„PÜNKÖSDI” kiadvány – a Budapesti Innovatív Gimnázium és a Baptista Pedagógiai Intézet kiadványa

Kedves Intézményvezetők! Kedves Lelkészek, Hitéleti Vezetők!  Szeretettel osztjuk meg a Baptista Pedagógiai Intézet kezdeményezésére, hitoktatók, iskolalelkészek...

Lelkipásztori nap

Május 7-én tartotta tavaszi lelkésznapját egyházunk a Wesselényi utcai imaházban mintegy 100 érintett részvételével. Tóth Krisztián kisvárdai...

Boldog anyák napját! Isten áldjon benneteket!

„Most vár valahol megfáradtan Nem kér sokat csak keveset Hát szaladj hozzá, mondj egy jó szót Egy vigasztaló kedveset Tán még lehet, tán még lehet.” (Kibédi Ervin: Ahogy a napok rövidülnek.. Előadja: Verebes Zoltán)

125 éves a Hajdúböszörményi Baptista Gyülekezet énekkara

„Isten nevét dicsérem énekkel, magasztalom hálaadással. Dicsérje őt az ég és a föld, a tenger és minden, ami bennük mozog.” (Zsolt 69,31.35)

Józsán is szólt az evangélium üzenete

Debrecen-Józsán a Közösségi Ház épülete adott otthont annak az evangelizációs istentiszteletnek, melyet az Új Remény Baptista Gyülekezet tagjai szerveztek május 3-án.

Az idei év szociális díjazottjai Varga Boldizsár nyugalmazott lelkipásztor, valamint Asztalos Imre nyugalmazott lelkipásztor

A Magyarországi Baptista Egyház szociális elismerésekkel foglalkozó kuratóriuma 2024-ben Balogh Lajos-díjat (Szolgálat a szolgáltatásban) adományozott Varga Boldizsár nyugalmazott lelkipásztor részére, valamint...

6 éves a szadai Felhőcske Családi Bölcsőde

Fáradozzatok annak a városnak a jólétén, ahol vagytok (Jer 29,7)!  2017-ben rendkívüli helyzetbe került a szadai Élő Remény...

MűvészLÉT: Stankowsky Eszter hegedűművész

Rövidített interjú a PAX Televízió MűvészLÉT című adásában elhangzottak alapján. Ikertestvéreddel, Németh Nórával mindketten hegedűművészek vagytok, rendkívüli a hasonlóság...

Balog Miklós (1934–2024)

Balog Miklós 1934. február 19-én született Békéscsabán Balog Mihály és Zsilinszki Ilona első gyermekeként. A cipészmesterséggel foglalkozó édesapa és varrónő felesége két...

Május 18-án, szombaton 15 órától 100 év gondviselésére emlékezünk a Selypi...

Május 18-án, szombaton 15 órától 100 év gondviselésére emlékezünk a Selypi Baptista Gyülekezetben. Szeretettel hívunk minden elszármazott testvért és mindazokat, akik...

Töltsd be a küldetésed!

A Váci Baptista Gyülekezet adott otthont 2024. április 20-án az egyház egyik legfontosabb eseményének, az országos közgyűlésnek, amelyen az egyház vezetősége,...

Elindult egyházunk új közéleti podcastja Tegyük szóvá! címmel

Tegyük szóvá! A Magyarországi Baptista Egyház közéleti műsora. A beszélgetéseket vezeti dr. Sebjan-Farkas Zsolt rendszeres teológus, lelkipásztor, a Baptista Teológiai Akadémia...

Megkezdődött az Európai Baptista Nemzetközi Misszió 2024-es közgyűlése

Megkezdődött az EBMI (European Baptist Mission International – Európai Baptista Nemzetközi Misszió) 2024-es közgyűlése, ahol idén...

Az Úr közel, a baptista egyház félórája a Kossuth rádióban 2024. május 3-án, pénteken

2024. május 3-án, pénteken volt hallható Az Úr közel, a baptista egyház félórája a Kossuth rádióban.
video

150 éves a Wesselényi Utcai Baptista Gyülekezet

Interjú Herjeczki Kornéllal és Kübler Jánossal Magyarország első baptista gyülekezete 150 éves fennállásának alkalmából. A Duna Televízió filmjében mesélnek a kezdetekről, a jelenről és a ház közösségben betöltött szerepéről.
video

Találkozás Bruder Gergővel

„Mi a fontosabb, hogy komfortosan érezzem magam, vagy az, hogy az Úrnak a munkáját végezzem?”

Istentisztelet közvetítése a Kaposvári Békevár Baptista Gyülekezetből

2024. április 7-én 11 órától istentisztelet közvetítést láthattunk a Duna Televízió műsorán a kaposvári Békevár Baptista Gyülekezetből.

2024. április 5-én, pénteken 13 órától ismét baptista magazinműsor a Kossuth rádión!

Mi szükség van a gyülekezetekre, a keresztény közösségekre? Milyen nehézségekkel találkoznak más országok keresztényei? Könnyű-e ma új gyülekezetet indítani? A fiataloknak...
video

Az élet életet fakaszt – Lét-Ige

Mi szükség van a gyülekezetekre, a keresztény közösségekre? Milyen nehézségekkel találkoznak más országok keresztényei? Könnyű-e ma új gyülekezetet indítani? A fiataloknak...

Prédikációk

video

5.5.2024 – A Sátán és a démonok világa – Deák Zsolt – Cleveland

Élő közvetítés dátuma: 2024. máj. 5. Deák Zsolt lelkipásztor igehirdetése a Jak 4:7-10 igeversek alapján. Clevelandi Magyar Baptista Gyülekezet
video

2024-05-05 Sunday AM – Ron Allen – észak-karolinai Matthews – Bible Baptist Church

Élő közvetítés dátuma: 2024. máj. 5. Ron Allen lelkipásztor igehirdetése az 1Pt 2:9-10 igeversek alapján. Bible Baptist Church. Észak-karolinai Matthews. Charlotte körzetében. 97 views Date of live broadcast: May 2024. 5. Pastor Ron Allen's sermon based on 1 Peter 2:9-10. Bible Baptist Church. Matthews, North Carolina. in the Charlotte area.
video

Meláth Attila – Jézus és a gyermekek (2024 05. 05.) – Vác

2024. máj. 5. Meláth Attila lelkipásztor igehirdetése a Mk 10:13-16 igeversek alapján. Váci Baptista Gyülekezet
video

2024.05.05 V. de.| dr. Vass Gergely – Zilah

Élő közvetítés dátuma: 2024. máj. 5. dr. Vass Gergely lelkipásztor igehirdetése az 1Tim 6:1-21 igeversek alapján. Zilahi Magyar Baptista Gyülekezet
video

2024. 05. 05. Istentisztelet – Anyák napján – Seres Győző – Bp. Rákosszentmihály

2024. máj. 5. Seres Győző lelkipásztor igehirdetése a János evangéliuma 19,25-27 igeversek alapján. Rákosszentmihályi Baptista Gyülekezet

Olvasnivalók

Anyák napi evangélium Nainból (Lk 7,11–17)

„Jézus feltámasztja a naini ifjút Ezután Jézus elment egy Nain nevű városba, és vele mentek tanítványai nagy sokasággal együtt. Amikor közeledett a...

Egyházzenei Tanfolyam 2024

Egyházzenei Tanfolyam július 7-től 14-ig. Részletek a plakáton...

Csatlakozz egy különleges karácsonyi koncertsorozathoz!

Evangelizációs karácsonyi koncertsorozatra készül a BTA-kórus 2024 decemberében, melyre hívja és várja az elkötelezett, énekelni tudó keresztény fiatalokat, akik vállalják, hogy részt...
Iratkozzon fel hírlevelünkre!