A talentumok példázata

A jézusi tanítás végiggondolása

0
682

A történetbeli úr – Isten – nem képességeket, tehetségeket adott szolgáinak, hanem az egész vagyonát bízta rájuk, felhatalmazta őket, hogy gazdálkodjanak vele. Már a teremtés idején történt ez, a bűneset előtt és után egyaránt: Isten az embert bízta meg, hogy az ő földjét művelje. Így az emberre, szolgáira, ránk bízta Isten mindazt, ami az övé: az élettelen környezetet, az élő természetet, és természetesen benne az embertársainkat is.

Hatalomba helyezett bennünket, hogy felelősen gazdálkodjunk mindazzal, ami az övé.

A bölcsen elosztott vagyonnal a szolgák gazdálkodni kezdtek. Dolguk az volt, hogy az idő múlásával ne veszítsen értékéből, sőt azt növelje. Ezért kezdtek – a harmadik kivételével – vállalkozásba. Ezek vagyunk mi, akiknek azokon a területeken, melyek megbízatásaink (házastársi, szülői, baráti, szomszédi, munkatársi, vezetői, hivatásbeli stb.), kell vállalkozó módon előrébb jutnunk, területeinket fejlődőbbé, gyümölcsözőbbé, növekvőbbé tennünk.

Hosszú idő múltán megjött a szolgák ura – Isten –, aki egyesével értékelte az elvégzett tevékenységet. Nem együtt hívatta maga elé őket, nem közösségi felelősséget állapított meg, hanem egyenként kérette magához mindet. Ez a személyes felelősség tesz naggyá és egyedivé mindünket.

Az öttalentumos megmutatja a megszerzett újabb öt talentumot. Aki kettőt kapott, az újabb két talentumot. Mert tevékenységeinknek eredményesnek, gyümölcsözőnek kell lenniük. Ez az igazi hűség bizonyítéka, amikor a kapott házasság, gyermekek, baráti közösség, munkatársi kör, cég, falunk-városunk fejlődik felelős tevékenységünk nyomán. Mert a hűség nem puszta passzív ragaszkodás, hanem növekedést eredményező igyekezet. Ha felismerjük és elfogadjuk állapotbeli (házastárs, szülő, rokon, szomszéd, munkatárs stb.) és választott hivatásainkat (foglalkozás, önkéntes szolgálat, szabadidős tevékenység stb.), akkor csak úgy leszünk hűek azokhoz, ha igyekezetünk nyomán jobbá, eredményesebbé és példamutatóvá válnak mások számára is.

Az úr a pozitív értékelés végén megosztja szolgájával örömét, és osztozik mindabban, ami az övé. Kevés megbízatás után hatalmas bizalom vár rá. Isten a tulajdonát megosztja szolgáival, velünk. Fia, Jézus Krisztus örököstársaivá tesz minket. Az egytalentumos elásta a rá bízott vagyont, ezért ura elítéli, hogy miért nem bízta azokra, akik képesek lettek volna az idő alatt megsokszorozni, növekvő pályára állítani. Ha nem vagyunk képesek megbízatásainkban növekedést elérni, akkor másnak kell átadnunk a felelősséget, a hatalmat, a feladatot, olyannak, aki képes azt eredményesen ellátni.

A talentumok példázata elsődlegesen tehát nem a személyes talentumokról, a tehetségről és a képességekről szól, hanem arról, hogy Isten mindenét ránk bízza a történelem során az élet különféle területein: a tárgyakat, a természetet és az embereket. Mindenkinek fel kell ismernie, hol a helye az életben és a világban. Mik és kik azok, amik és akik rá vannak bízva. Hinnie kell, hogy Isten a megbízatáskor, a felhatalmazáskor képesnek látja arra, hogy eredményesen és gyümölcsözően végezze szolgálatát. Így szolgáljuk az emberi közösséget, hiszen ezért jöttünk a világra. A Bibliában is látunk kimagasló embereket, akik a megbízatáskor alkalmatlannak ítélték magukat, de rövidebb-hosszabb gondolkodás-alkudozás után elfogadták a felelősséget, a munkát. Ilyen volt Mózes, aki arra hivatkozott, hogy nem tud beszélni; Salamon, aki a kormányzáshoz alkalmatlannak tartotta magát; Gedeon, aki a legkisebb nemzetségből való volt Manassé törzsében; Jeremiás, aki fiatalsága miatt nem gondolta, hogy elégséges lenne a feladatra. De akiket Isten valamivel megbíz, és ők elfogadják, azokat fel is készíti és megdicsőíti (Róm 8,30).

Vannak, akik a személyes talentumok, a személyes lelki ajándékok felismerését tartják a tevékenység alapjának. Jézus példázata épp ezt cáfolja, és azt állítja, hogy az emberi tevékenység alapja az, amivel Isten megbízza az embert. És ahhoz fogja adni a tehetséget, a lelki ajándékokat, a kompetenciát.

Nem a lelki ajándékokat kell először tehát keresnünk, hanem a helyünket.

Mert akit például Isten szülőséggel bíz meg, annak megadja a gyermekneveléshez szükséges lelki ajándékokat a maga idejében, ha felelősséggel keresi és kéri. És így van ez minden területen. A tehetség csak 10%-ban, míg a helyzettel járó gyakorlás 90%-ban határozza meg a kívánt eredményt.

Malcolm Gladwell egy igazán érdekes kutatást végzett a 90-es években. Zeneiskolás tanulókat három csoportra osztott: tehetségesek, jók, többiek. Mindhárom csoport tagjainál felmérték, hogy ki mennyit gyakorol. Hosszú távon a legjobbak nem a tehetségesek lettek, hanem azok, akik a legtöbb időt szánták a gyakorlásra.

Gladwell magyarul Kivételesek címen megjelent könyvében fogalmazta meg híres tézisét: tízezer óra gyakorlás szükséges ahhoz, hogy valaki klasszis legyen saját területén, legyen szó szakmáról, sportról vagy művészetekről.

De hinnie kell, hogy ő már az. Ahogy egy leendő torreádorról szóló filmben a főszereplőnek a mester elmondja, hogy mik kellenek ahhoz, hogy torreádor legyen. Főhősünk azt válaszolja erre: „Már torreádor vagyok, csak gyakorolnom kell.”

Ezt mondja Jézus példázata is a talentumokról: nem a képességek, a lelki ajándékok döntenek, hanem az isteni elhívás, a megbízatás felismerése, elfogadása és felelős gyakorlása.

Megosztás

NINCS HOZZÁSZÓLÁS