Első nap az iskolában – tanítóként

0
1211

Öt évvel ezelőtt vettek fel az első munkahelyemre. Legnagyobb félelmem az első napon az volt, hogyan fogok odatalálni az iskolához. Több mint másfél órát kellett utaznom négy átszállással egy idegen városba, ahol csupán egyetlen embert ismertem, a leendő kolléganőmet. Útközben csak úgy zakatolt a szívem az izgalomtól. Hogy fognak fogadni a gyerekek, a szülők és az új munkatársaim? Társaságban nehezen tudok feloldódni, hogyan tudok majd beilleszkedni egy összeszokott csapatba?

Izgalmam a tetőfokára hágott, amikor beléptem az iskola kapuján. Zavaromban csak álltam az ajtóban, azt sem tudtam, merre menjek. Odalépett egy nagyobb fiú, és tinédzseres lazasággal annyit kérdezett: „Szevasz! Melyik osztályba jöttél?” Röviden annyit válaszoltam: „Jó napot kívánok! A tanáriba.” Ezen mindketten csak nevetni tudtunk zavarunkban. A fiú útba igazított, és a kis tanítványaimat is megtaláltam. Életemben nem kaptam annyi szeretetet egyszerre, mint mikor velük találkoztam először. Nem ismertek, csak a nevemet tudták, de a sok gyerekkar öleléséből percekig nem tudtam szabadulni. Ott már tudtam, hogy a jó Isten helyezett engem ide. Az évek során nagyon jól összeszoktam a kollégákkal, megtaláltam a közös hangot a gyerekekkel és a szülőkkel, és mindennap érzem ennek a gyümölcseit.

Nem szoktam mottót választani magamnak, de ebben az évben két mondatot írtam fel a határidőnaplóm legelejébe. Az egyiket a Bibliából, a másikat egy versből idéztem:

„Rájöttem, hogy nincs jobb dolog, mint ha örül az ember…” (Préd 3,12)

Örülök annak, hogy van munkám, kedves kollégáim, tanítványaim, és azzal foglalkozhatok, amit igazán szeretek. És talán az életemmel, munkámmal világosság lehetek mások számára.

„Mert aki jóságot vet, szeretetet arat!” (Raggamby András)

Kedves kollégák, pedagógusnap alkalmából kívánom mindnyájatoknak, hogy ezt a szeretetet érezzétek és tudjátok továbbadni óvodától egészen az egyetemig.

Egy fiatal tanító néni

Megosztás