MűvészLÉT: Stankowsky Eszter hegedűművész

114

Rövidített interjú a PAX Televízió MűvészLÉT című adásában elhangzottak alapján.

Ikertestvéreddel, Németh Nórával mindketten hegedűművészek vagytok, rendkívüli a hasonlóság közöttetek, és a Magyar Állami Operaház Zenekarában játszotok. Gyakran összekevernek benneteket?

– Igen, az Operában is van az embereknek affinitásuk, hogy összekeverjenek minket. Jó látni, hogy Nórit biztosan nagyon szeretik, mert gyakran, amikor meglátnak, mondják, hogy régen láttak, és megkérdezik, hogy mi van a gyerekkel. Ilyenkor mondom, hogy bocsánat, de én Eszter vagyok, mire azt válaszolják, hogy akkor is üdvözlik Nórit.

A Zeneakadémia elvégzéséig együtt haladtatok. Azután mi történt veletek?

– Nóri, aki nagyon természetes tehetség, kapott egy ajánlatot, hogy kimehet Madridba tanulni egy nemzetközi magániskolába, amit nagyszerű lehetőségnek láttam. Az én professzionális életem máshogy kezdődött. Magyarországon maradtam, befejeztem a Zeneakadémiát, és azon a nyáron elmentem egy mesterkurzusra, ahol eltörtem a lábam. Emlékszem, ültem otthon az ágyon, és olvastam a diákhitelem zárójelentésében, hogy mennyi pénzt kell visszafizetnem. Szerencsétlennek éreztem magam, és arra gondoltam, hogy ezt az összeget talán életem végéig sem fogom tudni visszafizetni. Viszont a fejemben megszólalt egy hang, és azt mondta, hogy ne aggódjak. A helyzet szürreális volt, hogy munka nélkül, adóssággal ne aggódjak, mégis hittem a hangnak, és elmentem a tesóimmal valamit csinálni. Aztán augusztusban kaptam egy meghívást a Concerto Budapest zenekarba kisegítőnek. Beültettek a második hegedű utolsó pultjába, nekem meg a törött lábam révén más dolgom se volt, mint Csajkovszkij 5. szimfóniáját gyakorolni, úgyhogy szinte kívülről tudtam az egész darabot, mikor odakerültem. Nagyon élveztem a művet ezzel a kiváló zenekarral, és észrevettem, hogy Keller András karmester felfigyelt rám. Így indult, hogy elkezdtem ott kisegíteni, ami számomra nagy lehetőség, megtiszteltetés és öröm volt. Egy idő múlva viszont megértettem, hogy hosszú távon több van bennem, tanulnom kell még, és akkor eszembe jutott a madridi iskola, ahová a testvérem is járt. Arra gondoltam, hogy meg kell próbálnom. Összespóroltam a repülőjegy árát, kiutaztam, és 23 évesen első helyen vettek föl a szólóhegedű és a kamarazene szakra is. Ezután vállideggyulladást kaptam, aminek az lett a következménye, hogy a madridi tanáromnak a nulláról kellett felépítenie a technikámat. Ez két év sírással és nehézségekkel tarkított időszaka volt az életemnek. Mindamellett a legnagyobb problémám az önbizalomhiány volt, mert sosem tudtam, hogy mennyit érek, sosem bíztam magamban. Amikor munkát kezdtem keresni, akkor hazajöttem és elmentem a szombathelyi gyülekezetbe, ahol az akkori lelkipásztor, Varga László Ottó nyitotta rá a szemem, hogy meglássam az értékességemet, és hogy ne aggódjak folyton a munkahely miatt. Ezután a második próbajátékom Grazban sikeres is volt, ami elég különleges, hiszen sokan 15-20 próbajátékra is elmennek, míg sikerrel járnak. Graz ideális helynek tűnt számomra, európai zenekar, közel Szombathelyhez, jó fizetéssel. Szerettem ezt a munkát, érdeklődő voltam a kollégákkal, kedveltem a karmestereket, és teljesen beleszerettem az opera műfajába. Tiszteltem a tuttiban a pozíciómat, de amikor jött egy lehetőség koncertmesteri meghallgatásra, akkor, habár nem gondoltam, hogy elég jó vagyok ehhez, de miután a vezető karmester odajött hozzám, és hívott a próbajátékra, megpróbáltam. Először is, hogy ne menjek tönkre a három hónapig tartó felkészülésbe a munka mellett, beírtam a Google-ba, hogy hogyan nyerjünk próbajátékot. Érdemes kipróbálni, mert sok hasznos dolgot adott ki a mentális felkészülésről, a gyakorlásról, az étkezésről, a pihenésről, az időbeosztásról. Aztán elérkezett a próbajáték ideje, ahol nekem az volt az egyetlen célom, őszintén szólva, hogy ne égessem le magam túlságosan a kollégáim előtt. És jött az első forduló függöny mögött, és továbbjutottam. Én voltam a 11-es sorszámú induló. Majd a második függöny mögötti fordulóban csak a 11-es, vagyis én jutottam tovább. A döntő már függöny nélkül ment. Soha nem felejtem el a kollégáim meglepett arcát, amikor meglátták, hogy én játszottam a függöny mögött. A végén megkaptam a lehetőséget a koncertmesteri pozícióra.

Graz

A folytatásban Graz után négy Klagenfurtban töltött év következett szintén koncertmesterként. Azután hazaköltöztél és a Magyar Állami Operaház Zenekarának koncertmestere lettél. Említetted már a hitéleteddel kapcsolatban a Szombathelyi Baptista Gyülekezetet. Hogy kerültél oda?

– Úgy kerültem oda dióhéjban, hogy nagyon komolyan gondoltam a katolikus hitet azelőtt, a nagymamámmal jártunk templomba is, de a hitéletben is beleestem a mindent százszázalékosan akarok csinálni hibába, és tizenhat éves koromban rájöttem, hogy ez nem tesz jót nekem. Eltávolodtam és megkérdőjeleztem a hitet. Később, amikor Nóri megtért, mi a családban azt hittük, hogy egy szektába keveredett, mert nem ismertük a protestáns egyházakat. Kezdetben gyanakodva tekintettünk Nórira, pedig ő kivirult és boldog lett. Idővel rájöttem, hogy ez a boldogság, békesség és nyugalom nekem is jó lenne. Amikor Nóri az egyik szombaton elmosogatott helyettem, és cserébe azt kérte, hogy menjek el vele a gyülekezetbe, nem mondhattam neki nemet. Így találkoztam azzal a közösséggel, akik pont olyanok voltak, mint amilyennek én gondoltam az istenhívő embereket, akik tényleg úgy élnek, mint ahogyan azt őszinte imáikban elmondják. Elkezdtem járni a gyülekezetbe, majd Révész Árpád lelkipásztor egyik vasárnapi evangelizációján 21 éves koromban megtértem és bemerítkeztem. Persze voltak nehézségeim, nem tudtam, mi a megtérés, és miért van rá szükség, és nagyon nehezen tudtam kiállni a testvérek elé, és megvallani a hitemet. Habár színpadi ember vagyok, ez más volt, de a végén sikerült.

Eszter, szerinted Isten miért teremtette a művészetet?
– Ez egy olyan kérdés, amin elég sokat gondolkodom, de még így is váratlanul ér. A művészet egy más dimenzióban lévő kifejeződése Isten hatalmának és szeretetének. Egy olyan nyelv, amit mindenki ért, és a legjobb, amikor nincs elmagyarázva a jelentése. A művészet kiemel az időből, új perspektívát ad, ami továbbsegít, ami mindig ott van velem. Hozzám a zeneművészet áll a legközelebb, ami szerintem minden életet összekapcsol, és kifejeződik benne Isten végtelen fantáziája. Én így gondolom.

A teljes interjú itt tekinthető meg:


Elindult egyházunk hírlevele, melyben tájékoztatást adunk aktuális híreinkről, eseményeinkről. Iratkozzon fel ön is!


Rendelkezzünk a baptisták javára!

Kérjük, rendelkezzen adója 1%-áról a Magyarországi Baptista Egyház javára! Köszönjük támogatását! Technikai szám: 0286