Kezdőlap Blog Oldal 539

Letettük az épülő logisztikai központ alapkövét, új fejlesztés kezdődött

Szeptember 10-én letettük a Baptista Szeretetszolgálat pákozdi logisztikai központjának alapkövét, amelyre több más fejlesztés mellett mintegy 638 millió forintot nyertünk európai uniós pályázaton.

A 20. kötet apropóján

A szerző dedikál

A közelmúltban jelent meg prof. dr. Almási Tibor lelkipásztor, tanszékvezető egyetemi tanár Igehirdetések az Újszövetség könyveiből című sorozatának legújabb kötete: Pál apostol efezusiakhoz és filippiekhez írott levelei. Ebből az alkalomból beszélgettem a szerzővel.

Bemerítés új reménnyel az Új Reményben

2018. szeptember 9-én három új tagot köszönthettük a Szegedi Új Remény Baptista Gyülekezetben, akik vallást tettek hitükről sok tanú előtt. Imaházunk szinte zsúfolásig megtelt rokonokkal, érdeklődőkkel, hittestvérekkel, hogy a mennyel együtt ünnepeljük mi is ezt a fontos lépést.

Történelmi megemlékezés és hálaadónap a Felvidéken

Komáromszentpéteri imaházban

A Komárom-Szentpéteri Immánuel Baptista Gyülekezet fennállásának 110. évfordulója alkalmából 2018. szeptember 8–9-én jubileumi ünnepségsorozatra került sor a helyi baptista imaházban és a község kultúrházában.

Lelkipásztor-búcsúztató istentisztelet Gyulán

Fotó: Rusznyák Csaba, Gyulai Hírlap

12 évnyi közös út végén, 2018. június 24-én a Gyulai Baptista Gyülekezet istentisztelet keretében búcsúzott el Matuz József lelkipásztor testvértől és családjától.

Férfi a pályán – Letölthető magazin

2018. szeptember 22–23. között kerül megrendezésre a Férfi a pályán IV. országos baptista férfitalálkozó Balatonszárszón az SDG Konferencia-központban. A programhoz kapcsolódó magazin online elérhető.

„Evezz a mélyre” napközis tábor a Rákoscsabai Baptista Gyülekezetben

Gyülekezetünk június 25-29. között szervezte meg napközis táborát. A táborban összesen 46 óvodás és általános iskolás gyermek vett részt.

Beszámoló a rákoscsabai ifitáborról

sdr

A Rákoscsabai Baptista Gyülekezet ifi- és tinicsapatával közösen, plusz néhány kárpátaljai fiatallal a Rákoscsabai Béthel Alapítvány támogatásának köszönhetően minden évben elmegyünk körülbelül negyven ifivel plusz a lelki vezetők és gyülekezetünkből jelentkező öt konyhás nénivel egy hétre az ország egy távolabbi pontjára, hogy elsősorban Istenben elmélyülve lelkileg növekedjünk, egymást még jobban megismerjük, és hazánk szép tájait felfedezve testileg is kikapcsolódjunk, töltődjünk a természet közelségében.

A társfüggőségről (kodependencia)

Ki a társfüggő?

A társfüggés kényszeres viselkedés. A társfüggő ember belső világának érzései és történései felett tévesen a külvilág, a körülmények vagy a környezete feletti uralommal igyekszik úrrá lenni. Nem érzi önazonosságának határait, annyira beleolvad a másik (szeretett vagy rettegett) ember életébe. Minden figyelme a másik körül forog: ha örül, ő is örül; ha beteg, ő is belebetegszik; ha kudarcot vall, ő is belepusztul. Már nem a saját életét éli, bár környezete úgy ítélheti, hogy milyen áldozatkész vagy épp basáskodó. Mindent megtesz azért, hogy a belül keletkezett és egyre nagyobbodó érzelmi űrt valamivel pótolja.

A társfüggő ember tíz jellemzője

1. Legalább egy kényszeres viselkedése van, de lehet több is.

2. Fogva tartják, gyötrik azok a dolgok, amelyek gyermekkori családjában nem működtek.

3. Önbecsülése nagyon alacsony (nagyon gyakran éretlen a jelleme is).

4. Meg van győződve arról, hogy boldogsága másoktól függ.

5. Pont ezért túlzott és indokolatlan felelősséget vállal másokért.

6. Társával vagy a „Nélkülözhetetlen Másikkal” való viszonya mindkettőjük számára nagyon káros és egyáltalán nem kiegyensúlyozott.

7. A tagadás mestere, és „kiválóan” elfojtja az érzelmeit.

8. Olyan dolgok miatt aggódik, amelyeket nem tud, mégis próbál megváltoztatni.

9. Életét szélsőségek jellemzik, hullámvölgyekkel küzd.

10. Folyamatosan keres valamit, ami nagyon hiányzik az életéből.

A társfüggő sors

Társfüggő sorssá alakul annak az élete, akinek túlzott kötődése rögzül. Annyira beleszövődik a másik ember életébe, hogy saját identitását lassan kiszorítja a másik baja, gondja, végül egész lénye.

Ennek gyökere a legtöbb esetben a gyermekkorban alakul ki a szülővel való egészségtelen kapcsolat eredményeként. Ez az egészségtelen kapcsolat létrejöhet akár félelemmel teljes, de akár túlzottan engedékeny és ajándékozó együttélés során is. Végül egy láthatatlan, de nagyon is valóságos „képesség” jön létre, amellyel a hasonló problémákkal küzdő embereket találja meg. Így szinte kódolva van a beteges barátság, a beteges párkapcsolat. Ha sikerül megházasodni, a hozott társfüggő beállítódás (attitűd) a párkapcsolatot a szenvedések terepévé teszi. Viselkedésében megismétlésre kényszeríti az új kapcsolatban is mindaz, ami gyermekkorban kialakult. Megpróbálja újra és újra rendbe tenni életét és kapcsolatait, de mindig megismétlődnek a problémák a rosszul rögzült megoldási módok miatt. Ez a beállítódás megmérgezi baráti, rokoni, iskolai, munkahelyi és gyülekezeti kapcsolatait is.

Amennyiben nem kezd hatékonyan a társfüggő beállítódás felszámolásához, akkor nagy eséllyel fogja gyermekeinek is „fertőzésként” átadni a társfüggőséget, a boldogtalan kapcsolatokat. Ez az állapot mindaddig fennáll, amíg a társfüggő rá nem talál arra az útra, ahol kielégítetlen és összezavarodott szeretetéhsége valódi és állandó szeretetre nem talál.

Frank Minirth és Paul Meyer A szeretet választható című könyvükben a szeretetéhséget tartályként ábrázolják. Ha egy gyermeknek a szülei ezt nem töltötték tele gyermekkorban, akkor sem veszett el minden, mert egy hitelesen szerető emberrel vagy Istennel való kapcsolatban ez megvalósulhat.

Mese városlakóknak a bátorságról

„Mert nem beszédben áll az Isten országa, hanem erőben.” (1Kor 4,20)

Tűz ütött ki a Tűzoltók városban a 11. utcában kora reggel. Perceken belül azzal fenyegetett a helyzet, hogy átterjed a 12. és a 13. utcákra is. Sokan rögtön indultak, hogy segédkezzenek a tűz megfékezésében.

A legbátrabb tűzoltók viszont a laktanyában (a munkahelyen) és az utcai szervezett demonstrációkon gyávaság nélkül fejtették ki álláspontjukat a tűzről, a laktanyák felszereltségének és a tűzoltók kiképzésének hiányosságairól. Délutánra teljes egység alakult ki azzal kapcsolatosan, hogy tíz pontban kell összefoglalni a város tűzoltófőnöke számára a közös petíciót. A megszületett tíz pontot a vezérszónokok félelem nélkül skandálták az estére több ezerre duzzadt, elszánt tűzoltókkal együtt.

(Közben a tűz megfékezésén reggel óta dolgozó családok éjfélre sikeresen eloltották a lángokat, kimentették a lakosokat értékeikkel együtt.)

A másnapi újságok tele voltak a hős tűzoltókkal, akik még hajnalban is a tíz pontot üvöltötték, amíg vezetőik a rádió- és televíziócsatornák stúdióiban vitatták meg halált megvető bátorsággal mindazt, amit meg kell változtatni a Tűzoltók városában.