Szeretetházi hírek Kiskőrösről

979

Ünnepeltünk október 1-én, „a zene és az idősek világnapján”.

Na, gondoltuk, ez pont nekünk való! Helyszín a budapesti Nap utcai imaház. Felkerekedtünk vagy tízen a szeretetházban, és egy kisbusszal, melyet igazgatónk vezetett, elmentünk a fővárosba. Az idősek napjával kapcsolatban csak az a gond, hogy szegények, mi már annyira öregek vagyunk, hogy még az elmenetel és a kétórás egy helyben való ülés is fárasztó. De azért szép számmal összejöttünk a régi hírű Nap utcai templomban. A műsor jól szervezett és szívet-lelket vidító összeállítás volt. Egy budapesti zenei iskolás kórus, az Andor Ilona Gyermekkar köszöntötte az egybegyűlteket. Mintegy harminc gyönyörű gyermek, lányok és fiúk mesteri módon dalolták fülünkbe szebbnél szebb dalaikat. Volt ügyes és átadott szívű, képzett karnagy, volt kiválóan képzett zongorakísérőjük, voltak hangszeres szereplők. Igen hangulatos ünnepség részesei lehettünk.

A hangszeres zene után felvillanyozott bennünket egy interjús köszöntés. Beharka Pál testvérrel, a mindenki által ismert orgonaművészünkkel készült baráti-testvéri beszélgetés megindító percei következtek. Pali bátyánk fantasztikus emlékezőtehetséggel repült és repített vissza bennünket is az időben egészen az árvaházi tapasztalati korához. Baptista egyházzenei életünk nagy lemaradásban lenne, ha őt nem adta volna nekünk ajándékba a drága mennyei Atya. Magamban azért is drukkoltam, hogy bárcsak odaülne az orgona klaviatúrája mellé is, hogy gyönyörködhetnénk művészi bravúrjaiban. De aztán megnyugodtunk, hiszen tudjuk, hogy drága testvérünk a kilencvenedik esztendejét pedálozza. Még hallottunk egy zenetanártól egy nagyszerű előadást. Dr. Falus András immunológusprofesszor próbált beavatni bennünket abba a tudományba, hogy „a zene mint személyiségformálás”. A megválogatott szavakat értettük, de az igazi üzenet alig-alig érkezett el a szívünk közepéig, annyira ismeretlen volt a tematika.

Idősek napja volt, melyre való tekintettel valamennyien idősebbek lehettünk egy nappal, egy gyönyörű, világnagy ünneppel. A helyi gyülekezet azzal búcsúzott a „szépkorúaktól”, hogy minden ilyen vendég egy-egy kis ajándékcsomaggal távozhatott a szép hangversenyteremből. Hálás szívvel köszönjük!

Október 25-ére idősök napjának megünneplésére hívott meg bennünket a Kiskőrösi Önkormányzat.

Mi örömmel felvitorláztuk kisbuszunkat, és mentünk a Művelődési Házban rendezett ünnepségre. Mire elkezdődött, már tömve volt a színházterem. Szép alkalomnak lehettünk részesei. Domonyi László, a 300 éves Kiskőrös polgármestere ünnepélyes keretek között köszöntött két kilencvenkilenc éves honpolgárt a „szépkorúak” népes gyülekezetében. Egyike volt a köszöntötteknek a mi otthonunk lakója: Sándor Pálné Terike néni, aki mosolygó arccal vette át a szép virágot és a kedves ajándékot. A polgármester úr mesteri fogalmazású szép beszédet mondott mindnyájunk örömére és hasznára. Csak egy gondolat a beszédből: Albert Schweitzer szerint: „A lustaság legyőzése: ez a fiatalság.” És megköszönte, hogy mi legyőztük a kényelmességet, és eljöttünk a szép ünnepségre. Lelkesítő, bátorító beszéde hallatán szinte valamennyien megfiatalodtunk, öröm költözött a szívünkbe, hogy ott, akkor együtt lehettünk. Az idősnapi emlékünnepnek szép tartozékai voltak: népdalok, népmese és egy gyönyörű, drámaszerű táncjáték mintegy száz fiatal iskolás részéről. Táncmozgásos előadásukban szinte misztikusan érzékeltették, hogy vajon hogyan érte meg ez a város a háromszázadik évfordulóját. Nekem az a fölemelt kereszt mindent megmagyarázott. És örültem. Nagyon jó volt az a kedves népmese a „nyúlpásztorról”. Az előadó igazi kis művészként mutatkozott be előttünk. Megtapsoltuk. Volt, ami nekünk, baptistáknak nem nagyon tetszett, mégpedig az a bizonyos nagyon ordítós „jazz-nóta-zene”. Kivettem a hallókészülékemet, mégis megsüketültem. Azóta már meggyógyultam, és hálát adok a Teremtőnek, hogy ilyen kedves közösségi esemény részesei lehettünk az intézeti zártság után a városi szabad élet frissítő levegőjében. A záró szeretetvendégségről már nem is beszélek.

Az biztos, hogy amikor odaértünk, még szakadó esőben szálltunk ki a buszból, de mire vége lett, kiderült az idő, örömmel igyekeztünk otthonunkba. És akivel csak beszéltem, mindenki csak ennyit tudott mondani: Nagyon jól éreztük magunkat! És nagyon köszönjük!!!

Tetszetős pengetősök

November 11-én nálunk, a Filadelfiában a vasárnapi istentisztelet hallgatóinak rendkívüli zenei élményben volt részünk. – Megpendítette hitmozgató dallamokkal szívünk húrjait a dunaharaszti gyülekezet pengetőszenekara. Őket fogadta kis gyülekezetünk és az ismert lelkész házaspárt: Varga Boldizsárt és feleségét, Évikét. Látogatóba jöttek közénk ezen a szép őszi vasárnapon, hogy együtt dicsérjük és magasztaljuk drága mennyei Atyánkat énekkel, imával, boldog lelkesedéssel.

Számos baptista gyülekezetben működött pengetőszenekar a múlt időkben, és ezt a hagyományt több helyen meg is őrizték a mai napig „konzervatív” testvéreink. Szép régi énekek dallamai tisztogatták szívünket ünnepi együttlétünkön. Valaki megjegyezte a végén: „Mennyei élményben volt részünk!”

Az igehirdetés által a Szentlélek igen felajzotta lelkesedésünket, hogy ragadjunk meg minden lehetőséget a kegyelemről szóló tanúságtételre. Varga testvér és felesége, Évike számára egyáltalán nem ismeretlen ez a vidék, hiszen huzamos időn keresztül Varga testvér volt az intézmény lelkigondozója. Mi úgy élünk itt, mint szigetlakók, és nagyon boldogok vagyunk, amikor feltűnik a távolban egy-egy fehér vitorla, és új vendégek érkeznek közénk, hogy együttes boldogságban újuljon meg hitünk a hozott igei üzenetek által. Boldogító érzés, hogy nem vagyunk egyedül, sokan szeretnek bennünket és imádkoznak értünk.

Kedves vendégeink abba is belekóstolhattak, milyen ételeket fogyasztunk intézetünkben, hiszen beültek a nagyterembe, és jóízűen magukhoz vették az Úr által adott javakat.

Köszönet és hála drága vendégeinknek áldozatkész ittlétükért, a kedves szolgálatokért! Azóta idézgetjük a régi dallamokat, melyeket – szerintünk – nem lehet megunni soha. Az Úr áldja és őrizze a dunaharaszti testvéreket! Továbbra se feledkezzenek meg rólunk!

Szép hosszú élet

Szeretettel és kegyelettel emlékezünk Balog Jenőné Annuskára, akit 101 és fél évvel ajándékozott meg az Úr. Akik ide beköltözünk, mindnyájunknak el kell fogadnunk azt a tényt, hogy megszokott életünk ajtaja bezárult mögöttünk, és egy teljesen új közösségi élet tagjai lettünk. Fontosak nekünk az első benyomások. Megmutatták, hol fogok ülni az ebédlőben, ahol kedves asztaltársaim voltak. Két oldalról Irénke és Zsuzsika, velem szemben pedig Annuska ült. Az emeletről jött le az étkezésekhez, sokszor csak egy bottal. Mosolygó, ránctalan arcát látva senki sem gondolta, hogy milyen idős. Sok idő nem volt mesélésre, de annyit megjegyeztem, hogy fiatalkorában a Nap utcai gyülekezetbe járt, mert én is ott nőttem fel. Anna néni itt járt-kelt közöttünk, és szívesen segített másoknak. Kedves ünneplés volt a kápolnában 100 éves születésnapján. Az intézet vezetőjétől 100 szál rózsát kapott, családjától ajándékokat, a polgármestertől köszöntő szavakat és oklevelet. Később pedig fia elvitte a városházára, ott is ünnepelték.

Kisegített a liftből egy kerekesszékes testvérnőt, és hátrafelé haladva hanyatt esett, eltört a gerince. Attól kezdve ágyban fekvő beteg volt. Megismerkedésünkkor egy bibliajelzőt adtam neki, amire felírtam egy bibliaverset: „Hosszú élettel elégítem meg őt, és megmutatom neki az én szabadításomat.” (Zsolt 91,16) Mindkettőt megkapta az Úrtól.

Oláh Lajosné Gabika