Szeretnénk, ha az arénában ismét megszólalhatna egy több száz fős kórus Istenünket dicsőítve, melyhez várjuk egyének és kórusok jelentkezését. A jelentkezni kívánó kórusvezetőktől kérjük, hogy vegyék fel a kapcsolatot Győri Kornél kórusvezetővel a következő elérhetőségen: gyorik@gmail.com.

Mivel az ország különböző pontjairól várjuk a jelentkezőket, ezért október folyamán regionális próbákat fogunk szervezni. Egy közös budapesti főpróba is lesz a rendezvény közeledtével, majd az esemény napján helyszíni próba is várható néhány órával a kezdés előtt.

Feltétel:
– 16–66 év
– az összes próbán való részvétel
– kórusban történő éneklésben való jártasság

Terveink szerint 4 ének szerepel a programban, ezek közül hármat már le is tölthetünk. A többi kóruskotta tisztázott kottagrafikája hamarosan elkészül és elérhető lesz.

Az énekek egyénileg is megtanulhatók – mindenki saját felelőssége a felkészülés – de ajánlatos egy közeli gyülekezeti kórusba becsatlakozni a tanulás céljából.

A helyszínen csak november 19-én lesz lehetőségünk teljes próbára.

A felkészülés segítése végett regionális próbákat szervezünk az ország több pontján.

Az eddigi időpontok és helyszínek:
október 21. 15 óra Szeged
október 15. délután Budapest, Wesselényi utcai imaház
október 28. 14 óra Debrecen, Szappanos utcai Gyülekezet
október 29. 16 óra Pécs, Bokor u. 52.

Jelentkezés: https://baptistaarena.hu/
Esemény: https://www.facebook.com/events/614163450771102


Elindult egyházunk hírlevele, melyben tájékoztatást adunk aktuális híreinkről, eseményeinkről. Iratkozzon fel ön is!