Kezdőlap Blog Oldal 567

A fogadott fiúság lelkéről – Előadás az örökbe adásról és az örökbefogadásról a Sapientián

Illés Zita, a Baptista Szeretetszolgálat munkatársa. Fotó: Thaler Tamás

Gyakorlati ismereteken túl lélektani és teológiai megfontolások is előtérbe kerültek Illés Zita, a Baptista Szeretetszolgálat munkatársa, Kézdy Anikó pszichológus és Papp Miklós görögkatolikus lelkész, a főiskola tanára előadásában március 8-án a Sapientia Szerzetesi Hittudományi Főiskolán.

Összefogás egy csángóföldi magyar családért

dav

Az elmúlt év őszén egy éjjel a csángóföldi magyar tanárnő, Sarca Felícia családi háza a tűz martaléka lett. Rajta és családján igyekszik segíteni egy összefogás.

Búcsú Billy Grahamtől

Február 21., szerda délután éppen alkotmányügyi megbeszélésen voltam, s közben telefonon, majd interneten kaptam a hírt: Billy Graham meghalt. Utánanéztünk, sajnos igaz. A hivatalos források is megerősítik. Imádkoztunk, emlékeztünk, kezdtünk tervezni.

Keserűből édeset – Könyvbemutató

„Legyen minden keserű édessé! Szeretettel: Révész Szilvi.” Ezt a mondatot olvashattam a könyvbemutatót követően, amikor kinyitottam saját példányomat Révész Szilvia Keserűből édeset című könyvéből.

A Másik – verses est

Február 17-én fél hatos kezdéssel került megrendezésre a váci Adullám Kávézóban „A Másik – verses est” címmel a Háló Gyulát mint költőt és embert bemutató est. A műsorban közreműködött Murányi Anita énekes, színész, aki a koncepciót eredetileg megálmodta és összeállította; dr. Nagy Imre orvos, író mint az alkalom navigátora, és végül, de semmiképp sem utolsósorban Háló Gyula lelkipásztor, költő.

Tűzrevaló a rászorulóknak

Amerikai magánadományoknak köszönhetően jut el a tűzrevaló a rászorulókhoz

Két és fél évvel ezelőtt vette fel a kapcsolatot a pacséri és bácskossuthfalvi baptista gyülekezettel az amerikai – illinoisi származású, Magyarországon élő – Larry Stanton, eredetileg azzal a céllal, hogy segítséget nyújtson a Közel-Keletről érkező menekültek megsegítésében. Azóta Larry a Baptista Szeretetszolgálat partnereként téli tűzrevalóhoz juttatja a két falu rászoruló családjait.

Boldogság hangok nélkül: az afrikai férfi és győri felesége három gyermeket nevel Nádorvárosban

Johnson és Dalma Dei-Kusi három gyönyörű gyermekükkel győr-nádorvárosi otthonukban.

Karbantartóként dolgozik Adyvárosban, és csodálja a havat Johnson, sok ezer kilométerre szülővárosától. Hálás az életért, a családjáért, azért, hogy a kicsik hallanak, beszélnek.

Egyén és közösség

Március 3-án a Wesselényi Utcai Baptista Imaház adott otthont az Egyén és közösség címet viselő idei baptista tudományos konferenciának.

A szeretet törvénye

A Magyarországi Baptista Egyházhoz tartozó szociális szolgáltatások szakembereinek éves vezetői konferenciáját a siófoki Azúr Hotelben tartották február 22–23-án.

Best of Caravaggio 2.

A váci Adullám Kávézó második alkalommal adott helyet Mikes Balázs grafikus, baptista teológus előadásának, amelyben Caravaggio művészetéből újabb fejezetekkel igyekezett megismertetni immár tágabb környezetét.