Különbözők és mégis egyek!

A gyülekezet tehetségpont (1Kor 12,12-26)

1753
A kép illusztráció

A tehetség, a talentum iránti felelősségről, a tehetség hasznáról és kibontakoztatásáról Jézus Krisztus és Pál apostol tanítása nyomán érdemes gondolkodni.

Jézus talentumokról szóló példázatát (Mt 25,14–30) mindannyian ismerjük: Egy idegenbe készülő ember hívatta szolgáit, és átadta nekik vagyonát. Az egyiknek adott öt talentumot, a másiknak kettőt, a harmadiknak pedig egyet, kinek-kinek képessége szerint, és elment idegenbe. Öt, kettő, egy egységnyi nagy-nagy értéket kapnak mindannyian. A példázatos tanításban Jézus az egyén Isten iránti és önmagáért való felelősségére fókuszál.

Ki-ki maga felel azért, hogy mit képes kihozni a használatra kapott „talentumokból”. Jézus azt állítja, hogy Isten mindenki között szétosztotta azt, ami egyetlen vagyon volt addig. Mindenki olyan részt kapott a vagyonból, ami másnak nincs. Tehát nem az a fontos, hogy nekem több vagy kevesebb van látszólag, hanem az, hogy amivel én rendelkezem, az senki másnál nincs. Teljesen én rendelkezem fölötte.
Jézus több mindent hangsúlyoz tehát:

1. egyetlen vagyonból kaptunk, tehát mindenki összefügg mindenkivel;
2. Istentől van az, ami nálam és bennem van;
3. ami nálam van, az senki másnál nincs, tehát egyedi kinccsel rendelkezem;
4. ami nálam van, azt ki kell fejlesztenem, meg kell sokszoroznom.

Miből lesz tehetség, mi kell ahhoz, hogy tehetségről beszélhessünk? Ha a következő négy összetevő megjelenik, akkor várhatóan értékes tehetség születik vagy fog születni:

  • átlag feletti általános képességek,
  • átlagot meghaladó speciális képességek,
  • kreativitás,
  • feladat iránti elkötelezettség.

Tehetségesek azok, akik ezekkel a jegyekkel rendelkeznek, vagy ki tudják őket fejleszteni.
Iskoláinkat a Baptista Tehetség Tanács segíti abban, hogy az iskolák olyan tehetségpontok legyenek, ahol a gyerekek kibontakoznak, és sajátos képességeik alapján fejlődnek, és úgy válnak hasznossá. De a család is tehetségpont. És a gyülekezet is tehetségpont.

Pál apostol volt az, aki a kora kereszténység számára „kidolgozta” annak modelljét, hogyan kell segítenie a közösségnek a benne levő egyének fejlődését, és hogyan kell segítenie a közösség tagjainak a gyülekezet fejlődését.

Az egyház (a Krisztus-hívő konkrét helyi közösség) Krisztus teste (1Kor 12,12–31). Benne az egyének a test tagjai, így egymásnak részei. A közösségben azért vannak az emberek, hogy „kölcsönösen gondoskodjanak egymásról a tagok” (1Kor 12,25). Ebben a közösségi valóságban a speciális képesség, adottság, ajándék mind-mind azért van, mert ezek használatával képes a közösség az öngondoskodásra.

Ezt a leírást egészíti ki Pál apostol a következő fejezetben (1Kor 13) a szeretetnek mint éltető közegnek a bemutatásával. Egyedül csak a szeretet szövetében, közegében válik hasznossá minden jó képesség. Enélkül gyümölcstelen, sőt akár káros is.

Az Efezusi levélben (Ef 4,4–7.11–16) Pál már arra is felhívja a figyelmet, hogy a közösségnek a fejlődést is biztosítania kell mindenki számára. Itt már olyan irányok is hangsúlyosak, mint a „felkészítés” (az életszolgálatra), a Krisztus-test „építése” (Ef 4,12), valamint az érettség (a megismerés egysége, a felnőttkor) és a szeretetben való „növekedés” Krisztusig (Ef 4,13.15). Sőt a „test”, a közösség organikus működésének célját abban látja, hogy a közösségben élő egyén olyanná váljon, aki „gondoskodik önmaga növekedéséről” (Ef 4,16). Tehát minden tag összefogásának, egymáshoz való illeszkedésének, a közösségi szerepeknek és feladatoknak, a sajátos működéseknek, mindnek az a célja, hogy mindenki külön-külön fejlődni tudjon (Ef 4,16).
Természetesen kihagyhatatlan a modellben az egyén és a közösség Lélek-orientációja, Lélektől való inspirációja, motiváltsága („az ő hatására” – Ef 4,16), ami különösen is várja mindenkitől a belső indításokra, belső inspirációra és késztetésekre való figyelést.

Ebben a leírásban Pál apostol egyesíti a közösségi és az egyéni (individuális) célokat, és ebben talál egymással is harmóniára a közösség és az egyén együttes fejlődése.

A gyülekezetben sokfélék vagyunk, de mégis egyek. Aki nem hiszi és nem tudja, az csak erőlteti az „egység” megvalósulását, csak saját gyülekezeti álomképét kergeti. Aki hiszi és tudja, az tapasztalja, hogy valóságosan egyek vagyunk.