Rendhagyó esttel zárta az évet a „Szólj be a papnak” sorozat Budapesten

0
1151
Fotó: Lambert Attila

Nem volt előre megadott téma, bármiről kérdezhették a „Szólj be a papnak” beszélgetés katolikus, református és baptista résztvevőit május 29-én az óbudai Esernyős Központban. Az ökumenétől a papi fizetésekig széles volt a paletta – a kapott válaszok személyesek, nyíltak, elgondolkodtatók voltak.

A „Szólj be a papnak” sorozat célja, hogy kötetlen beszélgetés keretében a résztvevők olyasmire is rákérdezzenek, amire az utcán vagy a templomban nem lenne mód, de egy sörrel a kezükben igen. A budapesti első év – tekintve az érdeklődést – bizton mondható sikeresnek; az utolsó, záróesten is megtelt az óbudai Esernyős Központ rendezvényterme.

Fábry Kornél katolikus és Boros Dávid baptista lelkész már ismerős kettőse Kiss Didák ferences szerzetessel és Márkus Tamás református lelkésszel egészült ki. A moderátor a sorozat budapesti szervezőgárdájának tagja, Hortobágyi Ferenc volt.

Fotó: Lambert Attila

Az első kérdéskör több oldalról közelítette meg az ökumené és vallásközi párbeszéd lehetőségét: Van-e esély közös felekezetre?; Mik ma az irányvonalak?; Hogyan vehetünk részt egymás szertartásain?; Isten és Allah – egy Istenről beszélünk?

„Az ellenség már tudja, hogy egyek vagyunk” – kezdte Kornél atya a válaszát. Azt fogalmazta meg, hogy a keresztény felekezetek között Krisztus a kapocs, és ez szétválaszthatatlanná tesz minket. Szerinte örömteli, hogy több minden köt össze minket, mint ami szétválaszt, és a ma feladata: keresni a közös pontokat. Didák testvér úgy vélte, nem az a zavaró, hogy több felekezet van, hanem az, ha az emberek nem mélyülnek el a sajátjukban. Bár hagyományaink elváltak, de a lelki egységben tudunk közeledni, előrelépni, melynek alapfeltétele a nyitottságunk egymás felé.

Boros Dávid saját családját hozta analógiaként:

„Három gyerekem van, mindhárom más; nem elvárható, hogy egyformák legyenek. Az én viszonyulásomnak kell polarizálódnia.”

A baptista lelkipásztor szerint jó, hogy többféle felekezet van. „Szellemi szabadpiac, ahol az egyéni temperamentumnak megfelelően kapcsolódhatunk és köteleződhetünk el valamelyiknél.” Fontos, hogy ezek mindegyike Krisztus-központú. Boros Dávid úgy vélte, hogy az egység leginkább etikai oldalon tud megvalósulni, és kell is, hogy megvalósuljon. Márkus Tamás megerősítette lelkésztársai véleményét: lelki egység a cél, melynek feltétele, hogy mindenki meggyökeresedjen a saját hitében.

A vallásközi egység gondolata az egyistenhit alapján ugyancsak egyetértő válaszokat eredményezett. Márkus Tamás szerint az iszlám genezisénél fogva tévúton van; Allah nem az az Isten, akihez mi imádkozunk. A kereszténységben azt valljuk, hogy az út az Atyához Krisztuson keresztül vezet. Kornél atya ugyancsak azt fogalmazta meg, hogy keresztényként más az istenképünk: mi a szeretet Istenében hiszünk, akit Jézus nyilatkoztatott ki nekünk, akihez mi személyes szeretettel kapcsolódunk, szemben az iszlám hatalmas, elérhetetlen istenével.

Az egymás istentiszteletén való részvétel, az úrvacsora vétele, illetve a szentáldozás lehetősége már a különbségek területére vezetett. Kornél atya a kánonjog adta útmutatást ismertette: e szerint a görögkatolikus és ortodox egyházak vannak szentségi egységben. Az eucharisztia hitük szerint szentség, ez elválasztja őket a protestáns felekezetektől. „Mi nem a kenyér, hanem a jelen levő Krisztus előtt hajtunk térdet” – hitünkben az egyik leginkább megfoghatatlan valóság az átlényegülés tana; sok katolikus – egy felmérésben a megkérdezettek 50 százaléka – nem tud mit kezdeni vele.

Fábry Kornél szerint az egységtörekvésben az interkommunió nem eszköz, hanem cél. Az utóbbi gondolattal már Márkus Tamás felvetésére is választ adott a katolikus pap. A református lelkész a 2. helvét hitvallást idézte: „Az Úr testét és vérét nem úgy kapcsoljuk össze a kenyérrel és a borral, hogy magát a kenyeret mondjuk Krisztus testének, nem is úgy, mintha a kenyérben testileg rejtőznék Krisztus, hogy így a kenyér színe alatt is imádni kellene őt. Krisztus teste a mennyben van, az Atya jobbján. Oda fordítsuk tehát a szívünket, ne a kenyérre: az Urat nem a kenyérben kell imádni.”

Didák testvér és Boros Dávid az eucharisztia vételének lelkületére tették a hangsúlyt. A ferences szerzetes elmondta, számos protestáns ismerőse is jár áldozni.

„Ha hiszik, hogy ott valamilyen módon jelen van Jézus, és tiszta lélekkel veszik magukhoz, nem dobnék rájuk követ.”

Dávid saját hozzáállását minimalistának, lelkészi hozzáállását pedig „pásztor szívűnek” nevezte ebben a kérdésben. Hogy mi van az ember szívében, ez a döntő – emelte ki. Hozzátette: a belső fegyelemmel, személyes megtéréssel, bűnbánattal, Krisztusra tekintő figyelemmel „áldozó” ember cselekedetét nem tudja bűnösnek tekinteni. Hangsúlyozta: az a cél, hogy az élhető kegyességben segítsük egymást.

Izgalmas területre kalandozott a beszélgetés a tisztítótűz, a halál és feltámadás kérdéskörében is. Kornél atya egy hasonlattal érzékeltette a purgatórium fogalmát: az autószerelő a kocsi alatt dolgozik, olajos a keze, a ruhája, amikor meghívást kap egy menyegzőre. Elmegy ebben az állapotban? Jól érezné magát így az ünneplők között? A katolikus lelkipásztor azt fogalmazta meg, hogy a halállal lezárul az ember számára az érdemszerzés lehetősége, döntést kell hoznia Istenről, és ebben a döntésben fel tudja ismerni saját bűnösségének voltát. De vajon be tudja-e fogadni így Isten végtelen szeretetét? Szüksége van a megtisztulás lehetőségére.

Kiss Didák, Márkus Tamás és Boros Dávid arról beszéltek, hogy a Krisztus-követést az embernek a földön kell gyakorolnia; addig van ideje az embernek változni, míg itt él a földön, de Isten az utolsó pillanatig foglalkozik az emberrel, segítve formálódását, megszentelődését.

Ehhez kapcsolódott a lelkipásztorok által megélt hitpróbákra, kételyekre vonatkozó kérdés. Márkus Tamás a házassághoz hasonlította az Istenhez való kapcsolódást. „A házasság hitpróba. Át tudom-e adni magam, tudom-e önfeláldozó szeretettel szeretni a másikat? A házasságban nincsenek »halott« idők; folyamatosan törekedni kell a jóra, ahogy az istenkapcsolatban a megszentelődésre.” Kornél atya arról beszélt, hogy életében voltak időszakok, amikor Isten segítsége bizonyossággá vált, és volt, amikor Isten „elengedte a kezét”. Boros Dávid szerint az megy nehezen, hogy az ember meghozza az első komoly döntést: erre teszem fel az életem. „Ha megvan a kapcsolat, megszűnnek a kételyek. Ha rágondolok Istenre, tisztul a lelkem, működnek a kapcsolataim.” Márkus Tamás mint egyetemi lelkész azt tapasztalja, hogy azok, akik Istenben való csalódásról beszélnek, általában eszközként tekintettek rá életcéljaik elérésében.

A hallgatóságot az is érdekelte, milyen fizetést kapnak a papok; járnak-e hozzá juttatások, és fizetnek-e tizedet az érintettek. A lelkészek a kérdés konkrét megválaszolásán túl beszéltek az anyagiakhoz való viszonyukról is. Közös, hogy fizetésként a mindenkori szakmunkásnak járó minimálbért kapják, ha plébánosként, lelkipásztorként dolgoznak. Ha hitoktatók, a pedagógusi bértábla szerint fizetik őket. „Nem kell félteni a papokat az éhenhalástól, de anyagiak miatt senki ne legyen pap – fogalmazott Fábry Kornél. – Nem az a kérdés, mennyi a pénzünk, hanem az, mennyire ragaszkodunk hozzá. Annyi biztosan van, hogy tudunk jótékony célokra fordítani belőle” – tette hozzá.

Márkus Tamás azt a tapasztalatát fogalmazta meg, hogy amit jó célra fordít az ember, visszajön. Didák testvér mint szerzetes az összes keresetét – három munkahelye van – a rendház közös kalapjába teszi, s ebből kap 20 ezer forint zsebpénzt, ebből fedezi felmerülő szükségleteit. „Biztosítva van a létem, soha nem hiányzik semmi.” Arról az öröméről beszélt, hogy sokan bíznak annyira a ferencesekben, hogy nekik adva ajánlanak fel összegeket jótékony célokra. Didák testvér legutóbb egy ilyen összegből tudta finanszírozni egy munka nélküli férfi úszóoktatói képzését, aki a tanfolyamot követő második napon már kapott is munkát. Boros Dávid pedagógusbért kap, és a háromgyerekes családnak nagy segítség, hogy a lakhatásuk is biztosítva van. Szólt arról, hogy édesapjától örökölten van benne „termelő motiváció”, és meg kell küzdenie azért, hogy a megemelkedett fizetéséből oda tudja adni a megemelkedett tizedet.

Az est most is sok nyitva maradó kérdéssel zárult – a szervezők megígérték, hogy lesz folytatás.

 

Megosztás