Salyámosy Éva: Ülke, Bülke és Fütyülke, a három testvér…
Ez a 15. könyvem és a sokadik mesekönyvem. Minden mesémről örömmel és megtisztelve állítom, hogy az Úr diktálta és ő adta a szívembe, így lettek az én meséim tisztán keresztény, érdekes, lelket gyógyító és izgalmas gyermekmesék és gyermekregények, tele izgalmas fordulatokkal és áldásokkal.
Sok-sok gyermekszívet vigasztaltak már meg ezek a könyvek: hogyan dolgozzuk fel, ha elvesztünk valakit éppen egy csonka családban vagy haláleset kapcsán. Hogyan is érthető az, hogy az ember szívében sok kis szoba van, mindenkinek külön-külön. Mit tehetünk, ha csúfolnak, és vajon milyen az, aki ezt teszi. Érdemes-e tanulni, vagy sem? Hogyan találja meg Jézus szeretete azt a kicsit, aki még soha nem hallott róla…
Boldogító tudat a számomra, hogy mennyei Édesatyánk ilyen áldott dolgokra használ engem ebben a kemény világban, ahol a varázslás, a sárkányok imádata, a durvaság, a leuralás törekszik elfoglalni a kicsinyek szívét… a hasonlókkal együtt, sőt már mesekönyvben is láttam a Meleg Hercegek házasságát. Védeni és óvni kell a ránk bízott drága kicsi lelkeket, mert ez a gyalázat ömlik a tv-ből, a könyvekből, a játékokból és az egymás közötti kapcsolatokban is.
A keresztény tartalmú könyvek pedig nem unalmasak és nem áll meg rajtuk a por! Hogyan is gondolhatjuk ezt arról, ami egyenesen az Úrtól érkezik! Sőt igenis komolyan munkálkodik, amit a visszajelzésekből is tudok! Amire a gyerek azt mondja, hogy „Nem volt semmi!”, amit mélyen a szívébe zár, és nem beszél róla semmi kincsért, amiről még ő maga se tudja, hogy mi az és miért fáj… – mindezeket Isten meséje gyógyítja!
Már több mint két éve egyszer csak ott volt a szívemben ez a cím: Ülke, Bülke és Fütyülke, a három testvér… de nem tudtam vele mit kezdeni, bár tudtam, hogy majd mese lesz. Nyáron már egyértelművé vált, ez következik! Semmit se értettem! Már minden mesém megvolt, csak ez nem! Hosszan gondolkodtam és kértem az Úr segítségét, de semmi. Aztán arra jutottam, hogy az Ülke egy lusta testvér, aki mindig csak ül. A Fütyülke egy felelőtlen, mert mindenre fütyül, de ki az a Bülke? Végső kétségbeesésemben feltettem a baptista nők, a református nők oldalára, gyülekezethez és máshová is: anyukák, nagymamák, S. O. S., de semmi! Végül egy kedves nőtestvért hívtam fel Baján, Etelkát: Szerinted? Hangosan forgatta a szót a szívében, és egyszer csak felkiáltottam az ő gondolatai összegzéseként: Ülke, Ülke, Bibliához ül le… – mert így csúfolták őt. De a mese még sehol se volt. Panaszkodtam az Úrnak: Most mi legyen? Nagyon szorít már az idő! Minden mesét leírtam már, csak ezt nem! Segítség! De mintha csak egy szelíd mosoly szállt volna le a mennyből, ismét ott volt a szívemben: „Hányszor mondtam már, hogy ülj le, és diktálok.” S így is lett. Az volt a vágyam, hogy csodás dolgok legyenek benne, de semmi varázslat, mert az Isten gyűlöli. Megkaptam! Az volt a vágyam, hogy a bibliaolvasó gyermek bölcsessége példa legyen. Megkaptam! Az volt a vágyam, hogy humor és Isten dicsősége legyen benne. Megkaptam! Vidáman tanítani is szerettem volna, mint mindig… Megkaptam!
Most továbbadom nagy szeretettel. Nagy kérdésekre édes válaszok: Tud-e világgá menni a szobarend? Elcsellenghet-e egy nem szeretett mosoly? Biztos, hogy minden a másik hibája? Tud-e mesélni egy lábtörlő? Miért van kereszt minden csacsi hátán? Lehet-e okosabb egy gyerek, mint egy felnőtt? Hány napig tartson a gyereknap? Csodaország királya milyen menyasszonyt keres? Be lehet-e látni a mennybe? Ülke, Bülke és Fütyülke, vajon miről kapta nevét a három testvér, és jól van-e ez így? Izgalmak… érdekességek… és szeretett mesék… Aki többet szeretne tudni mindezekről, írjon: evakonyvek@gmail.com vagy hívjon baptifonon: 20/775-94-73. Mindenkinek mindig mindenhová eljuthatnak a könyvek, mert az Úr hívott el erre a szolgálatra, és mert ő így akarja!
Hogy írok-e még mesekönyvet? Nem tudom… De azt igen, hogy amiket eddig az Úrtól kaptam, azok mind értékesek és igen hasznosak a kis lelkeknek. Sok szeretettel kívánok áldott karácsonyi ünnepeket nemcsak a felnőtteknek, de minden kedves gyermek olvasómnak és leendő olvasóimnak is. Adja meg az Úr, hogy amilyen sokat fordítunk a testre, a lélek is kapja meg, amire szüksége van.
Karácsonyi célgyűjtés
Az Országos Tanács döntése alapján ez évi karácsonyi célgyűjtésünkkel csömöri testvéreink imaházépítését segíthetjük.
Díszparancsolat
A rím azt akarja érzékeltetni, hogy Isten parancsa, és ezért ugyanolyan életfontosságú, mint a tízparancsolat. A „dísz” azt, hogy ünnepi alkalom kapcsán hirdettetett meg. Ez az apróbetűs magyarázkodás meg azt, hogy bár ünnepi, de élethossziglan érvényes.
Az ünnepi idők gondos őrzését – mikor még ember sem volt – a Teremtő már az égitestekre bízta (1Móz 1,14). Nem mókuskerekes monotóniára születtünk, az örök tervben eleve benne volt az ünneplés. Az ember ennek megfelelően kezdettől fogva ünnepel. Isten népe is, csak másképpen. Az Ószövetség nagy zarándokünnepeinek kettős jellegében mutatkozik ez meg. Legfeltűnőbben a húsvét ünnepénél, ahol egy agrárünnep, a kovásztalan kenyerek ünnepe, meg egy vallási ünnep, a pászka fűződik össze – ahogy ezt kettős elnevezése is nyilván mutatja (Lk 22,1). Az ünnep két oldala azonban ugyanarról beszél: az egyik a természet rendjében megmutatkozó gondviseléséről, a másik az üdvtörténetben megnyilvánuló irgalmáról – együttesen: Isten jóságáról. Mivel a gondviselés egyetemes, kovásztalan kenyérrel más népek is megünnepelték; a pászka viszont csak Izraelé. Ugyanez a kettősség megjelenik a másik két zarándokünnepnél is. Nem csoda hát, hogy a karácsonynál is megtaláljuk.
Megváltónk születésének idejét nem ismerjük; akkor – kérdezhetné persze valaki – meg kell-e ünnepelnünk egyáltalán? Nem, nem kell (Róm 14,5–6)! De minden földre születettek között van-e rá érdemesebb? És – kérdezhetné valaki más – ha az egyiptomi szabadítás emlékezetére Isten ünnepet rendelt, az egész világnak felkínált szabadítás nem méltó-e rá? A keresztény századok igennel feleltek.
Megváltónk születésének időpontját ugyan nem ismerjük, de a célját igen. Maga hirdette ki:
„Én világosságul jöttem a világba” (Jn 12,46).
Ez a személyes vallomás adott támpontot – konkrét dátum híján – a megfelelő szimbolikus időpont megtalálásához. A téli napforduló, a természetnek ez a biztos, másodpercre kiszámítható fordulása üdvtörténeti valóságra emlékeztet:
„a sötétség szűnni kezd, és az igaz világosság már fénylik” (1Jn 2,8).
A kettő közül az ünnepnek ez a természeti oldala a korábbi: gondoljunk a Noénak adott ősi ígéretre (1Móz 8,22). Mi sem természetesebb, mint hogy a nappalnak ez az alig észrevehető, de biztos növekedése az emberben reményt ébreszt, és rá örömet áraszt. Szerte a világon a legkülönbözőbb népek már ősidőktől fogva éledő reménységgel és áradó örömmel ünneplik. E fölött az egyetemes öröm fölött azonban ott ragyog az ünnep másik arca, Isten népének külön boldogsága:
„meglátogatott minket a naptámadat a magasságból.” (Lk 1,78)
Még sincs okunk elfordulni az ünnepnek ettől az egyetemes oldalától, sem jogunk elítélni azokat, akik itt megrekedtek. Hitünknek kétségtelenül javára lehet, ha az ünnepnek mind a két oldalát engedjük hatni. Jó a természet biztos rendjét hálával visszajeleznünk, mint akik tudjuk, Isten minden ígérete ugyanilyen szilárd. És jó – akár menten – mellétenni a karácsonyban betelt ígéret, a megváltás személyes és közösségi örömét.
Eltűnődőm: még csak most kezdődik a téli hideg, de vannak, akik a világosság lassú térhódításából mégis kihallják a bátorítást, és a megértett üzenet nyomán hálás bizakodással elkezdik tervezni a tavaszt. A reménység talán elindítja őket ünnepi istentiszteletre is, vagy imádságra indítja a karácsonyfa mellett. Bár az is meglehet, hogy gondolataik nem találnak ünnepélyes kifejeződési formát. És az is, hogy Isten mégis kedvesen tekint rájuk: „Valamit megsejtettek világom titkaiból, és tervezgetésükben ott van az Örök rendhez illeszkedni akarás áhítata.” – Ők a testvéreim.
És a sötétséggel harcot vívók is testvéreim… Meg akik örülni tudnak a homály legcsekélyebb visszaszorulásának… Meg akik teret készítenek a világosságnak. A jóért dobogó szívek, a csendes segítő kezek, az igazságot hűséggel támogatók.
Mind, akiket megérintett valami az ünnep egyetemességéből, akiket csendesen vonzani kezd a Szeretet és Jóság.
Ahogy az imént leírtam, hogy az igaz világosság már fénylik, önkéntelenül megjelent előttem a város – túlméretezett díszkivilágításával, tolakodó reklámfényeivel. Belém fájdult: a világosság is meghamisodhat. Ez nem a szelíden szaporodó adventi gyertyák robbanásszerű karácsonyi kiteljesedése – pedig annak kellene lennie. Ezt az üzleti szellem tartja ébren, nem a szeretet lelke élteti. Hogy szólna hát az Egyszülöttről, vagy akár csupán a napfény egyetemes, éltető reménységéről is!
Mégsem adok helyt magamban a mihaszna háborgásnak, csak az ünnepemet rontanám meg, és a környezetemet mérgezném vele. Advent- s karácsonyromboló érzelmek helyett akarom és tanulom észrevenni a szépet. Van, ahol a fények és színek játéka nemesen egyszerű, máshol művészien emelkedett. Ilyenkor meghallom a szépség ünnepi üzenetét. Hosszan sorolhatnám még örömmel, hogy a karácsony egyetemességének felismerése ki mindenkivel von közelebbi-távolabbi közösségbe. Aztán azt is, hogy mennyire megejt a békülni nem tudó ember békeakarása; önző szívünk szeretetet adni és kapni vágya; az illik- és kényszerajándékok hallatlan, talán az igazit meghaladó tömege. Átborzong rajtam a sejtelem: talán ez a sok elégtelen igyekezet, ez a sok meddő mégis-akarás indította Isten szívét irgalmas közbelépésre: a karácsony másik, mélyebb titkának megvalósítására. Ami már természetfölötti, amit a napforduló csak halványan példázni tud.
De ez a talán, ez a sejtelem kérdez is: mi jogon pereskedem a reklámfényekkel? Vagy Istentől távoli emberek silányború örömével, veszni indult sorsok alkoholos lázadásával, és a gondtalanok tartalmatlan dőzsölésével…? Ami Istent szánalomra indítja, azt a fölényes ítélkezés nem gyógyíthatja meg. A már idézett apostoli ige a szűnni kezdő sötétségről és már fénylő igaz világosságról önmagában csonka. Csak a megelőző tagmondattal egész:
„ami igaz őbenne és tibennetek”.
A sötétség megszűnése őbenne igaz – a világban nem. De ott is elkezdődött. S hogy visszaszorítható, azt mibennünk akarja nyilvánvalóvá tenni. Az igaz világosság már fénylik, ő mondta: „Elvégeztetett.” De elkezdett művét népe által teljessé akarja tenni. Ezért nevezheti az apostol parancsolatnak az idézett igét:
„új parancsolatot írok nektek: azt, ami igaz őbenne és tibennetek, hogy múlik a sötétség, és már fénylik az igazi világosság.”
A karácsony tehát kettős arcú ünnep: egyrészt annak felismerésére és ünneplésére szólít – ami már a természetben is látható –, hogy Isten gondoskodása időben és térben az egész világra kiterjed. Másrészt annak felismerésére és ünneplésére – ami az üdvtörténelem során bontakozott ki –, hogy csak Isten egyszülött Fiát ideajándékozó szeretetének elfogadásával lehet teljes a sötétség visszaszorítása és az igaz világosság egyetemes uralma. Az előbbiből látható, miért egyetemes ünnep; az utóbbiból, hogy miért Isten népének különleges ünnepe. Akik a kettőt egybelátják, azt is megértik, hogy az örömünnep miért életparancsolat.
Adventi vásár a Tahi-hídfőnél
A Tahitótfalui Baptista Gyülekezet adventi szolgálatáról beszél Steiner József lelkipásztor a Danubia Televízióban.
Szeretetházi hírek Kiskőrösről
Ünnepeltünk október 1-én, „a zene és az idősek világnapján”.
Na, gondoltuk, ez pont nekünk való! Helyszín a budapesti Nap utcai imaház. Felkerekedtünk vagy tízen a szeretetházban, és egy kisbusszal, melyet igazgatónk vezetett, elmentünk a fővárosba. Az idősek napjával kapcsolatban csak az a gond, hogy szegények, mi már annyira öregek vagyunk, hogy még az elmenetel és a kétórás egy helyben való ülés is fárasztó. De azért szép számmal összejöttünk a régi hírű Nap utcai templomban. A műsor jól szervezett és szívet-lelket vidító összeállítás volt. Egy budapesti zenei iskolás kórus, az Andor Ilona Gyermekkar köszöntötte az egybegyűlteket. Mintegy harminc gyönyörű gyermek, lányok és fiúk mesteri módon dalolták fülünkbe szebbnél szebb dalaikat. Volt ügyes és átadott szívű, képzett karnagy, volt kiválóan képzett zongorakísérőjük, voltak hangszeres szereplők. Igen hangulatos ünnepség részesei lehettünk.
A hangszeres zene után felvillanyozott bennünket egy interjús köszöntés. Beharka Pál testvérrel, a mindenki által ismert orgonaművészünkkel készült baráti-testvéri beszélgetés megindító percei következtek. Pali bátyánk fantasztikus emlékezőtehetséggel repült és repített vissza bennünket is az időben egészen az árvaházi tapasztalati korához. Baptista egyházzenei életünk nagy lemaradásban lenne, ha őt nem adta volna nekünk ajándékba a drága mennyei Atya. Magamban azért is drukkoltam, hogy bárcsak odaülne az orgona klaviatúrája mellé is, hogy gyönyörködhetnénk művészi bravúrjaiban. De aztán megnyugodtunk, hiszen tudjuk, hogy drága testvérünk a kilencvenedik esztendejét pedálozza. Még hallottunk egy zenetanártól egy nagyszerű előadást. Dr. Falus András immunológusprofesszor próbált beavatni bennünket abba a tudományba, hogy „a zene mint személyiségformálás”. A megválogatott szavakat értettük, de az igazi üzenet alig-alig érkezett el a szívünk közepéig, annyira ismeretlen volt a tematika.
Idősek napja volt, melyre való tekintettel valamennyien idősebbek lehettünk egy nappal, egy gyönyörű, világnagy ünneppel. A helyi gyülekezet azzal búcsúzott a „szépkorúaktól”, hogy minden ilyen vendég egy-egy kis ajándékcsomaggal távozhatott a szép hangversenyteremből. Hálás szívvel köszönjük!
Október 25-ére idősök napjának megünneplésére hívott meg bennünket a Kiskőrösi Önkormányzat.
Mi örömmel felvitorláztuk kisbuszunkat, és mentünk a Művelődési Házban rendezett ünnepségre. Mire elkezdődött, már tömve volt a színházterem. Szép alkalomnak lehettünk részesei. Domonyi László, a 300 éves Kiskőrös polgármestere ünnepélyes keretek között köszöntött két kilencvenkilenc éves honpolgárt a „szépkorúak” népes gyülekezetében. Egyike volt a köszöntötteknek a mi otthonunk lakója: Sándor Pálné Terike néni, aki mosolygó arccal vette át a szép virágot és a kedves ajándékot. A polgármester úr mesteri fogalmazású szép beszédet mondott mindnyájunk örömére és hasznára. Csak egy gondolat a beszédből: Albert Schweitzer szerint: „A lustaság legyőzése: ez a fiatalság.” És megköszönte, hogy mi legyőztük a kényelmességet, és eljöttünk a szép ünnepségre. Lelkesítő, bátorító beszéde hallatán szinte valamennyien megfiatalodtunk, öröm költözött a szívünkbe, hogy ott, akkor együtt lehettünk. Az idősnapi emlékünnepnek szép tartozékai voltak: népdalok, népmese és egy gyönyörű, drámaszerű táncjáték mintegy száz fiatal iskolás részéről. Táncmozgásos előadásukban szinte misztikusan érzékeltették, hogy vajon hogyan érte meg ez a város a háromszázadik évfordulóját. Nekem az a fölemelt kereszt mindent megmagyarázott. És örültem. Nagyon jó volt az a kedves népmese a „nyúlpásztorról”. Az előadó igazi kis művészként mutatkozott be előttünk. Megtapsoltuk. Volt, ami nekünk, baptistáknak nem nagyon tetszett, mégpedig az a bizonyos nagyon ordítós „jazz-nóta-zene”. Kivettem a hallókészülékemet, mégis megsüketültem. Azóta már meggyógyultam, és hálát adok a Teremtőnek, hogy ilyen kedves közösségi esemény részesei lehettünk az intézeti zártság után a városi szabad élet frissítő levegőjében. A záró szeretetvendégségről már nem is beszélek.
Az biztos, hogy amikor odaértünk, még szakadó esőben szálltunk ki a buszból, de mire vége lett, kiderült az idő, örömmel igyekeztünk otthonunkba. És akivel csak beszéltem, mindenki csak ennyit tudott mondani: Nagyon jól éreztük magunkat! És nagyon köszönjük!!!
Tetszetős pengetősök
November 11-én nálunk, a Filadelfiában a vasárnapi istentisztelet hallgatóinak rendkívüli zenei élményben volt részünk. – Megpendítette hitmozgató dallamokkal szívünk húrjait a dunaharaszti gyülekezet pengetőszenekara. Őket fogadta kis gyülekezetünk és az ismert lelkész házaspárt: Varga Boldizsárt és feleségét, Évikét. Látogatóba jöttek közénk ezen a szép őszi vasárnapon, hogy együtt dicsérjük és magasztaljuk drága mennyei Atyánkat énekkel, imával, boldog lelkesedéssel.
Számos baptista gyülekezetben működött pengetőszenekar a múlt időkben, és ezt a hagyományt több helyen meg is őrizték a mai napig „konzervatív” testvéreink. Szép régi énekek dallamai tisztogatták szívünket ünnepi együttlétünkön. Valaki megjegyezte a végén: „Mennyei élményben volt részünk!”
Az igehirdetés által a Szentlélek igen felajzotta lelkesedésünket, hogy ragadjunk meg minden lehetőséget a kegyelemről szóló tanúságtételre. Varga testvér és felesége, Évike számára egyáltalán nem ismeretlen ez a vidék, hiszen huzamos időn keresztül Varga testvér volt az intézmény lelkigondozója. Mi úgy élünk itt, mint szigetlakók, és nagyon boldogok vagyunk, amikor feltűnik a távolban egy-egy fehér vitorla, és új vendégek érkeznek közénk, hogy együttes boldogságban újuljon meg hitünk a hozott igei üzenetek által. Boldogító érzés, hogy nem vagyunk egyedül, sokan szeretnek bennünket és imádkoznak értünk.
Kedves vendégeink abba is belekóstolhattak, milyen ételeket fogyasztunk intézetünkben, hiszen beültek a nagyterembe, és jóízűen magukhoz vették az Úr által adott javakat.
Köszönet és hála drága vendégeinknek áldozatkész ittlétükért, a kedves szolgálatokért! Azóta idézgetjük a régi dallamokat, melyeket – szerintünk – nem lehet megunni soha. Az Úr áldja és őrizze a dunaharaszti testvéreket! Továbbra se feledkezzenek meg rólunk!
Szép hosszú élet
Szeretettel és kegyelettel emlékezünk Balog Jenőné Annuskára, akit 101 és fél évvel ajándékozott meg az Úr. Akik ide beköltözünk, mindnyájunknak el kell fogadnunk azt a tényt, hogy megszokott életünk ajtaja bezárult mögöttünk, és egy teljesen új közösségi élet tagjai lettünk. Fontosak nekünk az első benyomások. Megmutatták, hol fogok ülni az ebédlőben, ahol kedves asztaltársaim voltak. Két oldalról Irénke és Zsuzsika, velem szemben pedig Annuska ült. Az emeletről jött le az étkezésekhez, sokszor csak egy bottal. Mosolygó, ránctalan arcát látva senki sem gondolta, hogy milyen idős. Sok idő nem volt mesélésre, de annyit megjegyeztem, hogy fiatalkorában a Nap utcai gyülekezetbe járt, mert én is ott nőttem fel. Anna néni itt járt-kelt közöttünk, és szívesen segített másoknak. Kedves ünneplés volt a kápolnában 100 éves születésnapján. Az intézet vezetőjétől 100 szál rózsát kapott, családjától ajándékokat, a polgármestertől köszöntő szavakat és oklevelet. Később pedig fia elvitte a városházára, ott is ünnepelték.
Kisegített a liftből egy kerekesszékes testvérnőt, és hátrafelé haladva hanyatt esett, eltört a gerince. Attól kezdve ágyban fekvő beteg volt. Megismerkedésünkkor egy bibliajelzőt adtam neki, amire felírtam egy bibliaverset: „Hosszú élettel elégítem meg őt, és megmutatom neki az én szabadításomat.” (Zsolt 91,16) Mindkettőt megkapta az Úrtól.
Oláh Lajosné Gabika
Ünnepi hálaadónap Vácon
A hála az ének hangjain is felcsendült november 11-én két alkalommal is a Váci Baptista Imaházban. A Kolesza Judit karnagy által vezetett énekkar szolgálatát heteken át tartó rendszeres, örömteli és áldozatos munkával járó próbák előzték meg. Az énekkar változatos, folyamatosan megújuló repertoárt vonultatott fel ezen a napon Tóka Szabolcs orgonaművész orgona-, illetve zongorakíséretével. Elhangzottak dicsőítő zenedarabok G. Young, M. Mcdonald, J. Rutter, W. S. Martin szerzőktől.
Amikor az atyafiak együtt örvendeznek
