták a...

Nagyszabású evangelizációs rendezvénnyel zárult a baptista hitelődök Kárpát-medencei megjelenésének 500. évfordulóját ünneplő emlékév. A jubileumi emlékév missziós fókusza a 2023. november...

JELENTKEZZ KÓRUSTAGNAK A NOVEMBERI „TOVÁBB JÉZUSSAL!” RENDEZVÉNYÜNKRE!

Szeretnénk, ha az arénában ismét megszólalhatna egy több száz fős kórus Istenünket dicsőítve, melyhez várjuk egyének és kórusok jelentkezését. A jelentkezni...

Pályázat ének fordítására és feldolgozására

A baptista egyház kommunikációs és kulturális osztálya pályázatot ír ki a Baptista500 rendezvénysorozat keretein belül. A november...

Tudományos történelmi konferencia

Kedves Érdeklődők! Szeretnénk meghívni önöket a Baptista500 emlékév kapcsán megrendezésre kerülő baptista tudományos emlékkonferenciára, amelyet április 14-én tartunk a...

Imaház 50 és Baptista500 Szegeden

„Emlékezz vissza az egész útra, amelyen vezetett Istened, az Úr” (5Móz 8,2) Míg a Magyarországi Baptista Egyház az...

2023 a Baptista500 éve: A célunk ugyanaz!

„Te azonban légy józan mindenben, a bajokat szenvedd el, végezd az evangélista munkáját, töltsd be szolgálatodat.” (2Tim 4,5) Kedves...

Virágvasárnap délután Anabaptisták – 500 éve a Kárpát-medencében filmbemutató!

Hívunk mindenkit a Baptista500 emlékév keretében megrendezésre kerülő Anabaptisták – 500 éve a Kárpát-medencében című ismeretterjesztő film online bemutatójára!

Baptista500 – műhely-konferencia

Október 4-én tartottak ülést közösségünk egyháztörténészei az előttünk álló ünnepi esztendővel kapcsolatban.

Merj nagyot álmodni

Sarkadon egy kicsi, 23 tagot számláló baptista közösség él a Gyulai Baptista Gyülekezet körzeti állomásaként. Ez a kis lelkes csapat idén...