Kezdőlap Blog Oldal 4

2024. 04. 21. – Mt 6:24-34 – Csernus Máté – Bp. Rákoshegy

24 megtekintés 2024. ápr. 21. Csernus Máté lelkipásztor igehirderése a Mt 6:24-34 igversek alpján. Rákoshegyi Baptista Gyülekezet 

24Senki sem szolgálhat két úrnak, mert vagy az egyiket fogja gyűlölni, a másikat pedig szeretni, vagy az egyikhez ragaszkodik majd, a másikat pedig megveti. Nem szolgálhattok Istennek és a mammonnak.
25Ezért mondom nektek: ne aggódjatok életetekért, hogy mit egyetek, vagy mit igyatok, se testetekért, hogy mibe öltözködjetek. Nem több-e az élet a tápláléknál, és a test a ruházatnál? 26Nézzétek meg az égi madarakat: nem vetnek, nem is aratnak, csűrbe sem gyűjtenek, és a ti mennyei Atyátok táplálja őket. Nem vagytok-e ti értékesebbek azoknál? 27Aggódásával pedig ki tudná közületek meghosszabbítani életét csak egy perccel is? 28Mit aggódtok a ruházatért is? Figyeljétek meg a mező liliomait, hogyan növekednek: nem fáradoznak, és nem fonnak, 29de mondom nektek, hogy Salamon teljes dicsőségében sem öltözködött úgy, mint ezek közül akár csak egy is. 30Ha pedig a mező füvét, amely ma van, és holnap a kemencébe vetik, így öltözteti Isten, nem sokkal inkább titeket, kicsinyhitűek?
31Ne aggódjatok tehát, és ne kérdezgessétek: Mit együnk? – vagy: Mit igyunk? – vagy: Mit öltsünk magunkra? 32Ilyesmikért a pogányok törik magukat; a ti mennyei Atyátok pedig tudja, hogy szükségetek van minderre. 33Keressétek először Isten országát és az ő igazságát, és mindezek ráadásként megadatnak majd nektek. 34Ne aggódjatok tehát a holnapért, mert a holnap majd aggódik magáért: elég minden napnak a maga baja.”
(Mt 6:24-34)

https://www.facebook.com/hegyibaptista

https://www.youtube.com/@rakoshegyibaptistagyulekez7906

Cím:1174 Budapest, Podmaniczky Zs. u. 6.
Lelkipásztor:Csernus Máté
Állandó alkalmak:Istentiszteletek: vasárnap 09.30 imaóra, 10:00 istentisztelet
Ifjúsági órák 2019-2020. tanévben: pénteken 17:00-19:00 
Legfrissebb információink a gyülekezet Facebook-oldalán találhatók. 
Honlap:http://www.rakoshegy.hu/
További információk:Leánygyülekezetünk a Dunavarsányi Baptista Gyülekezet. 
Itt a pásztorlást Mihály Zoltán presbiterünk végzi. 

Aktuális téma – Lk 7:18-23 – 2024. 04. 21. délelőtt – Dr. Almási Tibor – Békéscsaba

107 megtekintés Élő közvetítés dátuma: 2024. ápr. 21. Prof. Dr. Almási Tibor lelkipásztor igehirdetése a Lk 7:18-23 igeversek alapján. Békéscsabai Baptista Gyülekezet

18Mindezt hírül vitték Jánosnak a tanítványai. Ő pedig magához hívatott tanítványai közül kettőt, 19és elküldte őket az Úrhoz ezzel a kérdéssel: Te vagy-e az Eljövendő, vagy mást várjunk? 20Amikor odaérkeztek hozzá ezek a férfiak, ezt mondták: Keresztelő János küldött minket hozzád ezzel a kérdéssel: Te vagy-e az Eljövendő, vagy mást várjunk? 21Jézus abban az órában sokakat meggyógyított betegségükből és bajukból, megszabadított gonosz lelkektől, és sok vaknak adta vissza a látását. 22Ezért így válaszolt nekik: Menjetek el, vigyétek hírül Jánosnak, amit láttatok és hallottatok: Vakok látnak, sánták járnak, leprások tisztulnak meg, süketek hallanak, halottak támadnak fel, a szegényeknek hirdettetik az evangélium, 23és boldog, aki nem botránkozik meg énbennem.” (Lk 7:18-23)

http://bekescsabaibatista.hu

https://www.youtube.com/@bcsbaptist

Elhangzott a Békéscsabai Baptista Imaházban – 5600 Békéscsaba Október 6. u. 4/1
Aktuális híreink: https://www.bekescsabaibaptista.hu/ak…
Honlap: https://www.bekescsabaibaptista.hu
Facebook: https://www.facebook.com/B%C3%A9k%C3%…
Kapcsolat: bekescsabaibaptist@gmail.com Technikai észrevételek, információk: studio.bcsabaibaptist@gmail.com
Hallgasd Podcast-ként is: Spotify – https://open.spotify.com/show/0IyaWoX… 
Apple Podcast – https://podcasts.apple.com/hu/podcast…
Egyéb platformok – https://podcasters.spotify.com/pod/sh…

Amikor Jézus belép hozzád… | Máté 21:12-17. | 2024 Április 21.| Délelőtti istentisztelet – Mezei Ödön – Székelyudvarhely

55 megtekintés Élő közvetítés dátuma: 2024. ápr. 21. Mezei Ödön lelkipásztor igehirdetése a Máté 21:12-17 igeversek alapján. Székelyudvarhelyi Baptista Gyülekezet

1A vámszedők és a bűnösök mindnyájan Jézushoz igyekeztek, hogy hallgassák őt. 2A farizeusok és az írástudók pedig így zúgolódtak: Ez bűnösöket fogad magához, és együtt eszik velük. 3Ő ezt a példázatot mondta nekik: 4Ha valakinek közületek száz juha van, és elveszít közülük egyet, vajon nem hagyja-e ott a kilencvenkilencet a pusztában, és nem megy-e addig az elveszett után, amíg meg nem találja? 5És ha megtalálta, felveszi a vállára örömében, 6hazamegy, összehívja barátait és szomszédait, majd így szól hozzájuk: Örüljetek velem, mert megtaláltam az elveszett juhomat. 7Mondom nektek, hogy ugyanígy egyetlen megtérő bűnös miatt nagyobb öröm lesz a mennyben, mint kilencvenkilenc igaz miatt, akiknek nincs szüksége megtérésre.” (Mt 21:12-17)

Baptista egyház. Kuvar utca 83. szám, Székelyudvarhely, Romania

http://bethel.org.ro/

https://www.youtube.com/@szekelyudvarhelyibaptistag6915

https://www.facebook.com/szubgy

2024 Április 21 Vasárnap D.U. – Veress Ernő – Szilágyballa

980 megtekintés Élő közvetítés dátuma: 2024. ápr. 21. Veress Ernő lelkipásztor igehirdetése az Énekek Éneke 8:4-14 igeversek alapján. Szilágyballai Baptista Gyülekezet

4Kérve kérlek titeket, Jeruzsálem lányai: Ne keltsétek, ne ébresszétek föl a szerelmet, amíg nem akarja! 5Ki ez a lány, aki a pusztából jön szerelmesére támaszkodva? Az almafa alatt költöttelek fel, ahol anyád vajúdott veled, ahol vajúdott, és megszült téged. 6Tégy engem, mint pecsétet a szívedre, mint pecsétet a karodra! Bizony, erős a szerelem, mint a halál, legyőzhetetlen a szenvedély, akár a sír. Úgy lobog, mint a lobogó tűz, mint az ÚRnak lángja. 7Sok víz sem tudja eloltani a szerelmet, folyók sem tudják elsodorni. De ha valaki háza minden kincsét kínálná is a szerelemért, csak megvetnék érte. 8Kicsi még a mi húgunk, nincsen neki melle. Mit csináljunk húgunkkal, amikor megkérik? 9Hogyha kőfal, építünk rá ezüst pártázatot; hogyha pedig ajtó, bedeszkázzuk cédrusfával. 10Kőfal vagyok, melleim, mint a tornyok; de őelőtte olyan leszek, mint aki megtalálta boldogságát. 11Szőlője volt Salamonnak Baal-Hámónban, szőlőjét őrökre bízta, mindegyikük ezer ezüstöt hozott a termésért. 12A magam szőlőjére magamnak van gondom. Az ezer ezüst legyen a tiéd, Salamon, kétszáz pedig a termés őrzőié. 13Te, kertekben lakó lány! Barátaim a szavadat lesik, hadd halljam én is! 14Siess hozzám, szerelmesem, mint egy gazella vagy egy fiatal szarvas a balzsamillatú hegyeken!” (Én Én 8:4-14)

https://www.youtube.com/channel/UCNGOEEQ2-Yl6YCxY25Y1D2A

https://www.facebook.com/baptistagyulekezet.szilagyballa

https://www.facebook.com/baptistagyulekezet.szilagyballa.3/

Az Úr áldjon meg minden hallgatót! Facebook: https://www.facebook.com/baptistagyul...
Szilágyballai Baptista Énekkar – Üdvözítő Született Spotify – https://open.spotify.com/album/5tg6Wg...
Youtube Music – • Bevezető Deezer – https://www.deezer.com/hu/album/81358...
Apple Music – https://music.apple.com/us/album/%C3%…
Amazon Music – https://www.amazon.com/%C3%9Cdv%C3%B6...

Kettős ünnep Rákoscsabán

Ki az, aki jön az Úrnak nevében?

Jézus, ő a Király!

És kinek szól hozsánna, kiáltás?

Csak Jézus a Király!

Glória, glória, nagy Király, neked!

Glória, glória, nagy Király, neked!

Így zengett a gyermekek kórusa virágvasárnap reggelén, és erről vallott az öt fehérruhás is, akik ezen a napon tettek bizonyságot hitvalló bemerítés által arról, hogy Jézus Krisztus életük Királya és Szabadítója.

Pályka Eszter és Zolcsák Réka, a két legfiatalabb bemerítkező arról tettek bizonyságot, hogy bár többször is megszólította őket Isten korábban, végül előző év novemberében, a Baptista500 konferencián döntötték el, hogy szeretnének elköteleződni Jézus követésében. Dr. Molnár Zoltánné Magdolna életében már nagyon hosszú ideje érlelődött a döntés. Az átélt megpróbáltatások, veszteségek, valamint a rokonai, felnőtt gyermekei kitartó imádsága egyaránt hozzájárult ahhoz, hogy végül megtörténjen az ő életében is a jézusi honfoglalás. Zolcsák Márk 2019 nyarán döntött először Jézus mellett, de a gimnáziumi évek alatt egyre kevesebbet foglalkozott Isten igéjével és a hit dolgaival. Az elmúlt évben egy videón keresztül érintette meg újra Isten Szentlelke, és győzte meg arról, hogy Isten útjára lépni a legjobb döntés számára is. Ekkor határozta el, hogy szeretné a gyülekezet előtt is megvallani hitét. Zemen Zsolt arról tett bizonyságot, hogy egész eddigi élete során tapasztalta Isten megtartó erejét, és bűnei megvallása után most nagy örömmel viseli a fehér ruhát. Ő a körzethez tartozó Sülysápi Baptista Gyülekezethez csatlakozik a bemerítése nyomán.

Az evangélium igéit Gőczi János teológiai hallgató hirdette az Ef 2,1–10 igeszakasz alapján, a bemerítési szertartást pedig László Gábor, gyülekezetünk lelkipásztora végezte.

A köszöntésekben elhangzott bátorítások és ígéretek mindannyiunk számára erőforrások lehettek:

„Megőriz az Úr jártodban-keltedben most és mindenkor.” (Zsolt 121,8)

Kívánunk az új tagoknak és a régieknek egyaránt Istenben bővölködő, gyümölcsöző életet!

„Mindenre van erőm a Krisztusban, aki megerősít engem.” (Fil 4,13)

Gyülekezetünk alkalmai megtekinthetőek az alábbi helyeken:

https://www.youtube.com/@rakoscsabaibaptista

https://www.facebook.com/rakoscsabaibaptista

B18 – Istentisztelet | Drágább az aranynál | 2024.04.21. – Novák Zsolt – Budapest

338 megtekintés 2024. ápr. 22. Novák Zsolt lelkipásztor igehirdetése a Lk 15:8-10 igeversek alapján. Értékesebb vagy, mint gondolnád. Mennyit ér az élet? B18 Baptista Közösség

8Vagy ha egy asszonynak tíz drahmája van, és elveszít egy drahmát, vajon nem gyújt-e lámpást, nem söpri-e ki a házát, és nem keresi-e gondosan, míg meg nem találja? 9Ha pedig megtalálta, összehívja barátnőit és szomszédasszonyait, és így szól: Örüljetek velem, mert megtaláltam a drahmát, amelyet elvesztettem. 10Mondom nektek, így fognak örülni az Isten angyalai egyetlen megtérő bűnösnek.” (Lk 15:8-10)

https://www.facebook.com/profile.php?id=61553167596543

https://www.youtube.com/@B18BaptistaKozosseg

Kezdőlap

A B18 Baptista Közösség – ÉRTE és Érted

Vasárnaponként 10.00

Nagykőrösi út 24/a,

Budapest, Hungary

Hálával

B18

Baptista konferencia az afrikai Sierra Leonéban

Az afrikai Sierra Leonéban elkezdődött a baptisták nagy konferenciája, ahol azt ünneplik, hogy 50 évvel ezelőtt fejeződött be a polgárháború, és újraindult a baptista misszió. Azóta folyamatosan alakulnak a gyülekezetek, növekszik a hívők száma. Egy oktatási rendszert is működtetnek.

A jubileumi konferencián sok afrikai ország baptista vezetői, néhány európai képviselő, valamint a Baptista Világszövetség is képviseltette magát. Magyarországról Durkó István missziói igazgató, Téglási Lajos külügyi szaktitkár, valamint Szimon Gergő lelkipásztor, az M28 misszió képviseletében volt jelen.

A magyar baptistákat itt jól ismerik, hiszen Füredi Kamilla itt volt évtizedekig misszionárius. Róla lesz elnevezve egy missziós ház is, ami nemsokára elkészül.

Vasárnap – 2024.04.21. du. – Pap Lénárd – Szilágyperecsen

2076 megtekintés Élő közvetítés dátuma: 2024. ápr. 21. Pap Lénárd lelkipásztor igehirdetése a Mk 10:17-31 igeversek alapján. Mit cselekedj, hogy az örök életet elnyerd? Szilágyperecseni Magyar Baptista Gyülekezet

17Amikor útnak indult, odafutott hozzá egy ember, és térdre borulva előtte azt kérdezte tőle: Jó Mester, mit tegyek, hogy elnyerjem az örök életet? 18Jézus így szólt hozzá: Miért mondasz engem jónak? Senki sem jó az egy Istenen kívül. 19Tudod a parancsolatokat: „Ne ölj, ne paráználkodj, ne lopj, ne tanúskodj hamisan, ne károsíts meg senkit, tiszteld apádat és anyádat.” 20Ő pedig ezt mondta neki: Mester, mindezeket megtartottam ifjúságomtól fogva. 21Jézus rátekintett, megkedvelte őt, és ezt mondta neki: Egy hiányosságod van még: menj, add el, amid van, és oszd szét a szegények között, akkor kincsed lesz a mennyben; azután jöjj, és kövess engem! 22A válasz miatt elborult az ember arca, és szomorúan távozott, mert nagy vagyona volt. 23Jézus ekkor körülnézett, és így szólt tanítványaihoz: Milyen nehezen mennek be Isten országába a gazdagok! 24A tanítványok megdöbbentek szavain, Jézus azonban ismét megszólalt, és ezt mondta nekik: Gyermekeim, milyen nehéz az Isten országába bejutni! 25Könnyebb a tevének a tű fokán átmenni, mint a gazdagnak az Isten országába bejutni. 26Ők pedig még jobban megrökönyödtek, és ezt kérdezgették egymás között: Akkor ki üdvözülhet? 27Jézus rájuk tekintett, és ezt mondta: Az embereknek lehetetlen, de Istennek nem, mert Istennek minden lehetséges.
28Péter ezt mondta neki: Íme, mi elhagytunk mindent, és követtünk téged. 29Jézus így szólt: Bizony mondom nektek: mindaz, aki elhagyta házát vagy testvéreit, anyját vagy apját, gyermekeit vagy szántóföldjeit énértem és az evangéliumért, 30az százannyit kap: most ebben a világban házakat és testvéreket, anyát, gyermeket, és szántóföldeket üldöztetésekkel együtt, a jövendő világban pedig örök életet. 31De sok elsőből lesz utolsó, és utolsóból első.
” (Mk 10:17-31)

https://www.youtube.com/@szilagyperecsenimagyarbapt3455

https://www.facebook.com/szilagyperecsenimagyar.baptistagyulekezet

Csatlakozz egy különleges karácsonyi koncertsorozathoz!

Evangelizációs karácsonyi koncertsorozatra készül a BTA-kórus 2024 decemberében, melyre hívja és várja az elkötelezett, énekelni tudó keresztény fiatalokat, akik vállalják, hogy részt vesznek a rendszeres próbákon és a koncerteken. A kórushoz való csatlakozás feltétele egy előzetes meghallgatás és egy személyes beszélgetés.

Jelentkezés: https://forms.gle/BavQfRZ4CtLXMSrf9

Jelentkezési határidő: május 8.

K. Puskás Laura

2024.04.21. V. du. | Szűcs Dávid – Zilah

770 megtekintés Élő közvetítés dátuma: 2024. ápr. 21. Szűcs Dávid lelkipásztor igehirdetése az Énekek Éneke 8:4-14 igeversek alapján. Zilahi Magyar Baptista Gyülekezet

4Kérve kérlek titeket, Jeruzsálem lányai: Ne keltsétek, ne ébresszétek föl a szerelmet, amíg nem akarja! 5Ki ez a lány, aki a pusztából jön szerelmesére támaszkodva? Az almafa alatt költöttelek fel, ahol anyád vajúdott veled, ahol vajúdott, és megszült téged. 6Tégy engem, mint pecsétet a szívedre, mint pecsétet a karodra! Bizony, erős a szerelem, mint a halál, legyőzhetetlen a szenvedély, akár a sír. Úgy lobog, mint a lobogó tűz, mint az ÚRnak lángja. 7Sok víz sem tudja eloltani a szerelmet, folyók sem tudják elsodorni. De ha valaki háza minden kincsét kínálná is a szerelemért, csak megvetnék érte. 8Kicsi még a mi húgunk, nincsen neki melle. Mit csináljunk húgunkkal, amikor megkérik? 9Hogyha kőfal, építünk rá ezüst pártázatot; hogyha pedig ajtó, bedeszkázzuk cédrusfával. 10Kőfal vagyok, melleim, mint a tornyok; de őelőtte olyan leszek, mint aki megtalálta boldogságát. 11Szőlője volt Salamonnak Baal-Hámónban, szőlőjét őrökre bízta, mindegyikük ezer ezüstöt hozott a termésért. 12A magam szőlőjére magamnak van gondom. Az ezer ezüst legyen a tiéd, Salamon, kétszáz pedig a termés őrzőié. 13Te, kertekben lakó lány! Barátaim a szavadat lesik, hadd halljam én is! 14Siess hozzám, szerelmesem, mint egy gazella vagy egy fiatal szarvas a balzsamillatú hegyeken!” (Én Én 8:4-14)

Baptista Tv Zilah

https://www.youtube.com/@BaptistaTvZilah

https://www.facebook.com/profile.php?id=100067748025519&locale=sq_AL

Iratkozzon fel hírlevelünkre!