A 19. századi vallásos élet tárgyait mutatják be Békésen

1528

A nagyobb békési keresztény – a református, a római katolikus, a görögkeleti és a baptista – egyházközösségek életébe, hagyományaiba enged bepillantást a „Vallási élet a 19. századi Békésen” című kiállítás. A tárlat szeptember 30-ig megtekinthető a városháza emeleti folyosóján.

A kiállítást Szojka Petronella néprajzos muzeológus állította össze – írja a békési önkormányzat közleménye.

– A tárlat megnyitójának időpontja nem véletlen, hiszen április utolsó hetében volt a római katolikusoknak a húsvét utáni fényes hét, az ortodoxoknak pedig ez a nagyhét, a várakozás időszaka – mondta el a szakember.

A korszakról hozzátette: a 19. században a vallás még átszőtte az emberek életét. Nemcsak az emberi életfordulókhoz kapcsolódott szorosan, hanem ez határozta meg a háztartási és mezőgazdasági munkák menetét, az étkezési szokásokat, a mulatozások idejét is. Békésen a református egyház volt a legnagyobb létszámú, az újratelepülés után ennek a közössége alakult ki legelőbb. A különböző keresztény felekezetű személyek békében éltek egymás mellett, hagyományaikat megőrizték, vallásukat nyugodtan gyakorolhatták.

A folyosótárlaton családi bejegyzéses Bibliákat, keresztleveleket, kereszteket, szentképeket, ikonokat és porcelánszobrokat láthatnak az érdeklődők.


Elindult egyházunk hírlevele, melyben tájékoztatást adunk aktuális híreinkről, eseményeinkről. Iratkozzon fel ön is!


Köszönjük!

Köszönjük mindenkinek, aki idén a baptisták társadalmi szolgálatát támogatta adója 1+1%-ával!