A Duna Tv 2018. május 21-i adása, melyben bemutatásra kerül a Keresztyén Cigánymisszió Alapítvány szolgálata.
Bemerítés Kecskeméten
2018. május 27-én a Kecskeméti Baptista Gyülekezetben tizennégyen tettek bizonyságot hitükről a bemerítésük által. Igét hirdetett az istentiszteleten Uzonyi Barnabás péceli lelkipásztor. A bemerítést Mike Sámuel helyi lelkipásztor végezte.
Megjelent a Szolgatárs legújabb száma
Idei második számunk egy különleges beszámolóval kezdődik, amiben Téglási Lajos lelkipásztor pakisztáni keresztények közötti szolgálatáról, az ottani körülményekről ad hírt.
Külmissziós nap Kispesten
Különleges ünnepi alkalomra került sor 2018. június 3-án a Kispesti Baptista Gyülekezetben. Az istentisztelet kezdetén a gyülekezet elöljárósága nevében Gerő Tamás főgondnok, valamint Kőszegné Füzesi Márta jegyző köszöntötte a gyülekezet lelkipásztorát, dr. Mészáros Kálmánt és családját, akik kereken hat esztendővel ezelőtt kezdték meg szolgálatukat a kispesti gyülekezetben.
Evangelizáció Szekszárdon
2018. május 27-én immár második alkalommal volt a Szekszárdi Baptista Körzet vendége Boros Lajos testvérünk, akitől rendkívüli beszámolót hallhattunk arról, hogy több évtizedes fogva tartása idején miként lett a rácsok mögött szabaddá a Jézus Krisztusba vetett hit által.
Izraeli körutazás
Bibliai helyszínekkel – központban Jeruzsálem
2018. november 2–8.
Cigányok és magyarok együtt az Isten országának építésében
Cigányok között szolgálók, illetve ez iránt érdeklődők számára szerveztünk cigánymissziós konferenciát április 7-én a Debreceni Trinity Baptista Gyülekezetben. A nap folyamán megismerhettük a több egymástól különálló szolgálatot, láthattuk, hogyan munkálkodik Krisztus rajtunk keresztül a hazai és erdélyi magyar ajkú cigányok között.
Képek a vácegresi gyülekezet életéből
Ahol az Úr Lelke, ott a szabadság. (2Kor 3,17)
A vácegresi gyülekezet élete felpezsdült az elmúlt hetekben – többféleképpen is átélhettük a Lélektől kapott szabadságot.

Először is, április 29-én búcsúztattuk Sellyei Imre lelkipásztorunkat és családját, akik a szomszédos őrbottyáni gyülekezetben folytatják szolgálatukat.
Nem sokkal később, május 13-án délelőtt a csepeli gyülekezetben szolgáltunk többen, még Sellyei Imrével, majd izgalommal készültünk pünkösdre, mert ketten is bemerítésben részesültek a gyülekezetünkből.
Egyikük, a hívő, baptista családban nevelkedő Püsök Priscilla, aki régóta fontolgatta a bemerítést, döntését szülei autóbalesete hatására hozta meg, mert az esemény kapcsán egyértelmű felszólítást kapott Jézustól a végső elköteleződésre, hite nyilvános megvallására. A szülőknek semmi baja nem lett – ellentétben az autóval –, akár azt is elképzelhetőnek tarthatjuk, hogy azért következett be az esemény, hogy a nagylány döntésre jusson.
Másikuk, Kőműves Erika keresztény háttérből érkezett gyülekezetünkbe a két évvel ezelőtti gyermektábor hatására, ahol kislánya résztvevő volt. Nagy örömünk, hogy Zsófi azóta is jár a vasárnapi iskolába, Erika pedig már bemerített gyülekezeti tagunk lehet!

Mind a búcsúztató, mind a bemerítési istentisztelet énekkari szolgálatának felkészítését Tóka Szabolcs orgonaművész testvérünk végezte a tőle megszokott nagy lelkesedéssel a mi legnagyobb örömünkre. Pünkösdkor a bemerítési szertartás hatására keletkező „egységérzést” az ő szerzeményével fokoztuk a Bemerítés című, „Most íme itt van a víz” kezdetű énekkel.
A zenei szolgálatok széles repertoárja hangzott: az őrbottyáni pengetőszenekar is nagy létszámmal szolgált, valamint egy trombitadallam is felcsendült Csereklye Tamás megszólaltatásában, akinek felesége jeltolmácsolt a bemerítkező Erika szülei felé.
A bemerítés szolgálatát Sellyei Imre végezte, igét Várady Endre hirdetett. Az ige alapján hangzó fő gondolat a következő volt: „A rabságból, fogságból Isten nem szöktet, hanem szabadít, mert ahol az Úr Lelke, ott a szabadság.”
Az igehirdető elmondta, hogy Jézus vállalta a test börtönét azért, hogy minket kimentsen és megszabadítson, és egy másik dimenzió szabályai lehessenek ránk érvényesek. De milyen szabadságról lehet is szó? Fel is sorolt néhányat: például a félelem börtönéből való szabadság, bánattól, depressziótól, amelyek miatt nincs kedvünk cselekedni, vagy az önközpontúság rabságából, a szenvedély rabságából és a halál rabságából való szabadságról beszélt.
A Szentlélek, a Pártfogó pedig segít jól élni ezzel a szabadsággal a szabadulás után, mert Krisztus szabadságra szabadított meg – ezzel a gondolattal zárta igehirdetését Várady Endre, a gyülekezet pedig egy szeretetvendégséggel tett pontot az ünnepség végére, ahol a jó néhány erdélyi gyülekezetből érkezővel ezeket a távolabbi testvéri kapcsolatokat is ápolni tudtuk.
Egy héttel később Vácegresen már egy gyermekekből és fiatalokból álló fúvószenekar szolgált a gyülekezetben délelőtt, akik Bodrogról érkeztek, a baptista fenntartású zeneiskolából Jóföldi Szilárd Amadé zeneművész-teológus vezetésével. Üdítő volt látni és hallani a sok lelkes gyermeket, amint színvonalas zenekari feldolgozásokkal dicsőítették Istent és örvendeztették a gyülekezetet. Hálásak vagyunk, hogy vállalták a hosszú utat.
Végül is jelenleg lelkipásztor nélkül, de addig sem tétlenkedve, a Lélektől vett szabadsággal várjuk a jövőnket. Isten áldja az értünk imádkozó testvéreinket!
Pünkösdi bemerítés Rákosszentmihályon
Pünkösdkor merítkezett be Nwajei Viktória, aki két és fél éve jár a rákosszentmihályi baptista gyülekezetbe. 2010-ben házasodtak össze férjével, akinek külföldi munkája miatt kapcsolatuk több próbán ment át. Három éve vesztette el hívő édesanyját, s a gyászban ismerte fel Isten cselekvését az életében.
Marton Zsolt korábbi szentmihályi lelkipásztor végezte a bemerítést, Gáspár Botond teológiai hallgató prédikált az ünnepségen. Kelemen János presbiter megható énekkel köszöntötte a testvérnőt.
Asztalos Imre nyugdíjas lelkészünk Tóth Lajos szolgálatára emlékezett vissza, hogy mennyire fontos a szolgálat életünkben s annak végén is, milyen jó, ha szeretjük Urunkat. Csodásan illesztette össze a Szent Szellem a különböző szolgálatokat, bizonyságtételeket, úgy, ahogy emberi módon nem lett volna lehetséges.
Nem hittem volna, hogy idén megélhetünk hasonlót, hála Isten gondviseléséért!


















