Összevont számmal jelentkezik ismét a Szolgatárs folyóirat
Ámósz próféta könyve adja a textusát annak az igehirdetésnek, amely az első írás ebben a lapszámban. Ez Debrecenben hangzott el az ökumenikus imahéten Derencsényi István református lelkipásztor által. Füstös Gyula bibliatanulmánya a fül és a hallás témáját vizsgálja a teljes Szentírás fényében.
Hogyan tud az evangélium hatással lenni a városra? Ezt tárgyalja Timothy Keller teológus-lelkipásztor Gyülekezet a központban című könyve, amelynek egyik legfontosabb fejezetét szeretnénk megismertetni az olvasókkal. A városban élő keresztény szolgálóknak különösen hasznos elolvasniuk ezt a könyvet, mert biztos alapot tud adni a gyakorlatban végzett szolgálatukhoz.
A következő két cikk témája nagyon hasonló. Sipos Márk György a fiatalok szexuális szokásairól készített felméréseinek eredményét mutatja be. Selmeczi Ottilia pedig cikksorozatának befejező részét adja közre, ami az intimitás témaköréből írt szakdolgozata összefoglalásaként született.
Lukács János a szentföldi útja során szerzett tapasztalataiból oszt meg néhányat a beszámolójában.
Csuhai József Kornya Mihály életének töréspontjait vizsgálva von le fontos következtetéseket a mai ember számára, aki ugyanúgy átél kríziseket, mint a parasztapostol.
Végül Tóth Krisztián lelkipásztor mutatja be John Piper nemrég magyarul is megjelent, Szenvedélyem, Isten (Desiring God) című könyvét.
Kellemes olvasást kívánunk!
Akik hittek, azok be is merítkeztek
Mint azt jól tudjuk, pünkösd az egyház születésnapja. Miután Jézus feltámadt és a mennybe ment, tanítványai Jeruzsálemben maradtak és kitartóan imádkoztak. Így jött el az ötvenedik nap, amikor Isten kibocsátotta Szentlelkét, és ezzel mennyei erőforrást biztosított az evangélium jó hírével tanúságot tevő tanítványok számára.
A vér szerinti apát pótló apává lett király
Mi is megünnepeljük az apák napját a Kárpát-medencében többnyire június harmadik vasárnapján. Érdemes foglalkoznunk ezzel az új ünneppel, már csak azért is, mert az apaság válságos állapotban van. Lássuk egy nem édesapa példáján az apaság jelentőségének megvilágítását Méfibóset életén keresztül (1Sám 31,1–6; 2Sám 4,4; 9,1–13).
Megemlékezés a turistahajó áldozatairól a Jászai Mari téren
2019. június 11-én szinte az egész ország lélegzet-visszafojtva várta a szerencsétlenül járt turistahajó roncsainak kiemelését, amely a kora délutáni órákra megtörtént.
Várady Endre lelkipásztori beiktatása Vácegresen
A Vácegresi Baptista Gyülekezet lelkipásztoraként folytatja tovább szolgálatát közöttünk Várady Endre 2019. május 25-étől. Korábban már 2004 novemberétől 2013 tavaszáig a gyülekezet lelkipásztora volt, de időközben doktori tanulmányai érdekében letette szolgálatát, amit Sellyei Imre vitt tovább öt éven keresztül úgy, hogy mindeközben Endre és családja gyülekezetünk aktív tagjai maradtak. A következő egyéves időszakban, mostanáig megbízott igehirdetőként szolgált közöttünk Révész József nyugdíjas lelkipásztor.
A beiktató istentiszteleten Papp János egyházelnök mellett szolgált igehirdetőként Újvári Ferenc, a budapesti egyházkerület elnöke. Az alkalmat dr. Urbán Gedeon ügyintéző lelkipásztorunk vezette.
A szolgálatoknak és köszöntéseknek szinte mindegyike abból indult ki, hogy Várady Endre már másodszor lesz lelkipásztor ebben a gyülekezetben. Ahogy azonban ő mondta: nem lehet kétszer ugyanabba a folyóba belelépni, mivel a folyó mozgásban van, így változik, miközben az ember is változik, aki belelépne. Vagyis sem a gyülekezet, sem ő maga már nem ugyanaz, mint amikor először vette fel itt szolgálatát.
Újvári Ferenc a Mt 13,45–55 alapján arról beszélt, hogy vajon miként ismerjük egymást. Megvan-e még bennünk a készség, hogy felfedezzük a másikban azt a kincset, amit ott Isten helyezett el? Vagy már csak azt mondjuk, amit Jézusra mondtak a kortársai: „Ez az ács fia, ez akar nekünk újat mondani?” Istennél semmi sem lehetetlen, ő ugyanis nem áll meg, munkálkodik a szívben a Szentlélek által. Ismertette a lelkipásztor feladatát is: őrizője és éltetője a gyülekezetnek.
Papp János egyházelnök beiktató beszéde után, amellyel Várady Endrét a gyülekezet lelkipásztori szolgálatába állította, köszöntések következtek. Korábbi lelkipásztorunk, Sellyei Imre adta át az anyakönyvet és a pecsétet, valamint köszöntő beszédében kiemelte Endre három kedves tulajdonságát, amit az idő alatt tapasztalt, amikor ő volt a lelkipásztora a gyülekezetnek. Ez a jó lelkület, a készségesség és a tudomány iránti fogékonyság hármasának egyensúlya. Tulajdonképpen felhívta arra a figyelmet, hogy milyen elismerésre méltó jellemre vall, ha valaki korábbi lelkipásztorként ugyanabban a gyülekezetben marad és engedelmesen az új vezető keze alá dolgozik. Később gyülekezetvezetőnk, Garai Árpád köszöntött, búcsúztatott és ajándékozott Révész József, Urbán Gedeon és Várady Endre részére. A Kartali Baptista Gyülekezet korábbi nyugalmazott lelkipásztora, Szlepák Lajos testvér mondott még köszöntést a rákoscsabai gyülekezet nevében is. Drenyovszki Pál és Csuhai József korábbi tagok és lelkipásztorok igeverssel is üdvözölték Endrét. A falu evangélikus lelkésze, Sághy Balázs esketés miatt volt távol, de levélben küldte el kedves szavait, amelyeket Urbán Gedeon tolmácsolt, majd ő is köszöntötte Várady Endrét, végül a polgármester, Dudás Jánosné üdvözölte új, de számára sem ismeretlen lelkipásztorunkat, és örömét fejezte ki amiatt, hogy a falu életében minden felekezet aktívan vesz részt. Végül Várady Endre hirdetett igét a 84. zsoltár szemelvényei alapján, és ismertette szándékait a jelen lévő gyülekezettel, amelyek összecsengtek a polgármester zárósoraival: az ökumené és a felelős jelenlét a falu életében továbbra is jellemző lesz gyülekezetünkre, hiszen szolgatársak vagyunk a szolgálatban. Endre hangsúlyozta, hogy a gyülekezet az otthon hasonlatosságára egy bázis, amelyben nem lehetünk ott állandóan, de minőségi időt eltöltve közösen benne feltöltődhetünk és erővel folytathatjuk utunkat, másokat is befogadva otthonunkba a feltöltődésre. Az énekkarunk két énekkel szolgált, a záró hálaadó imádságot pedig Révész József vezette. Bőségesen terített asztalok mellett folytattuk a testvéri együttlétet.
Isten hozta régi, de mégis új lelkipásztorunkat! Kívánjuk az Úr vezetését életére és szolgálatára, és ígérjük, nyitottan és engedelmesen fogadjuk és követjük őt!
Igazgatóváltás a Fiatalok Krisztusért Alapítványnál
A Fiatalok Krisztusért Misszió már 28 éve szervez értékteremtő programokat a magyar fiatalok számára. A Dicsérem neved! énekeskönyvek, a Jelige magazin, a Biztos Szikla tinédzserprogramok, a YFC nyári táborok, ifjúsági kiadványok és missziós anyagok talán sokatok számára ismerősen csengenek. Ez alatt az idő alatt sokszor érkeztünk mérföldkőhöz, mint ahogyan most is egy ilyen különleges időszakban lehetünk.
Mit tanulhatunk a kisgyermekektől?
„Aki nem úgy fogadja az Isten országát, mint egy kisgyermek, semmiképpen nem megy be abba.”
Jézus
A héten a fenti kérdésre próbáltam a választ összefoglalni a magam számára. Arra gondoltam, hogy mennyire rugalmasak, mennyire tiszták, mennyire tudnak figyelni, mennyire őszinték… De a lényeg: aki tanulni akar a kisgyermekektől – ahogy Jézus erre bátorít –, annak sokat kell együtt lennie a kisgyerekekkel, mert különben hogyan tanulna tőlük, nem?
Az első kérdés tehát, amit mindenkinek önmagának kell megválaszolnia: Mennyit vagyok együtt kisgyerekekkel, mennyire akarok együtt lenni a kisgyerekekkel tanulás céljából? Amikor figyeljük őket, amikor tanulni akarunk tőlük, újra miénk lehet sok-sok jellemző, amelyek nélkül nem élhetjük át Isten országának gazdagságát. Miket tanulhatunk hát tőlük? A következő hat jellemzőt mindenképp:
1. Hallgatnak az ösztöneikre = Hallgassunk (belső hang) ösztöneinkre!
Általában a kicsik nem fekszenek le, ha nem álmosak, nem esznek, ha nem éhesek. Nem vesznek kézbe képeskönyvet, ha mozogni akarnak. Abbahagynak bármit, ha úgy érzik, hogy elég.
Ösztönlények – mondjuk rájuk. De ez nem csupán mint biológiai lényekre igaz, hanem érzelmileg is érzékelik, hogy mikor van szüksége a lelküknek váltásra. Lelkileg is azt teszik, amire szükségük van.
Ha ezt mi elnyomjuk továbbra is, mert arra neveltek bennünket, akkor végül magunk sem fogjuk tudni, hogy mire is van szüksége a testünknek és a lelkünknek.
Jézus nemegyszer abbahagyta a tevékenységét, és akár a környezete számára is váratlanul másba fogott. Amit fontosnak érzett.
Lukács evangélista is tudósít Jézussal kapcsolatban ilyen esetről, mikor a tanítványai nem is érzik, hogy mire lenne szükségük, de Jézus igen: „Gyertek velem külön valamilyen csendes helyre, és pihenjetek egy kicsit!”
2. Ki merik fejezni az érzelmeiket = Merjük kifejezni az érzelmeinket!
A gyerekeket erről inkább leneveljük, mintsem megerősítjük őket ennek fontosságában. „Ne sírj már! Legyél kedves!” – mondogatjuk nekik. Pedig ha a kicsi szomorú, akkor sír, ha sértett, akkor dühöng, ha örül, akkor kacag. Ők még nem cenzúrázzák az érzéseiket. Nem lepleznek, nem színlelnek. Amit mondanak és kimutatnak, az igaz. Nincs benne semmi hazugság, megjátszás.
Ma sok felnőtt komoly összegeket fizet azért, hogy újra megtanuljon egy tréning során érzelmeket tudatosan átélni és helyesen kimutatni, kommunikálni.
Jézusnak ez természetes volt. A béna kezű meggyógyítása előtt olvassuk róla: „Ekkor haragosan végignézett rajtuk, szomorkodva szívük keménysége miatt.” Eszébe sem jutott, hogy a hívők viselkedésén, gondolkodásán nem lenne szabad haragudni.
3. Egyszerűen őszinték = Legyünk újra őszinték!
A gyerekek kendőzetlenül kimondják azt, ami bennük van. Nem szépítik. A nagyobbacska gyermek kíméletlenül őszinte is tud lenni.
Mi, felnőttek már annyira félünk attól és vigyázunk arra, nehogy valakit is megbántsunk, hogy kínosan ügyelve már nem is vagyunk sokszor őszinték. Erre annyira vigyázunk, hogy olykor kitör belőlünk a kíméletlenül őszinte vélemény. Nekünk, felnőtteknek azt kell megtanulnunk, hogyan mondjuk el mindenképp az első gondolatunkat és érzésünket úgy, hogy a csomagolás elfogadhatóvá tegye. De mondjuk el.
Jézus már-már nyersnek tűnik olykor, pedig csak nem veszítette el az őszinteségét, ami már kamaszkorában is jellemezte őt. „Miért kerestetek engem? Nem tudtátok, hogy az én Atyám házában kell lennem?” – kérdezte anyjától és nevelőapjától, amikor végre megtalálták a templomban.
4. Mindig kíváncsiak = Legyünk kíváncsiak!
A kíváncsiság hiánya az érdeklődés hiányát üzeni annak, akivel beszélgetünk. Erre persze nem is szoktunk gondolni. Felnőttkorunkra általában már az életnek csak néhány területére vagyunk kíváncsiak. Például az autók, a receptek, a gyereknevelés, az utolsó idők menetrendje-forgatókönyve, a hatékony imádkozás titka, a társadalom bajai…
A gyerekeket viszont minden érdekli. Világképük teljesen egységes, bár sok kissé babonás tartalmat is hordoz. Az egész világot magukba fogadják. Számukra ismeretlen az unalom, az érdektelenség. Minden levelet összegyűjtenek, minden kavicsnál megállnak, mindent kérdeznek. A gyerekek így kerülik el, hogy megszokottá váljanak a dolgok, hogy a lelkük fásult legyen. Lelkük telis-tele van friss élményekkel. Nekik még nem kell a múlt hónap dolgaiból élniük.
Csak az kap Istentől új gondolatokat, új élményeket, új felismeréseket, új impulzusokat, aki megőrzi lelke kíváncsiságát, érdeklődését, nyitottságát. Kíváncsiság nélkül nincs igazi imádat. Az imádat mélyén a megismerhetetlen utáni vágy a hajtóerő.
Ezt figyelhetjük János evangéliumában, ahogy a samáriai asszony egyre nagyobb kíváncsisággal hallgatja, fürkészi Jézus szavait, és a végén ő maga válik evangélistává.
5. Vidámak = Merjünk vidámak lenni!
Több szakember is felhívja arra a figyelmet, hogy a nyitott és hatékony problémamegoldó gondolkodást segíti a mosolygós attitűd. Egyszerűen azért, mivel ez jelentősen gátolja a problémán rágódás rossz beállítódását. Vidáman tenni a dolgunkat sokkal jobb eredményt ad, mint ha ímmel-ámmal tesszük vagy lélektelenül, bár okosan.
„Vidáman, nevetve néz a holnap, a jövendő elé” – olvashatjuk a Példabeszédek könyvében a nagyszerű asszonyról. Pál apostol is alapállapotként ajánlja a Filippiben élő hívőknek, amikor így fogalmaz: „Örüljetek az Úrban mindenkor! Ismét mondom: örüljetek!”
6. Teljesen benne van abban, amit csinál = Szívvel-lélekkel tegyünk mindent!
Mindfullness-nek mondják ma azt, amikor teljes lényével ott van az ember, ahol van.
Hol jár az eszed? – szoktuk mondani kamasz gyermekünknek, amikor érezzük, hogy nincs ott, csak a teste. A kamasz persze rászorul erre a menekülőútra, mert addigra már arra neveltük, hogy ne hallgasson az ösztöneire (hanem csak az „eszére”), ne fejezze ki az érzéseit (hanem uralkodjon magán), ne legyen őszinte (hanem válogassa meg a szavait), ne kíváncsiskodjon (hanem maradjon csöndben).
A gyermek viszont még tud elmélyült lenni. Ha örül, akkor örül teljesen, ha sír, akkor sír teljesen, ha elgondolkodik, akkor magában van, ha segít, akkor nem fogadja el, hogy már elfogytak a kiteregetni való ruhák. A jelen pillanat átélésében nincs se visszafogottság, se manír. A jelenléte teljes és hiteles, vagyis természetes.
Talán erre is gondolt Jakab apostol a levelében, amikor ezt írta: „Ne gondolja tehát az ilyen, hogy bármit is kaphat az Úrtól, a kétlelkű és minden útján állhatatlan ember.” Amikor felnőttként ott a testünk, de a gondolataink már messze járnak.
Ezekért szeretjük tehát a kicsiket, mert ilyenek. Azt mondják némelyek: Felnőttként már ezt nem engedhetjük meg magunknak. Miért ne engedhetnénk meg? Sőt: Mi jogosít fel bennünket arra, hogy ezek nélkül merjünk élni? Ki jogosított fel bennünket arra, hogy a mindennapok kényszerére hivatkozva ne éljünk teljes életet, ami szívvel-lélekkel élt élet?
Nem véletlenül figyelmeztet Jézus is arra, hogy komoly és igyekvő felnőttként elkótyavetyélhetjük az egész életünket végül: „Aki meg akarja menteni az életét, elveszti azt, aki pedig elveszti az életét énértem, megtalálja azt. Mert mit használ az embernek, ha az egész világot megnyeri, lelkében pedig kárt vall? Vagy mit adhat az ember váltságdíjul a lelkéért?”
Jézus a kicsiket a hívő számára mintaként mutatja: „Bizony mondom nektek, ha meg nem tértek, és olyanok nem lesztek, mint a kisgyermekek, nem mentek be a mennyek országába. Aki tehát megalázza magát, és olyan lesz, mint ez a kisgyermek, az a nagyobb a mennyek országában. És aki befogad egy ilyen kisgyermeket az én nevemben, az engem fogad be. Aki pedig megbotránkoztat egyet e kicsinyek közül, akik hisznek bennem, jobb annak, ha malomkövet kötnek a nyakába, és a tenger mélyébe vetik.”
Hallgassunk tehát a belső hangra! Merjük kifejezni az érzelmeinket! Legyünk újra őszinték! Legyünk kíváncsiak! Merjünk vidámak lenni! Szívvel-lélekkel tegyünk mindent! És higgyünk egyszerűen, mint ahogy a kisgyermekek tudnak.
Új életek Aszódon
Az Élet Urát és az új élet lehetőségét ünnepeltük húsvétkor Aszódon, amikor négy fiatal bemerítésére került sor. Baráth Emőke, Pintér Nelli, Urbán Regina és Urbán Stella tettek bizonyságot hitükről, Istennél megtalált válaszaikról és Krisztus-követési szándékukról.
E napon a lelki útravaló – amit dr. Almási Tibor Nap utcai lelkipásztor adott át – a kánai menyegző történetéből szólt hozzánk: „Bármit mond nektek [Jézus], tegyétek meg!” A bemerítés szolgálatát Urbán Gedeon lelkipásztor végezte, két fehér ruhás lánya megváltottságának is örülve. Papp Jonatán társlelkipásztor vezette az istentiszteletet és adta át a helyi gyülekezet ajándékát a fiataloknak. A kézrátételes imák utáni szeretetteljes köszöntéseket követően napsütéses szeretetvendégséggel zárult az ünnep. Azóta mások is új lendületet kaptak az istenkeresés útján, imádkozva kérjük az új életet adni kész Megváltó munkálkodását közöttük is.
Isten eddigi áldásainak hálás megbecsülésére is alkalmat ad minden ünnepnap. Amint a bemerítésen egy énekben hallottuk: „Térdelj le! Emeld fel Hozzá a szíved, és a válasz ott lesz majd!” Térdelj le! – mert kegyelmes a Jó Pásztor aszódi nyájához is. Az Úr ajándéka, hogy az új imaházban öt év alatt tizenöt fehérruhás bemerítésére kerülhetett sor. Egyedül Istené a dicsőség minden új életért!