Baptista500

Baptista500
Az anabaptista missziótól napjainkig a Kárpát-medencében

A reformáció bibliai tanításai a hozzájuk igazodó életgyakorlattal megállíthatatlanul terjedtek egész Európában az 1517-es kezdet után. A megújulás különféle irányvonalai között az úgynevezett radikális reformáció egyik ágaként az anabaptizmus is megjelent. 1525-ben alakult meg az első anabaptista közösség Zürichben, de sokfelé már korábban elkezdődött az anabaptista tanítások, benne a hitvalló keresztség hirdetése. Így jutott el 1523-tól az akkori magyar területekre Schröter Kristófon keresztül, aki a fellelt forrás szerint ekkor kezdte szolgálatát Eperjesen anabaptista nézeteket képviselve. Meggyőzésére Kisszebeni Jánost küldte Luther, azonban 1526-ban Kisszebeni is csatlakozott Schröterhez. Így a magyar baptisták közmegegyezéssel 1523-at fogadták el az anabaptista misszió megjelenési évének a Kárpát-medencében.
Az 500. emlékévben mi, magyar baptisták, a Kárpát-medencei anabaptista misszió örökségének ápolására, biblikus értékeinek képviseletére, és példamutató személyiségei, valamint üzenetük megismertetésére kötelezzük el magunkat. Tesszük ezt Urunk iránti tiszteletből és azért, hogy Kárpát-medencei anabaptista és baptista múltunk megismerése, tanulságainak összegzése nyomán még hitelesebben, szilárdabban tudjuk képviselni Jézus Krisztust és a történelemben kikristályosodott értékrendünket, mert „az igazak gyökere mozdíthatatlan” (Péld 12,3).

a Magyarországi Baptista Egyház emlékév munkacsoportja

Tudományos történelmi konferencia

Kedves Érdeklődők! Szeretnénk meghívni önöket a Baptista500 emlékév kapcsán megrendezésre kerülő baptista tudományos emlékkonferenciára, amelyet április 14-én tartunk a...

LEGO-videó-pályázat

A baptista egyház kommunikációs és kulturális osztálya pályázatot ír ki a Baptista500 rendezvénysorozat keretein belül LEGO-videó készítésére, mely Jézus életének valamelyik...

Baptista Művészeti Napok 2023 záróünnepség

A Baptista Művészeti Napok 2023 eseményeinek lezárásaként megtartott ünnepségen a Baptista500 irodalmi pályázat eredményhirdetésére, az Év Baptista Művésze díj átadására és...

Legyél te is ott novemberben az arénában!

A Tovább Jézussal! rendezvényre történő regisztráció szeptember 1-jén elindult, jegyet a következő linken lehet igényelni: https://bit.ly/3qUr623 Van lehetőség egyénileg és csoportosan...

Tovább Jézussal! Papp János egyházelnök és Murányi-Kovács Anita kulturális munkatárs volt...

Népszerű podcastunk holnap esti adásának alappillérei: „Nem tömegevangelizáció, hanem tömeges egyéni evangelizáció.” (BGEA) Mindenki keresse meg a lelki/szellemi otthonát!...

Tovább Jézussal!

Szerdán tartotta újabb szervezői találkozóját a csapat, melynek feladata előkészíteni a november 19-i „Tovább Jézussal!” evangelizációt a Baptista500 keretein belül.

Virágvasárnap délután Anabaptisták – 500 éve a Kárpát-medencében filmbemutató!

Hívunk mindenkit a Baptista500 emlékév keretében megrendezésre kerülő Anabaptisták – 500 éve a Kárpát-medencében című ismeretterjesztő film online bemutatójára!

Graham-evangelizáció régen és most

Ki emlékszik az 1985-ös Billy Graham-evangelizációra a Körcsarnokban? És 1989-ben a Népstadionban? Vagy az előtte rendezett Európai Baptisták Kongresszusára a Budapest...

JELENTKEZZ KÓRUSTAGNAK A NOVEMBERI „TOVÁBB JÉZUSSAL!” RENDEZVÉNYÜNKRE!

Szeretnénk, ha az arénában ismét megszólalhatna egy több száz fős kórus Istenünket dicsőítve, melyhez várjuk egyének és kórusok jelentkezését. A jelentkezni...

Durkó István missziói igazgató buzdítása

Mindenkit nagyon nagy szeretettel várunk november 19-én Budapesten a Papp László Sportarénába! Regisztráció: https://baptistaarena.hu/ Facebook-esemény: https://www.facebook.com/events/614163450771102