Kezdőlap Blog Oldal 553

Első nap az iskolában – tanítóként

Öt évvel ezelőtt vettek fel az első munkahelyemre. Legnagyobb félelmem az első napon az volt, hogyan fogok odatalálni az iskolához. Több mint másfél órát kellett utaznom négy átszállással egy idegen városba, ahol csupán egyetlen embert ismertem, a leendő kolléganőmet. Útközben csak úgy zakatolt a szívem az izgalomtól. Hogy fognak fogadni a gyerekek, a szülők és az új munkatársaim? Társaságban nehezen tudok feloldódni, hogyan tudok majd beilleszkedni egy összeszokott csapatba?

Izgalmam a tetőfokára hágott, amikor beléptem az iskola kapuján. Zavaromban csak álltam az ajtóban, azt sem tudtam, merre menjek. Odalépett egy nagyobb fiú, és tinédzseres lazasággal annyit kérdezett: „Szevasz! Melyik osztályba jöttél?” Röviden annyit válaszoltam: „Jó napot kívánok! A tanáriba.” Ezen mindketten csak nevetni tudtunk zavarunkban. A fiú útba igazított, és a kis tanítványaimat is megtaláltam. Életemben nem kaptam annyi szeretetet egyszerre, mint mikor velük találkoztam először. Nem ismertek, csak a nevemet tudták, de a sok gyerekkar öleléséből percekig nem tudtam szabadulni. Ott már tudtam, hogy a jó Isten helyezett engem ide. Az évek során nagyon jól összeszoktam a kollégákkal, megtaláltam a közös hangot a gyerekekkel és a szülőkkel, és mindennap érzem ennek a gyümölcseit.

Nem szoktam mottót választani magamnak, de ebben az évben két mondatot írtam fel a határidőnaplóm legelejébe. Az egyiket a Bibliából, a másikat egy versből idéztem:

„Rájöttem, hogy nincs jobb dolog, mint ha örül az ember…” (Préd 3,12)

Örülök annak, hogy van munkám, kedves kollégáim, tanítványaim, és azzal foglalkozhatok, amit igazán szeretek. És talán az életemmel, munkámmal világosság lehetek mások számára.

„Mert aki jóságot vet, szeretetet arat!” (Raggamby András)

Kedves kollégák, pedagógusnap alkalmából kívánom mindnyájatoknak, hogy ezt a szeretetet érezzétek és tudjátok továbbadni óvodától egészen az egyetemig.

Egy fiatal tanító néni

Hitet tanítani?

A hittanoktatás államilag biztosított lehetősége kis hazánkban nem hagy hidegen senkit. Némelyek örülnek és helyesnek tartják, míg mások hevesen ellenzik. Középút nincs.

Kedves pedagógusok, munkatársaink!

Szeretettel és tisztelettel köszöntelek benneteket a pedagógusnap alkalmából! 2000 éve a Bibliában is nevesítve lett az a szolgálat, amit végeztek (Gal 4,2), hisz minden korban a jövőt formáló fontos feladat volt a fiatalok nevelése és felkészítése. Köszönjük elkötelezettségeteket, hűségeteket, és egész baptista közösségünk nevében Isten áldását kívánjuk személyes életetekre és nevelői szolgálatotokra.

Szeretethimnusz pedagógusoknak

Köszönjük nektek, pedagógusok, hogy odaadó és elkötelezett szeretettel fordultok gyermekeink felé.

Köszönjük, hogy türelemmel tanítjátok őket a szükséges tudásra, és megosztjátok velük élettapasztalataitokat.

Köszönjük, hogy jóságosan bántok gyermekeink szívével és lelkével, hogy nemcsak a szellemük pallérozását tartjátok fontosnak, hanem személyiségük fejlődésére is ügyeltek.

Köszönjük, hogy nem vagytok irigyek egymásra, hanem együtt gondolkodva és egymással együttműködve, illetve egymást kiegészítve tanítjátok és nevelitek gyermekeinket.

Köszönjük, hogy nem kérkedtek eredményeitekkel, és nem fuvalkodtok fel sikereiteken, hanem szerényen és alázatosan végzitek munkátokat.

Köszönjük, hogy nem viselkedtek gyermekeinkkel bántóan, és megbocsátotok nekik még akkor is, ha a tűréshatáraitokat feszegetik.

Köszönjük, hogy nem keresitek a magatok hasznát, hanem minden erőtökkel gyermekeink javát tartjátok szemetek előtt.

Köszönjük, hogy nem gerjedtek haragra csínytevéseik láttán, hanem nyugalmatokat megőrizve nyújtotok nekik segítséget abban, hogy a helyes viselkedési módokat megtalálják.

Köszönjük, hogy nem rójátok fel nekik a rosszat, amit bizony gyakran elkövetnek, hanem elszántan és példát mutatva terelitek őket a helyes útra.

Köszönjük, hogy nem örültök hamisságaiknak, amikor hibáznak.

Köszönjük, hogy együtt örültök velük, amikor a segítségetekkel kijavítják hibáikat.

Köszönjük, hogy szeretetetek elfedezi gyermekeink és a mi hibáinkat is.

Köszönjük, hogy hitetek van gyerekeink képességeiben, szorgalmában, akaratában, erejében és a bennük rejlő lehetőségeikben.

Köszönjük, hogy folyamatosan tápláljátok a bennetek élő reményt, amely segíti kitartó és áldozatos munkátokat.

Köszönjük, hogy eltűritek a megpróbáltatásokat, amelyek elé gyermekeink és olykor mi, szülők állítunk benneteket.

Köszönjük, hogy a ti szeretetetek gyermekeink iránt soha el nem múlik.

Murányi Anita
egy szülő

Aki embereket formál, nem feledkezhet meg a Szentlélek munkájáról

Az elemi szintű intézményes oktatás bevezetése az anabaptistákhoz kötődik. A Kárpát-medencébe érkező habánok nemcsak az iparosságukról, orvoslásukról voltak híresek, hanem arról, hogy gyermekeiket hétéves kortól iskolájukban oktatták. Mindig a jövő generációjának kiformálása rejlik az ifjú nemzedék oktatásában, nevelésében. Ahogyan az agyag alakul az ügyes fazekasmester keze alatt, úgy formálhatja a jó pedagógus a következő nemzedéket. Az ember legnagyobb lehetősége ez, ahol nemzedékeken átívelő alkotómunkát fejthet ki!

Történelmi Bizottságok tanácskozása Nagyváradon

Kiss Zoltán, Emanuel Jurcoi, Kelemen Sándor Tomi, Kiss Lehel, Dóczé Bálint, dr. Mészáros Kálmán, Nyúl Zoltán, Benkő Ferenc, dr. Borzási István, Nagy Tibor

Már hatodik esztendeje, hogy a Magyarországi Baptista Egyház és a Romániai Magyar Baptista Gyülekezetek Szövetségének Történelmi Bizottságai évenkénti közös tanácskozást tartanak.

Kedves lelkigondozás iránt érdeklődő!

Vezeti: Reimer Márta pasztorálpszichológus, család- és pártanácsadó.

Nem tudod, hogyan kezeld a gondjaikkal hozzád forduló embereket? Szeretnél önismeretben fejlődni? Életbeli elakadásod van?

Rendhagyó esttel zárta az évet a „Szólj be a papnak” sorozat Budapesten

Fotó: Lambert Attila

Nem volt előre megadott téma, bármiről kérdezhették a „Szólj be a papnak” beszélgetés katolikus, református és baptista résztvevőit május 29-én az óbudai Esernyős Központban. Az ökumenétől a papi fizetésekig széles volt a paletta – a kapott válaszok személyesek, nyíltak, elgondolkodtatók voltak.

A hónap témája 2018. júniusban: Krisztus rajtunk keresztül gazdagítja a kultúrát

A hónap igéje

„Fáradozzatok… a városnak jólétén…” (Jer 29,7)

Apa-lánya napokat szervezett a Pure Program

Fotó: Hegedüs Márton

A Pure Program április és május során Budapesten, Győrben és Székesfehérváron szervezett apa-lánya napokat. Az alkalmakon a programban részt vevő kamasz lányok édesapjukkal együtt töltöttek minőségi időt és kerültek közelebb egymáshoz.