Szimfónikus istentisztelet

0
489

A Wesselényi utcai Baptista Gyülekezet Énekkara fennállásának 140 és a Reformáció 500 éves évfordulója apropóján a Baptista Művészeti Napok keretében a Wesselényi utcában november 11-én szombaton este szimfónikus áhítatra került sor.

A nyolcadik éve megrendezésre kerülő adventi koncertekhez hasonlóan ezt az alkalmat is elsősorban nem hívő ismerősöknek, munkatársaknak, barátoknak szervezték a gyülekezet tagjai, azzal a céllal, hogy az evangélium üzenetét zenében és prózában elérhetővé tegyék számukra.

Az elhangzott darabok az egyházi év főbb eseményeit kiemelve, többek között Handel, Mendelssohn, Massenet, Adams, John Rutter, Beharka Pál művein keresztül segítettek megérteni Isten szeretetének mélységét.

Másnap, vasárnap szimfónikus istentisztelettel folytatódott az ünneplés, amelyen zenei szempontból elsősorban gyülekezeti közös éneklésre került a hangsúly. Ennek során arra törekedtek a szervezők, hogy a gyülekezeti, énekkari, ifjúsági énekek is mind zenekari kísérettel hangozzanak fel, úgy, hogy a gyülekezet minél több énekben énekel, ahogy az egyébként is gyakorlat.

Az összeállítás szándék szerint tükrözte a gyülekezet sokszínűségét. Közelmúltban egy fiatal testvér említette, hogy azt szereti a Wessiben, hogy az ifjúsági, énekkari, gyülekezeti éneklés kiegészíti egymást, és hogy minden generációjelen van, miközben sokan csatlakoztak nem hívő háttérből is. Igei üzenettel Kübler János szolgált az Isteni szeretetről. Külön öröm volt, hogy voltak olyan, barátok, vendégek, akik a vasárnapi istentiszteletre is visszajöttek.

A szimfónikus istentiszteleteken a körúti baptista gyülekezetek énekkarai közösen szolgáltak. A szervezők az ünnepélyre meghívták a Wesselényi utcában több éve rendszeresen próbát, illetve koncerteket tartó Musica Sonora Kamarazenekart. Kivételes élmény volt a megszokott istentiszteleti helyen és keretben szimfónikus zenekari kísérettel énekelni kedves énekeket.

A két alkalmon számos szólista, mintegy ötven énekes, hasonló számú zenész, több karmester, széles technikai háttér együttműködését igényelve szolgálta kapcsolatok ápolásának és létrejöttének a célját gyülekezetek, generációk, illetve gyülekezethez tartozók és vendégek között. Ez a remények szerint tovább folytatódhat, például a sokféle tanulság közös levonásával. A szimfónikus istentiszteletekről további részleteket hamarosan a gyülekezet honlapján illetve facebook oldalán lehet találni.

Megosztás

NINCS HOZZÁSZÓLÁS

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

+ 32 = 36