Téma: Vallás és kultúra a baptista közösségben. Műsorvezetők: dr. Tokics Imre, prof. dr. Szigeti Jenő. Vendég: Háló Gyula kommunikációs igazgató
Nagy érdeklődés mellett zajlott a pécsi koncert
Közel 500 résztvevő volt kíváncsi a Singing Men of Texas Expo Centerben megrendezett koncertjére május 7-én. Michael Gott evangélista vezette az estet, és ő volt, aki az evangélium üzenetét is hirdette.
Az evangéliumi témájú dalokat zenekar kísérte, és gyakran egy-egy szólista állt a kórus előtt. Az énekek szövegét magyarul olvashatták a résztvevők a kivetítőkön.
Jelen volt és szót kapott Páva Zsolt, Pécs polgármestere is, aki bevallotta, hogy számára is nagyon inspiráló volt az est. A koncert végén Macher Tivadar lelkipásztor is szót kapott, aki ajándékként jellemezte az estet.
A 19. századi vallásos élet tárgyait mutatják be Békésen
A nagyobb békési keresztény – a református, a római katolikus, a görögkeleti és a baptista – egyházközösségek életébe, hagyományaiba enged bepillantást a „Vallási élet a 19. századi Békésen” című kiállítás. A tárlat szeptember 30-ig megtekinthető a városháza emeleti folyosóján.
A kiállítást Szojka Petronella néprajzos muzeológus állította össze – írja a békési önkormányzat közleménye.
– A tárlat megnyitójának időpontja nem véletlen, hiszen április utolsó hetében volt a római katolikusoknak a húsvét utáni fényes hét, az ortodoxoknak pedig ez a nagyhét, a várakozás időszaka – mondta el a szakember.
A korszakról hozzátette: a 19. században a vallás még átszőtte az emberek életét. Nemcsak az emberi életfordulókhoz kapcsolódott szorosan, hanem ez határozta meg a háztartási és mezőgazdasági munkák menetét, az étkezési szokásokat, a mulatozások idejét is. Békésen a református egyház volt a legnagyobb létszámú, az újratelepülés után ennek a közössége alakult ki legelőbb. A különböző keresztény felekezetű személyek békében éltek egymás mellett, hagyományaikat megőrizték, vallásukat nyugodtan gyakorolhatták.
A folyosótárlaton családi bejegyzéses Bibliákat, keresztleveleket, kereszteket, szentképeket, ikonokat és porcelánszobrokat láthatnak az érdeklődők.
Lelkipásztor-avatás és -kirendelés Kispesten
„Az aratnivaló sok, de a munkás kevés, kérjétek tehát az aratás Urát, hogy küldjön munkásokat az aratásába.” (Lukács 10,2)

Kispesti fiatalok énekegyüttese 
Énekkar 
A kispesti baptista gyülekezet lelkipásztor-avató istentisztelete 
Az örvendező gyülekezet 
A vezetők kézrátételes áldó imádsága 
Hitvallás és fogadalomtétel
Április hónap utolsó vasárnapján ez az ige hangolta hálaadásra a Kispesti Baptista Gyülekezet testvériségét. 2019. április 28-án ugyanis lelkipásztor-avatásra és -kirendelésre került sor Pollák Dávid testvér személyében. Az ünnepi szolgálatokat Papp János, a Magyarországi Baptista Egyház elnöke végezte az 1Korinthus 15,1–14 alapján.
Dr. Mészáros Kálmán, a kispesti gyülekezet lelkipásztora ismertette először Pollák Dávid lelkipásztorjelölt életútját, majd kinyilvánította a gyülekezet szándékát, miszerint a jelenlegi lelkipásztor mellett meghívja és kirendeli Pollák testvért a kispesti gyülekezetben végzendő ifjúsági és zenei pásztori szolgálatra. Ezt követően került sor a lelkipásztorjelölt hitvallására és fogadalomtételére, valamint a vezetők kézrátételes áldó imádságára.
Pollák Dávid bemutatkozó tanúságtételében elmondta, hogy a csepeli gyülekezetben nőtt fel és ott is merítkezett be 15 évesen. Ezt követően foglalkoztatta az a gondolat, hogy az Úr szolgálatába szegődjön. Egyetemi évei alatt kapcsolódott be a Timóteus Társaság FÉK ifjúságmentő missziós programjába. Eközben ismerte meg későbbi feleségét, Liling Judit, Wesselényi utcai fiatalt, akivel Tahi táborban kötött házasságot. Ezt követően kezdte meg tanulmányait a Baptista Teológiai Akadémián, ahol alapszintű (BA) és mester (MA) diplomát is szerzett 2017-ben.
Ettől kezdve kapcsolódott be a Kispesti Baptista Gyülekezet életébe feleségével együtt, lelkészgyakornokként szolgált Mészáros Kálmán lelkipásztor mellett. Ezzel párhuzamosan iskolalelkészként két baptista iskolában – az óbudai Kőrösi Csoma Sándor Két Tanítási Nyelvű Baptista Gimnáziumban és a kőbányai Pannonhalmi Béla Baptista Általános Iskolában – végez hitoktatói szolgálatot.
Az újonnan felavatott lelkipásztort és feleségét dr. Steiner József, a BSZA missziói igazgatója, Mészárosné dr. Seres Leila, a helyi gyülekezet lelkipásztornéja, Gerő Tamás, a kispesti gyülekezet főgondnoka, Vörös György, a csepeli anyagyülekezet diakónusa, Szilágyi József, a BBEK megbízottja, Balla András, a Presbiteri Tanács elnöke, Tóth Krisztián, a budaörsi gyülekezet lelkipásztora, Kapitány Zsolt, a pestszentimrei gyülekezet pásztora, és Deckerné Hornyák Erzsébet, a család képviselője köszöntötte igével, bátorítással, apró emléktárggyal és virággal.
Jézus így bátorította tanítványait: „Emeljétek fel a szemeteket, és lássátok meg, hogy a mezők már fehérek az aratásra.” (János 4,35) Legyen Isten további áldása a fiatal lelkipásztor életén, családján, a diákok közötti munkáján és a kispesti gyülekezetben végzendő gyümölcsöző szolgálatán! Soli Deo gloria!
A teljes istentisztelet
Rádiós istentisztelet Vácról
Harminc éve van jelen a Magyarországi Baptista Egyház a közmédiában. Ebből az alkalomból filmes szemmel mutatjuk be a Kossuth rádió élő istentisztelet-közvetítését Vácról.
Protestáns Újságírók Szövetsége – tisztújító közgyűlés
Tizenöt évi aktív munka után köszönt le a Protestáns Újságírók Szövetsége (PRÚSZ) elnöki tisztéről Novotny Zoltán. Híradásunkban bemutatjuk az új elnökséget.
Hírek Kárpátaljáról
Alapítványi munka
2019 februárjában a Kárpátaljai Második Esély Jótékonysági Alapítvány kuratóriuma megtartotta éves ülését, ahol a 2018. évi beszámoló és értékelés után az elnök (László Sándor) és az alapító tagok (Szkáza Éva, Tóth Klaudia, Tóth Katalin) közösen bizalmat szavaztak az alapítvány igazgatójának (Háger Krisztián), hogy a 2019. évben eljárjon az alapítványt képviselve annak ügyeiben.
Az alapítvány kuratóriuma elhatározta, hogy kinevezi Tóth Katalint az ifjúság ügyeiért felelős munkatársnak, Tóth Klaudiát a Stumpf Jenő-díj átadásának megszervezéséért felelős munkatársnak, és Szkáza Évát a pályázatokért felelős munkatársnak. Az alapítvány kuratóriumának határozata alapján 2019-ben is átadásra fog kerülni a Stumpf Jenő-díj.
Lelkiségi hétvége Kárpátalján
A tavalyi évhez hasonlóan sikerült újra a kárpátaljai teológushallgatóknak közösen tölteniük egy hétvégét a Bereg Camp táborhelyen. Annyi különbség azért volt, hogy a 2018-ban elindult új évfolyam diákjai is részt vettek ezen a hétvégén, így összesen 57-en voltunk jelen.
László Gábor BTA-főtitkár és Kelédi Márton vezetett minket arra, hogy a felelősségvállalásunkat átgondoljuk. Különböző bibliai történeteken keresztül, szituációs gyakorlatokkal, személyes beszélgetésekkel jártuk körbe ezt a témát.
Öröm volt látni újra, hogy megújul sokak imaélete és Istennel való közössége. A bátor hozzászólások, az őszinte kérdések mind azt mutatták, hogy bizalmuk van a diákoknak egymás felé.
A Baptista Teológiai Akadémia támogatásával megvalósult lelkiségi hétvége mindannyiunk lelki növekedésére szolgált, amiért hálásak vagyunk Istennek.
Didergő – Hegyeken & völgyeken
Isten kegyelméből gyülekezetünk tagjainak vezetésével és alapítványunk támogatásával újra megszervezhettük a „didergős” téli hétvégét a kárpátaljai magyar fiatalok számára. Legnagyobbrészt a magyar baptista gyülekezetek fiataljai kapcsolódtak be szép számmal, és sokan elhozták barátaikat is. A korábbi évekhez képest annyiban különbözött ez a hétvége, hogy helyi fiatalok készültek Isten igéjének hirdetésével. Az éneklésben László Sándor vezette a fiatalokat. Többen a saját élettörténetükön keresztül mutattak rá a hallgatóknak Isten szabadítására és megtartó erejére.
Szombaton Háger Krisztián beszélt azokról a mélységekről, völgyekről, amelyekbe az ember a saját hibáján kívül kerül(het). Olyan hátrányokról, fogyatékosságokról és nehéz élethelyzetekről volt szó, amelyekre senki sem tud igazán felkészülni. Rámutatott arra, hogy milyen pusztítást végzett az ember lázadása a teremtett világban, és hogy mi volt Isten eredeti jó szándéka.
Délután Kristofóri László beszélt azokról a völgyekről, amelyekbe az ember a saját hibájából, rossz és meggondolatlan döntéseinek következményeképpen juthat. Tanulságos volt, hogy a saját élettapasztalatait is megosztva bátorította és figyelmeztette a fiatalokat.
Vasárnap Nagy-Kasza Dániel beszélt arról, hogy Isten személyesen eljött az Úr Jézusban hozzánk a völgybe, hogy felvigyen magához a magasságba. Hogy milyen ára volt ennek a megmentő szeretetnek és gondoskodásnak, azt jól mutatja Krisztus keresztje és áldozata.
A hétvégén volt lehetőség kreatív foglalkozásra, a kellemes tavaszias idő pedig lehetővé tette a sétákat és nagy beszélgetéseket a természetben.
Teológushallgatók látogatása

Január elején dr. Urbán Gedeon, a Baptista Teológiai Akadémia tanára és három budapesti teológushallgató, Kovács László, Varga István és Majnár Zoltán érkezett hozzánk Kárpátaljára, hogy közöttünk szolgáljon, ismerkedjen a szórványmisszióban élő szolgálattevőkkel, gyülekezetekkel. Zápszonyban, Guton, Beregújfaluban és a Második Esély Misszióban, Beregszászon tudtak szolgálni a testvérek négy különböző hátterű és különböző stílusú gyülekezetben. Köszönjük testvéreink bátorítását, szolgálatát, bizonyságtételeit, igazán nagy élmény volt hallani Istenünk kegyelmének bennük végzett munkájáról! Reméljük, hogy hamarosan újra vendégül láthatjuk a BTA újabb csoportját is.
A Wesselényi utcai testvérek vendégei voltunk
2019. február 10-én a Wesselényi utcai baptista gyülekezet vendégei voltunk. Beszámolhattunk arról a munkáról, amelybe Isten Lelke bevont minket itt Kárpátalján. Hálásak vagyunk a szívélyes vendéglátásért és a tartalmas beszélgetésekért!
A Szatmárnémeti Baptista Gyülekezet vendégei voltunk
2019. február 24-én Szatmárnémetiben beszélhettünk a zápszonyi és a beregszászi magyar baptista misszióról. Örömmel osztottuk meg élményeinket, amelyeket Isten munkatársaiként szerezhettünk a korábbi években. Köszönjük a meghívást és az érdeklődést!
Élelmiszer-adományok szétosztása
Gyülekezetünk minden évben igyekszik segíteni élelmiszer-adománnyal vagy tűzifavásárlással a környezetünkben élő nehéz helyzetben lévőknek. Istenünk idén is lehetővé tette, hogy több településen is több mint 30 nagyobb értékű élelmiszer-adományt osszunk szét rászoruló családoknak és gyermekeiket egyedül nevelő szülőknek. Sajnos az ilyen helyzetben levő szülőknek szűkösek a lehetőségeik a kitörésre és a munkavállalásra, mivel sokszor több gyermek is marad a csonka családban, akikről gondoskodni kell. Nemcsak anyagi, de lelki támogatásra és bátorításra is nagy szükségük van. Sokszor a jobb megélhetés miatt külföldre utazó apa később elhidegül a családjától, és kilép a házasságból, ezzel hatalmas űrt és terhet hagyva az otthon maradt házastársra. Muzsalyban, Kuklyában, Zápszonyban és Dédában tudtunk szolgálni egy barátunk felajánlása által. Istennek hála legyen ezért!
Folytatjuk a napközit!

A napközi program továbbra is folytatódik a karantén után a gyülekezetben, mindennap hétfőtől péntekig várjuk a gyerekeket az Imádság Házába 13–17 óráig. A gyerekekkel együtt tanulunk mindent, amire szükség van: szorzó-osztó táblát, verset, angolt stb. Együtt megyünk a könyvtárba megtanulni a könyvtár használatát és megszeretni a könyveket. Örülünk, hogy a gyerekek és a szülők is kitartóak és bizalommal vannak felénk. Olyanok vagyunk így, mint egy nagy család. Mindennap igyekszünk valamit adni a gyerekeknek enni-inni, hiszen sokan nem jogosultak már az iskolai étkeztetésre.
Nagy-Kasza Dániel és Lona
Imaterem-építés és -felújítás Kárpátalján
A 4H Alapítvány és a Koinónia Alapítvány, valamint a Kárpátaljai Második Esély Jótékonysági Alapítvány adományainak köszönhetően sikerült megvásárolnunk két épületet, ami istentiszteleti helyet biztosít a jövőben a Második Esély Misszió számára. Évek óta épületről épületre volt kénytelen vándorolni a Zápszonyi Magyar Baptista Közösség által 2011-ben alapított gyülekezet Beregszászon.
Az egyik megvásárolt épület az állapota miatt bontásra vár, a másik pedig teljes felújításra. Reményeink szerint idővel lehetőségünk adódik arra, hogy a megmenthető épület mellé egy új termet építhessünk, amelyben biztosítva lesz az istentiszteleti hely a gyülekezet számára. Egyelőre az emeleten szeretnénk kialakítani egy termet erre a célra, de ez hosszú távon nem lesz megfelelő a hely szűkössége miatt. Kérünk, támogasd te is adományoddal a beregszászi magyar baptista missziót!
Támogatási lehetőségek Magyarországról:
Kárpátaljai Második Esély
OTP Bank Nyrt.
4800 Vásárosnamény, Szabadság tér 33.
SWIFT/BIC: OTPVHUHB
IBAN: HU4411744065-24468437-00000000
Számlaszám: 11744065-24468437
Hogyan segít a Második Esély Misszió a kárpátaljai magyar baptista misszióban?
A gyülekezetplántálás a zápszonyi magyar baptista gyülekezet kezdeményezésére indult el Beregszászon 2011-ben. Már hetedik éve szolgálunk a kárpátaljai magyar közösségek felé rendszeres közösségépítő programjainkkal. 2012-től három évben több mint 80 fiatal számára háromnapos téli hétvégét szerveztünk (Didergős hétvége); négy alkalommal egyhetes városi evangelizációt szerveztünk több más baptista gyülekezet munkatársainak bevonásával (Egy sátor a családért); nyolc alkalommal tartottunk vezetőképzést; négy alkalommal tartottunk férfihétvégét, természetesen ebbe is bekapcsolódtak más magyar baptista gyülekezetekből is érdeklődők.
Két alkalommal szerveztünk hálaadónapot a beregszászi főiskolán a többi magyar baptista gyülekezet részvételével, ahová az első évben a Magyarországi Baptista Egyház vezetőit, Papp Jánost és Durkó Istvánt, a második évben pedig Asatur Nahapetyant, az Európai Baptista Szövetség elnökét hívtuk meg.
Támogatást kerestünk és találtunk László Sándor guti diakónus részére, aki már 2016-tól teljes időben végezheti a missziómunkát a guti baptista gyülekezetben is, ahol lelkipásztor hiányában is növekszik a gyülekezet, aktív ifjúsági élet folyik, és csak 2017-ben öt fiatal adta át az életét az Úrnak, majd bemerítkezett. Rafajnaújfaluba Kota Istvánt és Dávid Évát küldtük ki gyerek- és ifjúsági szolgálatot végezni. Ők már 2016 óta ott laknak és bekapcsolódtak a magyar baptista misszióba. Egy magyarországi támogató gyülekezet figyelmét hívtuk fel erre a szolgálatra, akik két éven keresztül támogatták.
A kígyósi magyar baptista gyerekszolgálatot, gyerektáborokat, alkalmankénti ifjúsági eseményeket, imaház körüli munkákat éveken keresztül Beregszászról a Második Esély Misszió munkatársai végezték. Halász Attiláék odaköltözésével ez a munka új lendületet vett, mégis a Második Esély tagjai a mai napig is rendszeres segítői az ott folyó szolgálatnak.
2017-ben létrehozott alapítványunk adományokkal segítette a kígyósi, gáti roma, kisdobronyi, nagyberegi gyülekezetek misszióját. 2018 tavaszán lehetőséget adtunk a magyar baptista misszióban fáradozóknak egy négynapos balatonföldvári családi pihenésre, majd pályázatot írtunk ki a magyar baptista gyülekezetek részére nyári gyerektáborokhoz szükséges játékszerek beszerzéséhez. Létrehoztuk a Stumpf Jenő-díjat, amellyel szeretnénk elismerni a már nem aktív, de a kárpátaljai magyar baptista misszióért nagy áldozatot hozó testvérek szolgálatát.
Gyülekezetünkben 2013-ban (2), 2014-ben (2), 2015-ben (3), 2016-ban (1), 2017-ben (1) is voltak bemerítések. Más tagok a zápszonyi és a Muzsai utcai baptista gyülekezetből csatlakoztak hozzánk.
Auschwitzi tanulmányút
Két nap leforgása alatt mintegy 1000 kilométert tett meg autóbusszal az a 42 fős csapat, amely arra vállalkozott, hogy egy tanulmányút keretében ellátogasson az auschwitzi és birkenaui koncentrációs táborba, a második világháború alatt végrehajtott kegyetlen népirtás helyszínére.
2019. március 15-én a hajnali órákban indult az autóbusz Budapestről a Benczúr u. 31. elől, hiszen a Baptista Teológiai Akadémia jelenlegi és korábbi tanulói, valamint hozzátartozóik alkották a csoportot. A több mint nyolcórás út során megtekintettünk két DVD-filmet, amelyben a holokauszt túlélői beszélték el a koncentrációs táborokban átélt borzalmakat. Kora délután érkeztünk meg a Krakkótól kb. 70 kilométerre található Auschwitzba. Itt magyar ajkú idegenvezetővel tekintettük meg az eredeti koncentrációs tábort (Auschwitz I.), amely megközelítőleg 70.000 ember halálának színhelye volt. Szívfacsaró és megrendítő élmény volt a kiirtott felebarátaink, köztük ártatlan gyermekek ruházatának és személyes tárgyainak, sőt levágott hajcsomóinak látványa.
A krakkói Félix Hotelben ért véget az első nap vacsorával és pihenéssel. Másnap Auschwitz II.-t, a birkenaui megsemmisítő tábort néztük meg, ahol láthattuk többek között a bejáratnál „A halál kapujá”-t, a vasúti síneket, valamint egy vagont, amelyben éppen Magyarországról deportált zsidókat szállítottak.
A legemlékezetesebb látványt az összedőlt gázkamrák, illetve a barakkok maradványai nyújtják. A tábor területén kiépített emlékhely mellett Marton Zsolt lelkipásztor, BTA-tanársegéd, a tanulmányút lelki vezetője „A gyászolók Káddisá”-nak felolvasásával, közös elimádkozásával segített bennünket a méltó emlékezésben. A sínek mellett mindannyian elhelyezhettünk egy-egy személyes gondolatot, üzenetet tartalmazó maceva-táblát. Ezen az emlékhelyen Kissné Balázs Barbara BTA-hallgató, a tanulmányút szervezője, és férje, Kiss Kálmán kalauzolt bennünket, akik az Élet Menete Alapítvány vezető önkénteseiként számos utat szerveztek már Auschwitz-Birkenauba, és az alapítványi önkéntes munkájuk során szereztek gyakorlatot és tudást. Ezúton is köszönjük a szervezők és a lelki vezető áldozatos munkáját, hogy létrejöhetett ez a tanulmányút. Egy rövid krakkói városnézéssel zárult szervezett programunk a zsidó negyedben, amelyhez Barbarától kaptunk egy látnivalókat tartalmazó segédletet. Éjjel 2 óra tájban érkeztünk vissza Budapestre a kiindulási helyszínre. Nagyon hálás vagyok a jó Istennek, hogy lehetővé tette, hogy én is részt vehettem ezen az úton, amely mélyen elgondolkodtatott, közelebb vitt mennyei Atyámhoz, és formálta az értékrendemet, a gondolkodásmódomat.





















