Rövid történeti áttekintés

Fogalmak

Doxológia:

doxa (görög): 1. az ókori görög versenyeken (agon) a győztes híre, mely az általános meggyőződés szerint halhatatlanná tette őt. Jelképe a koszorú.

2. teológiai értelemben: dicsőség

Doxológia (görög)

Isten fölségének dicsőítése. – 1. A Szentírásban.

Az Ószövetségben magánimádságként áldás (héber: beraka), tárgya Isten neve (Zsolt 72,19), Isten valamely tulajdonsága (1Sám 22,47; Zsolt 18,47: szikla), legtöbbször azonban Jahve, az Úr.

Az Újszövetségben a doxológia azonos az ószövetségi áldással (Róm 1,25; 9,5; 2Kor 1,3; 11,31; Ef 1,3; 1Pt 1,3), azzal a különbséggel, hogy az Atyára és/vagy Jézus Krisztusra is vonatkozhat.

Lezár egy gondolatot, illetve gondolatsort (Róm 1,25; 9,5; 16,5–27), azzal a kiegészítéssel, hogy örökkön örökké vagy ámen, vagy valamely hosszabb szakasz élén áll hálaadásul, dicsőítésül (2Kor 1,3; Ef 1,3; 1Pt 1,3), ahol azokról az áldásokról van szó, amelyekben Pál vagy a keresztények részesültek.

Az Ószövetségben Elsőként Jubál, minden lantos és sípos atyja (1Móz 4,21) jelenik meg. Az első lejegyzett dicsőítő ének a Vörös-tengeri ének (2Móz 15). A mózesi korral megindul a kultuszformálás fejlődési folyamata, csúcspontját Dávid istentiszteleti reformjával éri el (1Krón 16).

A Zsoltárok könyve a hála- és dicsőítő énekek legnagyobb gyűjteménye. A fogság után kialakult teljes gyűjtemény a maga öt könyvével a törvényre épül fel. Minden könyv utolsó zsoltára doxológiával végződik, melyben köszönetet mond az ember a törvényben kijelentett Istennek az ő áldásaiért, és magasztalja őt.

Az újszövetségi éneklés középpontjában teljesen és világosan Jézus Krisztus személye áll. Isten tiszteletére egyetlen alapelvet nyilatkoztat ki: annak „lélekben és igazságban” kell történnie (Jn 4,23).

Három eredeti éneket tartalmaz: Mária (Lk 1,46–55), Zakariás (Lk 1,67–79), Simeon (Lk 2,29–32).

A keresztény éneklés legfontosabb alapigéje a Kol 3,16-ban található: „A Krisztus beszéde lakjon bennetek gazdagon úgy, hogy tanítsátok egymást teljes bölcsességgel, és intsétek egymást zsoltárokkal, dicséretekkel, lelki énekekkel; hálaadással énekeljetek szívetekben az Istennek.”

Az újszövetségi éneklés elsősorban a zsoltárokat vette át, aztán azokhoz hamarosan hozzákapcsolta az új himnuszokat, Krisztusra mutató hitvallási és a szentek közösségét őbenne egybeépítő áldásformákat, amelyek a későbbi egyházi liturgia magvát alkották.

Az apostoli korban a zsoltárok mellett hamarosan átvették az Ószövetségből a megváltottak hálaénekét (Ézs 12) és a „Sanctus”-t (Ézs 6,3). Az Újszövetségből pedig a már fent említett énekeket: Mária, Zakariás, Simeon és az angyalok, valamint a későbbi Mária-kultusz alapját képező „Üdvözlégy”-et (Lk 1,28–33). Az éneklés módja az ószövetségi templomi zsoltáréneklésben is jelen levő antifonikus (felelgető).

Ókori hangszerek

A bibliai zsidóság líraféléi

A lant, illetve a hárfa helyén a „kinnor” szó szerepel. A kinnor egy tízhúrú pengetőhangszer volt.

„…énekeljenek citerákkal” a nyolchúrú szerint. A „citera” a héber szövegben itt „seminith”-ként szerepel. A „nevel” bizonyos vélekedések szerint egy háromszögű, kitámasztókaros (trigononszerű) hárfa, mások szerint viszont egy membránlíra, vagyis a görög teknős lírával rokon.

Ókori hangszerek

Az ókori hangszerek leleteivel, azok rekonstruálásával képet alkothatunk arról, hogyan hangozhatott az ének az ókorban, valamint a dallamok lejegyzése előtti korokban a hangszerek által kiadott hangsorok és hangkészlet alapján.

A középkorban a liturgia rendje szigorúan meghatározott lett, nagy tisztelet övezte a szertartási énekek rendjébe felvett énekeket, és lassanként a himnuszokat a zsoltárok fölé helyezték.

A kettéosztott birodalom két különböző nyelvterületének megfelelően az egyházi éneklés is egyre eltérőbb irányt vesz, mely ma is érezhető. A pogányok tömeges, de többnyire felületes megkeresztelésével az egyházi ének válságba került: az új hívek nem ismerték az énekeket, így a gyülekezet megszűnt énekelni. Nem voltak szabályos, világos, közismert és egyöntetű dallamok, az egész átfogó rendezésre szorult.

A himnusz „Olyan dal, amely Isten dicsőítéséről szól. Ha Istent dicsőítjük, de nem éneklünk, az nem himnusz. Ha bármit dicsérünk, ami nincs kapcsolatban Isten dicsőségével, az nem himnusz, még ha énekeljük is. Ennél fogva a himnuszoknak három elemet kell tartalmaznia: ének, Isten dicsőítésére.” Szent Ágoston (354–430)

A liturgia első nagy rendezője Ambrus milánói püspök (337–397), aki jelentős himnuszköltő.

Hatására indult meg a gazdag nyugati himnuszköltészet. Ünnepi használatra szánt, evangéliumi tartalmú, formailag tiszta, megszűrt énekekkel gazdagította az egyház éneklését.

A VI. századra ez az éneklésmód elveszítette nemes egyszerűségét, és a világi zene hatása alá került. Új, átfogó rendezés vált szükségessé.  

Nagy Gergely pápa (540–604) a gregorián éneklési mód megalapítója, és ő rendezte a mise lényegi rendjét. Neves énekiskolák jöttek létre, melyek a gregorián éneklést továbbfejlesztve kezdetleges többszólamúsággal próbálkoztak.

Mindezekkel egyidejűleg az új, fiatal európai népek sajátos zenei törekvései is érvényesülést kerestek. Így az angolszász és germán népek dalformái is helyet kérnek az istentiszteleti énekfajok alakításában. A XI. század énekköltészete számos olyan éneket hoz létre, amelyek a reformációban népivé válva továbbélnek az evangéliumi gyülekezetekben is. A reformáció felködlik a határon…

A reformáció idején Luther Márton (1483–1546), a híres reformátor korán felismerte a gyülekezeti ének bibliai rendeltetését, istentiszteleti funkcióját. Létrehozott egy énekköltői kört, ahol tanult zenészek álltak a dallamkészítés szolgálatában. A dallamok közül csak néhány eredeti, a többiek középkori latin énekek leegyszerűsített változatai és népénekek. A szövegek bibliai textusok, latin énekek fordításai, átdolgozásai.

Kálvin János is fontosnak tartotta az éneklést, így az ősegyház példáját és Pál apostol szavát követve a zsoltárokat tartotta éneklésre kívánatosnak. 1542 első ágendáskönyve Marot 30 és Kálvin 5 zsoltárát tartalmazta. Később Béza 1562-re elkészül a 150 zsoltárfordítással. A dallamok legismertebb szerzői vagy alakítói Louis Bourgeois és az ismeretlen Péter mester. A zsoltárok kórusfeldolgozója a francia Claude Goudimel.

A XVIII. században Johann Sebastian Bach (1685–1750) az evangélikus korálokat rendkívül sokszínűen dolgozta fel, gazdagítva több száz művel az egyházzenét.  

A Morva Testvérek éneklése – ahova Zinzendorf gróf (1700–1760) is tartozott – nagy hatással volt John Wesley-re, ráébresztette a himnuszéneklés hatásosságára. Charles Wesley-t Anglia legnagyobb himnuszköltőjeként tartják számon. Az evangéliumi mozgalomban az énekek legalább olyan fontosak voltak, mint a prédikációk. A dicséretek egyrészt a vallásos élmény örömét fejezték ki, másrészt pedig a Szentírás igazságát hirdették. Ch. Wesley szövegeire Händel is írt énekeket.

Magyarországon 1730-ban jelenik meg az első református magyar nyelvű változat, az úgynevezett debreceni típusú énekeskönyv, amely reformáció előtti dallamokat, a zsoltárokat, korabeli német, svájci, holland énekeket is tartalmazott. A pietizmus és a racionalizmus hatott a református énekköltészetre is.

A „mondd egyszerűen…” elvet követve a XIX. század közepén Észak-Amerikában és Angliában hittérítők (evangélisták) hirdették a keresztény evangéliumot. Az evangéliumokról szóló dalaik, a gospelek erőteljesen és hatékonyan tudtak egyszerű üzeneteket eljuttatni nagy tömegekhez. A dallam könnyen megjegyezhető volt, a tartalom közvetlen, hatása pedig azonnali.

Himnuszköltők, -gyűjtők a XIX. században

1870-ben Dwight L. Moody és Ira D. Sankey kezdte gyűjteni a himnuszokat az evangelizációs kampányokhoz. Több himnuszgyűjteményt állítottak össze, melyek bevezették a templomba a koncerttermek zenéjét, és bevitte a történetmesélést a himnuszokba. A legtermékenyebb szerzők: Fanny Crosby, P. P. Bliss, David W.Whittle.

Remény vagy reménytelenség? „A blues a reménytelenség zenéje, a gospel pedig a reményé. Amikor az ember gospelt énekel, úgy érzi, hogy van gyógyír mindenre, ami rossz. Amikor a bluesnak vége van, semmi sincs, amiben megnyugodhatnánk.” Mahalia Jackson (1911–1972) amerikai gospelénekes

Magyarországon a protestáns éneklés zenetörténeti iránya kettős volt: az egyik a német korálok egészséges, de kissé egyoldalúan fölényben levő vonala. A másik az eleinte német közvetítéssel érkező angolszász eredetű, közkeletű nevén: „ébredési énekek” (Bányai Jenő). Ezek megjelentek a baptista énekeskönyveinkben, így az első kiadású (1905) A hit hangjaiban, valamint az Evangéliumi karénekekben (1913). Később az 1960-as kiadású A hit hangjaiba a nagyegyházi énekeskönyvekből is vettünk át, teológiai és/vagy prozódiai okokból korrigálva a szövegeket, hozzáértő kezek pedig a harmóniákat változtatták meg a kíséretekben, amely négy szólamban is énekelhető. Ez a baptista gyülekezeti éneklés megújításának mérföldköve lett a Kodály-módszer táptalaján, amely elindítója volt annak a reformfolyamatnak, ami a kóruséneklésben, majd gyermekéneklésben teljesedett ki Beharka Pál vezetésével.

Összefoglalva

„Az éneklés középpontjában nem az ember áll, hanem Isten és az ő tettei. Az ember csak visszafelel az Úr hatalmas, csodálatos és kegyelmes tetteire, vagy megemlékezik róluk.

Nem a maga gyönyörködtetésére, hanem az Úr magasztalására énekel. Éneke örömből, hálából és bizalomból fakad, vagy vigasztalást ad, mert igazán énekelni – és igazán örvendezni – csak az tud, akinek van Istene…” (Cs. Tóth Kálmán: A református gyülekezeti éneklés)

Felhasznált irodalom:

Cs. Tóth Kálmán: A református gyülekezeti éneklés (Budapest: Magyar Református Egyház, 1950)

Andrew Dickson-Wilson: Cantate Domino. A kereszténység zenéje (Budapest: Gemini, 1994)

https://www.mikolastudio.hu/kaboca/lyratort/ 2024. 04. 20. 8:49

https://hu.wikipedia.org/wiki/Reform%C3%A1tus_%C3%A9nekesk%C3%B6nyv_(magyar_nyelv%C5%B1) 2024. 04. 20. 9:48

https://index.hu/kultur/zene/2015/06/02/a_farao_trombitai_melyek_kirobbantottak_a_ii._vilaghaborut/ 2024. 04. 20. 10:00

https://mez.egyhazzene.hu/pdf/01/01_03_316320.pdf 2024. 04. 20. 10:37

Balogh Barnabás és Baloghné Kovács Magdolna